8 jele annak, hogy mások miatt cseszed el az életedet

Írta: | 2016-04-11
Valami nem jó. Próbálsz boldog lenni – néha még úgy is érzed, hogy sikerül egy kicsit –, de időről időre szembesülsz a ténnyel, hogy nem megy. Nem érzed jól magad a bőrödben. Nem tudod önfeledten élvezni még azokat a pillanatokat sem, amikor végre kikapcsolódhatnál. Nem tudsz önmagad lenni. Mindig van valami, ami egy konstans feszített állapotban tartja az idegrendszeredet. Nem nagyon, csak éppen annyira, hogy folyamatosan érezd. Hogy ne tudj ellazulni és csak úgy élvezni az életedet.
Tudod, mi a baj? Az, hogy még nem szarod le eléggé. Még túlságosan számít mások véleménye. Még nem mered járni a saját utadat. És ez még csak nem is a Te hibád. Nem a Te hibád, hogy görcsös megfelelési kényszerben szenvedsz, hiszen ilyen kultúrában szocializálódtál, ezt nevelték beléd, és ez volt a társadalmi elvárás azóta is. Nem a Te hibád, hogy csapdába estél, az viszont igen, ha benne is maradsz.
szomoru_2
Változtatni viszont csak az képes, aki felismeri és el is fogadja, hogy valami nagyon el van cseszve. Valami, amit életnek hívunk, számára inkább csak feszültséggel teli létezés. Ha benned is megjelennek újra és újra ilyen érzések, akkor könnyen lehet, hogy a beléd nevelt megfelelési kényszer miatt teszed éppen tönkre a saját életedet. Ennek viszont egyértelmű jelei vannak, és abban szeretnék most segíteni, hogy felismerd őket.

1. Nem tudsz nemet mondani

Senkinek. Soha. Semmiben. Egyszerűen nem jön ki ez a nyomorult három betű a torkodon, hogy NEM. De ha néha, nagy ritkán, valami embertelen erőt érezve magadban valakinek mégis ellent tudsz mondani, akkor is a lekiismeret-furdalás által vezérelt hosszas magyarázkodás és bocsánatkérés előzi meg, majd követi is azt az egyetlen szót, amit képtelen vagy teljes lelki nyugalommal kimondani.
Mert úgy érzed, a belső békéd megőrzésének elengedhetetlen feltétele az, hogy elkerülj minden lehetséges konfliktust másokkal. De még ha ez egy-egy rövidebb időszakra sikerül is (mert tovább úgysem fog), egyetlen konfliktust egész biztosan nem tudsz így sem elkerülni – méghozzá a lehető legnagyobbat: a konfliktust Önmagaddal.
Az történt ugyanis, hogy a gyerekkorodban beléd nevelt görcsös megfelelési kényszer eredményeként egy kórosan beteg, önpusztításra és mártír életre ösztönző lelkiismeret fejlődött ki benned. Betegséget nemcsak elkapni lehet, hanem tanulni is. És Te megtanultad.
Mindenkinek segítesz, akár van erőd hozzá, akár nincsen. Mindenkivel próbálsz jóban lenni, bármi áron. És az ár sokszor igen magas. Kihasználnak, ugráltatnak, élősködnek rajtad, és mindez olyan természetessé válik egyesek számára, hogy képesek a vérszívást a szeretettel azonosítani. Mindeközben Te a saját prioritási listád aljára csúsztattad önmagad, mert képtelen vagy három betűt kimondani. Meg akarsz felelni. Mindenkinek.

2. Nem tudsz szarul kinézni

Rohadtul kényelmetlen a ruha. De alkalom van, ebben illik megjelenni. Nincs is kedved az egészhez, de nem lóghatsz ki a sorból. Vagy nincs is alkalom, csak elfogyott a kenyér, és le kell szaladni a boltba. De így? Kényelmes ruhában, amit legfeljebb csak otthon veszel fel? Smink nélkül? Nem tökéletesre fésült hajjal? Megjelenni emberek között picit is ellazult állapotban? Na ne! Hát hogy néznél úgy ki? Mit suttognának rólad az emberek? Hogy megbámulnának, ha két hajszálad másfél fokkal elállna a többitől?
Olyan opció nincs, hogy ne a tökéletes arcodat mutasd kifelé. Mielőtt átléped a bejáratod küszöbét, hogy kontaktusba kerülj a külvilággal, felveszed a mindig tökéletes álarcot, amit a büszkeség és a megfelelési kényszer tart egyben annyi év óta. Megtanultad, hogy az álarcnak ott a helye – akár van kedved hozzá, akár nincs. Akár kipihent vagy, Akár nem. Akár arra vágysz, hogy csinosan/elegánsan jelenj meg, akár legszívesebben szarnál az egészre, és csak jól éreznéd magad. Persze nem szarsz az egészre. És nem is érzed jól magad. A kettő pedig egymással szorosan összefügg.

3. Azt figyeled, ki mit gondol rólad

A párod családja. A barátai. A szomszéd. Az utcán bamba arckifejezéssel Téged vizslató járókelők. A másik autó sofőrje. Az ismerős ismerőse, akivel soha életedben nem találkoztál. De a véleménye számít. Mindenkinek. Teljesen mindegy, hogy mennyit tud az életedről. Hogy ismeri-e a múltadat és a jelenlegi körülményeidet. Hogy járta-e azt az utat, amin Te eljutottál idáig. Hogy átélt-e olyan tapasztalatokat, mint Te, küzdött-e már le akkora akadályokat, mint Te, megélt-e már akár kicsit is hasonló érzéseket, mint Te. Teljesen mindegy. Ő ítélkezni fog feletted, Te pedig görcsölni azon, hogy mi az ítélete. Szebb kifejezéssel: véleménye.
És ha már nem tudsz belépni egy szobába anélkül, hogy ne aggódnál, mit gondolnak majd rólad az ott lévők, akkor eljutottál a megfelelési kényszer azon szintjére, ahol tökéletesen függővé váltál olyan emberektől, akik számára lehet, hogy még csak kicsit sem vagy fontos. Elég abszurd helyzet.
bortonben

4. Udvariasságból felülírod a szükségleteidet

Nem vagy éhes. Vagy egyszerűen csak szar a kaja. De hát illik zabálni, ha már alkalom van. Egyszer van egy évben Karácsony. Meg egyszer Húsvét. Néhányszor szülinap és névnap. Meg a vendégség. A lakodalom. A keresztelő. A csak-úgy-átugrunk-jó-buli-lesz. És neked minden egyes alkalommal teljesítened kell. Enned, amíg hányingered nem lesz. Innod, amíg ki nem hányod. Megkóstolni mindent, amit szeretettel eléd tolnak. Mert szeretettel adják neked, és ha Te is szereted őket – vagy elég, ha csak nem akarsz tahó seggfej lenni –, akkor szépen mindent meg is eszel és iszol. Mindent.
Mert a szeretet így működik, igaz? Ráerőltetjük a másikra, amit jónak gondolunk számára, és ha nem fogadja el, akkor megsértődünk. Az, hogy amit és amennyit adunk, valóban jó-e neki vagy sem, tök mindegy. Tartsuk a szokásokat. Tartsuk a protokollt. Ne odafigyeléssel, hanem tárgyakkal, ételekkel és italokkal fejezzük ki a szeretetünk mértékét. Ha kell, ha nem. És ha sokakhoz hasonlóan Te is meg akarsz felelni másoknak, akkor részt veszel ebben a játékban.

5. Nem hallatod a hangodat

Valami nem tetszik, de inkább nem szólsz. Valami nagyon fáj, de hallgatsz. Csak tűrsz némán, belül ordítva, vagy már temetve a lelkedet. Valami nagyon nincs rendben a pároddal, a szüleiddel, a barátaiddal, a munkahelyeden, vagy egy ismerőssel kapcsolatban, de ahelyett, hogy szólnál, inkább magadba fojtod az érzéseidet. Talán mert azt gondolod, nem éri meg. Talán mert reménykedsz, hogy változik majd a helyzet. Vagy talán meg sem bírsz már szólalni, csak leblokkolsz és állsz némán, mint egy darab fa, miközben éppen a lelkedbe gázol valaki.
De ha kifejeznéd az érzéseidet, azzal óriási felelősséget akasztanál a saját nyakadba. Akkor vállalnod kellene, hogy Te is érző emberi lény vagy, akit nem lehet csak úgy elnyomni. Aki szereti magát annyira, hogy képes ellenállni, ha támadják. Nem, ezt a felelősséget nem mered vállalni. És különben is, lehet, hogy neki van igaza. Lehet, hogy az érzéseid csapnak be, és jogosan támadt rád a másik ember. Lehet, hogy jobb, ha csak némán tűrsz, aztán majd csak lesz valahogy.
De lehet, hogy érdemes lenne megszólalnod néha. Aztán egyre többször. Mert a lelked szép lassú eltemetésével elcseszed azt az egyetlen és megismételhetetlen lehetőséget, amit Életnek nevezünk. Életnek, ami ott kezdődik, hogy felvállalod a felelősséget a saját érzéseidért és gondolataidért, mert megérted azt, hogy aki őszintén szeret, annak nem a bólogatásodra van szüksége, hanem arra, hogy boldog legyél. A többiek pedig csak a saját boldogságukat keresik, akár rajtad keresztültaposva is.
szomoru

6. Már nem is hallod a saját hangodat

Érdekesen működünk mi, emberek. Képesek vagyunk olyan mértékben elnyomni a saját hangunkat, hogy egy idő után már azt sem tudjuk, hogy van olyanunk. Sőt, nem is hiszünk már benne, hogy egyáltalán lehet valaha is saját hangunk. Túl sok a külső zaj. Ismerősök és ismeretlenek bombáznak nap mint nap a véleményeikkel, gondolataikkal, meglátásaikkal – és teszik ezt vagy őszinte segítő szándékkal, vagy agresszív módon megpróbálva rád erőltetni a saját igazságukat. És persze olyan is akad, aki szarik rád, egyszerűen csak kell neki valaki, akire kiöntheti a saját felhalmozódott szemetét.
Számodra viszont már minden egyes vélemény, minden egyes hozzád intézett – vagy nem hozzád intézett, de magadra vett – gondolat csak tovább növeli azt a káoszt, ami a rengeteg külső zaj miatt kialakult a fejedben. Legszívesebben ordítanál egyet, csak hogy mindenki kussoljon már el. De nem teszed. Nem ordítasz, mert nemcsak megszólalni nem mersz, de már azt sem tudod, mit mondanál, ha mernél.
Mindig bizonytalan vagy. Nincsen saját véleményed. Vagy ha van, az is csak azért nem került még a kukába, mert épp megegyezik azzal, amit mások hallani akarnak Tőled. Azért jutottál ide, mert kevés időt töltesz Önmagaddal. Mindig csak mások szavaira figyelsz. Még a tetteikre sem nagyon, annak ellenére, hogy a szavak önmagukban semmit nem érnek. Folyton csak hallgatod, minek kéne lennie, mit kéne tenned, hogy lenne a jó, hogy nem jó, milyen elvárásai vannak Veled szemben a családodnak, a főnöködnek, az orvosnak, a szomszédoknak, a társadalomnak. Csak kifelé figyelsz, befelé soha.

7. Nem a saját életedet éled

Nem azt csinálod, amit szeretsz. Nem Te választottad magadnak a hivatásodat (ami valójában nem is hivatás, mert egyáltalán nem vagy elhivatott), a hobbidat, a sportágat, amit más miatt kezdtél el, és tulajdonképpen semmilyen tevékenységed sem a saját döntésed eredménye, hanem mások véleménye és elvárásai miatt vágtál azokba bele. Még kiskorodban (és azután is) a szüleid kijelölték neked az utat. Vagy a párod megmondta, mivel kéne foglalkoznod. Vagy láncban tartanak a társadalmi elvárások, amelyek elképzelhetetlenné teszik számodra, hogy bármi olyat csinálj, amivel kicsit is kilógsz a sorból. Amivel őszintén önmagad lehetnél.
Ezért inkább járod a számodra mások által kijelölt utat. Inkább elvagy egy olyan élettel, amire soha nem vágytál igazán, de kényelemből, félelemből és a tanult tehetetlenséged eredményeként benne ragadtál. Eddig. Viszont soha nem késő elkezdened a saját életedet élni. A saját vágyaidat követni, a saját álmaidat megvalósítani, és azt csinálni, ami igazán boldoggá tesz. Nem fontos az életkorod; amíg dobog a szíved, addig nem késő.

8. Szar embernek érzed magad

Furcsa paradoxon ez. Aki valóban szar ember – bár ez mindig relatív, de aki nemcsak a pillanatnyi élethelyzete miatt, hanem tartósan seggfejként viselkedik másokkal, azt én annak tekintem –, arról az egész környezete érzi, hogy szar ember, csak ő maga nem. Lehet, hogy annak mondja magát néha, vagy időnként lelkiismeret-furdaláshoz hasonló tüneteket is képes produkálni, de valójában nagyon jól elvan a saját kis életével, és legfeljebb csak áldozatnak, de semmiképpen sem tévúton járónak hiszi magát. Aki viszont folyamatosan szar embernek érzi magát, az valójában nem az, csak elhitették ezt vele, ő pedig önmaga lenézésében is megfelel mások elvárásainak.
Miért mondom azt, hogy nem vagy szar, ha annak érzed magad? Egyszerű pszichológia. Aki valóban szenved, az változtat. Ha már eléggé fáj, ha már tényleg szar embernek hiszi magát, akkor változtatni próbál ezen. Valószínűleg Te is így tettél már sokszor. Megkaptad, hogy értéktelen vagy, tehetségtelen, lusta, vagy bizonyos dolgokra alkalmatlan. Megkaptad, hogy kezelhetetlen, hisztis vagy érzéketlen ember vagy, aki minden esetben egy személyben felelős azért a konfliktusért, aminek éppen a résztvevője. Megkaptad, hogy szar ember vagy. És Te megpróbáltál változtatni. Megpróbáltál jobban megfelelni másoknak. Megpróbáltad, elnyomni a saját érzéseidet és igényeidet, és megpróbáltál jobb emberré válni a másik szemében.
De ez kevés volt. Ugyanúgy szar ember maradtál. Ugyanúgy nem hittek benned. Ugyanúgy vádoltak, és ugyanúgy rossz érzést keltett benned minden egyes kudarcba fulladt próbálkozásod. Mégis próbálkoztál. Ezért nem vagy szar ember. Mert ha valaki próbálkozik, fejleszti önmagát, figyelembe veszi mások érzéseit és gondolatait, az nem szar ember. Aki ezt nem értékeli, az viszont könnyen lehet, hogy az. Vagy egyszerűen csak nem kompatibilis Veled. Több mint hétmilliárd ember közül lesznek egy páran, akik nem azok. Mert azt ugye Te sem gondoltad, hogy képes leszel mindenkinek megfelelni?
rablancon
Vannak még jelei a görcsös megfelelési kényszernek, de a fentiek már remélem támpontot adnak ahhoz, hogy kiderítsd, jó irányba halad-e az életed. Ha még rabja vagy mások véleményének, elvárásainak és rád vetített félelmeinek, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy megéri-e ez Neked.
Megéri olyan életet élned, aminek nem a főszereplője, hanem az áldozata vagy? Megéri így leélni egy megismételhetetlen életet? Megéri majd azon sajnálkozni, hogy mi mindent mulasztottál el, amit simán megtehettél volna? Megéri olyan dolgokon görcsölni, amiket egészen nyugodtan leszarhatnál? Megéri, hogy a végén majd eltemetnek a megfelelési kényszereddel együtt, és rohadtul nem számít, hogy kinek hogyan feleltél meg?
Mert ha Neked megéri, akkor éld úgy, hiszen a Te életed. Ha viszont ennél többre vágysz, akkor emeld meg a hátsódat, vedd a kezedbe az irányítást, mondd ki a véleményedet, és azokkal az emberekkel foglalkozz, akik valóban Téged szeretnek, nem pedig azt, akivé Téged változtatni akarnak.
Mert csak így tudsz olyan életet élni, amire ha visszanézel, mosolyogva azt mondod: ez de kurva jó kör volt!
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

29 gondolat ehhez az íráshoz: “8 jele annak, hogy mások miatt cseszed el az életedet

  1. Fodorné Vincze Anna

    Gábor, ez nagyon ott van!!!! Erről szónak a tréningjeink is a betegeknek- örülök, hogy egy nyelvet beszélünk. 🙂 Ha könyvet írsz, szeretnék belőle egy példányt majd!!!!!!

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon köszönöm, Anna 🙂 Én is nagyon örülök, hogy erre a szemléletre tanítjátok az embereket. Megtisztelő, amit a könyvvel kapcsolatban írtál, korábban elkezdtem írni egyet, és hamarosan újra hozzájutok, hogy legyen is belőle valami. 🙂
      Még egyszer köszönöm a kedves szavaidat, legyen szép napod! 🙂

      Reply
      1. lényeglátó

        “Aki mindenkinek meg akar felelni, senkinek nem felel meg! A magyar ember egyenes, gerinces, szókimondó, véleményét vállaló!

        Reply
  2. Orsi

    Köszi ezt a mait is:-)
    Érdekes, mert az első tételeket simán lerázom már magamról, de az utolsók között van néhány amivel dolgom van….. jók ezek a kis figyelmeztető írások…. Köszi még egyszer!
    Szép napot Neked!

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon szívesen, Orsi 🙂 Szerintem mindannyiunknak érdemes az új dolgok megtanulása mellett időnként emlékeztetni magunkat arra, amit már elvileg tudunk. Én is észreveszem magamon időnként, hogy letértem az útról, de az a jó ebben, hogy idővel egyre könnyebben észrevesszük, és a változtatás is könnyebb. Csak annyi kell hozzá, hogy szembe merjünk nézni önmagunkkal.
      Köszönöm, hogy olvastad az írásomat, és nagyon örülök, hogy hasznos volt az emlékeztető. 🙂 Neked is nagyon szép napot!

      Reply
  3. jéjé

    Azt hiszem, Gábor, szinte hibátlanul összeszedted. Pontról pontra fedeztem fel a saját életemet. Nem normális az, hogy két napig otthon vagyok, mert megfáztam, és folyamatosan furdal emiatt a lelkiismeret. (“Nóóóóórmális?)
    És arra is ráébredtem, téged olvasván, hogy miért ostoroz egy ember engem folyamatosan: azért, mert nem tudok / akarok olyanná válni, amilyennek ő szeretné látni saját magát. Neki ez nem sikerül, ezért rám vetíti ki, engem akar olyanná formálni, amilyen, szerinte, ő maga kellene, hogy legyen.
    Lehet, hogy egy irány az életben “abszolút” jó, de az oda vezető út már nem biztos, hogy mindenki számára azonos. És ha elindultam is a jó irányba, de nem a magam útján, változtatni kell(ene). Hívőként számomra van, ami nem felülírható, de talán éppen ezért még fontosabb, hogy ha az irányt nem is kérdőjelezem meg, de a saját oda vezető utamat megtaláljam. És nem, nem kell elfogadni feltétlen más útját, mint ahogy nem kell mások számára egyedül üdvözítőnek tekintenem a sajátomat. És az álarcom hiteltelenné teheti még azt is, ami az életemben jó és igaz.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen Jéjé, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Nagyon fontos dolgokról írtál, az elfogadás hiánya tényleg tönkretesz bármilyen emberi kapcsolatot. És ez ott kezdődik, hogy elfogadjuk-e önmagunkat. Mert akinek ez nem megy, az egyrészt görcsben éli le az egész életét, másrészt pedig másokat sem lesz képes elfogadni. Többször is érintettem ezt a témát (pl. itt: “Ezért nem vagy még mindig boldog” és itt: “A hegyre vezető út”), és biztos, hogy írok is még róla, mert ez nagyon keveseknek megy, akinek meg igen, azoknak is érdemes emlékeztetni rá önmagukat. Köszönöm szépen még egyszer, hogy megírtad a gondolataidat. Legyen szép napod! 🙂

      Reply
  4. Szekeres Judit

    Kedves író! Bár majdnem minden pont rám is illik, viszont én így érzem jól magam a bőrömben, és soha egyetlen pillanatot sem múlasztottam még el, hogy ne éljem meg, de ez egy nagyon hosszú tanulási folyamat volt. A kettő együtt is kivitelezhető. Szerintem…

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Judit, nagyon ritka, hogy valaki így érzi jól magát, de éppen ezért tettem fel a kérdést az írásom végén, hogy megfelelő-e ez az állapot. Ha igen, és boldog tud/tudsz így lenni, akkor tökéletes. 🙂 Nekem sem kell megfelelnie senkinek, amit én írok, az az én utam, és ha valaki egészen más úton jut el a saját boldogságához, az is nagyon rendben van. Ami a közös bennünk, az a tanulási folyamat. Bármelyik úton is jutunk előrébb, a folyamatos fejlődés teszi ezt lehetővé. Nagyon örülök, hogy ilyen véleményt is olvashattam, köszönöm! 🙂

      Reply
  5. Marcsi

    Kedves Gábor, eddig kétszer lendített át egy-egy belső vívódásomon (véletlen?!) éppen akkor érkező leveled. Ez a mai gondolatmenet is pontosan egy olyan belső vajúdásom csillapítására adott indíttatást, amit évek óta érzek, de a másikra való tekintettel soha nem mertem kimondani igazán amit gondolok. Ja szegény ne hogy rosszul legyen, jaj már úgyis olyan régen történt, van értelme feszegetni régi dolgokat?…. és számtalan ilyen kérdés, ami a nyitottsága miatt időről időre hatalmas konfliktusokat, vitákat, visszavonulást , megalázkodást okozott. Ma úgy döntöttem , és meg is írtam azt amit már régóta meg akartam mondani, el is küldöm a levelet…….. ha megérti akkor jobb lesz mindkettőnknek ha nem akkor nekem lesz jobb mert végre meg mertem mondani, ami oly régóta nyomja a lelkemet, felszabadított… nagy figyelemmel olvasom az írásaidat Gábor! köszönöm

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Marcsi, nagyon örülök, hogy tudtam segíteni 🙂 Szerintem jól döntöttél, és nem azért, mert én is ezt tettem volna, hanem azért, mert megnyugvást érzek a szavaidban. A véletlenekben pedig én sem hiszek. 🙂 Köszönöm szépen, hogy olvasol, legyen nagyon szép napod! 🙂

      Reply
  6. Bezi

    Kedves Gábor!
    Arcon csaptál, de kőkeményen! Köszi!
    Valahogy járogattak ezek a fejemben, de most így szemtől-szemben, egy pont olyan pillanatban… Leírhatatlan az érzés, amit a cikk olvasása közben éreztem. Egyrészt szállj ki légy szíves a fejemből, másrészt azt hiszem lelkes olvasód leszek! 🙂
    És új utakat keresek…

    Reply
  7. Tamás

    Kedves Gábor!

    Teljesen triviálisan és bölcsen hangzik, amiket leírtál, ugyanakkor vedd figyelembe az alábbi sorodat – idézem tőled: “Hogy ismeri-e a múltadat és a jelenlegi körülményeidet. Hogy járta-e azt az utat, amin Te eljutottál idáig. Hogy átélt-e olyan tapasztalatokat, mint Te, küzdött-e már le akkora akadályokat, mint Te, megélt-e már akár kicsit is hasonló érzéseket, mint Te”.

    Namost, ennek a függvényében, mivel ez a cikk elég általános, nem tudhatod, hogy valaki, csak pusztán azért éli úgy az életét, ahogy a cikkben le van írva, mert olyan buta, hogy erre magától nem jött rá, vagy mert a külső körülményei nem engedik meg neki. Szép gondolatok ezek, ugyanakkor én is éltem ilyen élethelyzetekben. Tudtam, hogy nekem mi lenne a jó, tudtam, hogy mit kellene csinálnom, de külső körülmények által arra voltam kényszerítve, hogy nem tehettem meg, amit szerettem volna. Persze, azóta jöttek szerencsés fordulatok az életemben, amikbe bele is kapaszkodtam, és azóta jobban érzem magam a bőrömben, és kezdek végre talpra is állni, de hidd el, volt 3 olyan pokoli év az életemben, amit senkinek nem kívánok. És nem azért, mert nem tudtam, hogyan kell élni.

    Elnézést, ha esetleg megbántottalak.

    Reply
    1. Teofil

      Kedves Tamás!

      Én is voltam hasonló helyzetben, de mindig rákellett jönnöm arra, hogy valójában a körülmények csak próbáda tettek, hogy biztos ezt akarom-e. Minél magasabbra tesszük a lécet, annál jobban bepróbálkozik a környezet, nagyon gyakran nem tudatosan, csak egyszerűen űgy tűnik, mintha minden ellenem lenne. De ha sikerült átlátni az illúzión, és felválalni hogy ezt is csak én engedtem meg, vagy épp én nem engedtem meg, akkor előbb utóbb elkezdtek máshogy alakulni a dolgok. Kottogtunk már havi 200ezer fölötti összkeresettel a párommal, és dőzsöltünk havi havi 160-ból is ugyan azon kiadások mellett csak azért mert nem törődtünk az adott társadalmi normákkal, hanem magunkrafigyeltünk. Persze máson nem átgázolva. “az a jó, ami mindenkinek jó” és itt a mindenkinek jó azt is jelenti, hogy nem ártunk másnak, és “csak”hadjuk élni.

      Reply
  8. Hajnal Csilla

    Kedves Gábor!

    Figyelemre mélto az irásod.Én fiatalabb koromban sokat kűzdőttem a szocialis fóbiával,ami a mmegfelelési kényszerböl fakadt.Mára viiszont olyan mértékben sikeeűlt tultennm magam rajta hogy sajnos átestem a másik végletbe és elszigetelödtem az emberektöl.Nem érzem magam szar embernek bár az irásod szerint aki nem érzi magát annak hanem csak áldozatnak az igazán a szar ember.Nyilván abbol az okbol kifolyolag hogy nem látja magát tisztán.Nehéz megtalálni az egyensulyt a két véglet között.

    Reply
  9. Mátyás

    Kedves Gábor!
    Ami azt illeti,csak mostanában kezdtem el olvasni a cikkjeidet és megkell mondjam nagyon megtetszettek.
    Főleg ez a téma(ami nagyon megfogott) mivel nagyon jelen van a mindennapi élletemben is,nem is gondoltam volna hogy ez a cikk segiteni fog.Eddig azt gondoltam hogy ha elmenekülök ez elől nem lesz belöle gondom.Csak aztán rájöttem hogy hatalmasat hibáztam,mivel mindig megtalált ez a megfelelési kényszer dolog.Hiába véltem felfedezni ennek a dolognak az értelmetlenségét,mégis ott volt és valahogy egy kicsit akaratom ellenére is már már megszokásból úgy viselkedtem ahogy azt sokszor megkivánták.
    Na de a lényeg hogy nagyon tetszett amit irtál és köszönöm.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Mátyás,
      nagyon örülök, hogy tetszenek az írásaim, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂 A menekülés szinte soha nem jó megoldás szerintem. Ha még nem láttad ezt a videót, akkor remélem segít majd abban, hogy ne sokat gondolkodj a változáson: https://www.youtube.com/watch?v=BI_HOPqcRFA
      Köszönöm még egyszer, hogy itt vagy és olvasol 🙂

      Reply
  10. Andrea

    Kedves Gábor és kedves hozzászólók!
    Szerintem egy ember megszületik egy alaptermészettel (jó szándékú, empatikus, stb. …vagy épp nem)
    és vannak adott életkörülmények is, melyek sokszor számára sem ideális döntésekre
    kényszerítik. A Ne légy áldozat! című könyvemben én is hasonló élettapasztalataimat
    osztom meg, de úgy gondolom mindenki a maga élete rendezője és a sorsa a fogatókönyvíró.
    Tanácsot nem lehet adni senkinek, csak bemutathatjuk az adott döntéseink következményeit
    és gondolkodásra késztethetjük saját életére kivetítve a történetet. De mindennek van egy
    folyamata, amin keresztül kell menni, ahhoz hogy jól döntsünk. Nem a tagadásból építkezünk,
    hanem a józan gondolkodásból, arra pedig meg kell érni lelkileg. Az én életem nagyon nehéz volt/van,
    sosem fogok úgy gondolkodni mind mások, sosem fognak megérteni igazán, és sokan bántanak/ártanak is,
    de sosem tudom önmagamat tenni előtérbe másokkal szembe. De kellenek ilyen emberek is a Földre,
    akár a gyermeknevelésre, akár beteggondozásra, akár csak jóra nevelésre gondolunk.
    Köszönöm a lehetőséget a hozzászólásra, és tulajdonképpen ha nem is mindenben értettem egyet, azért
    örülök az ilyen értelmes oldalaknak. Továbbra is olvasója maradok.

    Reply
  11. pal janos

    a gyogykezeles 3×1 LESZAROM tabletta eves elott.

    Reply
  12. Adrienn

    Szia Gábor!

    Hát ez hitetelten, majdnem minden passzolt, most végig azon gondolkodom, hogy oké, most már értem, de hogyan lehetne ebből kimászni? Gondolkoztasm sok dolgon, mit lehetne tenni, az oké, hogy kimondom amit gondolok, meg mejek nemet mondani, de attól még belül rosszul érzem magam. Van ötleted? Szeretném ez megoldani, mert a probléma megvan most már csak a megoldás hiányzik. Köszönöm, hogy utat mutattál. 🙂

    Üdv:

    Adrienn

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Szia Adrienn,

      nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 A kimászáshoz segítség lehet ez a két írásom, ha még nem olvastad:

      http://hasznaldfel.hu/2015/06/a-hatekony-leszaras-kifinomult-muveszete-avagy-hogyan-szabadulj-meg-a-megfelelesi-kenyszertol.html

      http://hasznaldfel.hu/2016/02/igy-temetted-el-sajat-magad.html

      Eddig szerintem azért nem ment Neked, mert túl nagy változtatást akartál egyszerre. Próbáld meg apránként, először a kis dolgokkal kezdve. Például egy kevésbé fontos dologra mondjál nemet, viszont helyette csinálj valamit, amitől érzed, hogy megérte a másik dolgot lemondani. Soha ne valami ellen próbálj küzdeni, hanem mindig valamiért. Lehet az a célod, hogy több időt tölts a szeretteiddel, vagy hogy legyen időd Önmagadra, fejleszd magadat, vagy feltöltődj egy erdei séta során, és így tovább. Legyen valami pozitív célod, amiért lemondasz a másoknak való megfelelésről. Ne ijedj meg tőle, hogy most még nem megy, csak kezdd el kicsiben, és szép fokozatosan egyre nagyobb dolgokban képes leszel kiállni magadért. 🙂 Lesz majd erről egy külön írásom is hamarosan, mert nagyon fontos téma.

      Legyen szép napod! 🙂
      Gábor

      Reply
  13. Rózsika

    Kedves Gábor.
    Nekem könnyeket csalt e irásod az arcomra, mert választ kaptam egy kérdésemre, és mostmár cselekszem is azon, amit pár napja halogattam. Köszönöm azt, hogy vagy nekünk. Csodaszép napot neked 🙂

