Halálos felejtés

Írta: | 2015-10-12
Engedd el a múltat – hangzik a bölcs(nek tűnő) tanács sok önismereti guru, pszichológus és lelki vezető szájából, és első ránézésre valóban egészen logikus, sőt, tetszetős is a gondolat, hogy a múltunkat elfelejtve továbblépdelünk egy sokkal boldogabb új élet felé.
Csakhogy nincsen új élet. És könnyen lehet, hogy még csak boldogabb sem lesz a folytatás. Ez így elég rosszul hangzik, tudom, és most a remény és az ego karöltve tiltakozik benned a fenti kijelentések ellen, hiszen ezzel látszólag az egyetlen kapaszkodót húztam ki alólad. De csak látszólag.
A legtöbb ember számára a múlt sokkal nagyobb terhet jelent, mint amekkorának látszik. Ahhoz, hogy ezt megértsd, gondolj vissza egy olyan pillanatra, amikor úgy érezted, minden rendben van, teljes boldogság tölti be a szívedet és az egész lényedet. Talán már itt elakadtál. Mikor volt ilyen legutóbb? Mikor érezted magad teljesen felszabadultnak? Tartott ez tovább is, mint egyetlen pillanat? Jó eséllyel néhány perc, legfeljebb néhány óra után kizökkentél az önfeledt boldogságból, és egy újabb hosszú, közömbös vagy kifejezetten gondterhes időszak következett. De sokan vannak, akiknek még abban a néhány perc boldogságban sincsen részük soha, mert mindig ott van mélyen valami… Valami, ami egy picit belepiszkít a jó érzésbe, és ami a jó érzés elmúltával egyre csak erősödik.
Terheket cipelünk. A múlt terhei folyamatosan nyomják a vállainkat, és idővel hozzászokunk. Mert ehhez is hozzá lehet szokni. Ez válik a nyugalmi súlyunkká – egy jóval nagyobb súllyá, mint ami a könnyű, boldog énünkhöz tartozik. Hozzászokunk a terhekhez, és el is felejtjük, hogy milyen igazán könnyűnek érezni magunkat. Olyan könnyűnek, hogy nem jelent problémát sem visszaemlékezni egy-egy korábban fájó pillanatra, sem belegondolni abba, hogy mit hoz majd a jövő. Olyan könnyűnek, hogy meg tudjuk élni a jelen pillanatot a maga teljességében. Túl nagy a nyugalmi súlyunk ehhez.
terhet_cipel
De akkor miért is mondom, hogy az „engedd el a múltat” tanács nem jó megoldás? Hiszen pont erről van szó, nem? Túl sok terhet cipelünk a vállunkon, pakoljuk hát le, és könnyed léptekkel haladjunk tovább a boldogság felé. Nem igaz? Hát nem. Ugyanis van egy dolog, ami nagyvonalúan kimaradt a történetből: nem fogod tudni elengedni a múltadat. És aki azt mondja, hogy neki sikerült, az vagy hazudik, vagy még nem ismeri önmagát eléggé, esetleg mentálisan sérült (mert tényleg vannak olyan mentális sérülések, amelyek kitörlik az emlékeket).
Nem, nem fogod tudni kitörölni a múltadat. Az is Te vagy, és bármilyen jól hangzik a régi és az új élet fogalma, valójában csak egyetlen életed van. Persze megpróbálhatod kitépni magadból a régi sérelmeket. Megpróbálhatod elhitetni magaddal, hogy a régi életed lezárult, és az újnak már semmi köze ahhoz. Talán még menni is fog egy ideig – látszólag. De a szőnyeg alá söprésnek van egy nem elhanyagolható hátránya: ami oda kerül, az előbb-utóbb ki is jön. Egészen biztosan kijön. És legtöbbször nem is olyan formában, mint ahogyan bekerült, hanem teljes másként. Sokan észre sem veszik az összefüggést.
Szerinted miért van ennyi rákos beteg? Miért kapnak stroke-ot látszólag ok nélkül is emberek (például én is)? Miért vált népbetegséggé a depresszió és az alkoholizmus? Nem, nem a túl sok mérgező anyag bevitele a rák vagy a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának alapvető oka, hanem a félelem. A méreganyagok csak rásegítenek. Én nem láttam még olyan rákos vagy stroke-os beteget, akinek ne lett volna valamilyen komoly lelki terhe a múltjában. A depressziónál pedig egyértelmű a lelki ok. Minden betegnél megtalálható egy olyan teher, amivel nem tudott mit kezdeni, ezért mélyen eltemette magában. És sokan közülük el is hiszik, hogy sikerült nekik. Amikor pedig egy betegség, egy „összeférhetetlen természet” vagy egy elrontott párkapcsolat formájában feljönnek az elfojtott lelki terhek, akkor általában észre sem vesszük a kettő közötti kapcsolatot. Így válik a felejtés halálossá.
osszetorve
A múltad terheitől csak egyféleképpen tudsz ténylegesen megszabadulni: úgy, ha átalakítod azokat. Ez egy jóval nehezebb és hosszabb folyamat, mint a felejtésre épülő „új élet” kezdésének stratégiája, azonban így biztosan nem csapod be önmagadat. Ne akard elfelejteni a múltadat – hiszen ha nem lett volna, most Te sem lennél jelenlegi önmagad. Erre persze azt mondhatod, hogy úgy jobb is lenne, hiszen most össze vagy törve, szenvedsz, utálod magadat és az egész világot, de ez nem azért van, ami történt veled a múltban, hanem azért, mert így döntöttél. Ez most megint kegyetlenül hangzik, de ahogy Eckhart Tolle nagyon szépen megfogalmazta: „A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jössz, hogy nem szükséges.”
Ehhez persze időre van szükség, de az idő önmagában nem lesz elég. Csak akkor leszel képes visszanyerni gyermekien könnyű lelki súlyodat, ha ezért tudatosan teszel, és felszínre hozod azokat a sérüléseidet, amiket eltemettél mélyre. Igen, ez fájni fog. Lehet, hogy nagyon. Az őszinteség fájdalmas – és ez akkor is így van, ha önmagaddal vagy őszinte. Sőt, ilyenkor a legfájdalmasabb, éppen ezért nem teszik meg sokan. De ha Te nem szeretnéd tovább cipelni a terheidet, akkor egy tudatosan felépített, négy lépcsős folyamaton fogsz keresztülhaladni, aminek az eleje kemény lesz, de a végére teljesen felszabadulsz.

