Fantasztikus értékeket kaptunk gyermekkorunkban. Megtanultunk deriválni. Megtanultuk, mikor volt a Mohácsi vész és melyik népet kell utálni. Megtanultuk, mi történik a rézlemezzel, ha tömény salétromsavval lép reakcióba, és megtanultuk azt is, hogy miért annyira fontos önmagunk és mások elfogadása. Ja nem, ezt nem tanultuk meg. Pedig mennyivel kevesebb lelki nyomorék szaladgálna az utcákon, ha megtanultuk volna.
A kisgyerek legyen okos és szép, és mindkettőért elismerés a jutalma. Néhány évvel később aztán az önmagát felnőttnek képzelő nagy gyerek pontosan ugyanerre törekszik egész hátralévő életében: arra, hogy az elvárásoknak megfeleljen. Legyen okos, legyen szép, tűnjön ki valahogy, de a sorból nehogy kilógjon.
Nem kell ezért semmit sem tennie (elég csak mechanikusan követnie a gyermekkorában berögzült mintákat), mégis igen nagy árat fizet érte. Fizet az önbecsülésével. Fizet a lelki békéjével. Fizet az álmaival, amiket soha nem valósít már meg. És fizet az idejével, amit önmarcangolással és görcsöléssel tölt el – és amit soha többet nem kap már vissza.
Ez egy dolog. Azonban egy lelki nyomorék nemcsak maga fizet, hanem – akarattal vagy akaratlanul – másokat is erre próbál kényszeríteni. Vagy úgy, hogy egy folyton siránkozó, folyton bajokkal küszködő, önmagában életképtelen energiavámpírrá válik, vagy úgy, hogy egy másokon keresztülgázoló seggfejjé. Akármelyik utat is választja (többnyire tudat alatt), az életmódja másokra nézve is ártalmas.  Persze ezek végletek, de a köztes fokozatok sem feltétlenül egészségesek.
De hogyan torzul valakinek olyan észrevétlenül, mégis olyan hatékonyan a lelki egyensúlya, hogy felnőttként önmagát és a környezetét is rombolja?

Mit kaptál a zsákodba?

Nem az a fő gond, hogy rengeteg fölösleges dolgot tanulunk meg gyermekkorunkban, hanem az, hogy sok fontos dolgot nem. Olyan dolgokat, amik az életre készítenének fel. Olyan dolgokat, mint például önszeretet, empátia, elfogadás, kudarchelyzetek feldolgozása és kezelése.
Mert az önmagában baromi kevés, hogy megtanuljuk, hogy ha rosszat teszünk, azért büntetés jár, hiszen azt nem tanuljuk meg, hogy a jó és a rossz relatív fogalmak, és nem a büntetés elkerülése a legerősebb motivációs forrás, hanem az, hogy olyan célért tegyünk, amiben őszintén hiszünk.
Ahogy az is nagyon sovány tanítás, hogy ha keményen dolgozol, eredményeket érhetsz el, hiszen azt nem tanuljuk meg, hogy az eredmény, amit elérsz, nem biztos, hogy a Tied marad, mert keményen dolgozni rabszolgaként is lehet. Erre épül az oktatási rendszerünk – ami nem meglepő, hiszen jó robotokat így lehet termelni a leghatékonyabban –, de rengeteg szülő is beszáll ebbe a hajszába.
Az én gyerekem a legokosabb! Az én gyerekem a legszebb! Az én gyerekem a legilyenebb és legolyanabb, és amúgy is ő az enyém, az én büszkeségem! Önmagam elől is eltitkolt hiányosságaim csodálatos kipótolásának lehetősége, az ego-m megcsillanása, az elcseszett életutam beteljesülése.
De vajon hány szülő tudja anélkül, hogy a lelkiismerete kiabálni kezdene, teljes nyugalommal és bizonyossággal kijelenteni: Az én gyerekem boldog. Nem a legboldogabb, nem boldogabb, mint a szomszéd Marika vagy az unokaöccs Pistike, hanem egyszerűen csak boldog. Érted? Mindenféle hasonlítgatás, mindenféle versenyzés, mindenféle görcsösség nélkül, a külvilág helyett magát a gyermeket nézve. Vajon hányan tudják kimondani ezt a négy szót úgy, hogy a plafon nem akar rájuk szakadni?
Legyél okos, legyél szép – de ne önmagadtól, hanem azért, mert én annak tartalak! Ugye érted már, miért van ennyi boldogtalan ember, és miért próbálják ennyien kétségbeesett vásárlással, frusztrált önmarcangolással, másokkal való csatározással kitölteni azt az űrt, ami gyerekkoruk óta tátong a lelkükben.

A valódi fogyatékosság nem fizikai

Sokan megbámulják a tolószékben guruló férfit. Megsajnálják a féllábú nőt, szánalmat éreznek az értelmi fogyatékos kisgyerek iránt, miközben az a helyzet, hogy valódi fogyatékosságban nem a fizikailag vagy szellemileg hátrányosabb helyzetűek szenvednek, hanem azok, akiknek a lelkéből hiányzik egy darab.
Boldog ugyanis lehetsz végtagok nélkül is (nem is egy példa van erre), de úgy egészen biztosan nem leszel az, ha önmagadat nem tudod szeretni, és a környezeteddel is folyamatosan konfliktusban vagy. Csak hát a lelki nyomorékon nincs mit megbámulni, hiszen pontosan úgy néz ki, mintha egészséges lenne. Egészen addig, amíg meg nem ismered egy picit.
Mi jut eszedbe arról, ha azt mondják valakire, hogy intelligens? Okos, igaz? Vág az agya, képes megoldani bonyolultabbnál bonyolultabb feladatokat, és sokra viheti az életében, ha akarja. De mondok most valami mást, ami talán szokatlanul hangzik majd:
Ez az ember intelligens. Képes szeretni önmagát, odafigyel másokra, nem akar senkit sem megváltoztatni, elfogadja azt, hogy nem ő a világegyetem irányítója, elismeri a hibáit, tanul belőlük, és mindent megtesz azért, hogy kijavítsa azokat.
Gondolom időközben rájöttél, hogy kétféle intelligenciáról volt szó az imént: elsőként az értelmi intelligenciáról, ami kétségtelenül hasznos dolog, ám a társadalom egyfajta kizárólagos értékként tartja számon, másodikként pedig az érzelmi intelligenciáról, ami legalább ilyen fontos, és aminek szintje a népesség átlagát nézve a béka segge alatt van.
Talán ezért vagyunk ennyiszer bunkók egymással. Ezért utáljuk magunkat, ha válsághelyzetbe kerülünk. Ezért megyünk bele értelmetlen, ám annál kényelmesebben kiszámítható játszmákba. És talán ez az oka annak is, hogy a legtöbb ember csak hajszolja a boldogságot, de évente egy-két jobb nap (vagy óra) kivételével soha nem tapasztalja meg azt.
A lelki nyomorékoknak nincsen tolószékük – de hamar felismered őket, amint elkezdesz beszélgetni velük.

Tényleg ekkora gáz van?

A helyzet természetesen annál jóval árnyaltabb, mintsem hogy ezer-párszáz szóban le lehessen írni (ráadásul sokan még ennyit sem hajlandóak olvasni, úgyhogy köszönöm, hogy Te igen). Ez csak egy gondolatébresztő. Egy figyelemfelhívás, hogy talán van még mit csiszolnunk az értékrendünkön. Mindannyiunknak.
De mindezt megtehetjük annak tudatában, hogy nemcsak a sérülés, hanem a gyógymód is bennünk van. Nem a gyógyszer, mert szerekkel a legritkább esetben lehet gyógyítani, hanem a mód, amivel változtathatunk az életünkön – és a körülöttünk élőkét is szebbé tehetjük.
Nem gondolom, hogy a változás utópia lenne. Főleg nem úgy, hogy igen is vannak csodálatos példái a feltétel nélküli szeretetnek, amit nap mint nap megtapasztalhatunk. Vannak, akik önzetlenül segítenek másoknak. Vannak, akik megbecsülik a szeretteiket. Vannak, akik képesek bocsánatot kérni, ismerik a „köszönöm” szó jelentését, és maguknak is meg tudnak bocsátani, ha éppen mélyre kerültek.
Valahol mindannyiunkban megvan ennek a lehetősége. Igen, van, akiben jó mélyre van eltemetve, de sokunknak csak egy picit kell kapirgálnia ahhoz, hogy megtalálja. Hogy ne csak néha kerüljön felszínre az érzelmi intelligencia, hanem tudatosan a mindennapjaink részévé váljon. Hogy ne csak okosak és szépek akarjunk lenni, hanem megtanuljuk megbecsülni egymást és önmagunkat.
Nem olyan bonyolult ez. Kezdetnek tökéletesen elég, ha útravalóul elviszel magaddal egyetlen mondatot: Figyelek rád, és figyelek magamra.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Egy másik emberrel való együttélés nem minden pillanatban a felhőtlen
Tovább
Vannak az életünkben fordulópontok. Sokkal kevesebb, mint amiről azt hisszük,
Tovább
Az életben időnként olyan akadályokba ütközünk, amiket sokan hajlamosak leküzdhetetlennek
Tovább
Okos emberből nincs hiány. Okoskodóból sincs. A kettőt nem mindig
Tovább
Manapság kifejezetten menő dolog spirinek lenni. Minimális energiabefektetéssel el lehet
Tovább
Mindent egyszerre! Méghozzá most azonnal! A legtöbben így állnak hozzá
Tovább

53 Comments

  1. Krisztina V.

    Kedves Gábor!

    Miért nevezed nyomoréknak az írásodban azokat, akik érzelmileg sérültek? A nyomorék az én olvasatomban egy maradandò, már-már magatehetetlen állapot, a sérülést ezzel szemben jobban el tudom fogadni, mert az egy szintén korlátozò minőség, de abban ott a lehetőség a gyògyulásra. Kemény szò az, hogy nyomorék, mert a köztudatba beleivòdott ennek nagyon pejoratív jelentése, amit csak a mazochistáknak eshet jòl ízlelgetni. Akiben van önkritika, azt nem a változásra ösztönzi ez az írás, hanem lelkileg boncolja.

  2. Edit Balla

    Azért nem értek egyet, mert összemos dolgokat,

    Az érzelmi stabilitás, helyes önértékelés, önbizalom, empátia, lelki egyensúly, stressztűrés, nehézségekkel való egészséges és hatékony megküzdési stratégiák mind születéstől fogva, pici gyermekkorban alapozódnak meg,
    Iskolás korra nagyrészt kialakulnak, nyilván fejleszthetők még, de leginkább otthon, a családi környezetben, hiszen mindezek alapja a szülő-gyerek viszony. A gyerek mintája, kiindulási pontja, önmaga megítélésének forrása a szülő.

    Az oktatásban igenis rengeteg erőfeszítés van arra, hogy a gyerekek lelkileg egészséges felnőttek legyenek. De a családokból lelki nyomorultként érkező gyerekekkel ebben a kontextusban nem sok esély van az előrelépésre.

    A tananyag olyan, amilyen. A számonkérés szintén. Ezekkel a családból kiegyensúlyozottan érkező gyerek könnyedén megbirkózik.

    Az oktatási rendszerre húzni egy társadalom és a családok lelki zavarait tévút, ezen bajok orvossága nem elsősorban ott van…

  3. Lizaarókatündér

    Kognitív disszonancia. A cikk írója és a vele egyetértők valószínűleg nem gyarapítják a szépek és okosak táborát és ezen sosem tudtak túllépni. Az irigység és keserűség mellett ott a butaság és rosszindulat is. Az általánosítás és sztereotípiák a buták fegyverei. Végre revanzsot vehet ezzel a bugyuta írással mindazokon, akikkel kegyesebb volt a sors és valószínűleg nem voltak restek tenni sem azért, hogy elérjenek valamit a tanulmányaik során sem. Mert az ész szorgalom nélkül még nem vezet az irigylésre méltó “okossághoz”. Lelki nyomoréknak nevezni emberek csoportját – csak azért mert ő sosem volt képes eredményes kitartó munkára és lustaságát egyszerűbb lekicsinyléssel igazolni – saját lelki szegénységére utal.

  4. A cikket most olvastam végig megdöbbentem, mert az idősebbik fiam tette fel. Először örültem, majd kétségbe estem, most írok. Vajon rossz nevelést adtam? Nem hiszem, csak azt adtam tovább amit én is kaptam. Az anyám 26 éve meghalt, de arra emlékszem, hogy egy alkalommal, / heves szóváltás közepette mondtam neki/ ” -Nem tanítottál meg arra, hogy vannak, rossz és gonosz emberek, nem tudok szeretet nélkül élni!”
    Most azért estem kétségbe, hogy a fiam is ugyan ilyen érzéseket érezhet, ha a cikket közre adta? Vajon hibás vagyok? Mint anya úgy érzem, mindent megtettem, hogy egészséges és boldog felnőtté, és szülővé válljon. A lelkem dübörög, mindjárt kell ezt vele megbeszéljem, vajon mit ronthattam el?

  5. miss Scotty

    Kedves Gábor!

    Egyik ismerősöm küldte át a linket az írásodról. Hasonló témájú oldalt írok jómagam is egy ideje és van egy hasonló cikkem a témával kapcsolatban. 🙂
    Tőled eltérően kicsit másként gondolom. A lélek tökéletes, viszont a psziché az, ami “nyomorékká” teszi az ember.
    Beleolvastam egy egy hozzászólásba és az volt az első gondolatom, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan, viszont az is eszembe jutott hogy vajon hány ember látja magát kívülről reálisan.

  6. Judit

    Kedves Eszter!

    Nagyon köszönöm a hozzászólásodat, teljesen jól kiegészítette Gábor írását. Tökéletesen egyetértek veled.

  7. Kedves Gábor! Sikerült összefoglalnod az általánosságok tündi-bündi halmazát és jó érzékkel tolószékbe tenni, hogy a “jóérzés” magára ismerjen. Végül is csak kiderült az eszmei mondanivalón túli valóság: “Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon”.
    Mennyiért?

  8. Gyöngyi

    Sajnos egy nárcisztikus személlyel nem lehet megbeszélni semmit,ők büszkék az életformájukra,azért viselkednek így, mert ezt látják helyesnek.

  9. Kinga

    Kedves Anna! Nagyon nehéz lehet feleségként azt megtapasztalni, ha a párod nem tekint egyenrangú partnernek. Sajnos a mai felgyorsult világban nagyon kevés idő van minőségi beszélgetésre, főleg ha gyerekek is vannak. Viszont ez egy olyan dolog, amit mindenképpen meg lehet és kell beszélni, mert egy idő után elviselhetetlenné válik és válás lesz a vége. Én hasonló esetben megbeszélnék a férjemmel egy időpontot (amikor a gyerekek a nagyszülőknél vannak vagy iskolában, vagy akár éjjel), amikor megpróbálnám vele megosztani a fájdalmaimat. Nem vádlósan, mert valószínűleg nem rosszindulat vezérli, inkább elmondanám, hogy úgy látom, a gyerekek rettegnek tőle, mert nagyon szigorú és türelmetlen, de együtt megpróbálhatunk változtani. Szükségem lenne több pénzre, hogy erre és erre is legyen, stb… A megbeszélés sokat segíthet. Kitartást! (nekünk is voltak/vannak fehér éjszakáink… nagyon hasznosak voltak)

  10. TZH

    Valós kapcsolatok, barátok nélküli felszínes élet az interneten. Ez a legfőbb bajforrás. Mindemellett kívülről fénylik, belülről “rohad” effektus, szó szerint és átvitt értelemben is. Szó szerint értve, gyorséttermi silány kaján él, de drága kenceficékkel, mű hajjal , mű orral stb. új arcot, testet rajzol magának. Így a végén fogalma sincs, ki is ő valójában….. bár már az elején sem tudja. Nem hoz mintát otthonról, (és ez nem az oktatás hibája !!) és a virtuális környezetében sem kap. Manapság mindenki “divat” állatvédő lett, már minden kóbor cica fontosabb, mint a valós test-vér emberek….

  11. Dia

    Nagyon találó . Ezért nem gyógyíthatók.Mert betegségtagadók. Egyébként gyógyíthatók lennének talán ha eljutnának szakemberhez.

  12. Hegyi Judit

    Bocsi, de miért akarod az érzelmi intelligencia hiányát az iskolának felróni? Feltételezem a torta cukormázát sem ütvefúróval akarnád helyrehozni… Az iskola az értelmi intelligenciát fejleszti. Az érzelmi intelligencia kialakítása és fejlesztése a család feladata. Bár manapság már mindenki csak letolná ezt a felelősséget az iskolára, de akkor is! Mégis, minek szülöd a gyereket a világra, ha nem tudsz, nem akarsz vele foglalkozni? Ha csak nyűg lesz, amikor már nem fürödhetsz a rivaldafényében? Ha már nem aranyos kismackó, aki azt csinálja, amit mondasz? Minek? Jövőbeni biztosításnak? Mert akkor lép fel ez a jelenség: csináljon embert belőle az iskola. Aminek ez nem feladata. Valamennyit korrigálni tud rajta, hiszen emberek alkotják, emberi interakciókkal. De nem ez a feladata.

  13. Györgyi

    Nekem Bagdy Emőke jut eszembe erről, amikor elmesêlte, hogy a professzora szerint normâlis az, akit még nem ismerek.

  14. Etu

    Lépj le!! Még mielőtt vérfolyik. Én 21 évig vártam a jobb jövőt, reméltem nem fogok az elvált, gyerekeit egyedül nevelő nők csoportjába tartozni. De mint tidjuk a sorsát senki nem kerülheti el csak max odázhatja egy ideig. Az odázás eredménye: 2 lekileg megkinzott sérült gyerkőc, 1 fiú és 1 kislany akik nem akarnak gyereket ed nem akarnsk csalafot, mert a csalad szetinzuk mi 3-an vagyunk! Szoval ha nem akarod a gyerekeidet tovabb kinozni akkor fogd őket és vissza se néz! Én albiba mrntem s mkndent ott hagytam 21 év hazasag osszes szerzemenyet es a poklot!

  15. Rezsoke

    Figy, es ezt hogy méred? Szanalmat erez vki irant es közben halat es örönöt erez, hogy ö nem gyépés? Ugyanakkor büntudata van mert halat es örönöt erez. Ebben sztem csak a buntudat resz a gaz, azon kell atlepni. A többi csak bruhuhuhu, a pszichologusoknak es a terapeutaknak is meg kell elni valamiböl.

  16. Zorvan György

    Kedves Gábor! Írásoddal teljesen egyet értek. Nem véletlenül kaptál ilyen sok visszajelzést, véleményt. Azoknak is célszerű lenne elolvasni, akik az új iskolai tanterveket készítik Bizony sok mindent tanultunk meg fölöslegesen és és az érzelmi intelligenciánkról kevés útravalót kaptunk. Várom további írásaidat.

  17. Nagyné Eszter

    Kedves Gábor!

    Együttérzéssel olvastam az írásod, köszönöm szépen. Nyugdíjas pedagógus vagyok, valóban egyre több az okos és szép lelki nyomorék gyerek, mert már a szülők nagy többsége is az. Generációk nőnek fel úgy, – hogy nem a szülő, nem a nagyszülő, vagy éppen egy idősebb szomszéd a minta, aki odaadóan el tudna beszélgetni a gyerekkel –hanem a médiákból öntött, értéket nem adó példa lesz a gyerek számára az etalon, azt kezdi követni, később követi is a hamis való világot.
    Ma szinte pejoratív gondolatokat ébreszt sokakban, ha több generáció él együtt, mindenki a külön, sőt távol a szülőktől, nagyszülőktől életre törekszik. Nem azt mondom, hogy nem jár súrlódással, de sokkal többet ad a gyerekek lelki fejlődése szempontjából, mint sokan gondolnák.
    Az igazi életre való felkészítés elsősorban a család, a környezet feladata és másodsorban az iskoláé. Igazi nevelőkkel egyre ritkábban találkozunk, akik nemcsak diplomájukat nézve pedagógusok, és megszólításukat nézve tanítók, tanárok, hanem mély empátiával közel kerülnek minden gyerek lelkéhez. Minden gyermek lelke egy kis gyémánt, ami folyamatosan csiszolható s ez attól függ mennyire kapott értéket, mennyire tanították meg az ön és mások megbecsülésére, a gyermek és majd embertársak tiszteletére, szeretetére.
    Sokat lehetne erről írni, mert mindnyájunk előtt ott vannak a pozitív vagy éppen a negatív élmények. (Azért az a szerencse, hogy az agyunk szelektál, döntő többségében a pozitív dolgokra emlékezünk.) Csak egy példa, de gondolom, mindenkiben felébrednek gondolatok. A mai napig emlékszem általános iskolai osztályfőnököm, nyugodt, türelmes, mosolygós és mély tiszteletet kiváltó megjelenésére. Egész életemben mintaként tekintek vissza Sárikára.
    Tehát sok Sárikára, Marikanénire Imrebácsira stb. lenne szükség, helyi, országos, de mondhatom világméretben, hogy önmagukat és másokat elfogadni tudó nemzedékek nőjenek fel, s ez által nem megváltoztatják, de megváltozik, jobbra fordul a világon élők sorsa.

  18. V. Miklós

    “Természetesen sokan vagyunk egészséges ép lelkűek is”
    Oh ezzel magára utalt? Egy biztos, az ego majd szétveti. 😀
    Azért nem élhet mindenki egy sötét szobába, miközben várta az apai nevelést egy öv segítségével.

  19. Estevez Atya

    szerintem mindegyikünk ilyen, nem kell másokra mutogatnunk, mindenki hordoz valami kakit…
    sok hozzászólásban olvasom, hogy másokról beszélnek – nézzenek magukba, nézzenek rá arra akit nevelnek, akikkel kapcsolatba kerülnek.

  20. Éva

    Kedves Zita, folyamatosan változunk. Azzal, hogy felismerted a nevelésedben, hogy a tetted ellent mond a szavaidnad, már jó úton jársz. Írtad a tudadatos szót. Figyelj magadra tudatosan továbbra is. Szerintem jól csinálod!
    Ritka az az ember, aki felismeri, beismeri hibáját.
    Ha észreveszed hol hibáztál, ki is tudod javítani. Senki sem tökéletes. Szeresd magad.

  21. Zita

    Kedves Mindenki! Én bevállalom, sajnos előfordul hogy seggfej vagyok, bunkón viselkedek, és igen, én egy lelki sérült, lelki nyomorék vagyok. Megpróbálom a lányomat olyan értékek mentén nevelni, ami a cikkben is le van írva, de sajnos a hülyeségeim miatt nem mindig sikerül. Az összehasonlítgatást teljes mértékben mellőzöm, hál’istennek ezzel nincs gond 🙂 de például a megfelelést, az “elvárásoknak megfelelő viselkedést” sokszor, nagyon sokszor hozom előtérbe, pedig nem kéne. Tudatosan mindig elmondom a kislányomnak kicsi kora óta, szinte minden nap, hogy legyen mindig önmaga, legyen olyan, amilyen szeretne lenni, hogy bármi sikerülhet amit csak szeretne, csak hinni-bízni önmagában és tudni-akarnia kell. De a nevelésemben ezeket az elveket sokszor nem tükrözöm vissza. Mit tehetnék? Hogyan tudnék megváltozni? Nem vagyok rossz ember, de mégis annak tartom magam. Én már egy elcseszett ember vagyok, most is gombóc van a torkomban ahogy ezt írom, és könnyekkel teli a szemem, mert tudom hogy nem vagyok 100-as, de mit csináljak, hogy a kislányom életét, boldogságát, személyiségét ne rontsam el?

  22. Csillag Attila

    Kedves Gábor!
    Nagyon jó az írás, jól látod a helyzetet.
    Úgy gondolom, hogy amit az iskolában nem tanítanak meg a gyerekeinknek (a fontos dolgokat),azt nekünk szülőknek kell! Így lehet csak egészséges társadalmat létrehozni! Régen volt egy sorrend: Isten, haza, család. Szerintem ez fordítva is működik! A családok alkotják a hazát, ezért mindenkinek a sajátját kell rendben tartani, így szolgáljuk az Istent! Ehhez az kell hogy mindenki a saját lelkét vagy érzelmeit (kinek hogy tetszik) kell harmóniába hoznia!
    Köszönöm a gondolatébresztést!
    Minden jót kívánok!

  23. Csillag Attila

    Kedves Anna! Én is éltem ilyen emberrel együtt, nekem az apám viselkedett így. Arra kellett rájöjjek, hogy nem véletlenül kerültem ilyen helyzetbe. Igaz, én gyerekként, de nem sok a különbség. Azt kell tisztáznod magadban hogy milyen vágyak vittek ebbe a kapcsolatba. Tedd fel a kérdést magadban: Miért kell ezt megtapasztalnom? Mit kell ebből tanulnom? Bármilyen választ kapsz is belülről ne vesd el és ne haragudj se magadra, se másra. Véleményem szerint ha úgy lépsz ki ebből a helyzetből hogy nem tisztáztad ezt, akkor az csak menekülés lesz. A válaszok bennünk rejlenek, csak oda kell figyelni. Tekintsd ezt sorsfeladatnak, ne sorscsapásnak! Minden jót kívánok!

  24. !%/

    …Boldog ugyanis lehetsz végtagok nélkül is (nem is egy példa van erre).. ezt azért nem gondolod komolyan..? próbálkozni lehet, de ahányszor szembesűl vele, (akármilyen erős is, mentálisan) az csak mindig győzködés, amit senki sem erősiti meg..

  25. Miért van az ha nem tárom ki a jót,nem adom át akkor nem kapom azt vissza?
    Viszont sokszór hiába való törődés fáradalom és odaadás kimutatása ellenére is viszonzatlan.
    Na és még én vagyok a nem törődöm… 🙁
    Már negatîvitást veszek észre az nagyon rosz…persze át libbenek rajta számtalanszór de másnak egyszerübb velem nekem viszont dupla annyi odaadás kitartás türelmet árasztok és fele anyit nem kapom vissza. 🙁
    Kérhetnék egy pontos választ meg oldást? Köszönöm

  26. Pintér András

    Ki az a menthetetlen autista…. Aki nem elég, hogy megír egy ilyen marék lószart, de még el is hiszi, hogy igaza van?

  27. Nagy Csaba

    Tökéletes meglátás! Aki jó vezető lenne, éppen amiatt nem tud vezető lenni, amitől jó lenne. Innentől erősen kérdéses, hogy meg tud-e változni a helyzet.

  28. E Kovács

    Kesves Anna!
    Bizonyára többen adtak már jó tanácsot, hogyan legyél boldog mindazok ellenére, ami otthon történik.
    Te azonban bizonyára nagyon sok mindent megpróbáltál, ami mégsem működik. Az ‘erózió’ kikezdi az idegeidet, nehéz változtatni és változni? Elhalványul a toleranciád? Az önbecsüléssel hogy állsz? Hogy fordítanád vissza a boldogtalanító folyamatot? Nagyon nehéz megoldást találni. Mi itt a jó megoldás? Van ilyen? Hogyan kivitelezhető?
    Szeretném, ha visszaírnál. Köszönöm.

  29. Robi

    Kedves Gábor! Akinek vannak gyermekei, annak mi sem a természetesebb, hogy az övéi a legkedvesebbek, legszebbek. A jelzők halmozásán sose gondolkoztam. Ugyanis, nem kell, hogy igaz legyen, de mégis pont azzal lesz igaz (emberi), hogy így éled meg, szubjektíve. S amikor valami “rosszat” csinálnak, akkor is úgy érzem (és időnként el is mondom nekik) ‘Nagyon szeretlek, imádlak’, de ezt rossz volt látnom, hallanom. Ez nem való….” Senkire sem tudnám mondani, hogy a legkedvesebb, legszebb, de a gyerekeimre igen, mert a szülőtársammal a mieink. S szülőként ez így van jól. Boldogság elcsépelt szavak, ezek pillanatai az életünknek (leképeződése egy tevékenységnek, valamilyen folyamatnak, tudattalanul megélt “AHA” érzés). Jól érezni magad – ez az, ami fontos az életünkben. S, ha a szülők jól érzik magukat a bőrükben, akkor a gyermekeik boldogulása is sokkal valószínűbb az életben. (Más kérdés, hogy mi felnőttek vagyunk-e olyan értelmesek (érzelmi intelligenciában) hogy nem romboljuk, nem leszünk gátjává mások “boldogulásának”…(Attól ugyanis, ha egyesek mások “gyertyalángját” kioltani próbálják, szeretettelibbek (szándékosan nem a boldogság szót használom) nem lesznek… Kösz a gondolataid. MJR

  30. Sélley Kálmánné

    Kedves Szerző! Olvasva a fenti írását, örültem, mert nekem is hasonló gondolataim voltak, csak nem tudtam így, ilyen egyszerűen megfogalmazni. Ezért külön köszönöm! Naponta gyakorolom a “más” emberek elfogadását, A más szót jó értelemben használtam. Üdv. Erzsébet

  31. Á. Kati

    Kedves Anna!
    El lehet válni. A szülőtől el lehet költözni. Sőt, el KELL válni, költözni. (Tudom, hogy ezt csak leírni egyszerű…)
    A pénzt csak csepegteti? Igen, áldozatok nélkül nem fog menni. Aki nem akar másoktól függeni, annak el kell tartania saját magát. Ez az alap.

  32. Imi

    Anna! Te nem egy tárgy vagy! Vállald fel ennek a felelősségét, és későbbi örömét is! Valahol meg kell húzni a személyes határvonalainkat, amit szintén nem tanítottak meg sokunknak, de megtanulható. Ez azt jelenti, hogy a környezetemmel szemben megszabom, hogy bárki csak eddig jöhet, csak x határig érvényesítheti rajtam az akaratát, és nem tovább! Ha mégis tovább jön, azt szankcionálom, még akkor is, ha én is “bukok” rajta egy kicsit – hiszen sokkal többet buknék, ha nem tartatom be a személyes határaimat. Ezt a gyakorlatban kidolgozni tudom nem egyszerű feladat, de el lehet kezdeni valahol, és kitartóan folytatni. Érdemes egy logikusan felépített “haditervet” készíteni, mint pl. 1. hogyan oldom meg, hogy legyen saját bevételem is? 2. hogyan hárítom a felém érkező kritikát ami ennek az elgáncsolására irányul (napról napra!) 3. hogyan töltöm fel az energiámat arra, hogy ezt tartósan tudjam csinálni. Aztán ezekbe a részlépésekbe belemenni, és megnézni neked mi működhet adott helyzetben.
    A legjobbakat!

  33. Mária

    Elsőnek is tetszet az irás. Az aminek benne kellet lenni benne van. Én csak annyit szeretnék hozzá füzni én is át estem agyi stroke-n. Hála istennek csak azt tudom mondani nagyon vigyázztak rám oda fentröl. Amit háhásan köszönök. Én annyit szeretnék hozzá füzni hogy az embereknek a gondolkodás mondján kellene sokat változtatni és akkor tudatára ébredne sok mindennek.

  34. Jó írás, okosan, és világosan leírta a mai emberek lelki sérüléseit. Természetesen sokan vagyunk egészséges ép lelkűek is, de a koromnál fogva a tapasztalatom az, hogy egyre gyarapodik a lelki hibások száma. Sok oka van ennek, természetes az emberiség satnyulása, a lelki leépülése is, de az információ áradatban élő, rohanó világban felnövő gyermeket csak a csoda menti meg a lelki sérültségtől. Mindehhez még hozzájárul, a szülői nevelés, vagy annak hiánya. A gyermekek fele nem él teljes családban, ez is befolyásolja a lelki fejlődésüket. Igaz, ami igaz, ez a mai világ nem való gyermeknevelésre. Természetesen sok sok okos szülő felismerte mindezeket, és igyekszik kiszűrni a külső ártalmakat.

  35. Nováki Tamás

    Én a gyökeres változást sajnos utópiának tartom, mert a társadalmak szerkezeti átalakulása az egyik fontos előfeltétel lenne. Az empatiával rendelkező, szeretni tudó, másokat és önmagukat elfogadni képes emberek természetükből fakadóan nem fognak fellázadni a pszichopaták uralma ellen. Így továbbra is az erő, az elnyomás, a hatalomvágy és az egó fogja meghatározni az oktatási rendszereket és minden mást, ami többségében beteg emberekből álló közösségeket eredményez.
    Szerencsére az egyéni szintjén mindenkinek adott a lehetőség, hogy kimozduljon a beteg világból, és megtalálja azt a boldogságot, amit semmihez sem kell viszonyítani.

  36. Moldován Márk

    Szerintem a legtöbben nem szeretnek hallani az érzelmi intelligenciáról, mert nem az itt leírt dologgal “reklámozzák”, hanem azzal, hogy jól éehet használni az üzletben, a merketingben, ezért az emberekben rossz kép alakul ki róla.

  37. Papp Anna

    Nagyon nehéz probléma, az ilyen embert elviselni a családnak. A gyerekek állandóan ki vannak oktatva, mikor mit kellene tenniük, viselkedniük, hogy az apa meg legyen elégedve.(Persze olyan nem létezik!) A feleség nem zúgolódhat, mert az már személyes sértésnek számít. Ő megtehet bármit… mert neki joga van hozzá…ő keresi a pénzt… amit ugyan nem ad oda, csak csepegtet… de a jogokat megtartja magának. Amikor otthon van, pattanásig feszült a légkör, és ez mindenkit megvisel. Ő a család tulajdonosa, a tárgyaknak nem lehet lázadni…. Mit tehetnek?????

  38. Andras

    A leírás jó. Egyetlen baja, hogy a lelki nyomorékok (=nárcisztikus személyiségzavarosak?) azt gondolják, hogy nem ők azok, akikről ez a cikk szól.

  39. Ilu

    Annyit fűznék hozzá ehhez az egyébként nagyon jó íráshoz, hogy az ilyen érzelmi intelligencia hiányos embereknek nevük is van: személyiség zavar. Nagyon sok személyiség zavaros ember rohangászik köztünk, és senkire sincs ráírva. Ugyanúgy megy dolgozni, bevásárol, van hobbija (jobb esetben), és vannak haverjai. Egy értelmi fogyatékost, vagy egy elmebajost egyből ki szűrünk, de őket nem… Persze itt is sokkal árnyaltabbak a dolgok. Tehát pl hivatalosan nárcisztikus személyiségi zavarral akkor diagnosztizálnak valakit, ha 10 ná rci szem. jegyből 9-et mutat. Ha valakinek 1-2 van, azzal jól együtt lehet élni, akinek 3-4 azzal már nehéz, és akinek már 5-6 nárci szem. jegye van azzal már lehetetlen, de még sem fogják hivatalosan szem. zavarosnak diagnosztizálni. De az a legrosszabb, hogy ez nem gyógyítható… ALapvető szem. jegyek akivel NEM lehet együtt élni: 1. Nincs empátiája 2. nem képes szeretni 3. nem tud bocsánatot kérni (szívből) 4. nem látja a saját hibáit 5. nem tanul a hibáiból . Vegytiszta szem. zavar nem nagyon van, illetve olyan ember sincs aki egy konkrét szem. zavar összes jegyeit mutatja.

  40. Marianna

    Megint egy csodálatos irás Gábor!
    Mindig csodálom, ahogy a gondolatsorokat megfogalmazod és leírod.
    Annyit tudok tanulni belöle!
    Kivánok mindenkinek szép napot és mindennap egy kicsi lépést elöre, ezen az uton.
    üdvözlettel
    Marianna

  41. 🙂 Jártam már erre néhányszor. És bólogattam. Gábor, nagyon jól összefoglaltad azt, hogy mi az “egyszerű” oka annak, hogy olyan sok “savanyú uborka” jár-kel nap mint nap az utcán. Pedig ha csak egy kicsit figyelnének… nem kifelé… hanem befelé! 🙂 Mondom ezt derűs nyugalommal, mert már jó ideje gyakorlom is – és csak előnyét látom. Van még hova fejlődni (mindig van), de amióta elindultam, tudom, hogy jó darabot haladtam azon az úton, amin nem kell hátranéznem, hogy tudjam, mennyit… 🙂 Ajánlom is mindenkinek, hogy a mások által állított mércék helyett saját célokat tűzzenek ki, aminek elégedettség az eredménye!
    Köszönöm a gondolatébresztőt!

  42. Krajcsóné Tóth Ágnes

    Gábor!
    Köszönjük a világos, érthető összefoglalót arról, hogy hová kell tartanunk, mert a világ úgy fog változni, ahogy mi változunk benne. Kemény munka, de megéri!
    További szép napot és sok-sok ilyen jó írást kívánok!
    Szeretettel gondolok Önre.

  43. Elizabeth
    Csatlakozom Angélához, tökéletesen értem és átérzem a szöveg tartalmát és üzenetét.
    Köszönöm a megerősítést, amit igyekszem betartani, és ezen elvek szerint élni, az egybeesik Gábor álláspontjával.
    Köszönöm.

  44. Angéla

    Kedves Gábor, nagyszerűen összefoglaltad a lelki nyomorúság “bűvkörét”, szembesülünk nap mint nap vele…
    VISZEM MAGAMMAL AZ ÚTRAVALÓDAT, KÖSZÖNET ÉRTE!!!👍😃

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük