Mindennapi Motiváció – Kanya Sesser

Sokan mondanak le az álmaikról. Vagy azért, mert nem megfelelőek az életkörülményeik, vagy azért, mert lusták, vagy azért, mert egyszerűen már lehetetlennek gondolják azt, amiért régen annyira lelkesedtek. De ez a lemondás nem spontán folyamat szokott lenni. A legtöbb ember azért törődik bele a középszerűségbe, és azért él olyan életet, ami a vágyaival nincsen összhangban, mert önként magára veszi a társadalmilag megszokott, vagy a környezete által ráerőltetett sablont. Egy olyan sablont, amibe az őszinte önkifejezés már nem fér bele.

És a legtöbb ember ezt meg is eszi. Ezzel táplálkozik gyerekkora óta. Azóta, amióta cikivé vált olyan cipőt felvenni, ami nem a legújabb divathullámmal érkezett, és amióta büntetést kapott azért, ha nem úgy teljesített, ahogyan azt a felnőttek elvárták tőle. Így válnak a letört szárnyú gyerekekből szorongó, majd megkeseredett felnőttek, akik inkább lemondanak az álmaikról, csak hogy megfeleljenek annak a képnek, ami a hozzájuk hasonlóan elnyomott lelkű emberek fejében él.

De vannak, akik nagy ívben tesznek arra, hogy az emberek fejében milyen kép él. Vannak, akik pontosan tudják, hogy akik vissza akarják őket húzni, azok a saját félelmeiket és előítéleteiket vetítik ki rájuk. Tudják, hogy így van, és nem foglalkoznak vele, mert sokkal fontosabb az álmuk, aminek a megvalósításán dolgoznak. Ezek az emberek azok, akik igazán élnek, nem csak léteznek. És van köztük néhány olyan is, akiket nemcsak hogy visszahúzni nem lehet, de arra is képesek, hogy átírják az emberek fejébe berögzült elvárásokat.

Ilyen ember Kanya Sesser is. A most 23 éves lány lábak nélkül született, és 1 hetes korában egy thaiföldi buddhista templom lépcsőjén hagyva találtak rá. A kislány 5 évesen a nevelőszüleivel az Egyesült Államokba költözött, és bár egész eddigi életében rengeteg nehézséggel és előítélettel kellett szembenéznie, semmi nem tudta elvenni a lelkesedését.

Kanya imád sportolni: a gördeszkázás, a szörf és a síelés is életének szerves része. Olyannyira, hogy a 2018-as Dél-Koreában rendezendő Paralimpián versenyzőként szeretne indulni. A tolószék számára lábak nélkül sem létszükséglet: gyakran közlekedik szeretett gördeszkáján, vagy éppen anélkül, a kezeit használva.

Amellett pedig, hogy az olimpiára edz, Kanya egy olyan területen dolgozik, ahol a legtöbb ember szerint egy lábak nélküli nőnek semmi keresnivalója nincsen: a szépségiparban. Méghozzá fehérnemű modellként.

Ez a lány nem hátrányként, hanem lehetőségként tekint arra, hogy nincsenek lábai. Amikor kamera elé áll, nemcsak önmagát mutatja meg, hanem az élettörténetét is közvetíti az emberek számára. Megmutatja, hogy aki más, az nem rosszabb, kevésbé szép, megvetendő vagy sajnálatra méltó, hanem egyszerűen csak más. És míg nők tömegei frusztráltan nézegetik az aktuális szépségideálnak megfelelőre alkotott modellek retusált képeit, addig jön egy fiatal nő, aki azt mondja: én ilyen vagyok – kit érdekel, hogy a többiek milyenek?

(h/t: dailymail)

Mert ez ilyen egyszerű. Ha boldog szeretnél lenni, akkor legyél az. Ne kérj hozzá engedélyt senki mástól, és ne a közvéleménytől vagy a körülötted élők reakcióitól tedd függővé a saját boldogságodat. Ha azt csinálod, amit szeretsz, és ezzel nem ártasz másoknak, akkor jó úton haladsz, bármit is teszel. És ha bárki megpróbál lebeszélni az álmaidról arra hivatkozva, hogy mások nem ilyenek, vagy hogy a célod lehetetlen, akkor jusson eszedbe az a lány, aki azért váltotta valóra az álmait, mert nem foglalkozott vele, hogy mások szerint az lehetetlen.