Az első lépés: gyász

Általában ezzel kezdődik a folyamat, bár van, aki élete összeomlása után egyből belemerül valami egészen más tevékenységbe, és a gyász csak később – akár jóval később – tör utat magának. Nem mondom ezt rosszabb útnak, mert van, akinek csak így van esélye arra, hogy ép ésszel kikerüljön a mélypontról. De gyászra mindenképpen szükség van, különben szőnyeg alá söprés lép a helyébe, annak pedig ismerjük a következményeit.
Az igazán fájdalmas lelki sérülések után nem baj, ha a padlón maradsz egy kicsit. Érző ember vagy, sérülékeny, aki sokszor volt erős, de nem tud mindig az lenni. Maradj lent egy kicsit, gyászolj, érezd a fájdalmat, és ne foglalkozz semmivel, csak egyetlen egy dolgot tudj: azt, hogy fel fogsz állni.

A második lépés: elfogadás

A gyászidőszak csak akkor tud lezárulni, amikor elfogadod a múltadat, és elfogadod a jelenlegi helyzetedet is. Elfogadod, hogy ami történt veled, annak oka van, és ha mégsem látod az értelmét, akkor Neked kell értelmet adnod neki. Illetve nem kell, csak érdemes. Mert minden tapasztalatot fel tudsz használni arra, hogy épülj, fejlődj általa. Ez kizárólag Rajtad múlik.
És az elfogadáshoz hozzátartozik önmagad elfogadása is, mert bármi is történt a múltadban – akár Te okoztad azt, akár másvalaki vagy valami ártott Neked –, ez nem változtat azon, hogy értékes ember vagy. De az értékedet csak akkor tudod kifejezni, vagy egyáltalán észrevenni, ha őszintén képes vagy szeretni önmagadat. Nem az egoista, felszínes önimádatról beszélek, hanem arról az összhangról, ami a gondolataid, a szavaid és a cselekedeteid között van. Mert ilyen összhang csak abban az emberben tud kialakulni, aki elfogadja önmagát. És ez az alapfeltétele a változásnak is.

A harmadik lépés: átalakítás

Az elfogadás soha nem azt jelenti, hogy beleragadsz a jelenlegi helyzetedbe, mert az valójában beletörődés lenne. Az elfogadás arról szól, hogy őszintén ki tudod jelenteni: minden jó úgy, ahogy történt, felhasználom a múltamat, és a jelenlegi helyzetemre építve dolgozom azon, hogy előbbre jussak. Átalakítom a múlthoz kapcsolódó fájdalmas érzéseimet, és ezáltal formálom a jövőmet.
Ez persze nem egyszerű. Nagyon nem egyszerű jónak látni egy olyan dolgot, ami első ránézésre tragédia. És másodikra, de még sokadikra is. De minden összeomlás egyúttal a változás lehetőségét is elhozza. És amikor ezt felismered, akkor tud megkezdődni a múltad átalakítása. Erre viszont nincsen kész recept; csak Te magad tudod megtalálni azt, hogy a Téged ért negatív hatásokat milyen pozitív változásra tudod felhasználni. Keresd meg, hogyan tudsz többé, jobb emberré válni azáltal, ami történt veled. Fejlődj általa, és keress egy önmagadnál magasabb célt is: segíts másoknak a tapasztalataiddal, vagy alkoss valami értékeset, amiben benne van minden tudásod és érzésed. Így válik a múlt terhe a jövő erős alapjává.

A negyedik lépés: elengedés

Az utolsó lépés az elengedés. Nem a múltad elengedése, mert azt megbeszéltük, hogy nem megoldás, hanem a múlthoz kapcsolt negatív érzéseidnek az elengedése. Ha az előző három lépést végigcsinálod, akkor a negyedik már egy természetesen alakuló, automatikus folyamat. Mert amint értelmet adtál a múltadnak, a hozzá kapcsolódó új pozitív érzések fokozatosan elkezdik kiszorítani a régi negatívakat. Már nem a feldolgozatlan múlt miatti fájdalom dominál, hanem az önismeret által hozott magabiztosság és a fejlődés lehetősége iránti lelkesedés. Már nem áldozatnak tartod magadat, hanem tapasztaltnak, aki még gyenge ugyan, de napról napra egyre erősebb. Emelkedsz. És már tudod, hogy senki és semmi nem ránthat vissza, mert nagyon erős alapokra építkezel. Pont az erősítette meg az alapjaidat, ami lelkileg annyira meggyengített: a szenvedés. De már nincs többé szükséged a szenvedésre. Elengedheted.
Ha elég bátor és elkötelezett vagy ahhoz, hogy szembenézz önmagaddal, megismerd a félelmeidet és átalakítsd a múltadat, akkor a fenti négy lépcsőt végigjárva eljutsz abba az állapotba, amikor végre igazán könnyűnek érzed magad. Nem cipelsz tovább fölösleges terheket, hanem lehetőséget adsz önmagadnak arra, hogy a jelen pillanatból a legtöbbet kihozva meglásd az élet apró csodáit, és kibírd az újabb nehézségeket. Mert biztosan lesznek újabbak is, csak már egészen máshogy állsz hozzájuk.
Én azt mondom, ne engedd el a múltat, hanem inkább fogadd el. Őrizd meg gondosan, kapcsolj hozzá pozitív érzéseket, és használd fel arra, hogy még teljesebb életet élj ezután. Mert a felejtés gyakran válik halálos csapdává, míg a szembenézés mindig előre vezet.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Ami még érdekelhet:

Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

14 gondolat ehhez az íráshoz: “Halálos felejtés

  1. Éva

    Köszönöm ezt a bejegyzést, minden szavaddal egyetértek. Spirituális tanítók el sem tudják képzelni, hogy mekkora kárt okozhatnak az említett tanítással. A gyász elengedhetetlen, és pont ezt kellene megtanítani az embereknek, hogy nem lehet túllépni fájdalmakon, azt is meg kell élni, mert bármilyen fájdalmas is, mégis előrevivő folyamat. Amikor a fájdalomból, veszteségből kikristályosít valamit a megértés, egy felismerés, az hihetetlen békességet, és elfogadást tud hozni. Könnyebbé válik a lélek, a lelki teher, és lehet úgy emlékezni a múltra, hogy a sok fájdalom mellett mi az a jó, amit adott. (Pl. egy felismerést saját erőnkről, amit enélkül nem tudtunk volna meg – ez a veszteség egyik pozitív oldala, de mindenkinél lehet valami más is)

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Nagyon örülök, hogy hasznos volt. :) Én is teljesen egyetértek Veled, egy rossz tanáccsal még a jó szándékú segítő is nagyon könnyen kárt tud okozni valakinek a lelkében. Ezért fontos, hogy megismerjük önmagunkat. Ebben például sokat segítenek a lelkileg megterhelő élethelyzetek.

      Reply
  2. Könyves Mària

    Kedves Gábor, nagyon tetszett az írásod, nem mintha új fogalmakkal ismertettél volna meg. Ezeket naponta halljuk, olvassuk: fogadd el, engedd el, szeresd magad, dolgozz a változáson stb., csupán csak azt nem tudjuk többnyire, hogy ezek mit jelentenek. Te ezt most szépen levezetted, hogy egyàltalàn hogyan működik ez a folyamat. Én az önszeretet kitétel előtt álltam némi értetlenséggel. Most legalább tudom, hogy merről közelítsem meg. Ezèrt köszönöm Neked ezt az írást. Üdvözlettel, Könyves Mária

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen Mária, nagyon örülök, hogy hasznos volt. :) Az önszeretetet sokan összekeverik az egoizmussal, pedig aki egoista, az valójában nem képes szeretni önmagát, hanem tudat alatt épp azt próbálja kompenzálni, amit utál magában.
      Szeretetet és elfogadást nem tanítanak az iskolákban, pedig ezek a legfontosabb képességek szerintem.
      Köszönöm, hogy írtál, legyen szép napod! :)

      Reply
  3. Kovács Judit

    Kedves Gábor!
    Nagyon jó olvasni a soraidat..teljesen hiteles, építő..most nagyon jókor (mindig nagyon jókor van minden..). Innen a jelenlegi pokolból csak ez az egy út vezet bárhová is..még gyűjtöm az erőt és próbálom félre tenni a mérhetetlen önsajnálatomat ahhoz hogy rálépjek végre és ott is maradjak ezen az úton…bika nehéz ez tény, legyőzni önmagam és meggyőzni magam arról hogy létezik ez az út tényleg..mert most hihetetlen. Köszönöm hogy Vagy és vannak a gondolataid. Hála érte…J.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Judit, nagyon örülök, hogy hasznos volt, és köszönöm szépen, hogy írtál. :) Én úgy látom, hogy megtetted az első és legfontosabb lépést: szembenéztél Önmagaddal. Elindultál, és tudod, hogy senki és semmi nem állíthat meg, csak Te magad és a félelmeid. Tényleg nagyon nehéz legyőzni a saját félelmeinket, de sokkal könnyebb úgy, ha nem harcként fogod fel. Szeresd Önmagadat, a jó tulajdonságaiddal és a hibáiddal együtt, és lehetőségként tekints a válságra. Most megszabadulhatsz mindentől, ami fölösleges, és a már meglévő erős alapjaidra tudsz újra építkezni. Használd az erősségeidet, és ne félj a gyengeségeidtől, hanem fogadd el őket, és szép fokozatosan fejleszd magadat. A múltad is csak addig lesz teher, ameddig nem szereted magad eléggé. Bármilyen veszteség ért korábban, a jelen pillanat fölött csak Te rendelkezel. Maradsz a padlón, vagy változtatsz, mert ér számodra ennyit a saját életed? Egyetlen döntésen múlik. És én úgy érzem, hogy Te már tudat alatt eldöntötted, hogy felállsz, csak még az agyad kapaszkodókat és bizonyítékokat keres. De ne kívül keresd, hanem belül, mert ott van, ahol mindig is volt. :)

      Reply
  4. Dóra

    Kedves Gábor!
    Nagyon sajnálom, hogy írásod csak most jutott el hozzám, hiszen régóta – közel egy éve – vagyok “padlón” egy számomra súlyos lelki sérülés miatt. Nem tudom, hogy ez az idő sok vagy kevés, de már nagyon szeretnék “felállni”. Mindenki (ismerősök, barátok, sőt a pszichológus is) csak annyit tud mondani, hogy felejtsem el a múltat, lépjek végre tovább, hiszen eddig úgy ismertek, hogy erős vagyok.
    Gondolataidat olvasva én még mindig csak az “első lépésnél” tartok, és a kialakult jelenlegi helyzetet nem tudom elfogadni (ha egyáltalán el akarom fogadni)!
    Megpróbálom tanácsaidat – ami az eddig e témában olvasottak közül a legjobb – követve “összerakni magam”. Addig is amíg ez sikerül, köszönöm, hogy ehhez némi reményt adtál. Üdvözlettel: Dóra

    Reply
  5. Gergo

    A jó Isten áldja meg! A magyar nyelvben ÉSsel nem kezdünk mondatot.
    Szánalmas, és hiteltelenné tesz bármilyen írást. Miféle magasabb tudást közvetíthet a szerző, ha arra nincs igénye, hogy helyesen írjon az anyanyelvén.

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Gergő,
      a magyar nyelv dinamikusan változik, pont ezért marad életképes. De ha az írásaimat az általad éppen hitelesnek tartott helyesírási szabálykönyv tartalmával szeretnéd összehasonlítani, akkor javaslom, hogy a hozzászólásokat se felejtsd ki. Mintha lenne köztük egy olyan, amelyikben “ÉSsel” szó szerepel az “és-sel” helyett. :)
      És ami az és-sel történő mondatkezdést illeti: ha ennyire ragaszkodsz a magyar nyelv általad helyesnek vélt pillanatképéhez, akkor legközelebb mielőtt hozzászólsz, érdemes konzultálnod egy nyelvésszel, hogy elkerüld önmagad lejáratását. Ha nincs kéznél nyelvész, akkor pedig az interneten is rengeteg információt tudsz gyűjteni. Ennek a kérdésnek például itt nézhettél volna utána: http://www.nyest.hu/hirek/essel-kezdjuk-a-mondatot
      Legyen szép napod, és kívánom, hogy töltsd hasznosan. :)

      Reply
      1. Károlyi András

        Amikor valaki egy vitában nem tudja az érvet támadni akkor az érvelőt támadja.
        Teszi ezt abban a kétségbeesett próbálkozásában, hogy az igazát bizonyítsa, az egója kishitűségét igazolva.
        Az én nézeteim szerint a bölcs képes felfogni a jelentéstartalmat a szimbólumokon keresztül is.
        Akinek egy “És-sel” kezdődő mondat már eleve ellehetetleníti a megértést, annak nagyobb szüksége van a tanításra mint gondolná.
        Szépen kezelted Gábor a támadást, legalább annyit tanultam belőle mint a cikkedből! :)
        Nagyon is aktuális volt a tanítás, éppen azt a küzdelmes folyamatot élem meg, amikor gyakorlom a saját elmém rámszuszakolt érzelmeitől függetleníteni magam és táplálni a mélyebben meghúzódó szeretet-elfogadás képességemet. Sokat segítenek az írásaid, érződik belőlül a saját tapasztalat és az útmutatásra való feltétlen hajlandóság. Nagyon jó ember vagy, tisztellek a küldetésedért!

        Reply
        1. Gábor Szerző

          Nagyon köszönöm, András :) Szókratész szavai jutottak eszembe arról, amit írtál: “Amikor a vitát elvesztette, a rágalom marad a vesztes egyetlen eszköze.” Van, aki eleve vesztesként indul, de nem haragszom rá, nehéz terheket cipel. Egyébként a mai írásom (este teszem közzé) pont az ilyen emberekről szól. :)
          Nagyon örülök, hogy tudtam adni valami hasznosat Neked, és a szavaidból látszik, hogy rengeteg munka és küzdelem van már mögötted. Minden tiszteletem a Tiéd, amiért szembenéztél Önmagaddal, és folyamatosan fejlődni próbálsz. Ha időnként megállsz és emlékezteted magadat a már eddig megtett utadra, akkor szép fokozatosan elkezded értékelni, aztán élvezni is magát az utazást, és nem csak a célra koncentrálsz. Nekem ez hozta fel a mélyből az elfogadást és a szeretetet, mert így minden értelmet kapott, ami a múltban történt velem, és hamarabb észrevettem a jelenlegi külső hatásokban is a lehetőséget. Ezért lett “használd fel” a blog neve, mert minden tapasztalatot fel tudunk használni arra, hogy szebbé tegyük a saját és a környezetünk életét. :)
          Még egyszer köszönöm szépen a kedves szavaidat, és azt is, hogy olvasol. Legyen szép napod! Ne csak a mai, hanem az összes. :)

          Reply
          1. Emília

            Sajnos a helyesírásommal mindig baj volt, de sokat javult azóta, h használom az internetet. Azt tapasztaltam viszont a netten, h akinek esetlegesen jó a helyesírási készsége, az mindig üt azon akinek gondjai vannak a helyes írással, ez mindig elszorít, mert mindig szerettem volna ha tudok helyesen írni, de rá kell jönnöm talán ezért tudok elnézőbb lenni ezzel a dologgal. Viszont érzelmileg fejlődni szeretnék attól függetlenül, h milyen a helyes írásom. Nagyon sok könyvet olvastam és képzést is végeztem ennek érdekében. Eleinte azt sem tudtam mit jelent önfejlesztés, önismeret és mi által van ez. Lassan indultam el ezen az úton, helyesírástól függetlenül volt bennem az az érzés, h csak magamtól lehetek boldog. Azt gondoltam haladok az úton és estlegesen tudok segíteni másoknak is, de az élet megmutatta, h orra lehet esni és visszaestem, most újból kezdem építeni magamat és már nem akarok segíteni másoknak, mert csalódtam magamban és nem találom hitelesnek magamat. Ezeket az írásokat sokra tartom, mert, ha többször is átolvasom, akkor sok mindent tudok hasznosítani a számomra. Most még a gyász folyamatnál tartok és az elfogadás lépést kell még megtennem, már az is halad. Helyesírástól függetlenül igénye van sok embernek a lelki fejlődésre és Gábor írásai ezen az úton segítenek, h az elakadást feloldja és rámutat arra az útra, hogyan tovább. Mert olyan is van, h az emberlánya tudván tud a dologról és mégis homályosan lát és nem nézz szembe a létező dologgal, mert tagadásban élek, vagy nincs tisztában vele, h ott meg kell kaparni a dolgot és szembe nézni a múlttal és felvállalni félelem nélkül és akkor kitisztul az a dolog, ami addig nem akart a felszínre jönni. Ez talán azért is van, mert még nem érett rá az ember. Ha ez megtörténik, akkor egyre jobban felvállalom magamat és nem gyermekként gondolkodom, mert tudom, h nem vagyok tökéletes, még ebben a csekély dologban sem, mint a helyes írás… “Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem”. 1 kor 13,11-12

  6. Pohlon Csaba

    Kocsis Gábor … Minden elismerésem… Örülök, hogy nem halt még ki az értelem a földön… egyenlőre.. 😛

    Reply
  7. Mariann Toth

    …azért nem tudom elengedni a múltam, mert nem vagyok agymosott…
    A szívem is hegekkel teli.
    (Egy makulátlan elme örök ragyogása…2004-es film)
    Néha jól jönne, akár a pozitív emlékek törlése is, ha a sok szenny is távozna vele együtt…

    Reply

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.