Kapcsolati játszmák csapdájában – avagy a langyos húgyban ücsörgés pszichológiája

Írta: | 2016-07-25
Vannak dolgok, amikhez görcsösen ragaszkodunk. Szenvedéseink egy része is ilyen. Nem azért, mintha baromi jól éreznénk magunkat általuk, hanem azért, mert kiszámíthatóak. Egyfajta biztonságérzést adnak – még ha a biztonság illúziójánál nagyobb kockázat talán nem is létezik.
De azért mi szeretjük ringatni benne magunkat, még olyan áron is, hogy ezzel a saját életünket keserítjük meg hosszútávon – vagy akár rövidtávon is. Beleragadunk a megszokottba, ücsörgünk a langyos húgyban, és vagy panaszkodva lázongunk (anélkül, hogy megmozdulnánk), vagy egyszerűen csak csendben várjuk, hogy valaki vagy valami majd szépen kiemeljen onnan. Vagy hogy a húgy magától leapadjon.
De nem apad le. Sőt, kirángatni sem tud senki egy másik embert sehonnan, ha ő maga mozdulni nem akar. Ilyenkor kerülnek előtérbe azok a játszmák, amelyek rengeteg emberi kapcsolatra jellemzőek, és bár kivétel nélkül mindig szenvedést okoznak, a legtöbben mégis hosszan bennük ragadnak.

A módszer más, a cél ugyanaz

Számtalan módja van játszmázásnak. Van, ami egészen tudatosan zajlik egy párkapcsolatban, egy szülő-gyermek kapcsolatban, egy barátságban, egy munkatársi viszonyban, vagy akár két egymás számára ismeretlen ember ideiglenes kapcsolatában, a játszmák nagy része azonban tudat alatt zajlik. Észre sem vesszük – vagy ha igen, akkor is teljesen természetesnek érezzük azokat.
Hányszor fordult elő veled, hogy valaki megtehetett volna valamit neked, érted, mégis megváratott vele? Hogy érezd az ő fontosságát. Hogy még jobban hálás legyél neki. Vagy azért, hogy egy kicsit megalázzon.
Hány párkapcsolatban hagyják, hogy a másik kicsit (vagy nagyon) féltékeny legyen? Hányan ködösítenek, tesznek kétértelmű kijelentéseket, vagy egyszerűen csak hagyják, hogy a másik ember találgasson ahelyett, hogy a szeretetükkel megnyugtatnák őt?
jatszma
Hányan korlátozzák, vagy vonják meg a szeretetüket, ha a másik embert büntetni akarják, mert nem az ő elképzeléseik szerint cselekedett? Persze a valódi szeretetet nem lehet megvonni, csak a hamisat, de a másik ember ilyenkor mégis a szeretetmegvonás érzése miatt szenved. A büntető pedig hagyja.
Hányan közelednek vagy távolodnak a másik emberhez annak függvényében, hogy a saját érdekeik éppen mit diktálnak? Hányan lökik el simán a másikat, ha az éppen plusz terhet jelent (de azért rendszeresen dobnak néhány fát a tűzre, hogy ki ne aludjon teljesen), aztán kapaszkodnak belé kétségbeesetten, amikor újra szükségük van rá?
Hányan próbálják erőszakosan, vagy sumák módon kedves szavak mögé rejtve rákényszeríteni a másikat valamire? Hányan választják az érzelmi zsarolás vagy akár a racionális alapokra fektetett ultimátum kiszabásának módszerét arra, hogy érvényesítsék az akaratukat?
Hányan tartják bizonytalanságban a másik embert, hallgatnak el információt előle, titkolóznak, vagy ferdítenek el dolgokat csak azért, hogy a helyzeti előnyüket megtartsák vele szemben? Mert aki fél, hogy a lapjait megmutatva az emberi kapcsolatok pókerjátszmájában alul maradhat, az könnyen megőrzi magának azt, amivel többnek érezheti magát a másik embernél.
Hányan merülnek bele az óvodás csiki-csukba, a „Te ezt mondtad, ezért én ezt mondom”, a „Te is ezt csináltad, ezért én is ezt csinálom” típusú gyermeteg huzavonába? Hányan tükrözik a másik mondanivalóját vagy cselekedeteit, csak hogy visszaadják ugyanazt a negatív tapasztalatot, amit a másik akarattal, vagy akaratán kívül okozott?
Hányan állítják szembe saját fontosságukat egy harmadik személyével, egy hobbival, vagy bármivel, ami a másik embernek fontos? Hányan vágják a másik fejéhez vádaskodva, hogy „bezzeg ő fontosabb, mint én”, vagy „bezzeg arra van időd, rám pedig nem”?
Hányan váltanak a szeretet szaváról a hidegségre, a cinizmusra, a fölényeskedésre, a másik megalázására? Hányan alkalmaznak a kapcsolathoz méltatlan megszólítást, jelzőt vagy beszédstílust, hogy ezzel az aberrált büntetéssel próbálják önmagukat fölénybe helyezni a másik emberrel szemben?
Hányan merülnek az önsajnálat és önsajnáltatás mocsarába, próbálva önként választott mártír sorsukra igazolást nyerni? Hányan hangoztatják folyamatosan, hogy ők azok, akik mindent tökéletesen csináltak? Hányan akarnak bűntudatot kelteni a másikban, akár van alapja, akár nincsen?
Ezek mind játszmák. Nagyon sok van belőlük, a céljuk azonban mindig ugyanaz.

Mégis miért csináljuk?

A játszmák oka a félelem. Aki játszmázik, az egy olyan helyzet fölött próbál irányítást szerezni, aminek az irányításához kevésnek érzi magát. Mert ha nem érezné magát kevésnek, akkor játszmák nélkül, tisztán az intelligencia és a szeretet útját választaná.
kapcsolat_merleg
Van azonban itt valami más is a félelmen kívül. A játszmáknak előnye is van, és bármilyen furcsán hangzik, ez az előny független attól, hogy valaki a játszmát megnyeri-e vagy sem. Bár valódi nyertese soha nincs a játszmának, hiszen Gandhi szavait kölcsönözve „miféle győzelem az, amiben valaki legyőzetik?”, de a győzelem illúziójáért azért sokan hajtanak. És hogy mi az előnye a játszmáknak még vesztesként is? A kiszámíthatóság.
Egy-egy hosszútávú játszma egyfajta stabilitást jelent az ember életében. Nem kell félni a bizonytalan jövőtől. Ugyanaz a langyos húgy mossa másnap is a lábadat. Pontosan tudod, mit fog tenni a másik – már várod is, ha éppen elmaradni látszik. Hol a megszokott hiszti? Hol a veszekedés? Mikor köt már belém újra? Mikor jön megint a hülyeségével? Mikor hallom újra ugyanazokat a panaszokat?
Holnap ugyanaz a konfliktus, majd ugyanaz a kibékülés, vagy ugyanaz a kiszámítható ideig tartó elhidegülés következik, mint amit már megszoktál. Ugyanazok az inzultusok érnek, ugyanazokat vághatod hozzá a másik ember fejéhez (jó esetben csak szavak, nem tárgyak formájában), és mindketten a megszokott módszerekkel vezethetitek le újra a feszültségeteket.
Nem kell új módszert keresgélned. Nem kell megoldásért kutatnod. Nem kell szembenézned a változástól való félelmeddel, de az energiádat legalább leköti a helyzet (ha nem kötné le semmi, bele is döglenél). Nem kell félned a jövőtől. Pontosan tudod, hogy mire számíthatsz. Tudod, hogy mit lép majd a másik, vagy legalább azt, hogy milyen keretek között teszi. Kiszámítható az egész. Éppen ezért ragaszkodnak annyira az emberek a játszmákhoz.
Gyakorlatilag egy igen csúnya megalkuvásról van itt szó. Félsz a jövőtől, mellette sokszor még szereted is a másik embert bizonyos szinten (akár nagyon is), ezért belemerülsz egy olyan játszmába, amiből egyetlen előnyöd származik: nem kell változtatnod, és amit eddig biztosnak véltél, azt ezután is biztosnak hiheted. Pedig biztonság nem létezik még ekkor sem, és hamarosan megérted, miért mondom ezt.
Előtte azért megjegyzem, hogy nem tartom elvetemült embernek azt, aki játszmázik. Egyszerűen csak gyengének. Pillanatnyilag vagy tartósan gyengének. Bárki belecsúszhat egy-egy játszmába. Időnként én is megteszem, hiába figyelek már sokkal jobban, mint régen. Olyan is van, hogy átmenetileg belekényszerülök egy játszmába, és olyan is előfordul, hogy én magam generálok egyet. Máris benne vagyok a játszmában – egészen addig, amíg észre nem veszem, mi is történik valójában, és hogy ennek mi lesz az eredménye.

Hová vezet ez?

A játszmákkal két gond is van. Az egyik az, hogy nagyon könnyen beleragadsz. Pont az imént említett kiszámíthatóság és a félelmeid elől való menekülés az, ami benne tart. Vajon mit kezdenél az életeddel, ha nem lenne meg a jelenlegi (látszólagos) stabilitás? Mi kötné le az energiádat, hol élhetnéd ki a feszültségedet? Hiába szar az, ami most van, lehet, hogy enélkül még szarabb élet várna rád? Ha a kezedbe vennéd végre az életed irányítását, lehet, hogy kudarcot vallanál benne?
Ez a gondolat félelmetes. Akkor inkább tűrsz. Inkább a megalkuvást választod. Inkább benne ragadsz a játszmában, és megelégszel egy olyan életminőséggel, aminél többet érdemelnél. Inkább racionalizálod a helyzetedet, és kifogások mögé bújva maradsz a langyos húgyban.
A másik nagy gond a játszmákkal az, hogy veszíthetsz. Bármikor. Keveset is, sokat is, mindent is. És minél tovább játszmázol, annál nagyobb a valószínűsége, hogy sokat veszítesz. Ha szerencséd van, akkor csak időt, ha nem, akkor az egész kapcsolatot, vagy akár egy emberéletet. Hiába hangzik merésznek a kijelentés, sokan menekülnek a halálba a játszmák elől. Nem feltétlenül gyilkosság vagy öngyilkosság formájában – sokkal gyakrabban egy betegség útján.
Így válik a biztonság illúziója veszélyesebbé bármilyen más bizonytalanságnál. Mert ezt az illúziót bármikor megszakíthatja egy törés. Egy törés, ami talán csak átmeneti, sokszor azonban végleges. Addig minden a megszokott rendben zajlik: teljesen kiszámítható, hogy a játszmában ki mikor mit dob, vagy mennyit emel. Aztán egyszer eljön a törés: valaki kiszáll. Valaki elgyengül, összeomlik, vagy besokall és felborítja az egész pókerasztalt.
poker
Az, hogy ez a kapcsolat melyik szereplőjénél és mikor következik be, sokszor nem látszik előre. Van, aki gyengének látszik, ám rendkívül sokat bír, és olyan is van, aki nagyon erős, mégis gyenge pontját éri valami, és pillanatok alatt összeomlik. Az emberi idegrendszer tűrőképességét sok tényező befolyásolja: a múltbéli tapasztalatok, a tanult viselkedésminták, a genetikai adottságok, az aktuális élethelyzet, a pillanatnyi lelkiállapot – hogy csak a legfontosabbakat vegyük.
Az tehát nehezen kiszámítható, hogy ki és mikor száll ki a játszmából elsőként, az viszont jó eséllyel látható előre, hogy hogyan. Ha ismered a másik ember személyiségét, nagyjából tudod azt is, hogy milyen módon tud kiszállni a játszmából, ha már nem bírja tovább. A módszer valakinél a bosszú és a kegyetlenség, valakinél a beletörődés és önmaga elnyomása, valakinél pedig az önpusztítás, ami először lelki betegséghez, aztán fizikaihoz vezet. Mindenki ott törik, ahol a gyenge pontja van.
A töréspont kiszállást jelent a játszmából. Valaki úgy száll ki, hogy máshoz menekül, valaki úgy, hogy pusztít, valaki úgy, hogy meghal. Azonban kiszállhatsz úgy is, hogy magát a játszmát fejezed be tudatosan, akár a kapcsolat megőrzésével, akár annak békés megszakításával. Ez a tudatos kiszállás tűnik elsőre a legnehezebben járható útnak (ezért választják olyan kevesen), ám ez a legtisztább is, és így nem cipelsz tovább magaddal terheket.

Figyelj és tanulj

A jó hír az, hogy ha valaki játszmázik veled, akkor valamilyen szinten fontos vagy számára. Lehet, hogy tényleg szeret, és az is lehet, hogy érdek vezérli, de valamiért számítasz neki. Ha Te is játszmázol, akkor mindkét esetben jó helyzetben vagy, de ha nem akarsz részt venni a játszmában, akkor érdemes először felismerned, hogy a két eset közül melyikről van szó, aztán ennek megfelelően cselekedned.
Ha csak kihasznál a másik ember, akkor egyszerű a helyzet. Az egyoldalú érdekkapcsolattal nem jut előbbre az életed – ez gondolom számodra is tiszta sor. Az ilyen kapcsolatok mehetnek is egyből a kukába. Amikor azonban a szeretet valamilyen formában jelen van a kapcsolatban, akkor érdemes energiát fektetni a játszma kapcsolathoz méltó befejezésébe.
Az első lépés az, hogy figyeld meg a másik játékost (vagy játékosokat). A legtöbbször nagyon egyértelműen játszanak az emberek. Egyértelműen és kiszámíthatóan. Mindenki tesz egy újabb lapot, amivel a céljaihoz közelebb jutni remél, vagy a status quo-t fenntarthatja.
Figyeld meg a viselkedésmintákat, az ismétlődő cselekedeteket és a hozzájuk kapcsolt ismert érzelmi töltetet. Figyeld az elejtett utalásokat, a már jól ismert érveket, a mindig ismétlődő eszközöket és módszereket. Figyelj, és meglátod a lapokat. Hamar megérted majd a mondatok és tettek mögött rejlő valódi célokat. Meglátod, hogy valójában mit is próbál elérni a másik ember a játszmázással, mi elől menekül, mihez tartja kevésnek önmagát, mi az, amin változtatni szeretne, csak képtelen. Figyelj és tanulj.
Aztán figyeld meg önmagadat is. Ha a játszma kezdeményezője vagy, akkor Neked is mindig ugyanazok a módszereid és a viselkedésmintáid. Ha pedig csak belekényszerültél a játszmába, akkor a reakcióid lesznek jó eséllyel mindig ugyanazok. Figyelj önmagadra is, mert így is rengeteget tudsz tanulni.
Amikor kiismerted a játszmát, elkezdhetsz változtatni a helyzeten. Elkezdhetsz reaktív helyett proaktív módon élni. Úgy, hogy nem mész bele önpusztító játszmákba, vagy ha mégis belekerültél egybe, akkor hamar kiszállsz belőle.
Persze mindig felmerül a kérdés, hogy ahogy Te látod a játszmát, az a valóság-e. A Te valóságod mindenképpen ez. Te így érzed. Ezt látod. Ha ezt a másik emberrel meg tudjátok beszélni, és találtok közös megoldást (ami nemcsak az egyik, hanem mindkét fél számára jó), akkor van jövője a kapcsolatotoknak. Ha nem, akkor csak maga a játszma tartja össze azt – amíg a töréspont el nem érkezik.

A tisztulás útján

Én már nem tudok sokáig játszmákban maradni. Amint felismertem, és amint lehet, kiszállok a játékból. Velem már csak együttműködni vagy nyíltan szembemenni lehet. Aki akadályoz, azzal ütközünk, méghozzá keményen. Akinek fontos vagyok, az velem marad, akinek pedig nem, az nem lesz része az életemnek. Aki csak kihasznál, az sem. Ennyi. Sokkal egyszerűbb így minden.
Az elején mindenki tiszta lappal indul – függetlenül attól, hogy mit hallottam róla másoktól. Ha csalódás ér, ha valaki összemocskolja a saját tiszta lapját, akkor megkeresem az okát, hogy miért tette ezt, aztán eldöntöm, hogy a lezárás vagy a megoldás útját választom-e. Az első egyedül is megy, a második pedig természetesen csak a másik ember együttműködésével lehetséges.
Játszmák nélkül csak az elején tűnik nehezebbnek az életed; utána sokkal egyszerűbbé, tisztábbá és őszintébbé válik. Őszintébb leszel másokhoz, és legfőképpen őszintébb leszel önmagadhoz. Mert mindig az a kiindulópont, hogy hazudsz-e önmagadnak. És végül ide is érkezel majd meg, ezért sokkal jobb őszintén leélni egy életet, mint a legvégén szembenézni a saját hazugságaiddal.
Minél később nézel a tükörbe, annál fájdalmasabb lesz a látvány, és annál többet veszítesz abból az egyszeri ajándékból, amit Életnek nevezünk. Nem túlélésnek. Nem a valóság kompenzációjának. Nem másoknak való megfelelésnek. Nem egy helyben toporgásnak. Életnek. Olyan életnek, amit a szíved szerint élsz, és amire minden egyes nap végén úgy gondolsz: ha most lenne vége, akkor is teljes lenne.
Amint megérted a játszmák lényegét, kiszámíthatóvá és könnyen lezárhatóvá válnak azok. Elkezdhetsz végre élni.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

19 gondolat ehhez az íráshoz: “Kapcsolati játszmák csapdájában – avagy a langyos húgyban ücsörgés pszichológiája

  1. Erika

    Gábor! Ez nem nagyon jó, – és bocsánat, elnézést a kifejezésért -, ez k…a jó!! Pont ilyen “pókerjátszmát” vesztettem! Ha ezt 5 hónappal előbb olvasom, tán enyèm a partit! De most úgy láto, hogy így többet nyertem!! Köszönöm. ☺☺

    Reply
    1. Gábor Szerző

      😀 Nagyon köszönöm, Erika 🙂 Minden a maga idejében történik, a Te tapasztalatodnak is volt értelme és haszna. Nagyon örülök, hogy Te is így látod már. 🙂

      Reply
    2. Gábor

      Kedves Erika! Csak egy gondolat erejéig, ha megengedsz egy hozzászólást: Az írás alapján mindegy, hogy kié a parti, amikor már felismerted a játszmát. Utólag meg jó tapasztalat is lehet 🙂

      Reply
  2. Könyves Mária

    Igen a játszmák az emberi kapcsolatok rákfenéje. “Szerencsésebb” esetben két ember közt zajlik, de sokszor egész családok művelik kamasz gyerektől a nagymamáig és mindenki manipulálni akar mindenkit és egy őszinte szó, egy becsületes gondolat sem könnyít soha a helyzeten. Hatalmi harcok, testvéri irigység, lustaság, gyávaság ezek jellemzik legjobban és ez àltalában valamilyen tragikus helyzetbe sodorja a családot. Rengeteg példa van rá akár a közvetlen környezetünkből is. Valaki ablakot kéne nyisson, hogy egy jó huzat kivigye az egészet, persze erre nem sok remény van. Kedves Gábor a téma megint húsbavágó és a magad lényegretörő módján ismét fején találtad a szöget. Elhiszem, hogy sok mindent megértél, mert ilyen fiatalon igen csak tisztán látod a dolgokat. Sok embernek ezt csak a kor bölcsessége hozza meg, magamat is beleértve. Tiszteletem és szép napot. ?

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon köszönöm, Mária 🙂 Teljesen egyetértek, sokaknak tényleg egy tragédia kell ahhoz, hogy változtassanak (vagy még az is kevés). Szerintem sok más felnőttkori gondhoz hasonlóan a változástól és változtatástól való félelmet is a gyerekkorunkból hozzuk. Ezért nagyon fontos, hogy milyen értékrendet és életszemléletet adunk át a gyerekeknek, mert ezen múlik, hogy felnőttként milyen minőségű emberi kapcsolatokat alakítanak ki, és mit kezdenek a konfliktushelyzetekkel és a kudarcokkal. Ezek mindenképpen lesznek az életükben, csak nagyon nem mindegy, hogy milyen eszköztárral rendelkeznek, amikor ilyen helyzetbe kerülnek.
      Köszönöm még egyszer, Neked is legyen nagyon szép napod 🙂

      Reply
  3. Olivér

    Ezekben az írásokban vannak igazságok.
    … és ami nekem különösen tetszik, hogy azért foglalkozol a mélylélektani oldallal is, hacsak érintőlegesen is…
    Tényleg nem tudjuk sokszor, mi az, ami mozgatja vagy épp maradásra bírja az embereket…
    Nekem még csak most kezd el világossá válni, hogy talán egy nagyon régi és elnyomott emlék az, ami egy hasonló szituációban tart.
    Ha vannak még ilyen értékes gondolataid, ne tartsd Magadban 😉
    Szép napot!

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen Olivér, nagyon örülök, hogy hasznosak az írásaim. 🙂 A mélylélektani okokat csak felpiszkálni tudom, azok nagyon egyéntől függőek, és a megtalálásuk és feloldásuk is az. Az írásaim megoldást nem tudnak jelenteni, csak támogatást ahhoz, hogy aki olvassa, megtalálja a saját nehézségeire a megoldást önmagában. Ha ebben egy picit is tudok segíteni, annak nagyon örülök. 🙂

      Reply
  4. Anikó

    Szia. Ez teljesen jó… Játszám… Játszám… oda-vissza. Kiszállnék… de HOGYAN????? Persze nem tőled várom a választ 🙂 Csak nem találom a megoldást.

    Reply
  5. Anni

    Hálás vagyok, köszönöm Neked! Családi kapcsolataimban nyakig benne vagyok. Függőségeim kezelésével párhuzamosan most tanulom a megoldásokat, sokat segítesz, még ha nem is tudom sikeresen alkalmazni a gyakorlatban!!

    Reply
  6. Kiskutyus

    Kedves Gábor!
    Imádom az írásaidat, csodálom a honlapodat, hogy teljesen hirdetés és spam mentes, érdekelne, hogy miként is működik így? Másoknak is szoktam ajánlani, hogy olvassák az írásaidat, de a mókuskerékben nem igazán foglalkoznak a lelki dolgokkal.
    Ez az írásod is akár az életem egy szeletéről is szólhatna, megpróbálom elolvastatni a nevelt kiskamaszommal, és Apukájával. Sokszor próbáltam már felhívni figyelmüket a játszmájukra, de sajnos mindig alul maradtam, és már a kapcsolatból való kilépést fontolgattam, pedig szeretem mindkettőjüket. Remélem, hogy ez a cikk felnyitja a szemüket.
    Köszönöm az értékes cikkeidet! 🙂 Sok sikert! Zsuzsa

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Zsuzsa, nagyon köszönöm, örülök, hogy hasznosak az írásaim. 🙂 A honlapom azért működik reklám és spam mentesen, mert igyekszem megőrizni a gondolataim és tálalásuk tisztaságát is. A költségeim viszont egyre nőnek, és támogatás nélkül gondba kerülhetek, ezért hamarosan létrehozok az oldalon egy felületet, ahol tetszőleges mértékben bárki támogathat, aki úgy érzi, érdemes.

      A párod és a nevelt gyermeked nem biztos, hogy egyetlen írás alapján változtatni fog. Ahhoz nyitottság kell, ami viszont sokaknál csak lassú változás eredménye, viszont az ilyen impulzusok mindenképpen segíthetnek. Én azt javaslom, hogy mivel szereted őket, próbálj kedvesen de határozottan beszélni velük, és közös megoldás keresését szorgalmazd. Ha tudjátok, hogy együtt akartok lenni, akkor már miért ne tennétek ezt békében és egymást segítve? Ha nem értékelik, amit Tőled kapnak, akkor gondold át, hogy van-e jövője a kapcsolatnak. Ha nem, akkor csak idő kérdése, hogy mikor lesz vége, ha viszont úgy érzed, van jövője, akkor egy olyan hozzáállást javaslok, amiről itt írtam: http://hasznaldfel.hu/2015/02/legyel-tuz.html

      Köszönöm szépen, hogy olvasod az írásaimat, és hogy másoknak is ajánlod az oldalamat. 🙂
      Legyen nagyon szép napod!
      Gábor

      Reply
  7. Vivien

    Aki játszmázik, az nem tiszteli a másikat. De önmagát sem!
    Köszönöm, köszönjük a cikkeket! 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon szívesen 🙂 Igen, a játszma mindig a tisztelet és a szeretet feláldozása a félelem oltárán.

      Reply
  8. Bekesi Ildiko

    Kedves Gabor! Nagyon egyoldaluan es negativon mutatod be azt, ami az emberi kapcsolatok termeszetes kulombsegeibol es dinamikajabol adodik. Nincs ket egyforma ember ezen a foldon, es nem egyforma a ket nem szukseglete sem. Hogy ezeket a kulombsegeket ket ember kiegyensulyozza a kozos boldogulas erdekeben, a ket nem es ket ember elobb meg kell ertse es tanulja ezeket a kulombsegeket es a beloluk fakado felreerteseket. Ezek a kulombsegek akkor valnak nyilvanossa amikor a kapcsolat ujdonsaga (ilyenkor semmi veszelyerzetunk nincs) elmulik, es raebredunk, hogy a mellettunk alvo egyen maskepp gondolkozik, maskepp beszel, masak az erdeklodesei mint a mienk. Ha ilyenkor nem teszunk tudatosan valamit, hogy elfogadjuk ezt a kulombsegekbol adodo valosagot es nem valtoztatunk a szokasokon, a modszereken amivel a masikkal probalunk egy uton haladni, akkor beall egy ero egyensuly ami vegul is az egyiket kibillenti. A merleg tudatos visszaallitasa egy szeretetbol kiindulo, termeszetes es okos reakcio, nem jattszma. Ajanlom, hogy elolvasd Dr. Bonnie Eaker Weil konyvet aminek a cime – Make Up, Don’t Break Up. – Tanuja voltam szuleim csodalatos par tancanak amit anyam rak okozta halala pecsetelt meg 50 evi hazassag utan. Nem lattam eletemben boldogabb part mint ok, es halasan mondhatom enyem volt a ket legszebb szulo. Apam egy finom ember volt, kisse zarkozott, sosem karomkodott, nem voltak karos szenvedlyei es imadta kis csaladjat. Anyam talpraesett Veszta Istenno volt, a csalad kalyhaja, eletunk es a party csillogo gyemantja. Mint ket hattyu eltek az eletuket, mindig parban, kecsesen tangozva az elet hullamain megertessel azirant, hogy minden hullam egy kihivas amit meg kell egyutt oldani es utana jon a nyugodt pillanat. Mai eletunkben rohanunk, egymasra ra se nezunk, bar egymas mellett ulunk. Az okos telefon, az Internet, a TV fontosabb. Ha boldogsagra vagyunk egy par kapcsolatban, meg kell nezzuk mi is karos a vislekedesunkben rank is es a masikra is nezve es valtoztassunk rajta. Nem szamit, hogy egy egyen mellett tartasz ki egy eleten at, vagy valtogatod oket mint a gatyad, szamits arra, hogy ha makacs vagy es onvizsgalatra, valtozasra nem hajlando, mindenikkel szenvedni fogsz. Amikor te megvaltozol, a tarsad is automatiokusan valtozni fog. Sok tudomanyos konyvet elolvasunk eletunkben, de kevesen torodnek a kapcsolat tanulmanyokkal, pedig otthon, a meloban az utcan erre van a legnagyobb szuksegunk. -Tanulj Okor, Tino lesz beloled- megy a mondas. Akit nem erdekli a tanulas, az sose no fel.

    Reply
    1. Major Csilla

      A leírásból úgy tűnik, hogy szüleid álompár voltak. De ha anyád rákban halt meg, akkor mégsem volt belülről olyan boldog mint amilyennek látszott… a rák önagresszió, befelé fojtott, “lenyelt” negatív érzelmek, harag, düh, ki nem mondott sérelmek, lemondás “mások miatt”, stb. mindenkinél más…nem tudatos. Ezért aki rákos és felismeri hogy mivel váltotta ki saját magának és változtat azon, meggyógyul, mások pedig nem… bármilyen terápiákat is alkalmaznak.
      Anyám is rákban halt meg, sokat foglalkoztam azzal, hogy lehet segíteni, és hogy mi a titka annak aki meggyógyul…

      Reply
  9. Sarvajc János

    A “langyos húgyban ülés”kiváltója a csak magam szeretem nem érdekel a másik,és a túlzott megfelelési kényszer!!!

    Reply
  10. Levente

    Az élet maga egy játszma. Egy nagy színház, ahol az emberek játszanak. Mindig. Mindenki. Mindenkivel. Az más kérdés, hogy szeretjük vagy sem. Én személy szerint nem szeretem. Egy párkapcsolatban semmiképp, mert ott nem kellene játszmázni és színészkedni. Nem lenne szabad, bár sokan ezt teszik. Sajnos. Én is tapasztalom. Pedig nem jó. A párkapcsolaton kívűl viszont sok esetben a kényszer vezet a játszmákra. Ha már egyszer is elhallgatjuk a véleményünket – mondjuk a főnők előtt – (szerencse nekem nincs) akkor már belefogtunk egy játszmába. Mert a játszma maga a megalkuvás. A valamit valamiért. Néha hasznos is lehet. Nekünk. Vagy a másiknak is, ha rávezetjük őt ezáltal egy jó útra… De ki az aki megtudja állapítani, hogy mettől meddig tart egy játszma? Hol kezdődik és hol végződik?

    Reply
  11. estije i

    Kedves Gabor!
    Es benne voltam egy csunya jatszmaba egynarcisztikussal 7 evig, a torespiint eljott es kiszalltam ugy erzem neg epp az utolso pillanatban, valas lett a vege es egeszsegkarosodas. Nem kell jatszmakert messze mennunk. A gyökerek a csaladban szuloknel kezdodnem hibas mintak.Akinek a szulei is jatszmaznak sajnos konnyebben valaszt bele a hasonlo mintaba.Tanulok.Remelem.Minden tapasztalatot valamiert megkapunk a Jo Istentol.Mondjuk most meg beleragadtam a tehetetlensegbe felelemmel ketsrgekkel ovezve es gozom sincs jogy jojjek ki belole

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.