Könnyen elfeledkezünk arról, hogy mik az igazán fontos értékek. Hajtunk a pénzért, görcsösen ragaszkodunk az anyagi világ értékrendjéhez, és közben olyan dolgokat mulasztunk el észrevenni, amelyeket pótolni mással nem lehet. Pedig az itt töltött időnk véges, és kizárólag rajtunk múlik, hogy megéljük-e azokat az apró csodákat, amelyekben nap mint nap részünk lehet. Erről szól az a megható történet, amivel nemrég találkoztam.
*****
Karácsony előestéje volt. Az apuka éppen belépett a szobába, amikor 3 éves kislánya befejezte egy kicsi dobozka csomagolását. Az összes aranyszínű csomagolópapírt elhasználta. Ahogy meglátta ezt az apja, nagyon dühös lett rá, és alaposan leszidta a pazarlásért. Egyáltalán nem álltak jól anyagilag, a Karácsony egyébként is sok kiadással jár, nagyon nem hiányzott még az is, hogy a kislány fölöslegesen szórja a pénzt.
A lányka megilletődött, de azért szívében reménnyel és lelkesedéssel tért aludni aznap este. Másnap boldogan tette az aranypapírba csomagolt kis dobozkát a karácsonyfa alá, és alig várta, hogy elérkezzen az ajándékozás pillanata.
El is érkezett, a kislány pedig arcán széles mosollyal nyújtotta apja felé az aranypapírba csomagolt kis dobozt.
„Ez a Tiéd, Apu!” – mondta boldogságtól csillogó szemekkel. Édesapja pedig meghatódva, és előző napi gorombasága miatt szégyenkezve vette át tőle az ajándékot. Végig mosolyogva bontotta ki, ám amikor meglátta, hogy a kis dobozban nincs semmi, ismét elfogta a düh.
„Ez üres! Ezért kellett egy teljes csomagolópapírt elpazarolni?! Szégyelld magad!” – hordta le kislányát ingerülten.
„Nem üres…” – felelte a kislány, miközben elpityeredett – „Tele van puszikkal, Neked tettem bele! Mind a Tiéd!”
Az apa kezei hirtelen annyira elgyengültek, hogy majdnem elejtette a dobozkát. Teljesen megsemmisülve állt 3 éves kislánya előtt, könnybe lábadt szemekkel szorosan magához ölelte őt, és a bocsánatáért esedezett.
Nem sokkal Karácsony után a kislány egy súlyos balesetben életét vesztette. Édesapja onnantól kezdve amikor csak elveszettnek érezte magát, kinyitotta a dobozt, és magához vett egy képzeletbeli puszit, hogy emlékezzen arra a csodálatos szeretetre, amit gyermekétől kapott.
*****
Vajon mi lenne, ha minden napot úgy tudnánk megélni, hogy az akár az utolsó is lehet? Vajon akkor jobban értékelnénk azt, amit anyagi formában nem lehet mérni? Bölcsebben használnánk ki az időt, és észrevennénk a bennünk lévő csodákat? Tisztábban tudnánk szeretni egymást, és élnénk a lehetőséggel, ami egyszer adatott meg, és amit úgy hívunk: Élet?

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Nem mindenki a barátod, aki a kezét nyújtja
Egy lábtörlő addig marad tiszta, amíg el nem kezdik arra
Tovább
Azoknak, akik feladni készülnek
Nem mindenki úgy tölti a ma estét, ahogyan szeretné. Nem
Tovább
Mindennapi Motiváció – A ghánai tanár, akit semmi nem állíthat meg a tudás átadásában
Vannak olyan emberek, akik hisznek benne, hogy meg tudják változtatni
Tovább
Mennyit ér, amit teszel? – Egy történet a tengeri csillagokról
Sokan érzik túl kevésnek magukat ahhoz, hogy bármiféle hatással legyenek
Tovább
Mindennapi Motiváció – a futónő, akit még a lángok sem állítottak meg
Vannak olyan emberek, akik lelkesen elindulnak a céljaik felé, de
Tovább
Van, amire nincs elfogadható magyarázat
Az egyik legnagyobb hazugság, amit egy másik embertől hallhatsz, így
Tovább

5 Comments

  1. Klári

    Kedves Gábor!

    Én már persze bőgök is. Ahogy öregszem egyre érzékenyebb vagyok. Igen, úgy kéne élni, hogy bármely nap az utolsó lehet és törekedni kell minden napba beletenni a feladatok mellett minél több szépet, közös nevetést, ölelést, szeretetet! Ez fontos dolog, de ez a gondolat mindig ( hogy lehet ez az utolsó alkalom), könnyen depresszióba is átlendíthet, de legalábbis súlyos szorongást okozhat. Pl. ha elválok a gyerekeimtől reggel, már beugrik ez és ez keseríti az életemet. Nehéz nekem normális egyensúlyt tartani gondolati szinten.

  2. Viktória

    Kedves Gábor!

    Már olvastam valamikor és más oldalon ezt a történetet a kislányról. Nagyon megható történet.
    Valóban arra kellene törekednünk,hogy nap mint nap vegyük észre és becsüljük meg a kis ajándékokat és kedvességeket is. De sajnos nem figyelünk oda egymásra !

    Üdvözlettel: Viktória

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük