Van, hogy nem úgy alakul a napunk – vagy akár életünk egy hosszabb időszaka –, ahogy szeretnénk. Kudarcok sorozata ér bennünket, ellepnek a problémák, és nem látjuk a kiutat. Teljesen természetes, hogy megélünk ilyen mélypontokat, azonban sokszor önmagunkat és a hozzánk legközelebb állókat kínozva mi magunk tesszük még mélyebbé azokat. Erre hívja fel a figyelmet az a rövid történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Történt egyszer, hogy egy férfi megbízott egy ácsot a háza felújításával. Az ács becsületesen dolgozott, jól is haladt a munkával, azonban egyik nap hirtelen minden összejött neki: a láncfűrésze tönkrement, a kocsija defektet kapott, aztán már beindítani sem lehetett. Megbízója felajánlotta a segítségét, és hazafuvarozta őt, az ács pedig egész út alatt csak csendben ült a kocsiban.
Amikor megérkeztek, az ács behívta házába a megbízóját, hogy bemutassa őt a családjának. A bejárati ajtó felé haladva azonban a férfi egy szokatlan dologra lett figyelmes: az ács odament egy kis fához, megállt előtte, mindkét kezével megérintette az ágait egy rövid időre, majd folytatta útját az ajtó felé.
A házba belépve egészen megváltozott a viselkedése: széles mosollyal és csókkal üdvözölte feleségét, majd hosszan megölelte mindkét gyermekét. Miután beszélgettek egy kicsit vendégükkel, eljött a búcsú ideje, és az ács kikísérte megbízóját a kocsijához. Ahogy ismét elhaladtak a kis fa mellett, a vendég már nem tudta magában tartani a kíváncsiságát, és megkérdezte az ácsot, hogy minek volt szemtanúja, amikor megérkeztek.
„Ó, ez itt az én probléma fám.” – kezdte magyarázni neki az ács. – „Tisztában vagyok vele, hogy problémák mindig is előfordulnak a munkámban és az otthonomon kívül, de elhatároztam, hogy ezek a problémák nem jelenthetnek terhet a feleségem és a gyermekeim számára. Ezért mindig, mielőtt belépek a házamba, gondolatban felaggatom a problémáimat ennek a fának az ágaira, és nem viszem be magammal azokat.”
Majd egy kis szünet után mosolyogva hozzátette: „Érdekes módon másnap reggel már nem is érzem olyan nagynak ezeket a problémákat, mint amilyennek előző este tűntek, amikor itt hagytam őket.”
*****
Ahogy a mondás szól, „ha már gödörbe kerültél, legalább ne áss tovább.” Picivel sem lesz jobb az életed sem úgy, ha folyamatosan marcangolva magadat túlagyalod az életedet, sem pedig úgy, ha a szeretteidet terheled azzal, amit nem tudtál még megoldani, és amihez nekik semmi közük nincsen.
Sokkal célravezetőbb, ha inkább szeretetet adsz nekik, és Te magad is töltődsz a szeretetükkel – mert a hétköznapi problémák többsége vagy megoldható, vagy elengedhető, de a szeretetet nem tudja pótolni semmi.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Igen, ez nagyon jó gondolat. Ne vigyük a problémáinkat haza, illetve vissza a munkahelyre. Azokat magunkban kell megoldanunk. Panaszkodással még nem lett jobb semmi, csak gerjesztjük a bajokat. Olyan mint olaj a tűzre. Nálam a probléma megoldandó feladat. Ha bajom van kertészkedem. Vagy takarítok. Ez ösztönösen jön belőlem. És az elfogadás, hogy az élet nem mindig habostorta.
Szia Gabor 🙂
Az en problema fam az ajto!! Valamikor a felnotte valas utjan eldontottem, hogy a problemaimat nem viszem magammal. Az otthonit otthon hagyom az ajton belul. Az osszes tobbit pedig az ajton kivul. Azzal ott foglalkozom ahol keletkeztek. Nem keseritem vele a mindenapjaimat otthon, ne szaporitsa az otthoni dolgaimat. Nalam jol bevalt ez a fajta szelektalas.
Neha hoz az elet olyan “kulso gondot”, amivel muszaly foglalkozni. Akkor az “a kivetel” amit hazaviszek!
Ezt a problemafas meset is ismertem, es meg milyen sokat.
Udvozlettel Rozika.
Milyen egyszerű, és mégis milyen nagyszerű ez a történet. Beépítem az életembe. Hálám érte, és köszönöm!
S. Reni
Megható az élettörténete kedves Edit!
