Mint henger árnya: a vászonra vetített téglalap;
Vagy a bűvész fehér nyulát rejtegető mély kalap,
Így vetít neked egy-egy ember valóság-képeket,
Hogy elvegye, amit akar, vagy szívja a véredet.
Eljátszik neked bármit, amíg kétséged nem marad,
S elmulasztod meglátni, hogy a játszma merre halad.
Az illúzió neve hol tisztesség, hol szeretet,
Oly’ nagyon vágysz rá, hogy a bűvész már bármit megtehet.
S mikor a kép eltűnik, nem kell ostoroznod magad,
A trükk vesztese csak az, aki végleg beleragad.
Tudom, hogy fáj: amit láttál, soha nem is létezett,
S a tisztesség, a szeretet nem volt más, mint képzelet,
De lásd: a bűvész iránt hiába van benned harag,
Ő csak csalni tud; Téged vezetett meg saját agyad.
Szavak helyett tettekre figyelj: fejlődni így lehet,
Míg ki nem ismered, a performansz csak addig mehet.
Mert ahol nincsen naiv néző, ott nincsen bűvészet.