Kell egy szuperfegyver. Egy fegyver, ami erősebb az összes többinél. Egy fegyver, aminek a tulajdonosa minden más fegyveresnél hatalmasabbá válik. Az összesnél – együttvéve.
Ennek elgurult a gyógyszere – gondolhatod most, de nem; én alapból vagyok ilyen hülye. És mindjárt azt is megtudod, hogy miért.
Szóval kell egy szuperfegyver. Hidd el, nagyon kell. A kihívás túl nagynak tűnik, tudom. Sok a fegyver a világban. Sok a nagyon erős fegyver, és rengeteg a fegyveres. Szép lassan eljutottunk oda, hogy ma már minden kétely nélkül elmondhatjuk: az emberiség legnagyobb ellensége önmaga. Nem a járványok, nem a szökőárak vagy a földrengések, hanem maga az ember.
Háborúk dúlnak szerte a világban. A háborúk az átmeneti békét éppen megélők számára a híradó egy gyorsan felejthető epizódjává degradálódtak, és a háborúk jelentik történelmünk mérföldköveit is. Bemagoljuk a dátumokat, megjegyezzük, miért is törtek ki és hogyan zárultak, beszélünk a társadalmi hatásaikról… csak egy valamiről nem beszélünk: arról, hogy a háború bűn – bármilyen nemes célért is vívják azt. A háború tévedés. A háború olyan megoldási javaslat egy problémára, mely semmiben sem különbözik magától a problémától. Egy hibára válaszul adott hiba. A háború soha nem országok, népek vagy társadalmi csoportok között zajlik, hanem mindig az eltérő vélemények erőszakos ütköztetéséről van szó. Vélemények, melyeknek legtöbbször semmi köze az ellenfélhez.
De a háborúkat nem csak fegyverrel a csatatéren vívjuk; ugyanezt tesszük – többnyire életek közvetlen kioltása nélkül – szavakkal, pénzzel, érzelmekkel és más eszközökkel az üzleti életben, valamint emberi kapcsolataink személyes kis csatáiban egyaránt. De ahogy Gandhi nagyszerűen megfogalmazta: „Miféle győzelem az, amiben valaki legyőzetik?” Mennyit ér a megszerzett javad, ha megszerzése közben pusztítanod kellett? Neked talán sokat, de a világ szegényebb lett miattad. Na de kit érdekel a világ? – kérdezheted naiv közönnyel. Téged. És azt is elmondom, hogy miért.
Vajon elhozta-e a várva várt szabadságot, egyenlőséget és testvériséget a nagy francia forradalom? Vagy a fejek hullása helyett hosszútávon többet ér a gondolatok lassú szivárgása? És vajon legyőzte-e a rasszizmust a második világháború? Vagy Martin Luther King egymaga többet tett ezért néhány év alatt? És most, hogy bármikor kitörhet egy újabb világháború, vajon ez hozza el nekünk a boldogságot? Vagy csak ismét megpróbáljuk erőszakkal felosztani azt, amit békésen elosztani képtelenek vagyunk?
De szűkítsük a kört olyan területre, ami jobban része mindennapi életednek. Vajon több vásárlód és több partnered lesz, ha eltaposod üzleti ellenfeleidet? Eleinte talán igen (és sokaknak ennyi cél éppen elég is), de ha mások lehúzása helyett az energiádat saját értéked növelésébe fekteted, akkor az embereknek nem a rossz és a rosszabb, hanem a jó és az ellenállhatatlanul jó között kell majd választaniuk. És hosszútávon ez Neked is érdeked. Mert aki csak kényszerből választ Téged, az hamar elfelejt, amikor egy jobb érkezik. És mindig érkezik…
De van, ami még közvetlenebb hatással van az életedre. Igen, az emberi kapcsolataid. Gondolkodtál már azon, hogy vajon mennyi problémát old meg a pároddal való veszekedés, és mennyi újat generál? Vajon kiegyensúlyozottabbá válik egy kapcsolat az erőszakos győzelem után, vagy aki győz, az lassan elnyomóvá válik, a vesztes pedig örök áldozat marad?
Háborúzunk életünk minden síkján, hol csak egy-egy emberrel, hol tömegeket mozgatva meg. De az erőszaknak szinte soha nincs létjogosultsága. Két kivétel van mindössze: az egyik a táplálékszerzés (igen, ez még a vegetáriánus ember számára sem lehet erőszakmentes), a másik pedig a védelem egy elkerülhetetlen támadással szemben. Önmagad vagy mások védelme. De az ember nemcsak intelligenciáját tekintve áll az állatoknál magasabb szinten (bár könnyű olyan versenyben győzni, ahol a szabályokat saját preferenciáink szerint alkotjuk – és még így sem sikerül mindenkinek elérni az említett szintet), hanem erőszakosságával, arroganciájával és uralkodni vágyásával is. Ezért ha belénk rúgnak, visszarúgunk (vagy annak, akitől a rúgást kaptuk, vagy ha neki nem tudunk, akkor bárkinek, aki közel áll), ha pedig a lelkünkbe tipornak, azt is visszaadjuk kamatostul. De mi lesz ennek a következménye?
„A szemet szemért elv csak oda vezet, hogy az egész világ megvakul.”
Mahatma Gandhi
Nem, engem nem tudnak meggyőzni a fegyverek elkötelezett hívei. A háborúknak semmi értelme nincsen. Hiába táplálnak nemzeti büszkeséget (mert még az elvesztett csata is ezt teszi), hiába hoznak átmeneti békét egy pár évre vagy évtizedre (amíg a vesztes újra meg nem erősödik, vagy a győztes kapzsisága tovább nem dagad), minden háború az emberi tévedés torzszülötte. Meghalni a hazáért? Ugyan már! Aki azt kívánja, hogy meghalj érte, azért nem érdemes meghalni. Senki nem a hazáért hal meg, hanem az a néhány ember miatt, aki saját érdekét és meggyőződését próbálja másokra erőltetni. Szeretünk játszani – játsszunk hát háborúsat! És mivel már felnőttünk és a játék szenvedélye önagában már nem elég – hiszen mégiscsak emberéleteket oltunk ki –, tegyük ezt egy nemes célért. Mert van az Életnél nemesebb cél, igaz?
„Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen fegyverekkel fogják megvívni, de a negyediket biztos, hogy botokkal és kövekkel.”
Albert Einstein
De én mégis azt mondom: fegyverre van szükség. Még több fegyverre. Még erősebb fegyverre. Olyan fegyverre, ami legyőzi az összes többit, amit ember valaha készített – és készíteni fog. Olyan fegyverre, amivel minden összecsapást meg lehet nyerni. Fegyverre van szükség. De nem fémből, hanem papírból. Nem olyan fegyverre, ami éles töltényekkel és robbanóanyaggal van töltve, hanem olyanra, ami éles gondolatokat és cselekvésre ösztönző szavakat közvetít. Nem olyan fegyverre, ami életeket olt ki és romokat hagy maga után, hanem olyanra, ami épít és életet ad. Életet ad egy halott lélek számára, életet ad egy reményvesztett embernek, és életet ad egy olyan emberiség számára, mely évezredek óta azt hiszi, hogy az élet erőszakos kioltása bármire is megoldás lehet.
A legerősebb fegyver a tanítás. Szándékosan nem oktatást mondok, mert az oktatási rendszer sok sebből vérzik. A tudás átadása az, ami minden fegyvert képes legyőzni. Rövidtávon biztosan nem (de nem ezért nem népszerű, hanem azért, mert a fegyver és a háború nagyon jó üzlet), viszont hosszútávon ez az egyetlen fegyver, mely tartós békét hozhat. Naiv gondolatnak tűnik, igaz? Hiszen az erőszak mindig az élet része volt, és az emberi hatalomvágy is mindig jelen lesz. De ez természetes. A kérdés nem az, hogy jelen van-e, hanem az, hogy van-e még valami jelen, aminek a hatása erősebb. Mert a kisgyerek sem azért nem pisil be az ágyba egy idő után, mert nem kell pisilnie, hanem azért, mert megtanulta, hogy ha pisilnie kell, mit tegyen. És így jutunk el a pisilés és az erőszak közötti filozofikus mélységű párhuzamig. De viccet félretéve, tényleg ilyen egyszerűen működik ez.
Minél több tudást adunk át egymásnak, annál jobban kinyílik az elménk, és annál jobban képesek leszünk befogadni mások véleményét is. Vagy ha befogadni nem tudjuk, akkor legalább elfogadjuk. Mert ugye emlékszel: a háború mindig vélemények között zajlik, az emberek csak eszközök. És ahogy az emberi elme kinyílik, a félelmek helyét egyre inkább átveszi a tudás, és megértjük, hogy minden gyűlöletünk valódi oka a félelem. Félelem az ismeretlentől, és félelem önmagunktól. Igen, önmagunktól – mert igazán csak az tud félelmet kelteni bennünk, aminek a kezeléséhez kevésnek érezzük magunkat.
Én hiszek a tudás átadásának erejében. Hiszem, hogy így megérthetjük végre, hogy a rasszizmus nem genetikai, hanem társadalmi probléma. Hiszem, hogy így azt is felismerjük most már, hogy az idegen bevándorlók nem az életünkre törnek, hanem egyszerűen csak élni akarnak – és ehhez saját hazájuknál számukra emberibb környezetet keresnek. Csak az fél, hogy elveszik tőle azt, ami az övé, aki kevésnek érzi magát ahhoz, hogy képes legyen megőrizni azt. És hiszem azt is, hogy a tudás átadása segít megértetni végre, hogy attól, hogy Te keresztény vagy, én meg muzulmán, buddhista, zsidó vagy a zoroasztrizmus híve, attól még a Te istened nem magasabb rendű, mint az enyém, ahogy a hited sem ér többet vagy kevesebbet az enyémnél. És talán egyszer felfogjuk majd azt is, hogy a világot nem magyarok, németek, líbiaiak és malájok lakják, hanem mindannyian Földlakók vagyunk. Földlakók, akiknek különbözőségei nem a halált, hanem magát az életet jelentik. Egy változatos, sokszínű, tartalmas életet, melyben nem az ellen harcolunk, ami más, hanem azért, hogy másságunkat megőrizve arra építkezzünk, ami közös.
