Nem sokat. Legalábbis ezt gondolod, amikor elhagynak, ordítoznak veled vagy kihasználnak. Mert ha az emberek, a körülmények, és még a véletlennek tűnő események is azt az üzenetet közvetítik feléd, hogy egy értéktelen senki vagy, akkor jó eséllyel el is hiszed ezt.
Egy rövid történet következik, aminek az eredeti változatával nemrég találkoztam, és talán éppen erre lesz most szükséged.
*****
Csengőszó – kezdődik az óra. A tanárnak azonban más tervei vannak: ma az életre fog tanítani. Ahogy ezt egyébként is kéne. De olyan témában teszi ezt most, ami az iskolában rendszerint kimarad – vagy ha elő is kerül, akkor sem tudatosan, és sokszor kifejezetten negatív eredményt hozva.
„Na, kinek kell ez a tízezres?” – teszi fel a váratlan kérdést egy új, ropogós 10000 forintos bankjegyet lobogtatva.
A gyerekek mind felteszik a kezüket. Persze, hogy kell! Hiszen az ajánlat igen vonzó – ilyen nagy értékű ajándékot nemigen szoktak kapni csak úgy. A tanár ekkor elmosolyodik, szép lassan összegyűri a bankjegyet, majd kezét újra kinyitva egy szemétbe kívánkozó papírgalacsinhoz hasonló formában mutatja fel ismét a gyerekeknek.
„Kinek kell még mindig ez a tízezres?”
Minden kéz a magasba lendül. De a tanár még nem végzett: most ledobja a pénzt a koszos padlóra, és biztos ami biztos, jól megtapossa – még ugrál is rajta egy kicsit. A gyerekek pedig vidáman, de értetlenül nevetnek a szokatlan bemutatón.
„És most? Kinek kell még ez a tízezres?” – kérdezi a tanár ismét felmutatva a gyűrött, koszos, kissé megtépázott bankjegyet. De még most is majd kiesnek a padból a jelentkezők – minden gyerek szeretné, ha az övé lehetne a nagy fogás. A tanár ekkor újra elmosolyodik, majd barátságos hangon beszélni kezd.
„Ma egy nagyon fontos dolgot tanultatok az életről és önmagatokról. Ezt a tízezrest összegyűrtem, ledobtam, megtapostam, de ez semmit sem változtatott azon, hogy magatokénak akarjátok tudni. Hiába gyötörtem meg, az értéke nem változott. Titeket is meg fog gyötörni az élet időnként, mások belétek rúgnak, padlóra küldenek, semmibe vesznek, fájdalmat okoznak. De akármilyen elesettnek és megalázottnak is érzitek magatokat ilyenkor, mindig emlékezzetek arra, hogy bármi is történt veletek, a valódi belső értéketek semmit sem változott. Mert az soha nem a külső tényezőktől függ.”
*****
Felteszem én is a kérdésemet még egyszer: mennyit érsz, mint ember? Nem számít, hogy mi történik veled, hányan próbálnak visszahúzni, vagy küldenek egyenesen a padlóra, a belső értékeidet senki sem tudja elvenni Tőled. Azok mindig veled maradnak. Használd őket, építs rájuk, és soha ne feledd, hogy valójában csak egyetlen ember képes Téged lehúzni vagy felemelni: Te magad.
„Senki sem tud kisebbrendűségi érzést kelteni benned a beleegyezésed nélkül.”
Eleanor Roosevelt
Nagy köszönet Dórinak, hogy felhívta a figyelmemet erre a történetre. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia Gabor 🙂
En ezt ugy gondoltam mar regota, hogy en vagyok a legfontosabb, mert en vagyok a magam ura. Es mindig azt mondtam, nekem olyan ember kell, akinek en vagyok az elso (helyen) es az egyetlen, mert ez forditva is igaz. Bar meg kell mondjam, miota gyerekeim vannak a sorrend kicsit valtozott. Most ok vannak az elso helyen. Es ez igy is marad. A parom viszont mindig az elso helyen lesz a szivemben, es az egyetlen nekem. 🙂
Udv. Rozika.
ne félj ,csak higgy!
Kedves Vili! Nem tudom hány éves, így inkább magázom. Amennyiben ön saját magáról írt, ebben az esetben depressziós. Ezt pedig onnan tudom, hogy én is évekig szenvedtem tőle, még öngyilkossági kísérletem is volt. Mindig egy utolsónak tartottam magam, aki egyáltalán nem ér semmit. Úgy gondoltam, ha nem is lennék akkor se hiányoznék senkinek. Mindig félig üres volt a pohár, és soha félig teli. Szörnyű egy állapot. Nekem akkor sikerült igazán kilábalnom belőle, mikor megtértem Istenhez. Kezdem értékesnek érezni magam, tudom ha senki ember nem is szeretne, az ő szeretete mindenek felett áll. Változok. Ezáltal másoknak is többet tudok segíteni, hasznára válni, ez engem is felüdít. Segíteni máson, ezáltal az önbecsülésünkön is javítunk. Persze még mindig van, mikor korholom magam, de mindig rövidebbek ezek az időszakok, mert már van, akiben megkapaszkodhatom, aki biztos pont. Kívánom, hogy önnek is érjen véget ez az időszak, és még így ismeretlenül is biztosíthatom, hogy vannak értékei: például tud helyesen írni, megvan magában a segítés igénye.
Minden sora igaz !!! Rá kellett jönnöm – sok évembe telt a lecketanulás – hogy milyen lelki terrort, fájdalmat kaptam éveken át egy kapcsolatban, ami meglehetősen lerombolta önbecsülésemet – én próbáltam elnézni. Aztán megtanultam a leckét, kiléptem és lezártam a kapcsolatot, s felfedeztem, mi minden érték “rejtőzik” bennem. Teljesen megváltoztatta az életemet 😀 Ma már ezekre az értékekre építek és használom őket. Környezetemből csak az a néhány őszinte értékelő barát véleménye számít, a lehúzókkal, irigyekkel, “álarcosokkal” – nem foglalkozom. SENKINEK nem engedem a mélybe taszítást. Nem mondom, hogy az életem felfelé ívelő egyenes, hullámvasúton utazok, de ez természetes, hogy vannak jobb- rosszabb periódusaim ( rákos és egyéb társbetegségekből adódóan is ), de úgy fogom fel, mint az EKG – görbe, addig jóóó, míg fel – le……. ha egyenesbe kerül az már régen rossz. Ezeket a hullámokat pedig kitöltöm, örökre lelkembe zárom boldog, szeretetteljes eseményekkel – így értékes az életem, ezeket viszem magammal 😀
És mi van akkor ha nincsenek értékeim?
Ha én 5 Ft-ot nem érek?
Ha bármibe belekezdek, mindig félbehagyom, mert csöppet sem vagyok kitartó.
Ha lusta vagyok, s a lustaságom mindig legyőz engem.
Ha elvesztettem a családom, mert már nem kellek nekik (részben jogosan…)
Mi van akkor ha soha nem is voltak értékeim?!
Rendben van, hogy nem ártok másnak…
De, nem is segítek.
Semmi pozitívat nem adok hozzá a világhoz, az emberek mindennapjaihoz.
És gyűr az élet, megtapos, földhöz vág, szenvedek, továbblépek.
Az én értékem sem csökken, de azért mert egy nullának érzem magam.
Így van, először önmagaddal kell összhangba kerülnöd ahhoz, hogy a világgal is összhangba tudj kerülni. És ha tudod, hogy kik és mik igazán fontosak számodra, akkor kitakarítod az életedből az összes fölösleges visszahúzó erőt. De ez csak akkor történik meg, amikor rájössz, hogy nem más emberek és külső tényezők azok, amik tönkre tudják tenni az életedet, hanem erre csak Te magad vagy képes. Mert azt, hogy milyen külső tényezők érnek, nem mindig tudod befolyásolni, de azt, hogy hogyan reagálsz azokra, az mindig a Te döntésed. Itt kezdődik a belső egyensúly. És aki tisztában van a belső értékeivel és tudja önmagát szeretni, az képes meglátni mindenben és mindenkiben vagy a jót, vagy a hasznosíthatót. Akiben és amiben pedig egyiket sem találja meg, azt egyszerűen leszarja, ahogy Te is mondtad. 🙂 Köszönöm, hogy leírtad a gondolataidat. 🙂
Köszönöm, hogy leírtad gondolataidat.:) A belső értékeid számodra nem attól válnak értékessé, hogy mások annak tartják. Például egy arrogáns bunkó önmaga számára lehet értékes (sok ilyen van, aki így is tökéletesen elégedett önmagával), még ha mások számára nem is az. Van olyan ember, aki úgy él boldog életet, hogy az élete senki más számára nem hasznos (akár káros is lehet). Ettől még boldog életet él, csak a világot nem viszi előbbre. És van olyan, aki önmagát értéktelennek tartja, és ezáltal elsősorban önmagát fosztja meg egy boldog és teljes élettől, de ezáltal a világot sem teszi gazdagabbá, pedig azzá tehetné. Ha mások nem értékelik a belső tulajdonságaidat, az azt mutatja, hogy vagy rossz környezetben vagy, vagy azzal, amit teszel, másoknak ártasz. Ha viszont Te magad nem értékeled a belső tulajdonságaidat, az a saját életedre nézve tragédia. Mert aki önmagát értéketelennek tartja, az soha nem is válhat sem értékessé, sem boldoggá. Lehet így élni, csak az nem élet, hanem készülődés a halálra. Az, hogy mások mit gondolnak rólad, hozzájuk tartozik, nem hozzád. Az, hogy Te mit gondolsz magadról, az pedig csak a Tiéd. Erre tudsz építeni, és ebből tudsz önmagad számára olyan életet kialakítani, aminek egyetlen percét sem bánod meg utólag. Szerintem csak így van értelme. 🙂
Problémám van ezzel a történettel. Mik az én belső értékeim? Okos vagyok, kedves, szerény, jóságos, adakozó és még sorolhatnám a pozitív tulajdonságokat (ez csak fikció persze). Ezek a dolgok azt jelentik, hogy milyen vagyok másokkal, mennyit érek nekik, mert én magamban lehetek állati jó, ha azt nem tapasztalja meg senki.
Namármost, ha én egy földre szállt angyal vagyok, de tegyük fel, hajléktalan lettem önhibámon kívül, koszos és büdös vagyok, ápolatlan stb. Szeretném tudni, hogy ki fog a belső értékeim alapján megítélni? Sor sem kerülhet azok feltárására, mert nagyívben el fognak kerülni, mint ahogy azt a tízezrest is lehet addig gyűrni és taposni, sárba és szarba mártogatni, míg már nem lesz senki, aki pénznek tekinti, ( hajlandó letisztítani), pedig belül még mindig tízezres.
én úgy értelmeztem az írást, hogy én vagyok a legfontosabb a világon/ez így is van/ és ezentúl kiválogatom azt, hogy kiket és miket szarok le