Újabb történetet hoztam Nektek. Ezúttal egy olyat, ami talán kitalált, talán valóban megtörtént. Az viszont biztos, hogy léteznek olyan emberek, mint akiről a történet szól. És amíg vannak ilyen emberek, addig az emberiségbe vetett hitünknek is van létjogosultsága.

*****
Két súlyos beteg férfi feküdt a kórteremben. Egyikük napi egy órára felülhetett, mert ez segítette a folyadék elvezetését a tüdejétől. Ő feküdt a kórterem egyetlen ablaka melletti ágyban. A másik férfinak folyamatosan fekve kellett maradnia.
A két férfi gyakran beszélgetett egymással. Órákat beszéltek feleségeikről, családjaikról, otthonukról, munkájukról, katonai szolgálatukról, amit kórházba kerülésük megszakított.
Minden délután, mikor eljött az idő, hogy az ablak mellett fekvő férfi felülhessen egy órára, folyamatosan mesélt társának arról, amit éppen lát odakint. A másik férfi ezeknek az óráknak élt, mert ilyenkor megnyílt számára a világ és élettel telt meg ő maga is. Ez tartotta benne a lelket.
Az ablak egy szép tóra nézett, melyben kacsák és hattyúk úsztak, kisgyerekek játszottak modell hajóikkal és szerelmespárok sétáltak kéz a kézben a rengeteg színben pompázó virágok között. A távolban a város nagy épületeinek sziluettje rajzolódott ki.
Ahogy az ablak melletti férfi minden részletét leírta az ablakból nyíló látványnak, társa az ágyában fekve lehunyta szemét és elképzelte a csodálatos képet.
Egy meleg délutánon egy díszmenet jött el az ablak alatt az utcán. Az ágyban fekvő férfi ugyan nem hallotta a zenekart és a vidám emberek hangját, de szemeit behunyva elképzelte a jelenetet.
Teltek a hetek, a hónapok. Egyik reggel az ápolónő, ahogy vizet hozott a két férfinak a mosakodáshoz, az ablak mellett fekvő férfit holtan találta. Békésen, álmában érte a halál. Szomorúan értesítette a másik férfit és a kórház személyzetét, akik elvitték a holttestet.
Később, amikor már megfelelőnek látszott az alkalom, a másik férfi megkérdezte, fekhet-e társa helyén, az ablak mellett. A nővér örömmel megágyazott neki ott és segített átfeküdnie az ablak mellé.
Ahogy a nővér magára hagyta, a férfi lassan, fájdalmaival küzdve felkönyökölt egyik oldalára, hogy hosszú idő után először lássa a kinti világ szépségeit. Nehézkesen elfordította fejét az ablak felé, hogy kinézzen az ablakon.
Megdöbbentette, amit látott: az ablak egy csupasz falra nézett.
Amikor a nővér legközelebb bejött a kórterembe, a beteg férfi értetlenül kérdezte tőle, mi késztethette társát arra, hogy olyan csodálatos látnivalókról meséljen.
A nővér így válaszolt: „Ő még a falat sem látta, ugyanis vak volt. Valószínűleg Önt akarta segíteni és biztatni.”
*****
Sokan a saját körülményeik rabjaivá válnak. Saját nehézségeik önzővé és közömbössé teszi őket. Pedig sokszor az, hogy másokkal jót tegyünk, nekünk nem kerül semmibe.  Vannak, akik tudják, hogy amikor valódi értéket adunk, akkor mi magunk is gazdagabbá válunk.
Te ismersz ilyen embert?  És Te magad tettél ma már valamit másokért?
“Nem lehet tökéletes a napod, ha nem tettél valamit
valakiért, aki sosem fogja tudni azt viszonozni neked.”
John Wooden

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

A karácsonyi narancs
Neked miről szól a Karácsony? A rohanásról, a „kötelező körök”
Tovább
Szabadság – egy túl sokat használt, túl kevéssé értett fogalom
Előfordult már olyan, hogy egy régóta rutinszerűen használt szónak csak
Tovább
Mindennapi Motiváció – Vasilina Knutzen
Érezted már úgy, hogy nehéz az életed? Voltál már olyan
Tovább
A nap, ami megváltoztatja az életed
Érdekesen működik az emberi agy. Amit nem képes befogadni, azt
Tovább
Mindennapi Motiváció – A fiú, aki a vonat alá esett
Vannak olyan tragédiák, amiknek a feldolgozása lehetetlennek tűnik. Összeomlasz, semmi
Tovább
Mégis mit vártál tőle? – gondolatok egy jellemtelen emberben való csalódás margójára
Erre nem számítottál, ugye? Ekkora szívásra nem. Sok mindent tapasztaltál
Tovább

3 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂
    En is ismertem mar ezt a tortenetet. Es eszebe juttatta Kovacs Kati-nak az egyik szamat, (nem tudom a cimet) amiben egy fecske parrol enekel.
    Bizony – bizony, ilyenek az emberek. Nezik az ablakot, vagy neznek kifele rajta, de nem latjak az a sok gyonyoruseget, amit az elet kinal. De amit akarnak, azt meglatjak ( meg ha nem is a legszebb, vagy legjobb dolog). Ezt alkalmi vaksagnak neveznem. Mert elsiklanak az ertekes dolgok felett. Mert nem tanitotta meg senki, hogy azt is lassak meg. Majd amikor eszbe kapnak, hogy mennyi mindent elmulasztottak az eletben! – altalaban mar keso.
    Pedig csak annyit kellett volna tenni, hogy “ne csak nezzenek – hanem lassanak is”.
    Udv. Rozika.

  2. Mónika

    Köszönöm ezt a mai történetet is. Ismertem ezt a történetet, de ismét elolvasva nagy hatással van rám. Igen, át kell lépnünk saját korlátainkon ahhoz, hogy a másik embert észrevegyük. Annyira el vagyunk magunkkal foglalva, hogy észre sem vesszük azt, hogy egy pici odafigyeléssel és tudatos hozzáállással mennyi napfényt tudunk bevinni a másik ember életébe. Én is próbálom ezt tenni, csak sokszor felül kell kerekednem a saját kis világomon, hogy lépjek a másik ember felé. Ma bejött az irodába egy ismerős, akivel gyakorlatilag nincs sok kapcsolatom. Jött egy érzés, hogy kínáljam meg egy kávéval, bár dolgom volt és nem is volt kedvem kávét főzni. Megkínáltam. Éreztem, hogy fokoznom kellene – tehát megkérdeztem, hogy kér e tejszinhabot rá és fahéjat. Annyira boldog volt, és olyan hálás, hogy elszégyeltem magam azon, hogy mennyire nem akartam és nehezemre esett a kávé elkészítése. Örömét látva annyira boldoggá tett engem is ez az apró cselekedet, hogy megerősödtem abban, hogy figyeljek jobban a másik emberre. Ezek után pedig olvastam ezt a történetet. Köszönet Neked a mindennapi odafigyelésért és várom a mindennapi írásaidat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük