Van, akinek az élete komoly válságba kerül. Talán Te is éppen köztük vagy most. Összecsaptak a hullámok a fejed fölött, nem látod a kiutat, és csak kétségbeesetten próbálsz menekülni – vagy egyáltalán levegőhöz jutni. De nem megy. Hiába küzdesz, sehogy sem lesz jobb, és a félelmeid egyre inkább úrrá lesznek rajtad. Éppen ezért már esélyed sincs arra, hogy valami jót kihozz a helyzetedből. Erről szól ez a régi zen történet.
*****
Élt egyszer egy buddhista szerzetes, aki minden reggel meditációs sétát tett a környező erdőben. Egy napon, ahogy szokásához híven a sűrű erdő mélyén elmerült gondolataiban és a természet szépségében, hirtelen egy hatalmas tigrist vett észre a közelben.
Tudta, hogy nagyon nagy bajban van, mert a tigris is meglátta őt, ahogy közeledett. A szerzetes menekülőre fogta, de esélye sem volt, mert a tigris hamar leküzdötte a köztük lévő távolságot. Egyetlen lehetőség maradt számára: lemászott a meredek szikla peremén, épp csak elkerülve, hogy a tigris rávesse magát. Egy vékony ágban tudott csak megkapaszkodni, és azon lógva figyelte, ahogy a hatalmas tigris villámló tekintete a magasból rá mered. Félelmetes hangja betöltötte az egész hegyoldalt. Ahogy a szerzetes lenézett a mélybe, hogy arra keresse a menekülőutat, a sziklafal alján egy másik tigrist pillantott meg. Rá várt.
A szerzetes már nehezen bírta tartani magát a vékony kis ágon, a két tigrisnek viszont esze ágában sem volt távozni. Morogva járkáltak fel-alá várva, hogy elkaphassák áldozatukat. A szerzetes ekkor oldalra pillantott, és észrevette, hogy valami apró dolog piroslik a sziklafalon. Egy vadon nőtt eperbokor gyümölcsét pillantotta meg maga mellett. Egyik kezével az ágon lógva a másikkal leszakította az epret, majd szájához emelte, és megette.
Soha életében nem evett még ilyen finom epret…
*****
A legtöbb ember félelem-tigrisek között él. Cipeljük a múlt terheit, aggódunk, sőt, olykor rettegünk attól, hogy mit hoz majd a jövő, és hagyjuk, hogy a félelmeink irányítsák az életünket – akár van alapjuk azoknak, akár nincsen. Képtelenek vagyunk megélni a pillanatot, és észre sem vesszük azokat a csodákat, amelyekben nap mint nap részünk lehet. Pedig attól még, hogy az élet kihívások elé állít minket, a csodák ugyanúgy ott vannak. És ha figyelünk, akkor legalább egy-egy szép pillanattal megajándékozhatjuk önmagunkat – de sokszor ennél jóval többet kapunk.
Nagy köszönet Zsófinak, hogy figyelmembe ajánlotta ezt a nagyon szép tanmesét. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
A történet meglátásom szerint arról szól, hogy az emberi elme szüntelenül fecseg, és legtöbbször csak vészhelyzetben, vagy más ritka alkalmakkor áll le. Amikor viszont ez megtörténik, akkor látjuk, éljük meg az élet valódi szépségét.
reinkarnalodott
Jó jó de mi a mese vége ? Lezuhant-e vagy előbb a tigrisek kapták el ? 🙂
Szia Gabor 🙂
Eletunk “tigriseit” nem ismerjuk fel, vagy csak nagyon sokara. Addig meg kertekonykodnak bennunk. Szinte eszrevetlenul beeszik magukat a lelkunkbe, es pusztitanak belulrol. Es kartekonykodnak velunk a kulso tigrisek is, amit nem akarunk elhinni. Amikor lathato jelei is vannak, osszecsapnak a hullamok a fejunk felett. Ha van eleg eronk, marpedig ilyenkor van! Ha van, akkor lepnunk kell, de azonnal. Egyebkent ez eletunk a tet! Meg az ilyen helyzetekben is van jo, amit csak utolag ismerunk fel. De akkor mar hasznos celra tudjuk forditani. 🙂 🙂
Udv. Rozika.