Valami nincs rendben a társadalmunkkal, ha a gyermekvállalás egy szülő számára saját fejlődésének korlátozását jelenti. Félbeszakadt tanulmányok, elvesztett állások, kettétört karrierek, örökre feladott álmok… És a gyerek, aki mindezért „felelős”, hamar megérzi, hogy szülőjében felborult az egyensúly – talán egész életére. Mert lehet álszentkedni, de sokan mégis a baba számlájára írják tudat alatt, hogy feladták az álmaikat. „Nagyon jó ez így” – mondják látszólag elfogadva, de valójában csak beletörődve az események alakulásába.
Pedig az eseményeket mindig mi magunk alakítjuk – először a gondolatainkkal, majd a cselekedeteinkkel. És ha valaki úgy alakítja az életét, hogy lemond az álmairól – és ezt nem azért teszi, mert egy szebb álmot talált magának, aminek a megvalósításán dolgozik, hanem önmaga feláldozásaként éli meg –, akkor nemcsak a saját életét keseríti meg, hanem a gyermekéét is, és mindazokét, akikkel megosztja életét.
Persze tudom, nehéz úgy követni az álmainkat, hogy a környezetünk ebben nem támogat. A nőknek pedig általában sokkal nehezebb a helyzetük, mint a férfiaknak, mert túl sok az olyan hely, ahol a terhesség, majd egy kisbaba nevelése nemcsak hátrányt jelent, hanem egyenesen kizáró tényező. Ezért is nagyon fontos, hogy minél többen kövessük annak a professzornak a példáját, akiről a most következő rövid történet szól.
*****
Sydney Engelberg professzor szokásos egyetemi előadását tartotta a szervezeti viselkedéstan témakörében, amikor váratlanul egy kisbaba sírása zavarta meg a beszédét. A kisbaba édesanyja – Engelberg professzor egyik hallgatója – próbálta megnyugtatni a gyermekét, de hiába: a sírás nem maradt abba.
Az édesanya igen kellemetlenül érezte magát, és elnézést kérve felállt, hogy sietve elhagyja a tantermet. Ekkor azonban olyan dolog történt, amire senki nem számított: Engelberg professzor a karjaiba vette a síró kisbabát, és nyugodt hangon folytatta az előadását, mintha semmi sem történt volna.
tanar_baba
(h/t: yahoo)
A 45 éves professzor – aki 4 gyermek édesapja és 5 unokája is van már – mindig örömmel látja előadásain az édesanyákat is, mert azt vallja, hogy egyetlen nőnek sem szabadna arra kényszerülnie, hogy a gyermeke és a tanulmányai között válasszon. Az oktatás számára nem csupán a száraz tények közlését jelenti, hanem valódi értékek közvetítését is.
*****
Igen, erre lehet azt mondani, hogy ennek az édesanyának szerencséje volt, hogy ilyen tanárhoz került. De az az igazság, hogy ha valaki a szerencsére bízza az életét, akkor nem sok esélye van arra, hogy valaha is boldog lesz. Van, hogy jól alakulnak a dolgaink, jó környezetbe kerülünk, előbbre tudunk lépni, de ha a környezet, amiben vagyunk, nem támogat, akkor rossz környezetben vagyunk. És hogy benne maradunk-e, az a saját felelősségünk.
És igen, a következő kifogás az, hogy „de hát kell a pénz”. Csakhogy pénzért nem lehet emberéletet venni – csak eladni. Nem kell azért lemondanod az álmaidról, mert gyermeked van, vagy mert ki kell fizetned a lakáshiteledet. Egyszerűen csak meg kell találnod azt a környezetet, amelyik támogat a céljaid elérésében. Mert mindig van ilyen környezet, csak a kényelem a legtöbb embert maradásra bírja.
Lehet, hogy évek kellenek ahhoz, hogy megszabadulj a visszahúzó környezetedtől és megtaláld a saját helyedet, de ha minden egyes nap dolgozol ezen akár csak egy nagyon keveset is, akkor nem marad más lehetőség, mint az, hogy megvalósuljanak az álmaid. És ezzel nemcsak a saját életedet teszed sokkal szebbé, hanem mindazokét is, akik számára valóban fontos vagy.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Könnyen leomlik
Vannak dolgok, amiket nehéz felépíteni, de nagyon könnyű lerombolni. Kisgyermekként
Tovább
Tárgyakká vált emberek
Szeretjük a plüssmacikat. Mosolygunk rájuk, becézgetjük őket, játszunk velük –
Tovább
Nem vagy szar ember, csak mert veszítettél – avagy a gödörből kimászás pszichológiája
Vannak olyan élethelyzetek, amelyekkel nehéz bármit is kezdeni. Pofán vág
Tovább
Néha túl nagy a fájdalom
Néha túl nagy a fájdalom ahhoz, hogy újra hinni tudj
Tovább
Ne küzdj a problémáid ellen!
A problémák életünk részei. Mindannyian rendszeresen szembesülünk hol kisebb, hol
Tovább
Annyit veszítesz, amennyit hazudtál magadnak
Nehezen tudunk bármit is kezdeni a kudarcainkkal. Keressük a felelőst,
Tovább

2 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂
    Sajnos igen! Tarsadalmunk ezen elvek szerint mukodik manapsag. A nok nagyon kitaszitottak. Viszont a csaladi kasszahoz anyagilag is hozza kell jaruljanak. Sok esetben, sokkal alacsonyabb rendu munkat vallanak, mint amire kepesek lennenek, mert csak azt kaphatjak meg.
    A szingliseg nem celra vezeto elet. Viszont sok a gyermekeit egyedul nevelo anyuka, es van koztuk apuka is. Ok azok, akiket nagyon erosen probara tett az elet, es ok alljak a “sarat”. Es ertekelendo az erofeszites amit tesznek. Sok esetben kiegyensulyozottabbak a gyerekeik, mint a teljes csaladban novekedoke. Mert, hat mit latnak es hallanak?? Sokszor csatarozast a nyugodt hatter helyett. 🙁
    Bocsi – kicsit eltertem a tematol, de szerintem kapcsolodik hozza.
    Udv. Rozika.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük