Az emberiség fejlődése során az egyik legfontosabb kérdés mindig is a technológiához kapcsolódott. Mindig voltak a fejlődést lelkesen szorgalmazó pionírok, a status quo-t rögeszmésen fenntartani kívánó visszahúzók, és a közömbös többség. A technológiai fejlődés jó és egyúttal szükséges dolog is. Károssá akkor válik, ha alapvető agyi funkciónkat, a tudatos értékelést váltjuk ki vele. Annak értékelését, hogy hol a helyünk a világban és milyen kapcsolatunk van azokkal a lényekkel, akikkel ittlétünk alatt az erőforrásokon osztozkodunk, esetleg életünk egy szakaszában együtt is haladunk.

Mamutvadászból billentyűzetharcos

A technológiai fejlődés mellékhatásai közül a legkisebb problémát az érzékszerveink visszafejlődése jelenti. Az, hogy hallásunk kevésbé kifinomult, vagy látásunk nem olyan éles, ritkán jelent komoly gondot, mert a többségünkre viszonylag kis eséllyel fog lecsapni egy kardfogú tigris a mamutlapocka hazavonszolása közben. A technológia ezen a téren viszonylag stabilan kompenzálni tudja az általa okozott érzékszervi visszafejlődést.

Komolyabb problémát jelent az önálló agyi aktivitás csökkenése (és most nem az idiótákra gondolok, bár róluk is lenne mit írni). A technológiához kapcsolódó, általa támogatott agyi aktivitás egyértelműen fejlődik. Gondolj csak a 6 éves kisgyerekre, aki már-már megalázó profizmussal magyarázza el szüleinek, hogyan kéne használniuk az okostelefont. Az önálló agyi tevékenység viszont ellenkező tendenciát mutat. Minek tudjunk térben tájékozódni, ha ott a GPS? Minek számoljunk fejben, ha van számológépünk? Minek tanuljunk meg kínaiul, ha van online fordító? És sokan reagálnak így: ha minden megvan egy helyen az okostelefonomban, akkor minek törjem magam?
Azért, hogy aktívan is használd az agyad, ne csak passzívan. Azért, hogy ne legyél kiszolgáltatott, hanem magabiztosan kezelj bármilyen szituációt. Azért, hogy élesen működjön az agyad, amikor kénytelen vagy azt használni. Az edzéselméletben ezt transzferhatásnak hívják: bizonyos képességek fejlesztése más képességek fejlődésére is hatással van. Ez az agynál is tapasztalható. Nem érdekel, ha nem tudod kiszámolni, hogy a 15%-os újévi leárazáskor megvásárolt kenyérpirítóddal a pénztárhoz csoszogva mennyit kéne visszakapnod a tízezresedből. És az sem, ha az erdei kiránduláson a guglin keresed meg, hogyan kell tábortüzet rakni. Hajrá!
Személyes segítség
Egész zökkenőmentesen el lehet evickélni így a mai, korábban életképtelennek bizonyuló egyedeket is fenntartó társadalmunkban. De az, hogy mennyire vagy kiszolgáltatott, mennyire vagy mások jóindulatára és szánalmára szorulva, és hogy 50 vagy csak 90 évesen kezded elfelejteni, hol tartod a tiszta zoknijaidat, az nagyrészt Rajtad múlik. Ahogy az is, hogy a céljaid megvalósítását önmagadon kívül hány embertől és tényezőtől teszed függővé.

Fuss az életedért!

Egy másik fontos terület, ahol a technológia nagy kárt tud okozni – ha hagyod –, az a saját egészséged megőrzése és fejlesztése. Elfelejtettünk az életünkért szaladni. Mozgó járművek, mozgólépcsők, mozgójárdák, mozgó WC támlák – minden mozog, csak mi nem. És ugyan nem kell már sem prédaként valami elől, sem vadászként valami után futnod, az életedért mégis futnod kell. Mert ha most nem emeled fel a fenekedet a kanapéról, nem jársz el a barátaiddal vagy egyedül sportolni, akkor hamarosan nem a gyógyszereidre költött fizetésed, vagy a zsíreltávolító csodamódszerekre kidobott vagyonok lesznek a legnagyobb problémáid, hanem az, hogy egyáltalán látod-e valaha az unokáidat.