De ehhez fel kell ismernünk mindazt, ami közös. És a felismerés csak úgy történhet meg, ha egymást tanítjuk. Tanítjuk, és nem oktatjuk. Nem azt mondjuk meg egymásnak, hogy mit kell visszamondani, hanem megmutatjuk a másik embernek, hogy merre nézzen, és hagyjuk, hogy ő maga vegye észre azt, ami számunkra már látható.
Mindannyian tanítunk – akár tudatosan tesszük ezt, akár nem. A tanítás lehet jó is és rossz is, de ettől még minden egyes percben tanítunk. Gyermekeink nem a szavainknak hisznek leginkább, hanem a cselekedeteinket követik. Embertársaink számára soha nem a kimondott szó jelenti a legfontosabb tanítást, hanem jellemünk, életvitelünk, és mindaz, amit személyiségünkkel képviselünk.
A tanítás lassan éri csak el a hatását, és sok energiát igényel attól, aki tudatosan vállalja azt. De ez a legerősebb fegyver.
„Végül csak azt fogjuk megőrizni, amit szeretünk; csak azt fogjuk szeretni, amit megértünk; és csak azt fogjuk megérteni, amire megtanítottak minket.”
Baba Dioum
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂
Nagyon jok az irasaid. Minel tobbet talalok es olvasok el, annal erosebben hiszem, hogy igy van. Kivetel nelkul, mind eletkozeli peldara epul, ami egyszeruen erthetove teszi. Hat bizony tapasztalom, hogy van meg mit tanulnom, mert elofordul, hogy nem ertem igazan a gondolatmenetedet. De ez nem a te hibad!! A hiba az en “gepezetemben” van. Nincs eleg tudas mogotte.
Es ez a franya fegyver!! Ami az elet minden szakaban jelen van. Mar egy gyermek is ugy no fel, hogy kulonbzo tipusu fegyverekkel jatszik, harcosat jatszik vagy katonasdit. A mai vilagunk teljesen beleneveli az eroszakot a gyerekekbe. Lasd mar az oviban is elofordul eroszakos cselekedet, nem beszelve a kesobbiekrol. Es hova vezet ez??? Egy eroszakra epulo tarsadalomhoz. Olyanhoz, ahol kotelezo erszakosnak lenni, ha fenn akar maradni.
Pedig egyaltalan nem kotelezo!! Csak ezt nem tudjak, mert nem igy nottek fel, nem ilyen kozegben elnek. Es leginkabb nem tanulnak, mert mar igy is eleget tudnak. Pedig ha kicsit is nyitottabb lenne az elmejuk, megertenek, mennyire felre vannak informalva. Nem veletlen, hogy a “tanulas a tudas atyja”, a “gyakorlas pedig a tudas anyja”. Udvzlettel Rozika.
Kedves Zsu,
köszönöm szépen, hogy megírtad ezt, és nagyon örülök, hogy a virtuális papíron már nem csak az én gondolataim vannak. 🙂
Én már jó ideje csak mosolygok, amikor valaki bizonygatja az igazát olyan dolgokban, amikről azt hiszi, sokat tud, valójában viszont nagyon keveset (és a legtöbb dolog ilyen). Egy kicsit sajnálom is őket, mert ők a legsebezhetőbbek, de hát a bezárt elme mindig egyéni döntés eredménye. Ilyenkor gyakran eszembe jut egy Tatiosz idézet is: “Az igazságot bárki felismerheti, de legtöbbször csak a magáét.” 🙂
És igen, a Nagy Egész pici mozgatórugói… ebben minden benne van, nagyon szépen megfogalmaztad. 🙂
Kedves Gábor!
Köszönöm! Ma kétszer is kaptam választ Tőled. Ez az írás volt a második. Ahogy olvastam a mondataidat és a félelmeinkről szóló részhez értem, libabőrös lettem. Aztán tovább olvasva eltátottam a számat. A gondolataimat “veted papírra”…
Tegnap pont azt magyaráztam valakinek, hogy nem értem, a különböző vallások képviselői miért akarják olyan erősen bizonyítani, hogy nekik van igazuk.. Hisz ugyanazon a Földön élünk, ugyanúgy születünk, ugyanúgy múlunk el.. Tehát, bármennyire különbözünk, egyformák vagyunk, hisz a Nagy Egész pici mozgatórugóit képviseljük..