Most miért vagy így meglepve?
De tényleg… Miért nézel értetlen utálattal a főnöködre, amikor rád sóz egy újabb szaros feladatot, amihez semmi közöd nem kéne, hogy legyen? Miért döbbensz meg azon, hogy a legjobb barátnőd lassú rothadásnak indult egy elnyomó kapcsolatban? Miért fagysz le akkor, amikor megalázóan beszél veled a hivatali alkalmazott, akinek ki kéne Téged szolgálnia?
Miért vagy így meglepve? Hiszen pont ugyanazért történik ez, amiért a szemedet is ki tudják lopni a politikusok. Ugyanazért, amiért mindenféle erőfeszítés nélkül, röhögve meg lehet vezetni tömegeket egy-egy hírrel vagy hamis statisztikával. Ugyanazért, amiért az lett a fő kérdés, hogy bal vagy jobb, oltatlan vagy oltott, fehér vagy fekete (barna).
Azt kérdezed, hogy jutottunk ide? Hogy jutott ide a barátnőd, hogy jutottál ide Te, hogy jutott ide az egész megnyomorított társadalom?
Ugyan már… Nem kellett eljutni sehova; elég volt megrekedni az oviban. Azon a fejlődési szinten, ahol az óvónéni megmondja, kinek mit kell csinálnia, az ovis pedig vagy megcsinálja, vagy lázad. Az ötéves Julikának és Jancsikának még nem volt más feladata. És lehetősége sem nagyon. Örömmel megitták a kakaójukat, és sírtak, ha aludni kellett, mert zavarták volna a többieket a játékukkal.
Júlia és János vajon miben más most? Örömmel felveszik a Maslow-piramis alsó szintjein maradáshoz elegendő fizujukat, és sírnak, ha kussolni kell, mert így lesz jó a népnek… állítólag.
Hogy mi történt menet közben Julikával és Jancsikával?
Semmi. Pont ez a trükk a dologban. Miközben értetlenül, kiszolgáltatottan, megalázva itt áll előtted Júlia és János, valahol ugyanaz a két óvodás maradtak, akiknek megmondják, mikor mehetnek ki az udvarra, kivel miről beszélgethetnek, mikor jár nekik a kakaó, és mikor csak a pofájuk.
Ezt hívják úgy, hogy a felelősségvállalás teljes hiánya. Vagy nevezhetjük a társadalom szaros pelenkájának. Ami bölcsiben még okés volt, de az oviból már kivágnának.
És amíg arra várunk, hogy más cserélje ki nekünk, addig kussoljunk, ha mondják, és igyuk meg szépen a kakaónkat.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
