Életed tönkretételének egyik legbiztosabb módja

Írta: | 2016-11-21
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de nekem még egyetlen egyszer sem vált jobbá az életem azáltal, hogy a jelenlegi helyzetem miatt görcsöltem. Tényleg nem. Még egy egészen picit sem. Pedig kitartóan próbálkoztam, elhiheted. Nem csak úgy ímmel-ámmal, félgőzzel járt az agyam, hanem odatettem magam rendesen: egész nap, munka közben, baráti vagy családi programokon, kikapcsolódás helyett, de főleg az éjszaka magányos óráiban, amikor nem volt hova menekülni, és egyedül maradtam a gondolataimmal.
Ismerős a helyzet számodra is, gondolom. Belekerültél egy lélekromboló élethelyzetbe, az agyad kattog, a legsötétebb gondolataid cikáznak benne, és tehetetlenül forgolódsz, hogy most akkor mi lesz. Vagy még bele sem kerültél, de már azon görcsölsz, hogy mi van, ha belekerülsz. És bár valószínűleg tudat alatt, ösztönös reakcióként tetted, a lényegen ez nem sokat változtat: megvalósítottad életed tönkretételének egyik leghatékonyabb receptjét.
Agyalás. Probléma keresése ott is, ahol nincsen probléma. Görcsölés azon, ami vagy már elmúlt, vagy még meg sem történt – és a megtörténtét picit sem befolyásolja az, hogy görcsölsz-e miatta. Mi emberek nagyon jók vagyunk ebben a műfajban.

Zsákutcából csak tolatni lehet

Végigjártam már ezt az utat én is néhányszor. Becsaptak, és én azon agyaltam, vajon mivel érdemeltem ezt ki. Elhagytak, és azon görcsöltem, vajon visszajönnek-e hozzám. Egyedül voltam, és attól féltem, hogy egyedül is maradok. Kapcsolatban voltam, és azon kattogott az agyam, miért nem úgy történnek a dolgok, ahogy azt én akarom – és elvárom. Elvesztettem valakit vagy valamit, és kétségbe voltam esve, hogy végleg a padlón maradok.
És tudod, mi történt ez a rengeteg átagyalt óra, nap és hónap hatására? Semmi. Az égegyadta világon semmi. Aki becsapott, az ugyanúgy becstelen maradt. Aki elhagyott, az vissza se nézett többet. Aki az életből távozott, azt sem tudtam visszatartani, bármennyit is rágódtam magamban. Amikor egyedül maradtam, a saját görcsösségem volt a legnagyobb akadálya annak, hogy találjak valakit. Amikor az elvárásaim és a valóság ütközése miatt valakivel konfliktusba kerültem, a túlagyalásom, a feszengésem és a saját elképzeléseim erőltetése pontosan annyit használt, mintha a medence vizébe pisilnél, hogy melegebb legyen: először jó ötletnek tűnhet, aztán rájössz, hogy a pisid hamar lehűl, és attól, hogy sokszor megteszed, melegebb nem lesz, de előbb-utóbb több lesz a medencében az ammónia, mint a víz. Ahogy az emberi kapcsolatodban is több lesz az elvárás, mint a szeretet.
Beléptem már sokszor ebbe az utcába én is. Nem vettem észre a bejáratnál a hatalmas T betűt, csak a végén a falat, amibe mindig jó erősen bevertem a fejemet. A fejemet, amivel folyton azon pörögtem, hogy miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy én azt szeretném, vagy hogy mi lesz, ha valami nem sikerül. Na mi lesz? Az élet megy tovább – akár megyek én is, akár pörgök tovább egy helyben.
Akárhányszor beleszaladsz a túlagyalás zsákutcájába, onnan mindig csak visszafelé fogsz tudni kijönni. És előtte mindig, kivétel nélkül mindig bevered a fejed.

