Mit tanulhatunk egy 2500 évvel ezelőtt élt görög filozófustól? Mondhat-e olyat nekünk, amit még nem tudunk? És ha nem, akkor miért igen?

Kétségtelen, hogy rengeteget fejlődött az emberiség az elmúlt néhány ezer évben. Technikailag. Ennek is persze vannak veszélyei, ahogy erről korábban írtam is. Azonban ami az emberi kapcsolatokat illeti, sok változás nem történt; ma is ugyanazok a problémák várnak megoldásra, mint amelyekkel az ókori tanítók, köztük a nyugati filozófia atyjának tartott Szókratész is szembesült.

Szókratész beszélgetve tanított, ezért saját írásos műve nem is maradt fenn. Tanítványai jegyzeteiből és írásaiból ismerjük gondolatait és értékrendjét. Az alábbi történet mindannyiunk számára hasznos emlékeztető.

*****
Egy napon Szókratész egy ismerősével találkozott, aki az üdvözlés után így szólt:
„Tudod, hogy mit hallottam nemrég egy barátodról?”
„Várj egy percet.” – mondta Szókratész. „Mielőtt bármit is mondanál, szeretném, ha megcsinálnál egy tesztet. Úgy hívják, Hármas szűrő teszt.”
„Hármas szűrő?”
„Így van.” – folytatta Szókratész. „Mielőtt elmondanád, amit hallottál a barátomról, hasznos dolog rászánni egy pár pillanatot, hogy megszűrd a szavaid. Ezért hívom hármas szűrő tesztnek. Az első szűrő az Igazság. Teljes mértékben megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani szeretnél, az igaz?”
Az ismerőse így felelt: „Valójában csak hallottam valakitől és…”
„Rendben.” – mondta Szókratész. „Tehát nem vagy benne biztos, hogy igaz-e, vagy sem. Akkor nézzük meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét. Valami jó dolgot szeretnél mondani a barátomról?”
„Nem, épp ellenkezőleg…”
„Tehát valami rosszat szeretnél mondani róla, de nem vagy benne teljesen biztos, hogy igaz-e. Ennek ellenére még átmehetsz a teszten, mert van még egy harmadik szűrő: a Hasznosság szűrője. Hasznos számomra az, amit mondani szeretnél a barátomról?”
„Nem, nem igazán…”
Szókratész ekkor így szólt: „Ha az, amit mondani szeretnél, se nem biztos, hogy igaz, se nem jó dolog, és még nem is hasznos, akkor miért mondanád el egyáltalán?
*****
Gondolom Te is ismersz olyat, aki sokszor csak azért beszél, hogy beszéljen, de amit mond, azzal nem ad hozzá semmi értéket a beszélgetéshez. Talán időnként Te is elköveted ezt. De ha megfogadod Szókratész tanácsát, az emberi kapcsolataidban is minőségi előrelépést fogsz tapasztalni. Ahogy minden, ez is csak gyakorlás kérdése, úgyhogy munkára fel!
„Mielőtt megszólalnál, gondold végig, hogy amit mondanál,
szebb-e, mint a csend, amit meg akarsz törni.”
Johann Christian Friedrich Hölderlin

 

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

10+1 motivációs módszer, ha elfogy a lendület
Lehangolt vagy. El kéne kezdened, de nincs hozzá kedved. Nincs
Tovább
A legfontosabb kérdés
Vannak dolgok, amik nincsenek benne a tananyagban, pedig sokkal fontosabbak,
Tovább
Gandhi és a cukor – avagy kitől fogadj el tanácsokat
Mahatma Gandhi a 20. század egyik legbölcsebb és legemberségesebb szellemi
Tovább
Te mit viszel magaddal?
Az élet egy utazás – szól a jól ismert közhely.
Tovább
Mindennapi Motiváció – Harriette Thompson
Minden ember küzd valamiért. Van, aki a céljai megvalósításáért, és
Tovább
Mindennapi Motiváció – Dobri Dobrev
Mi jut eszedbe, ha meglátsz egy öreg koldust? Valószínűleg láttál
Tovább

6 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂
    Szinte mindig van egy ilyen ember a kornyezetemben. Ha egy eltunik, jon helyette masik. Lehet ez is egy jel, hogy valamire jobban kellene figyelnem?? Egyelore nem tudom mire!!
    Nagyon bosszanto tud lenni, amikor felorat vagy tobbet beszel a semmirol. Pazarolja vele az en ertekes idomet. Ha nem hallgatom meg megsertodik. Amikor mar eleg, akkor felteszem az i-re a pontot. Es ott van vege a beszelgetesnek – orokre! 🙂
    Udv. Rozika.

  2. Csillag

    Kedves Marika, biztos vagyok benne, hogy Te egy örök túlélő vagy, szükség van a bölcsességedre, tudásodra, mert s zerintem Te LÉLEK GYÓGYÍTÓ VAGY! Nagyon jó egészséget kívánok! Szeretettel: Csillag

  3. Marika Horváth Ferencné

    Kedves Gábor!
    Nagyon szimpatikus amit a bemutatkozóban írtál! Én is stroke túlélő vagyok, kétszeresen,bár még a veszteségeim miatti gyászon nem tudtam maradéktalanul túljutni, azt gondolom,hogy a megtapasztalt dolgok hasznomra, az érdekemben történtek! el sem hiszem,hogy ezt meg mertem fogalmazni,hiszen ez ellentmond annak,amit az ésszerűség diktál.Néha nagyon bizonytalan vagyok, a környezetem, még a szeretteim is állandóan a korlátaimra figyelmeztetnek,én meg nem érzem, sőt nagyra tartom magam és ambicióim vannak. Sok dologban segítségre szorulok, de ezt nem szeretem felemlegetni, inkább erősítene,ha az inspiráció dominálna! Ez előtt én beteg emberekkel foglalkoztam hivatásom szerint ápoló vagyok,sok gyógyíthatatlan betegem volt és nagy tapasztalatokat szereztem hospice-s betegek ellátásában. Van ami tanulható, a test kiszolgálását el lehet sajátítani,de a lelki folyamatokat és a lélek szükségleteit kevesen tudják. Én meg ebben nagyon jó vagyok.Éppen ez a nagy bajom most,hogy itt vagyok, ilyen kvalitásokkal, haszontalanul.
    Elnézésed kérem amiért ismeretlenül Rád zúdítottam a gondjaimat! Azért merészeltem, mert stroke túlélőnek tituláltad magad és ez nagyon tetszik és úgy érzem,hogy tudom miről beszélsz
    üdvözlettel: Marika Horváth Ferencné

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük