Csalóka dolog a lelki terhek cipelése. Nemcsak azért, mert a fizikai terhekhez hasonlóan képes vagy megszokni a nyomásukat (amíg össze nem roppansz alattuk), hanem azért is, mert vannak órák, napok, vagy akár hónapok is, amikor ezek a terhek egyszerűen eltűnnek. Tényleg nincsenek ott. Mintha soha nem is lettek volna. Ezért változtatnak olyan kevesen az életükön – mert a rövid boldog időszakok pont elegendőek ahhoz, hogy túléljék valahogy az újabb és újabb visszazuhanásokat.
És ezért van az is, hogy nemcsak vonzóak, de még átmenetileg működőképesek is az „engedd el a múltat” típusú okosságok. Abban a rövid kis szárnyaló időszakban ugyanis tényleg azt érzed: elengedtem, rohadt jó nekem!
Aztán visszajön. Hívatlanul. A semmiből. A legváratlanabb időpontban rád támad, vagy szép lassan, szinte észrevétlenül kúszik vissza az életedbe. Te pedig csak annyit érzel, hogy egyre szarabb. Amikor pedig már eléggé zavar az, ahogy élsz, vagy elkezd komolyan fájni valami lelkileg, majd a fizikai problémák is jelentkeznek, akkor nekiállsz felelőst keresni. A főnöködet, a kollégádat, a párodat, az anyádat, a veled kicsesző idegen anyját… bárkit, aki nem Te vagy. Bárkit, aki elviheti a balhét helyetted.
Csakhogy a balhéknak van egy érdekes jellemzője: mindenki csak a sajátját viheti el. Attól még, hogy a másiknak szar, Neked nem lesz jó – hosszútávon biztosan nem. Ezért van az, hogy aki egyvalakivel seggfejként viselkedik, és seggfejségével látszólagos diadalt arat, az legtöbbször a további életében is seggfej marad. Újabb és újabb konfliktusok, meggyötört lelkek, alávaló tettek szegélyezik az útját, és bár kívülről úgy tűnik, hogy ő teljesen jól elvan a kis életével, azonban belül mélyen folyamatosan ott van benne a hiányérzet. Ezért kompenzál, ezért cseszik ki másokkal folyamatosan, és ezért van az is, hogy időről időre koppan egy nagyot. Leginkább akkor, amikor olyan emberrel találkozik, aki erősebb nála. Aki nem veszi át a balhéját, mert tudja, hogy nincs szüksége rá, de még csak köze sincs hozzá.
Aztán vannak olyanok is, akik nem másokat rombolnak, hanem önmagukat. Beleragadnak az áldozatszerepbe, folyton másokra mutogatnak, de kárt nem tesznek bennük (legalábbis közvetlenül nem), csak a saját máglyájukra pakolnak fel még néhány rőzsét, hogy jobban égjen. Vagy azért, mert túl jó lelkűek, és szándékosan soha nem ártanának másoknak, vagy azért, mert túl gyengék ahhoz, hogy egyáltalán ártani tudjanak. De a végeredmény szempontjából tulajdonképpen teljesen mindegy, melyikről van szó.
Elengedted, visszajött
Vannak tehát a seggfejek, és vannak a mártírok. Közös ismertetőjelük, hogy mindegyikük valamilyen terhet cipel. Az egyik megpróbálja átadni másoknak – bár még ha sikerül is, az ő zsákja akkor sem lesz könnyebb –, a másikuk csendben magában, vagy hangosan jajgatva fürdik a saját problématengerében. Abban a tengerben, amit a saját panaszfolyamai táplálnak.
Persze ez így most erős, meg kategorikus, meg általánosítós, meg különben-is-mit-osztod-az-észt-honnan-tudod-hogy-te-nem-vagy-seggfej-es. Én is seggfej vagyok, előfordul időnként. Van, aki számára nem, és van, aki számára igen. Van, amikor kevesebbszer, és van, amikor többször. Van, amikor kicsit, és van, amikor nagyon. Attól függően, hogy van-e valami lelki terhem, amivel nem tudtam még mit kezdeni, és ha van, akkor ez mennyire van hatással a környezetemre. Ettől még a legtöbben nem tartanak rossz embernek, ahogy valószínűleg Téged sem. Ha igen, akkor rossz környezetben vagy (esetleg tényleg egy oltári nagy seggfej vagy, de akkor idáig el sem jutottál volna az olvasásban).
Tehát a lelki terhek. Vannak – mindannyiunknak vannak. Akinek nincs, az vagy valami istenség, vagy halott. Ha Te egyik sem vagy (amire jó esélyt látok), akkor a kérdés már csak az, hogy mit kezdesz a meglévő terheiddel. Először is megfigyelheted őket. És ha ezt megteszed, akkor rájössz, hogy életed szenvedései közös gyökerekből sarjadtak ki. Vagyis mindig ugyanazok a dolgok miatt szívsz. Más-más formában, de az ok többnyire ugyanaz. Még mindig ugyanazokat a terheket cipeled, mit évekkel ezelőtt.
De akkor mégis miért tudtál boldog lenni akár hosszabb időszakokra is? Miért tudtad leszarni a múltat és élvezni a pillanatot? Nem ennyi lenne a cél? Nem ilyen egyszerű az élet?
Részben igen, ennyi az egész. Amikor boldog és terhektől mentes voltál, jól játszottad ezt az élet nevű játékot. Amit csináltál, azt nagyon jól csináltad – de valami még hiányzott. Valamit elmulasztottál megtenni, és ezért zuhantál meg újra, amikor valaki vagy valami ismét beleszart a levesedbe. Pedig olyan finom volt. Most meg szaros. Te pedig boldogtalan, és nem érted, hogy hogyan került a hátadra megint az a teher, amit egyszer már a self-help guruk lelkes csatakiáltásának hatására olyan büszkén elengedtél. Akkor most hogy a viharba kerültél megint szopóágra? Hát hogy van ez?
Nem a zsákon múlik, hanem a kötélen
Úgy képzeld el a lelki terhedet, mint egy nagy zsákot, ami hozzád van kötve. Pontosabban Te kötötted magadhoz, de erről majd később beszélünk. Tehát van a zsákod, van az életed, és ahogy haladsz előre – vagy akár hátra, esetleg csak egy helyben ücsörögsz –, a zsákod súlya rád nehezedik. Aztán jönnek a jobb pillanatok. Történnek igazán szép dolgok, érnek erős pozitív impulzusok, és egyszer csak azt veszed észre, hogy már nincs ott a zsákod. Boldog vagy. Nyom nélkül eltűnt a teher. Valójában azonban nem magától tűnt el: Te szabadultál meg tőle, csak tudat alatt tetted. Annyira sok jó történt veled, hogy képes voltál megélni a jelen pillanatot – képes voltál simán eldobni a zsákodat.
Feldobtad a magasba, már nem is érezted a súlyát, és azt hitted, hogy soha többé nem is fogod. De még ha nem is maradtál egy helyben, hanem vígan szaladtál tovább életed útján, a zsák akkor is visszaesett – és mivel a kötelet nem vágtad el, ezért ismét csak rád zuhant. De hogyan is vághattad volna el azt a kötelet, aminek még a létezéséről sem tudtál?
Ez így elég szarul hangzik. Akkor hiába vidámkodunk, úgyis jön az újabb és újabb szívás? Hiába éljük meg a jó pillanatokat, úgyis szenvedni fogunk hamarosan? Mi értelme ennek így?
Így semmi. Úgy viszont van, ha megtalálod a kötelet – vagyis azt az erős érzelmi kötődést, ami újra és újra visszarántja magadra a zsákodat. Ez a kötődés a félelem. Minden probléma mögött valamilyen mélyen gyökerező félelem húzódik. Félelem az egyedülléttől, félelem a haláltól, félelem a kiszolgáltatottságtól – hogy csak néhány gyakori példát nézzünk. De a félelmeinkkel azért nehéz bármit is kezdeni, mert amikor mélyen vagyunk, akkor könnyen válnak az irányítóinkká, amikor pedig minden szép és jó, akkor nem foglalkozunk velük. Miért is tennénk – hiszen próbáljuk kiélvezni a már annyira várt, annyira megérdemelt, és annyira mulandó boldogság röpke pillanatait.
Nem hiszek a múlt elengedésében. Abban hiszek, hogy át tudjuk alakítani a tapasztalatainkat valami hasznossá – valamivé, ami által többé, jobb emberré, és végső soron boldogabbá válhatunk. Abban hiszek, hogy meg tudjuk keresni abban a súlyosan ránk nehezedő zsákban a felhasználható értékeket, majd miután kivettük belőle azokat, megkeressük a zsákot hozzánk rögzítő kötelet, és elvágjuk azt.
De ez nem akkor fog megtörténni, amikor éppen mélyen elmerültél a szarban. Olyankor nem megy sem a keresgélés, sem az átalakítás, sem a józan fejjel való gondolkodás. Olyankor semmi másra nem vágysz, csak arra, hogy egy kicsit legalább a fejedet kidughasd a szarból. Legalább ne fulladj bele. Legalább hadd lélegezz. Dehogy akarsz Te ilyenkor megoldani bármit is. Vagy átalakítani. Vagy egyáltalán gondolni rá, hogy miben merültél el, és miért. Csak levegőt akarsz kapni. Legalább egy kicsit. Mert tudod, hogy hamarosan újra alámerülsz. Tisztában vagy vele, hogy nagyon nem jó így az életed, de semmi erőt nem érzel magadban ahhoz, hogy változtass rajta. Sem erőt, sem hitet.
Azért kezdjünk már ezzel valamit
Nem akkor, amikor sem erőt nem érzel magadban, sem hitet. Ilyenkor az első lépés a hited visszaszerzése. A hited Önmagadban, a hited a céljaidban, a hited az életben. Mert ha van hited, akkor bármilyen akadály jöhet, képes leszel átugrani fölötte. Vagy ha átugrani nem tudod, akkor átmászod. Vagy lerombolod. Addig kaparod, amíg el nem fogy előled, és újra látod magad előtt az utat. Mindegy, hogy hogyan, de átjutsz valahogy.
Tehát az első és legfontosabb feladat a hited megerősítése. Ez pedig úgy történik, hogy elkezded dobálni a zsákodat. Pont úgy, ahogy eddig is sikerült időnként, csak most sokkal többször. Igen, vissza fog zuhanni rád. Igen, fájni fog. De amíg a levegőben van – amíg olyan dolgokat csinálsz, amiket igazán élvezel –, addig visszatér a hited. Újra és újra. Minden egyes nap. Építsd be szokásként a zsákod dobálását, keresd a boldog pillanatokat, és ha épp nem találsz, akkor teremts magadnak. Ússz. Fess. Beszélgess a barátaiddal. Sétálj az erdőben. Sétálj a háztetőn. Csinálj bármit, ami boldoggá tesz. Amitől azt érzed, hogy élsz, nem csak létezel.
Élj, dobáld fel a zsákodat minden egyes nap, és egy idő után egyre többet lesz az a levegőben. Akár hetekig vagy hónapokig is. Ilyenkor jön el a következő lépés ideje. Azon lépésé, amit eddig következetesen kihagytál az életedből. Eljött az idő, hogy újra egy nagy erőt vegyél magadon, és belenézz a zsákodba. Nem csak a tetejére, hanem egészen a mélyére.
Az mehet, ez marad
Talán hallottál már James Altucher nevéről. Talán nem, de nem is a neve a lényeges. Még csak az sem, hogy sikeres vállalkozó, 17 igen népszerű könyv szerzője, és rengetegen olvassák a blogját napi szinten. James Altucher egy népszerű, sikeres ember. És nincs semmije. Pontosabban egy utazótáskányi és egy hátizsáknyi cucc az összes saját tulajdona. Eladta a lakását, a kocsiját, kidobta az emléktárgyait (még a diplomáját is), és a világ nomádjaként éli az életét.
Egyszer egy író barátja szerette volna az új könyvét ajándékba adni neki, de James nem fogadta el. „Nem fér be a táskámba.” – mondta. A barátja pedig mosolygott, aztán elküldte neki elektronikus formában. Nem mindenkinek jön be egy ilyen élet (James egyébként nem is akar senkit sem rábeszélni, egyszerűen így él, mert neki most így jó), de ha belegondolsz, sokat lehet tanulni belőle.
Ahogy ő maga fogalmazott: „Nem szeretem az áskálódást. Nem szeretek pletykálni másokról. Amikor ilyet teszek, úgy érzem, mintha cipelném magammal azokat az embereket a hátizsákomban. És minél többet pletykálok, annál nehezebb lesz a hátizsákom.”
Nemcsak a pletykálással van ez így, hanem mindennel, amit teherként cipelsz életedben. Amikor eljutottál oda, hogy bele tudsz és bele is mersz nézni a saját zsákodba, akkor kezdődhet a szelektálás. Pakolj ki mindent. Tényleg mindent, egyesével. Mire nincs szükséged, és mire van? Mi az, ami csak teher, és mi az, ami értékes tapasztalat?
Megcsalt a volt párod? Tedd el magadnak a tapasztalatot, hogy ez megtörténhet, és hogy miért történhetett meg. A többi részét – az ego-t, a bosszúvágyat, az új pároddal szembeni bizalmatlanságot, a folyamatos ellenőrizgetést, az önsajnálatot – pedig dobd ki a francba. Mert ha nem teszed meg, akkor rohadt nehéz lesz a zsákod, és nem jutsz vele messzire. Meg az új kapcsolatod sem.
Beszólt valaki, hogy nagy a füled? Na és? Láttál már elefántokat egymáson gúnyolódni? Pedig nekik még az orruk is nagy. Valakinek meg pont a Te nagy füleid kellenek. Tényleg. Nem mindenki bukik a kis fülekre. Meg egyébként is, ha mindenkinek bejönnél, elég stresszes életed lenne. Jól van ez így, hidd el. Szard már le.
Azzal kellett szembesülnöd, hogy valaki szerint nem jó az, amit csinálsz, vagy ahogy élsz? Nahát! Lehet, hogy igaza van. Vagy nincs. Derítsd ki, de ne játszd a sértődött mártírt, mert az nem túl jövedelmező szerep. Ha van még mit fejlődnöd (mindig van), akkor fejlődj, ha pedig a csúnya beszólás oka az, hogy a másik ember a saját gyengeségét vetíti ki rád (általában ez is igaz), akkor fogadd meg Seth Godin nagyszerű tanácsát, és kezeld úgy, mint egy 2 éves kisgyereket: mosolyogj rá, vegyél neki egy nyalókát, aztán hagyd ott.
Ugyan már! Hova ez a nagy ego? Hova ez a gyűjtögetés? Úgysem viszed magaddal a sírba. Akár megszabadulhatsz tőle előtte is, hogy addig is élvezd az életedet. Pakold ki azt a zsákot, mert hatalmas szívességet teszel ezzel Önmagadnak. Őrizd meg a múltadból azt, ami hasznos, amire tudsz építeni, aztán nézz szembe a félelemeiddel, mert azok kötözték hozzád a zsákodat. Talán attól félsz, hogy újra elhagynak. Talán attól, hogy meghalsz. Talán attól, hogy soha nem is élsz igazán. De hiába félsz ezektől, attól még megtörténhetnek. Viszont ha nem blokkolod saját magadat, akkor talán élvezni is tudod az életedet. És talán, tényleg csak talán, egyre kevesebb szar lesz az életedben. Mert nem sétálsz bele Te magad.
Van egy afrikai közmondás, ami így szól: „Ha nincs belső ellenség, a külső ellenség nem árthat.” Győzd le a belső ellenségedet. Amint ezt megteszed, rájössz, hogy sokszor nem is szar napod van, csak van benne szar pár perc, ami miatt aztán elszarod az egész napodat. Vagy a hetedet. Vagy az életedet. Ne cipelj fölösleges terheket.
A boldog élet kulcsa nem az, hogy minél több dolgot megszerezzünk, hanem az, hogy minél több dologtól megszabaduljunk. Mindentől, ami fölösleges.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Szia! Nagyon jók az írásaid, sok igazság van bennük. Én most azon a ponton vagyok sajnos, amikor rám zuhant a zsákom. Most próbálom kibogozni, hogy mi is van benne, de nagyon nehéz, mert úgymond nem találom az alját. Rám nehezedik az egyedülléttől való félelem, főleg amikor úgy alakul, hogy egyedül vagyok otthon. Ilyenkor borzasztóan szürkének, unalmasnak érzem az életem, de ahogy te is írtad, nem érzek erőt a változtatásra.
Az a legbosszantóbb az egészben, hogy amikor néhány hétre felszabadulok és folytatnám az életem, változásokat kezdeményezek, jól érzem magam, mindenhez kedvem van, de amikor ismét rám szakad a zsákom, teljesen érdektelenné válok minden iránt és csak várom az újabb felszabadulást. Fél éve vagyok ebben az ördögi körben, s bár már jobban érzem magam, mint kezdetekben, a zsákomban lévő terhekkel még mindig nehezen birkózom meg, főleg az értelmezésükkel és hogy rájöjjek mik is ezek a terhek pontosan, hogy szelektálni tudjak.
A cikked mindenesetre nagyon tetszett, mert így látom és érzem is, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen problémával küzd, és igenis van megoldás. Köszönöm, hogy olvashattam!
Nagyszerű írás, köszönöm szépen!
A Seth Godintól idézett vegyél neki egy nyalókát rész melyik könyvében van? Beleolvasnék abba is.
Kedves Gabor!
Mar egy ideje olvasom a gondolataid,ami sokszor “betalal”,tenyleg hasznos dolgokat teszel kozze.
Arra azert kivancsi lennek honnan tudsz ennyi mindenrol,mivel eleg valtozatos temakban vagy jartas? Ennyi mindent megtapasztaltal mar?
Ne haragudj a tolakodo kerdesekert,csupan erdekel honnan tudsz ennyi mindent az emberekrol?
Legyen szep napod!
Udv,Andi
Mintha én írtam volna. 🙂 Sajnos van, aki soha nem érti meg ezt. Én 4 éven keresztül próbáltam elmagyarázni a volt páromnak… Talán most, utólag lehet, hogy rájött, hogy nem beszéltem a levegőbe…
Most nagyon magam alatt vagyok, írásodból erőt merítek.
Valakinek észhez kell térítenie bennünket, naiv embereket.
Szia.Nagyon jók az íràsaid,règ nem olvastam màr ennyire jól összeszedve,megfogalmazva a dolgokat ès nekem is sokat segít,épp erre van most szüksègem.Egy kèrdèsem lenne ha a multamban meg jelenleg is megcsaltak ès èn elengedem mègis a bizalmatlansàgom ès pihenek..:))..de ha mégis évek múlva derül ki hogy jól átvàgtak s csak kihasznàltak..?..ez a fèlelmem…erről tudnàl írni?
Szia Poszke,
Bocs az ekezet nelkulisegert.
Egyetertek mindazzal amit Gabor a fentiekben megfogalmazott. Nem talaltam meg a BOLCSEK KOVET, de az elmult nehany evben sokat valtoztam es sok-sok szemetet kidobaltam a batyumbol, mert eljutottqam oda, nekem ezt NEM KELL cipelnem, ezek csak visszahuznek, megnyomoritanak, lelegezni sem hagynak, a boldognak lenni-rol mar nem is beszelve.
Elertem egy kerek evfordulot es eldontottem, hogy NEM CSINALOM AZT TOBBE, AMIT NEM AKAROK.
Persze, nekem is volt lekifurdalasom, megtehetem-e azzal, aki valaha kozel allt hozzam? Helyes-e, nem onzes-e?
Forditsuk meg a kerdest: megtehetem-e MAGAMMAL, hogy belebetegedjek, belenyomorodjak anyagialag, lekileg, belelfasuljak abba, hogy MAGAMAT ALA helyezem egy masik embernek.
A valaszom : NEM, mert elsosorban magamert kell elnem, a sajat eletemet, azaz ha nem vagyok v=bolog, akkor nekem kell valtoztatnom. MIndannyian a sajat eletunkert, tettinkert vagyunk felelosek, de nem szabad a sajat joletunknek masoktol fuggeni, es a felnott , egeszseges ember, alljon meg a laban mind fizikailag, mind anyagilag, mind erzelmielg. Onzes magara hagyni, de ez egeszseges onvedelem. SEnkiert NEM KELL felaldoznunk magunkat. Egyreszt, halas nemlesz erte (tapasztalat) masreszt megkapod a vegen amikor lelep toled, hogy EB NEM KERTEM EZT , Te adtad en csak efogada, mert jo volt, kenyelmes de mar nem kell(esz) es elmegyek.
Ovdd meg magad attol, hogy kiegve, beleoregedve, ures es fajo lelekkel maradj ott a sarban…..
Addig menj,a mig meg ujra tudod epitei az eletedet, nelkule!!!
A legmelyebb szeretettel!
Hálás vagyok a JO ISTENNEK hogy most itt ülök a gép elött és a te irásodat olvashatom!Elöször is megszeretném neked köszönni ezt a hatalmas jo szándékot ami benned van,hogy a te élettapasztalataidból amit te megtanultál,és fontos dolgoknak tartassz(szerintem ,és sok más ember szerint is fontos)azokat te nem tartod magadban,hanem rengeteg embernek megprobálod átadni segitégnyujtásként!!!!Amiket most olvastam,hát igen odavág komoly szinten a lelkemnek,és szerintem ezt még egy ideig emésztenem kell,mert ez a kis utmutato igenis (már most ugy érzem)kihatással lessz a további életemre!azt kivánom neked,hogy a MINDEHATO ATYA ISTEN áldja meg a te további életedet!!!!!! 🙂 UI:KÖSZÖNÖM SZÉPEN EME IRÁSODAT!!!! 🙂 🙂
Kedves Gábor!
És (bocsánat) szar kapcsolatból kilépni önzőség? Csak magamra gondolni? Mert én ugyan őrlődök és tönkre megyek, de mi lesz a másikkal, akinek – úgymond- senkije nincs, ezért kapaszkodik erősen belém, de sajnos úgy, hogy közben megsemmisít, agyon nyom. Ezt a zsákot és a vele járó lelki terheket simán letehetem? S vele lesz, ami lesz?
Szia kedves Gábor. Tetszik, hogy szépités nélkül leirtad az egészet ugy, ahogy van. Éppen ez a gond az emberekben, félnek önmagukba nézni, könyebb kivülre látni, mert talán a környezet, a megszokás okozta ezt. De ha szebb, tartalmasabb életet akarunk akkor ideje van önmagunkat fejleszteni, kezelni. Örömmel várom a további irásod. Csodaszép napot 🙂
Nagyon tetszik az irasod, valoban SOK a felesleges teher. Es meg egy kosza gondolat. Vissza nezni sem szabad. Legalabb is szerinte
m. KISZONOM.
Kedves Gábor!
Tökéletesen igazad van, amikor azt mondod, “Ez a kötődés a félelem.” Én is féltem nagyon sokáig. Aztán eljött a pillanat, amikor ráébredtem, hogy ha minden marad a régiben, akkor az csak létezés és nem élet. Nekem személy szerint a sport segített abban, hogy újraépítsem magam, hogy legyen önbizalmam, tartásom. Azóta nem félek.
Köszönöm a gondolataid megosztását és kívánom, hogy mindenki találja meg a maga útját.
Üdvözlettel:
Kati
Kedves Erika, nagyon köszönöm 🙂 A tökéletességet soha nem érem el, de mindig arra törekszem, és próbálok folyamatosan fejlődni. Tényleg nem mindig könnyű megvalósítani ezeket a dolgokat (vannak olyan dolgok, amikről írtam már, de még magamat is emlékeztetnem kell időről időre), viszont minél többet gyakoroljuk, annál könnyebbé válik. Persze újabb és újabb kihívások mindig lesznek, de ettől is szép az élet. 🙂
Nagyon szívesen, én is köszönöm szépen a kedves szavaidat. 🙂 Nagyon örülök, hogy érezhető, hogy csak arról szoktam beszélni, amiről van tapasztalatom. Bár a könyvek és az előadások is nagyon hasznosak tudnak lenni, de azok legfeljebb csak elindítani vagy utólag megerősíteni tudnak bennem valamit.
Köszönöm, hogy olvastad az írásomat. 🙂
Nagyon jó érzés tudni, hogy tudtam valami pluszt adni Neked. Köszönöm szépen, hogy olvasod az írásaimat, és miután a könnyeid felszáradtak, ne feledd el mindenhová Magaddal vinni a mosolyodat. Biztos vagyok bene, hogy jól áll. 🙂
Nagyon szívesen Dorka, én is köszönöm, hogy olvastad. 🙂 Bizony, a félelmek nélkül minden könnyebb, csak szembenézni velük nagyon nehéz, ezért nem teszik meg sokan. Pedig megéri. Nagyon megéri. 🙂
Köszönöm szépen, Ági 🙂 Nick Vujicic-ot én is nagyon tisztelem, fantasztikus, milyen életet él végtagok nélkül. Nagyon hálás vagyok, hogy élőben is meghallgathattam az előadását, amikor 2013-ban itt járt Magyarországon. Egyébként ő volt az első, akiről a Mindennapi Motiváció sorozatomban írtam, még amikor elindítottam az oldalamat. 🙂 http://hasznaldfel.hu/2013/08/mindennapi-motivacio-nick-vujicic.html
Nagyon szívesen 🙂 Ezzel a mondatoddal nekem is sokat adtál, köszönöm. Nagyon jó érzés tudni, hogy segíthettem. 🙂
Kedves Gábor!
Gratulálok! Ez a legtökéletesebb megfogalmazás!!!! Elgondolkodtat és irányt mutat! ☺
Csak sajnos nem mindig megy ilyen könnyen! ?
Gratula az íráshoz!
Látszik, hogy nem laborban szerzett tapasztalatokból áll az életed!
Köszönöm az értékes gondolatokat! 🙂
Kedves Gábor! Megkönnyeztem az írásodat! Teljesen igazad van,nekem is ez volt a latasmódom….de most csak ” levegőért kapkodom”…. most még?
Szeretem olvasni a blogodat, sokszor erőt adsz! Köszönöm!
Nagyon érdekes írás, elgondolkodtató! Tényleg minden “szívásnak” önmagunktól alapja a félelem. Anélkül minden könnyebb. A zsák is. 🙂
Köszönet!
Kedves Gábor! Ismét nagyon jót írtál. Nick Vujicic jutott az írásodról az eszembe, mert Ő nagyon tiszteletre való.
https://www.youtube.com/watch?v=PIkrJm_ODSk
Köszönöm!
ez az olvasmany valtoztatta meg matol az egesz eletemet! ez lett a filozofiam! koszonom!