Nem az a gond, hogy használod

Mennyivel egyszerűbb egy fának, nem igaz? Ő valószínűleg nem futtatja le magában az összes létező algoritmust az összes létező eshetőségre, miközben az egész életét pontosan ugyanazon a helyen éli le. Tavasszal virágzik, nyáron levelekbe burkolózik, ősszel lehullajtja azokat, télen pedig viseli a hótakaró súlyát az ágain. Ha valaki vagy valami letöri egy ágát, begyógyítja a sebet és él tovább. Ha kivágják, vagy a villám csap bele, akkor vége van.
Persze nem vagyok fa, nem tudhatom, hogy mit él meg magában, de jó eséllyel nem tölti életének napjait azon szorongva, hogy mikor vágja ki valamelyik alatta járkáló ember, lepisili-e egy szarvas, vagy mikor törik le egy-egy ága.
Nekünk embereknek elég komplex műveletekre képes az agyunk, és ez nem mindig tűnik előnyös tulajdonságnak. Amikor például átélsz egy pár percig tartó kellemetlen, megalázó, vagy fájdalmas élményt (beszól valaki, veszekszel egy szeretteddel, esetleg ellopják a tárcádat), aztán az élmény ugyan lezárul, Te azonban még napokig, hetekig, vagy akár évekig is tovább játszod azt az agyadban, az nem túl praktikus használata központi idegrendszered irányítóközpontjának.
Alapvetően nem azért kerülsz gondba, mert használod az agyadat, hiszen ezzel már előrébb vagy, mint embertársaid közül sokan. Keresed a megoldást, próbálkozol, és ez nagyon jó.  A túlélés érdekében is, és a lelki békéd megtalálása szempontjából is. Azért kerülsz mégis gondba, mert nem megfelelően használod azt a csodálatos erőforrást, amivel rendelkezel.
alagutban
Mi történik, amikor egy sötét erdei szakaszon, vagy egy sikátoron kell keresztülgyalogolnod? A szemeiddel nem sokat látsz, az agyad viszont máris odaképzel minden lehetséges fenyegetést, ami a fantáziád és a racionalitásod éppen aktuális kombinációjából megszületik. A fejedben. Sehol máshol, csak a fejedben.
„Mi van, ha megtámad valaki? Mi van, ha nekem ront egy feldühödött kutya? Mi van, ha egy sorozatgyilkos éppen ma, éppen most, éppen itt, éppen engem szemelt ki következő áldozatául?”
Persze, benne van a pakliban ez is. Lehet, hogy az általad másodpercek alatt lepörgetett huszonöt lehetséges csapás közül valamelyiket tényleg át kell élned. Vagy egy huszonhatodikat. Azon viszont érdemes elgondolkodnod, hogy ha ezen görcsölsz folyamatosan, azzal megelőzöd-e azt, amitől annyira félsz. Mert ha nem, akkor lehet, hogy teljesen fölöslegesen parázol. Lehet, hogy az agyad egy helyben toporgása helyett inkább érdemes továbblépned egy lépéssel, és azt mondani: „Oké, ez a félelmem, ez és ez történhet, és ha megtörténik, akkor ezt és ezt tehetem azért, hogy jobb legyen.”
Mert ha csak hagyod csapongani a félelmeid által vezérelt gondolataidat, akkor jó eséllyel úgy jársz, mint a pók hálójába került légy: minél jobban pörög, minél inkább csapkod, annál jobban beleragad.
Félsz, hogy kirúgnak a munkahelyedről? Ahelyett, hogy görcsbe állt gyomorral mennél minden egyes nap dolgozni, inkább gondold végig, hogy mi lesz a következő lépésed, ha ez bekövetkezik (nem, az épület felgyújtása nem feltétlenül jó ötlet, ugorj tovább eggyel). Azon agyalsz, hogy vajon megcsal-e a párod? Ahelyett, hogy találgatnál, vagy ellenőrizgetnéd őt, inkább gondolkodj el azon, hogy mi az oka a bizalomhiányodnak. Lehet miatta is, de Te miattad is, sőt, akár mindketten benne lehettek. Rettegsz, hogy meghal valaki, akit szeretsz? Mindenképpen meghal, de akár sok ideje van még addig, akár kevés, Te éppen a szeretetben együtt töltött perceket, órákat, napokat áldozod fel a félelmed miatt. Azon görcsölsz, hogy valami nem jött össze, és soha nem éred el a célodat? Ahelyett, hogy beletörődve magadba roskadnál, vagy tétován forgolódnál, próbáld újra, próbáld picit másként, próbáld picit jobban. Amikor az agyad sötétben tapogatózik, ne hagyd cél nélkül csapongani, hanem keress valami fényforrást. Leginkább önmagadban.
csonakos
Olyan ez, mint amikor egy csónakban evezel a folyón. Talán csináltad már, de ha nem, akkor is el tudod képzelni. Tiéd a csónak, de a folyó nem. Húzhatsz az evezőkkel, de nem Te döntöd el, hogy belefutsz-e az utad során egy vízesésbe. Ha kétségbeesetten siránkozol, vagy fölöslegesen pörgeted az agyadat, azzal még nem kerülöd el a vízesést. Ha evezel, akkor talán igen. Akkor sem biztos, mert életünk során vannak bizony hatalmas vízesésesek is, de sem a számuk, sem a méretük nem csökken azáltal, hogy előre görcsölsz miattuk. És még a tájat sem tudod megcsodálni útközben.
Evezz ügyesen, és amit tudsz, kerüld el, amit pedig nem, azt próbáld túlélni, és tanulj belőle. Tanulj zuhanni, tanulj úszni, tanulj új csónakot készíteni – tanulj bármit, ami által értelmet nyer a tapasztalatod. Agyalni viszont teljesen fölösleges.
„Ha meg tudod oldani a problémádat, akkor mi szükség van az aggódásra? Ha pedig nem tudod megoldani, akkor mi értelme van az aggódásnak?”
Shantideva

Elvárástól az elfogadásig

Amit az agyunk művel, az nem más, mint egy egyszerű kiterjesztés. Mint a test irányítója, az agy feladata éppen az, hogy kontrolláljon minden egyes funkciót, ellenőrizzen minden egyes állapotot, és – enyhe képzavarral élve – kézben tartsa a rendszer működését. Csakhogy a legtöbb ember agya elkövet egy hatalmas tévedést.
Vess egy pillantást az alábbi képre.
univerzum
Igen, ez az univerzum. És most próbáld megtalálni rajta magadat. Segítek: valahol a barnás köd bal alsó szélén keresgélj. És ez még csak a világegyetem általunk ismert része. Ugye Te sem vagy olyan arrogáns, hogy azt hidd, mindent képes vagy egymagad irányítani?
Mégis sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy az agyunk irányító funkcióját megpróbáljuk kiterjeszteni egy másik emberre, vagy akár az egész világra. Agyalunk azon is, amire semennyi, vagy csak csekély hatásunk van.  Aztán koppanunk. Jó nagyot. A fölösleges görcsöléssel megkeserítjük a saját életünket (és jó eséllyel a környezetünkét is), a végeredmény pedig az, hogy hátrébb kerülünk, mint ahol voltunk.
Persze sokan ilyenkor azt mondják: „De hát ezek az érzéseim, nem tudok mit csinálni, ezért jár az agyam!” Igen, az érzések mindig őszinték, és nem is érdemes őket elfojtani. Éld meg őket, érezd a félelmet, érezd a csontig hatoló fájdalmat, törj össze, hagyd, hogy lenyomjon a padlóra, amit átélsz, aztán szedd össze magad, állj fel, és keresd meg, hogy mit tudsz Te magad tenni azért, hogy jobb legyen. Ne akard a saját akaratodat az egész világegyetem működésére rákényszeríteni, mert nem fog sikerülni.
Része vagy az univerzumnak, nem pedig az irányítója. Van, amin képes vagy változtatni, és van, amivel kapcsolatban csak a hozzáállásodon tudsz változtatni – de ezzel is rengeteget teszel önmagadért és másokért is. Itt kezdődik az elvárások feladása, és az elfogadás gyakorlása. Itt kezdődik az agyad görcsös irányítási kényszerének lecsillapítása. Megérted, hogy amin előre aggódsz, azt az aggódásoddal nem kerülöd el, amin pedig utólag agyalsz, azt nem teszed nem megtörténtté. Viszont mindkettővel az egyetlen vagyonodat, a jelen pillanatot vesztegeted el.
mester_gondolkodtam
Könnyen felismerheted, ha túlagyalod a dolgokat. Maradjunk a csónakos példánál: mi történik akkor, amikor egy vízeséshez érsz? Van időd azon gondolkodni, hogy mi lesz, ha lezuhansz? Van időd tétlenül pörgetni az agyadat a lehetséges végkifejleteken? Dehogy van. Evezel, húzod a lapátokat, mint az őrült, a túlélésed érdekében. Cselekszel, nem gondolkodsz fölöslegesen. Csak akkor van ideje az agyadnak rágódnia, amikor a folyó nyugodt, és nem vagy közvetlen életveszélyben. Erre érdemes mindig emlékeztetned magad.
A túlagyalás ellenszere az elfogadás. Elengeded a görcsös irányítási kényszert, és nem az egész világegyetemet, a nagy egészet akarod a magad képére formálni, hanem hozzáteszed a saját kis részedet, a többit pedig elfogadod olyannak, amilyen. Megérted, hogy a csónakos vagy, nem pedig a folyó. Evezz vagy dőlj hátra, és élvezd az utazást.
Végül még egy fontos gondolat. Az elfogadás nem egyenlő a beletörődéssel. Az elfogadás nem arról szól, hogy hagyod, hogy áldozat maradj, hanem arról, hogy megérted: senkit nem tudsz megváltoztatni, csak önmagad. Bekapcsolod az agyad, átgondolod, mit tehetsz, majd cselekszel – a többi pedig már nem rajtad múlik. Az agyadnak nincs több feladata. Hiába pörögne tovább egy helyben, most már kikapcsolhat.
És amikor idáig eljutsz, egy olyan érzést tapasztalsz meg, amit nem lehet szavakkal átadni. Egy csodálatos könnyűséget, ami a legmélyebbről érkező, őszinte, nyugodt mosolyban tör felszínre – és ott is marad mindaddig, amíg az agyadat lecsendesíted.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

17 gondolat ehhez az íráshoz: “Életed tönkretételének egyik legbiztosabb módja

  1. Buella jánosné

    hát ez nagyon is rám vonatkozik nagyon örülök hogy ezt megtaláltam de jo lenne kedves Gábor ha valami választ kapnák sajnos egy nagyon megalázó helyzetbe kerültem akedves férjem miatt ő csak nőzik a házba hordja be őket aleocsmányabbakat olyan a ház hogy hányinger ha kérhetném az emilcimre a választ mert már sokfelé irtam rendesen hülyének néznek igy egy választásom maradt. hogy kicsinálom 37-kg lettem már ez igy tovább nem mehet sgitsenek !! Tisztelettel Buella Jánosné

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Buella Jánosné,
      ez így tényleg csak önpusztításhoz vezet. Én azt javaslom, hogy először próbálja megbeszélni a férjével, hogy mindkettőjük számára megfelelő megoldást találjanak, ha pedig ez nem sikerül, akkor zárja le a kapcsolatukat. A férje azért csinálja ezt meg Önnel, mert hagyja, hogy megtegye. Ha Ön nem húzza meg a határokat, akkor mások ezt nem fogják megtenni, és folyamatosan szenvedni fog emiatt. Akkor fog változni az élete és az emberi kapcsolatai, ha elkezdi becsülni és szeretni Önmagát. Nyugodtan keressen meg emailben (hasznaldfel@gmail.com), szívesen segítek, amiben tudok.
      Szép napot kívánok!
      Gábor

      Reply
    2. Ica

      Nekem nagyon sokat segített a “szavakkal verve” című könyv. Nagyon ajánlom arra a szituációra amit ír. Segít megvilágítani a probléma valódi gyökerét, és a saját válaszreakcióit is megérteni. Attól tartok ebben a helyzetben a megbeszélés nem sokat ér, hiszen a férjében nagy valószínűség szerint egy teljesen már párkapcsolati modell rendszer működik. Ön -valószínű- egyenrangú párkapcsolati rendszerben gondolkodik, a férje nem túl valószínű. Megbeszélni akkor lehet hatásosan dolgokat, ha a mind a két ember valóban egyenrangú társként gondol a másikra. Márpedig, ha a férje ezt csinálja, akkor nagyon valószínű, hogy az Ön érzései, gondolatai neki semmit nem jelentenek.

      Reply
      1. Gábor Szerző

        Teljes mértékben egyetértek. Én szinte midig a megbeszélést javaslom első lépésnek, egyrészt azért, mert van, amikor sikerül közösen változtatni, másrészt pedig azért, hogy megnyugodjon a lelkiismerete annak, aki változtatni készül. Én is úgy látom, hogy ebben az esetben jó eséllyel nem lesz eredménye a megbeszélésnek, de a második ok miatt szerintem érdemes tenni egy próbát. Ha a férje nem változtat (vagy csak szavakkal változtat, tettekkel nem), akkor viszont érdemes lezárni a kapcsolatot.

        Reply
  2. Szilvia

    Kedves Gábor!
    Egy értelmetlen kapcsolatban vagyok. A szerelmem nős, két gyerek, 20 év házasság. Elköltözött. Mégis vissza ment a családjához. De belém szerelmes.
    Nagyon sokat agyalok, ezer kérdés van bennem. Sokat segített az írásod. Elgondolkodtató.
    Köszönöm.
    Sz.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Szilvia,
      nagyon örülök, hogy hasznos volt az írásom, köszönöm, hogy olvastad. 🙂 Szerintem egyetlen szóval nagyon jól jellemezted a kapcsolatotokat. Ha valaki egy másik embert választ, akkor nem vagy neki eléggé fontos, és úgy a kapcsolat tényleg értelmetlen.
      Szerintem az agyalás helyett inkább befelé figyelj, az érzéseidre, és arra, hogy mi az, amire valóban vágysz.
      Legyen nagyon szép napod!
      Gábor

      Reply
  3. Saboltász Ferencné

    Nagyon nagy igazság amit olvastam! köszönet érte

    Reply
  4. Tamás

    Kedves Gábor,
    messzemenően egyetértek minden szavaddal, én is az agyalás nagymestere vagyok. És sokszor rájöttem már, hogy milyen felesleges ez.Talán csak egy dolgot tennék ahhoz, amit írtál…
    Az utólagos, időben és mértékben korlátozott agyalásnak lehet pozitív oldala is, mégpedig az, hogy esetleg utólag jössz rá dolgokra. Ez pedig segíthet megértetni, értelmezni és feldolgozni a történteket. Lehet része a tanulási folyamatnak…
    Nekem sokat segített, amikor a problémámat át meg átrágtam,megbeszéltem másokkal. Nem elsősorban azért, hogy tanácsot vagy vigasztalást kapjak, hanem hogy hangosan kimondva, a saját szavaimat hallva, az arra adott reakciókat meghallgatva új perspektívába helyeztem a problémát és esetleg sajatmagamat is.
    Neked mi erről a véleményed?
    Tamás

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Tamás,

      örülök, hogy hasonlóan gondolkodunk a gondolkodásról. 🙂 Nagyon jó a kiegészítésed, köszönöm szépen. Nekem is sokat segített tragédiák és mélypontok feldolgozásában az, hogy átgondoltam az életemet és a helyzetemet. Ez a gondolkodás hozzásegít ahhoz, hogy az ember újra (vagy akár életében először) megtalálja a belső egyensúlyát, sőt, akár szó szerint életet is menthet. Értelme viszont csak addig van, amíg valamilyen cél elérése felé irányulnak a gondolataid, nem pedig valami ellen. Én mindig egyetlen kérdést teszek fel magamnak, ami segít az agyalás helyett a produktív gondolkodásra áttérni: “Hogyan lesz jobb?” Írtam is erről korábban, ha érdekel, itt tudod elolvasni: http://hasznaldfel.hu/2015/08/egyetlen-kerdes-ami-mindent-megvaltoztat.html
      Sokszor vékony a határvonal a túlagyalás és a megoldást kereső gondolkodás között, de ilyenkor érdemes feltenni magadnak ezt a kérdést, mert így mindig észreveszed, ha már csak egy helyben toporogsz a gondolataiddal. Amit Te írtál, az pontosan erről a megoldást kereső gondolkodásról szól, ezért is nagyon örülök a hozzászólásodnak. Köszönöm szépen még egyszer.
      Legyen szép napod! 🙂
      Gábor

      Reply
  5. Annamarie

    Kedves Gábor!
    Nagyon tetszett ez az írás, nagyon hasznosnak tartom. Szeretném ajándékba odaadni a szeretteimnek. Azt kérdezem, hogy ez a saját írásod-e?

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Annamarie,
      nagyon örülök, hogy tetszett az írásom, köszönöm szépen, hogy olvastad. 🙂 Igen, az oldalamon a saját írásaimat teszem közzé. Ez alól kivételek a tanmesék, amiket fordítani szoktam, és keretbe foglalom a saját gondolataimmal, illetve nagyon ritkán valaki más gondolatát is közzéteszem. De ezeket mindig jelzem is külön.
      Köszönöm szépen, hogy megosztod a szeretteiddel is, nagyon örülök, ha számukra is hasznosnak találod. 🙂
      Legyen szép napod!
      Gábor

      Reply
  6. ghost

    Ha már nem gondolkodik egy ember akkor nyugodtan az állatok szintjére süllyedhet a fentiek szerint,ösztönösen cselekedjen.Gondolom az agyalás miatt tart a tudomány ott ahol.Ösztönösen kiszedik az ember veséjét és átültetik az arra rászorulónak,nem kell nézni hogy befogadja-e a szervezete.Az orvosnak gondolom amikor egy stroke-ot kezel nem kell agyalnia.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Félreértetted az írásomat. Tamásnak adott válaszomból remélem megérted, hogy mi a különbség a gondolkodás és a túlagyalás között.

      Reply
  7. Ica

    Nagyon jó írás! Én sokat szoktam gondolkodni, keresni a megoldást: pontosítok ezt az adott helyzetet én megtudom-e oldani, vagy van-e olyan aki segíteni tud nekem ebben. Ha látom hogy én most itt már nem tudok tovább mit kezdeni, akkor már nem agyalok rajta mert minek. Általában így működöm, de ha véletlenül érzelmek vannak a történésben, akkor már ez nem biztos, hogy működni fog, pontosítok akkor is működik, csak hosszabb a gondolkodás, és az elfogadási szakasz előtte. 😉 De akkor is azzal a tudattal fekszem le, hogy ami tőlem telt, azt megtettem, a többi már nem rajtam múlik. És ez nagyon jó érzés!

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen Ica, nagyon örülök, hogy tetszett. 🙂 Nagyon hasonlóan állunk hozzá a gondolkodáshoz és az agyaláshoz. Az érzelmekkel kapcsolatban is egyetértek, azok mindig megnehezítik átmenetileg a helyzetet. De emberek vagyunk, ez természetes. A lényeg, hogy ne ragadjunk bele végleg egy sehová sem vezető agyalásba.

      Reply
  8. Horváth Éa

    Kedves Gábor. megint nagyon jó írás. És engedd meg, hogy Shakespeare-t idézzem:

    “Ha segíteni már nincs mód a bajon,
    hagyj túl minden keserves sóhajon !
    Ki azon búsul, ami megesett,
    a régi bajhoz újat keresett ”

    Tudom írásod ennél sokkal összetettebb , és az előre való sötét jövő felvázolásáról is szól, aminek többé kevésbé mindannyian mesterei vagyunk, ha őszinték akarunk lenni (legalábbis, én igen)
    Talán ez a bizonytalanság érzésének nehéz elviseléséből is fakad, hányszor hallom és valóban érzem, inkább tudjam meg a rosszat, mint, hogy bizonytalanságban legyek.

    Mennyire igaz, és mennyire nehéz ezt megtartani, ha az érzelmek eluralkodnak rajtunk. De törekedni kell rá.
    Köszönöm, hogy olvashattam.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.