Sokak közt magányosan

Az internetben az az érdekes, hogy egyszerre kapcsolja össze és választja szét emberek tömegeit. Könnyen elérhetjük távoli barátainkat, vagy kapcsolatba léphetünk olyanokkal, akikkel máskülönben soha nem találkoznánk. Rengeteg lehetőség nyílik meg. Ugyanakkor a virtuális kapcsolatok könnyen válnak olyanná, mint a repülőgépülésed fölött elhelyezett oxigénmaszk: megnyugtat, hogy van, de ha valóban szükség lenne rá, nem sokat érne. A facebookra felrakott képeidre nyomott „tetszik” gomb soha nem fog annyit érni, mint egy szemedbe mondott elismerés: „tetszik, amit csinálsz.” És az éhező szomáliai kisgyereket sem az fogja érdekelni, hány megosztást kapott a róla készült megható kép, hanem az, hogy lesz-e, aki tanítja őt és lehetőséget ad neki arra, hogy eltarthassa magát és családját. Egy szelet virtuális kenyér soha nem fogja megnyugtatni annak a gyomrát, aki éhes. A virtuális világ rengeteget segíthet a valódi világ problémáinak megoldásában. De megoldani azokat csak a valódi világban tudod. Az emberi kapcsolatokra is igaz ez: ha nem ápolod őket offline, lehetsz akármilyen aktív online, mégis egyedül maradsz.

Használd!

Nem kell mindig a technológiára támaszkodnod. Csodálatos szerv az emberi agy. Használd! Jó, ha van GPS-ed, de ha útnak indulsz, előtte nézd meg a térképen is az útvonalat (és igen, használhatod a telefonodat vagy a GPS készülékedet a térkép böngészésére:) ). Ha számolnod kell és nem egy harmadrendű inhomogén lineáris differenciálegyenlet megoldását keresed, hanem csak tejet szeretnél venni a boltban, ne rettenj el a fejben számolástól!

Tudom, rémisztően hangzik, de legyenek offline időszakaid. Élj a pillanatnak! Ne lógj folyamatosan a facebookon a mobilodról (ne aggódj, nem maradsz le semmilyen fontos pillanatról, sőt – bármilyen sokkoló is a hír – egy lájk tud várni akár egy teljes napot, de még többet is)! Találkozz személyesen, akivel csak megteheted és fontos számodra! Ezzel jó eséllyel többet adhatsz neki, mint egy magadról készült fürdőszobatükrös képen való bejelölés, vagy egy Coelho idézet kincset érő kapcsolatotokról. És ha WC-re mész, higgy benne, hogy bármilyen nagy is a célod, sikerülni fog telefon nélkül is!
A mozgás hiányára pedig nincs kifogás. Sem képességre, sem időre nem fogható. Lépcsőzz lift helyett, szállj le egy megállóval előbb a buszról, iktass be akár 5 perces esti sétákat (ennyi mindenkinek belefér, bármennyire is sűrű épp az élete)! És eddz! Hogy nincs rá időd?! Tudok mondani (de nemcsak mondani, hanem tartani is) olyan edzést 10 percben, hogy a végén az lesz a legnagyobb gondod az életedben, hogy melyik testrészeden vedd a levegőt. De nem ez a cél, ha még nem mozogtál, hanem az, hogy kezdd el! Bármit, csak kezdd el! Most.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Hülye kifogások, amik visszatartanak a céljaidtól
Kifogások. Szeretjük őket, ragaszkodunk hozzájuk, és mérhetetlenül kreatívak tudunk lenni,
Tovább
Félelemben élni
Túléltem egy stroke-ot. Megsimogatott a halál, hogy érezzem: tud rólam,
Tovább
Tanult tehetetlenség
Nem megy. Hiába próbálod, nem jutsz előbbre. Pedig ez minden
Tovább
Köszönöm, hogy nemet mondtatok
Életed során sokan voltak és lesznek is olyanok, akik segítenek
Tovább
Mindennapi Motiváció – Lehet így is élni
Vannak olyan emberek, akik végigszenvedik az életüket egy olyan munkahelyen,
Tovább
A harcos és a medálok
A győzelemnek is megvan a maga terhe. Ha elbuksz, az
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük