Holnap elindulok.
Elindulok és megnézem mindazt a csodát, amit a világ számomra tartogat… Nekivágok a tengernek, és felfedezek ismeretlen partokat. Megmászok hegyeket, bejárok erdőket, elmegyek rejtett kis tavakhoz… Boldogan szemlélem, ahogy a nyárból ősz lesz, majd a tél tavaszt hoz. Egy leszek a természettel, a világ apró rezdülése… a „Mi” születése, az ego megszűnése. Utam járva megértem a bölcsek tanítását végre… hogy a világ egy tükör, és amit kapok, azt én hoztam létre.
elindul
Holnap megteszem.
Megteszem azt, amitől ma még annyira rettegek… Ledobom magamról végleg a fölösleges terheket. Kiállok bátran, megmutatom magamat a világnak… Megértetem velük, hogy a csordát követők mind hibáznak. Nem félek a kudarctól, de a siker felelőssége sem rettent majd vissza… Úgy térek aludni, hogy a szívem nyugodt, a lelkiismeretem tiszta. Nem lesz már több kifogásom, követem az álmaimat… Nem falakat építek már, hanem mindig csak hidat.
Holnap repülni fogok.
Repülni fogok szabadon, rácsok és láncok nélkül… Amiben oly sokáig nem hittem, most sikerül majd végül. Szárnyalni fogok a magasban, nem kényszeríthet senki sem a földre… Nem leszek többé megnyomorított madár, ki szárnyát törte. Annyi keserves év után boldogan siklom majd az égen… Megélem végre azt, amit megálmodtam már régen. Megcsodálok onnan fentről mindent, mit egyszer majd itt hagyunk… És megértem végül azt, hogy mindannyian egyek vagyunk.
Holnap átadom.
Átadom a világnak mindazt a csodát, ami bennem lakik… Hisz lehet, hogy éppen ez fog megmenteni valakit. Átadok mindent, amit a nálam bölcsebbektől tanultam… Értelmet kap létezésem – a jelenem s a múltam. Átadom a békét, a szeretetet és a tapasztalatot… elengedem, ami rossz, de minden jót átadok. Nem kérem senkitől, hogy amit kap, azért bármit adjon nekem… Mert őszintén, tisztán adni ajándék, és nem kereskedelem. Egyszer majd búcsúzom, de a világ engem őrizve tovább halad… Mert amit megtartok magamnak, azt elveszítem, de amit megosztok, az az enyém marad.
Holnap elmondom.
Elmondom neki szavakkal, és elmondom tettekkel, hogy mennyire szeretem… Hogy nélküle nem csak kevesebb, de értelmetlen is lenne az életem. Elmesélem neki, hogy puszta létezésével mennyi mindent adott… Hogy úgy éltem érte, hogy ő közben élni hagyott. Elmondom neki, hogy tőle nem magamat, hanem tisztán őt akarom kapni… Mert megtanultam, hogyan kell valakit őszintén elfogadni. Elmondom neki azt is, hogy fogok még tévedni, kicsit is és nagyot… De szükségem van őrá akkor is, amikor a leggyengébb vagyok. Fülébe súgom halkan, hogy nem akarok butaságokon vitázni… És hogy amíg törekszünk a jóra, ne féljünk hibázni.
Holnap élni fogok.
Éni fogok végre annyi nyomorúság után… Nem bólogatok többé mindenkinek bután. Nem fog érdekelni már, hogy mindenki szeressen… Csak az, hogy akit szívemben őrzök, mindig nevessen. Nem húzom más szekerét, nem hajtom fejem ostobán járomba… Nem hagyom többé már, hogy a rabszolgaság bélyegét bárki is rám nyomja. Befelé nézek csak, és a mélyben megtalálom önmagam… Az elveszett gyermeket, aki csak élni szeretne boldogan. Küzdök a céljaimért, és értékelem mindazt, amit kapok… Tudni fogom már, hogy problémák nincsenek, csak feladatok. A múlt nem fáj többé, s a jövő sem aggaszt, bármilyen kemény… Mert megértem végre azt, hogy csak a jelen pillanat az enyém.
Holnap… Segítség! Zuhanok!
Ma volt az utolsó holnapom…
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!