Ők voltak azok. Őket dobtad ki a pusztába két vidéki kisváros között, a szinte biztos halálba. Talán még egy hónaposak sem voltak. Te elhajtottál, Ők kétségbeesetten sírtak.
Nézz a szemükbe. Te voltál az egyetlen, akiben bíztak. Te voltál az egyetlen, akinek joga nem, de lehetősége mégis volt, hogy életet vagy halált jelölj ki számukra. Te a halált választottad.
De az Élet utat tört magának.
Az Élet felülbírálta a gonoszságodat, és küldött számukra egy angyalt, aki munkából hazatérve két sötét foltot pillantott meg távol a pusztában. Ők voltak azok. Őket karolta fel és hozta el nekünk, hogy esélyt kapjanak. Hogy találjunk nekik egy csodálatos otthont, egy szerető családot, és hitet abban, hogy az emberek nemcsak olyanok lehetnek, mint amilyen Te vagy.
Maradtak. Beléjük szerettünk, és tudtuk, hogy már nem kell keresnünk nekik otthont, mert otthon vannak.
Négy év telt el azóta. Négy szeretetben, kalandokban, izgalmakban és megható pillanatokban gazdag év, amit elvettél volna Tőlük. És még sokkal többet is. És tudod, az élet furcsa fintora, hogy az a két csoda, akiket szemétnek tekintettél, akiket sorsára hagytál, akiket egy sakál tépett volna szét, vagy éhen haltak volna… ez a két csoda már emberek tízezreinek segítettabban, hogy hogyan ne váljanak olyanná, mint amilyen te vagy. És hogy mit kezdjenek a tiédhez hasonló emberi gonoszsággal.
Az Élet utat tört magának. Olyan elemi erővel és szeretettel, amivel szemben a gonoszságod hatástalan. Gréta és Gertrúd, a kidobott két kis szőrgombóc felnőtt, és már nem rettegnek attól, hogy magukra hagyjuk Őket. Már tudják, mert megtapasztalták, hogy nem minden ember ugyanolyan. Már nincs elhagyás. Már nincs halálos ítélet. Már nincsen éhezés a pusztában. Már nincs csalódás, és nincs gonoszság, ami következmények nélkül marad.
Van helyette egy imádott négylábú társ, Lord, aki mutatja számukra az utat. Van szeretet, van ágyban alvás, van mindennapi erdei séta. Van bizalom, van minőségi együtt töltött idő, van rengeteg új kaland.
A sebek begyógyultak. Az Élet utat tört magának.
Boldog születésnapot, Gertrúd és Gréta. 
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kedves Gábor!
Szívet-lelket melengető a boldog és elégedett kutyusokat és gazdájukat látni. Szeretettel gratulálok minden róluk és rólunk, hozzánk szóló írásaihoz! Facebookon követem változatlan érdeklődéssel.
Köszönetem, jó kívánságaim küldöm és virtuális ölelésem közelgő névnapja alkalmából!
Takácsné Erzsi
Kedves Gábor,
Nagyon szeretném, ha az az ember is elolvasná ezt az írást, aki kidobta a két kislányt! Bárcsak az orra alá lehetne tolni….
Az emberek kegyetlenségénél nincs nagyobb az emlősvilágban! Néha szégyenlem, hogy én is közéjük tartozom!!!
Sőt, az a még szomorúbb, hogy a gyermekek még kegyetlenebbek tudnak lenni, főleg egymással szemben!!
Annyira seretném, ha minden ilyen tudatosan kegyetlenkedő előre kivetitve látná a megfelelő büntetését a jövőben…És nem csak ők, hamnem azok is akik felelőtlenek és nemtörődöm módon tartják a kutyáikat, cicáikat!
Akikgyakran, főleg itt vidéken még kutyaházat sem készítenek nekik, egy ódu félét ahová el tudna bújni az eső és szél előtt! Van egy cigány utcabeli, aki mezt teszi! Egy gyönyörűséges német juhász kutyával. Bőrig ázott szegény a hideg decemberi esőben. Szóltam is neki, hogy ha jön egy fagy és mefagy a kutya ázott bundája akkor belehallhat… gondolod, hogy tett valamit? Dehogy!!!! Annyíra sajnáltam azt a kutyát, hogy szavakban nem tudom kifejezni!! Összefacsarodik a szívem, ha arra gondolok, hány állattal tesztik ezt?? Amikor a munkagépeket tető alá teszik, a lovak meg áznak kint az esőben….Nem tudom a nevét, mert nemrég költöztünk ki ide Budapestről, de olyan szívesen beolvasnék neki!
Tehetetlennek érzem magam és legszívesebben elsírnám magam ebben az állapotban. Mit lehet tenni?!
Olyan helyén való lenne egy állatrendőrség! Aki felügyelné az állattartást és betartatná annak előre meghatározott szabályait! És csak azoknak engedné meg például a kutyatartást, aki biztosítani tudná annak az etetését!
Ó….sokmindent látok! ÉS TEHETETLEN VAGYOK!!
A mai viszonyokban meg szinte lehetetkennek tűnik ennek a helyzettnek a változása. Ugyan, melyik honatyánkat érdekli mindezz??
De! Boldog vagyok, hogy azért vannak még jó emberek, úgy mint te!!
Köszönöm, hogy meghallgattál!
Emese