    Reply
  14. Katus0824

    Kedves Gábor!
    Nagyon jó írás. Sok élettapasztalat, jó nézőpont kell hozzá, hogy ezt valaki megláthassa. Minden pont egy fejezetnek felel meg, és mégis összetartozik. Ha körülnézek, megtalálom mind a nyolc pontnak a szereplőit itt a közvetlen környezetemben. Egy feldogozatlan csalódás miatt sokáig megfelelési kényszer motivált, Jó munkaerő, jó anya és jó feleség, valamint jó testvér leszek. A család vált számomra igazán fontosnak, a kívülállók véleménye nem érdekelt. Mindig készen álltam arra, hogy segítsek, akkor is ha nem kérték. Tettem amit jónak gondoltam és adtam amit tudtam a magam rovására is. Nagy családban nőttem fel, így hát nem volt szokatlan, hogy előre engedjem akinek nagyobb szüksége volt a segítségre. Ez nagy hiba volt. Mármint nem a segítség, hanem az, hogy nem vártam meg, hogy kérjék. Azért elfogadták, sőt természetessé vált. Meg kellett volna várnom, hogy pontosan elmondják miben kérnek segítséget, vagy egyáltalán kérnek-e segítséget. Évtizedekig magam mindig háttérbe szorítottam. Aztán rájöttem ez nem jól van így. Az erőfeszítéseim a semmibe hulltak. Kivétel a két gyerekem, mert ragyogó emberekké váltak, akikre minden anya büszke lehetne és a szüleim. A férjem feltétel nélkül szeretett, de hozzászoktattam a kényelemhez. Elvárásaim csak magammal szemben voltak. Ő ehhez természetesen hozzászokott a negyvenegy év alatt. Kényelmes is volt neki. Rájöttem a baj az volt hogy nem hittem el, hogy szerethető vagyok. Fel kellett volna dolgoznom a csalódást. Tévesen azt hittem, nekem mindig valami pluszt kell produkálnom, hogy szeressenek. Két kapcsolatomban nem kellett bizonyítanom, mert feltétel nélkül szerettek, a szüleim és a gyerekeim. A többi ember megszokta a szolgalelkűségem. Mára már pontosan tudom, hogy szerethető vagyok és most már önmagam is képes vagyok szeretni, nem csak másokat. Most már tudom mivel szeretek foglalkozni, mi amiben jó vagyok. Kik szeretnek feltétel nélkül és pontosan tudom nem mindenkinek kell engem szeretni. Szerintem a szeretet a kulcsa mindennek. Nagyon jó szeretni és nagyon jó szeretve lenni. Nagyon tetszett az írás, viszont én egy szót kicserélnék benne. Gratulálok az íráshoz.

    Reply
  15. Anti

    Köszönöm! Eddig ismertem ezeket a hibáimat, de úgy érzem, hogy ez az írás segít könnyebben leküzdeni azokat, ad egy újabb lökést. ?
    Köszönöm ismét! ?

    Reply
  16. Baranyi Csilla

    Kedves Gábor! Ugyanezen írást láttam tegnapi dátummal a mindenegyben blogon, forrásmegjelölés nélkül.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Csilla,
      nagyon köszönöm, hogy szóltál. A korrekt tartalomátvételt engedélyezem, mégis keveseknek megy. Az az oldal sem először veszi át az írásaimat sajátként tálalva. Intézkedem, köszönöm szépen még egyszer. 🙂
      Legyen szép napod!
      Gábor

      Reply
  17. Strohbach Ili

    Kedves Gábor!
    Nagyon érdekes, jól összefoglalt, elgondolkodtató írást olvastam ez alkalommal is!!! Nagyon köszönöm! 🙂 Sajnálatos, hogy magamra ismerek a írást olvasva sok-sok részletében….! Igen értem én ezt! Aki sok éven keresztül így élte az életét nagyon nehéz másképp tennie. No erre vonatkozóan is kell, hogy legyen ütős és felrázós írás!!! Akik így élik az életüket azok pontosan tudják, hogy valami nagyon nem stimmel, viszont azt már nem tudják, hogy eme csapda helyzetből, hogyan kavarjanak ki… Hiszen nem elég a törvényt ismerni, de alkalmazni is tudni kell 🙂 Szívesen vennék egy nagyon ütős, jó odamondó, felrázó (hogy térj már észhez) eszmefuttatást ezzel kapcsolatban is!!!
    Köszönöm: S.Ili

    Reply
  18. Eszter

    Kedves Gábor ! Irásos tanulságos de lenne néhány gondollatom ami lehet hogy neked lenne tanulságos. Én már leéltem lehet hogy életem 2/3 vagy 3/4 részét hát ezt azért nem tudom . /DE nem vagyok fiatal/ Megfelelési kényszerről irsz őnmagunkkal és másokkal szemben . IGY is lehet nevezni. DE az ember társas lény én ezt alkalmazkodásnak megértésnek nevezném.És addig jo mig van KIHEZ alkalmazkodni formálodni, természetersen a saját határainkon belül.HA EZ nincs meg őnzővé válik az ember!!! ÉS EGYEDÜL MARAD!!! MI A véleményed??? Üdvözlettel Eszter

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.