Magamra ismertem az én kutyusom is volt, hogy lenyalta a könnyemet…olyanok, mint a gyermeke, minden szeretetet visszaárasztanak arra, akitől kapták…
Korábban sokat olvastam a faterápiáról, keveset volt időm gyakorolni, de sok energiát kaphatunk tőlük, jó és természetes energiát, melyet nélkülözünk a nagyváros forgatagában, a betondzsungelekben, az ott élő emberek pedig sajnos a kapcsolataikban is…
Jól teszi, ha beszél a gondjairól szerető, figyelő barátnak, de még ez előtt érdemes a diófának kiöntenie a szívét, mert sokszor miközben beszélünk a bajokról, jön a megvilágosodás, a megoldás kulcsa…
Ha meditál, meg tudja hallani a belső hangot, a szív hangját…senki nem ismerheti olyan alaposan a problémáit, mint saját maga, a szív hangja majd megnyugtatja, mert nincs az a gond, ami el ne múlna, ahogy Osho mondja: Olyanok, mint a felhők, jönnek, mennek…
Kívánom, hogy megtalálja a belső egyensúlyt egyedül is és csak annyit meséljen el a barátnőjének, hogy az lássa, vannak gondok, de a hite erősebb, hiszi a jobb holnapot, hisz abban, hogy ahogy eddig, most is meg fogja oldani a nehézségeket. Lehet, most a betegsége lassítja, nehezíti ezt a folyamatot, de meg nem állíthatja…
Mielőbbi jobb és szebb napokat kívánok Sopronból, Magdolna
Szeretem a bölcs tanmeséket, köszönöm az Önét is, kedves Gábor!
Többször átsegítettek nehéz élethelyzeteken…
Talán emlékszik a öreg kínai higgadt válaszaira, bármi történt is, békét teremtett a lelkében és kivárta az időt, míg a dolgok valódi minősége megmutatkozik, így a válasza mindig ez volt: “Szerencse, vagy szerencsétlenség, majd idővel kiderül…”
És valóban így volt az életemben is, amikor már nem feldúlt érzelmektől vezérelve válaszoltam, vagy cselekedtem, megerősödött a hitem, hogy minden rossz is értünk van, meglehet néhány nap múlva kiderül, miért nem sikerült valami, lehet, azért, mert valami még jobbat tartogatott számunkra a Gondviselés…
A hitünket érdemes naponta erősíteni, a jó történésekre fókuszálni, tudatosítani, milyen gyakran éppen számunkra tragédiának tűnő élethelyzetek után értek bennünket…
Persze ezek megtapasztalásához idő kell és türelem, béke és elfogadás, mert a rosszat is el kell fogadni, nem biztos, hogy rossz, ha valami nem úgy alakul, ahogy azt mi szerettük volna, van, amikor ez jobbat hoz, mint a mi akaratunk…
Legyen jó és eredményes napja és továbbra is juttasson felhasználható gondolatokat, mert sokat segítenek a dolgok, történések jobb megélésében, feldolgozásában, a lelki békénk megteremtésében.
Üdv Sopronból, Magdolna
Érdekes, hogy ha van egy aktuális üzenet, akkor jön hozzá egy másik is, így megerősödve lehet túljutni a problémán.Kb.2 órával ezelőtt olvastam egy fontos cikket a hatékony kommunikációról, amit vázlatosan lejegyzeteltem, hogy elküldöm egy vidéki rokonomnak aktuális alkalmazási módszer végett.Ha nekem hasznos volt a cikk mondanivalója, akkor most neki is, mert egy cipőben járunk. Most, hogy ezt a probléma nevű kerti fát is megismertem, ez is, mint módszer illik most az életvitelünkbe, bár a rokon most felmenő lelki érzelemben van, de fontosnak tartom, hogy ez a boldog periódusa stabillá váljon. A meglepő az, hogy éppen őszinte akartam lenni a rokonhoz, bátran megírni a sok problémámat / nem szoktam kitárni, magammal beszélem meg, ami 1-2 napra lehangol, de most felemás érzésem volt, hogy panaszkodjak most, amikor ő boldog, de viszont nincs kinek elmondani a problémáimat, így, most könnyen eldöntöttem, hogy a kertben lévő öreg diófának fogom előadni a bánatomat/ nevetséges, de volt amikor a Maci kutyának mondtam el a bajokat, és ő megérezte a szomorúságomat és megpuszilt.Mivel gyermekkorom óta dolgozom, megszoktam az önállóságot, a helytállást,a felelősséget,de a 27 év özvegység alatt már soknak tűnik az örökös magamért és másokért való felelősségvállalás./ persze túl vállaltam magam a 27 év alatt karitatív tevékenységben, stressz és kevés alvás, hogy munka mellett a hajótörötteknek, a kis jövedelmű nyugdíjasoknak, a magányos , otthoni ápolásra szoruló betegknek is segítsek./Az idősek mindig nagyon hálásak voltak a szolgálatomért, de féltettek is, hogy mi lesz velem, ha én leszek beteg, mert az állatok nem tudnak rajtam segíteni / állatvédő is lettem, mivel nagy kertem van/, hát most egy-két hete mindig előugrik a jóslatuk, hogy tényleg egyedül vagyok a problémákra, bár imádkozom, hogy erővel, akarattal bírjam a nehézségeket, de a kerti diófa megölelése is energiát fog adni, mert igaz a jézusi mondás: amire a figyelmünket irányítjuk, az növekszik, ha a diófának energiát adok, az visszatükrözi rám a pozitív energiát.Egyébként ültettem az évek alatt 50 fát és meditációban naponta 3xnézve a lombos fákat, energiát kapok.,és ha most még sikerül elmondani a dió fának a gondokat, a lelkem is felszabadul, megkönnyebbül. Köszönöm ezt az információt, nagyon jókor jött. Valamelyik költő írta: Nem mondhatom el senkine, hát elmondom mindenkinek.Most a diófa lesz a felszabaditóm, őt mindig vár rám a kertben.
Én nemcsak reggel, hanem elalvás előtt is hálát adok, hogy újabb napot éltem meg, annak minden örömével, sikerével, bánatával vagy épp keserűségével. Aztán végiggondolom a napomat reggeltől lefekvésig, mi történt velem, a jónak örülök, a rosszat pedig átgondolom, hogyan tennék másként. Így sose viszek át aggódnivalót másnapra, hiszen lesz másnap új kihívás, új öröm, új bánat. Én úgy nevezem ezt, hogy esti harmonizálás, a küldetése pont ugyanaz, mint a problémafáé.
Köszönöm a történetet, ez az ács nagyon bölcs ember.
Van, akinek viszont éppen azt érdemes megtanulni, hogy merjen beszélni a problémáiról – akár a szeretteinek is. Az sem jó, ha mindent magába fojt, lenyel, közben meg azt mutatja kifelé, hogy minden rendben. Azt hihetik emiatt, hogy a végtelenségig terhelhető, pedig nem. Talán az arany középutat érdemes megcélozni, a teljes elfojtás és a végtelen panaszkodás közt.
Az én kapaszkodom, raktáram az égbolt. Amikor felnézek, már is kirepültem a zaklató szituból. Mert a felhők, ha vannak- gyönyörűek, ha nincs akkor – tiszta, kék, ha sötét akkor tele van már/mindennel/. Nekem ennyi kell a helyre billenéshez, a problémák meg úgyis megoldódnak/nélkülem is/.
Mindig tanul az ember—mától nekem is van Probléma-fám.Köszönet az írásért.
Kedves Gábor!
Nagyon megszerettem az írásait, sokat lehet belőlük tanulni és ez nagyon jó. Olyan lettem mint az unokám amikor még kicsi volt, hozta a könyvet és alig győzte várni, hogy olvassunk neki. Én is minden nap azt lesem nem-e találok az e-mail-jeim között Öntől érkezett írást, hogy olvashassam.
Köszönöm, hogy ezt lehetővé teszi számunkra.
Kellemes és szép napot kívánok! Üdvözlettel: Krecsunné Márta
Probléma-fát mindenkinek, arra az esetre, ha szükség van rá!
Köszönöm. Nagyon jó ötlet.
Szép és jó napokat!
Ez az írás azért IS tetszett,mert -a többivel ellentétben- nem volt terjengős.Paradoxon,de igaz:néha a KEVESEBB TÖBB.
Kedves Gábor !
Már régóta szerettem volna írni , de most döntöttem : sokat köszönhetek Önnek ! Az írásait nem csak olvasom ,
hanem el is mentem , mert jó dolog visszatérni az írásaihoz , a gondolataihoz . Majdnem mindegyik illik rám ,
illetve nekem szól . Most ugyan nem tudom megírni , ami nagyon foglalkoztat , mert későre jár . De szükségem
van a véleményére , segítségére , hogy újra legyen bátorságom , erőm az élet megpróbáltatásait lazábban el-
viselni és nem félelemben élni . A hét végén újra fogok írni .
Hálásan köszönöm az írásait !
Maradok tisztelettel : Balogh Sándorné / Zsófi /