Viktoria Modesta nem az a tipikus futószalagon érkező popsztár vagy modell. Nehéz lenne ráhúzni bármiféle sablont. Amikor először megláttam a képeit és a videoklipjét, egyből megfogalmazódott bennem egy gondolat, ami sokak önérzetét megsértheti, és amit röviden így tudok megfogalmazni: talán nem is az együttérzés vagy a sajnálat az, ami miatt megbámulunk egy-egy mozgássérült, vagy más módon fogyatékosnak bélyegzett embert, hanem pusztán a kíváncsiság és a megszokotthoz való ragaszkodásunk késztet erre.
Megnyugtató és kényelmes elhitetni magunkkal és másokkal is, hogy megkülönböztetett figyelmünk forrása az empátia, csak ez nem igaz. Hiszen az is simán megbámul egy mozgássérültet (vagy bárki mást, akit furcsának gondol), akiben az empátia képessége nem túl fejlett, vagy egyáltalán nincs is. Bármilyen durván is hangzik, az emberek többsége számára mindössze egy látványosságról van szó. Megbámulják, sajnálják, továbblépnek.
Nagyon kevesen vannak csak olyanok, akik tényleg megpróbálják beleélni magukat annak a helyzetébe, aki különbözik tőlük. És még kevesebb az olyan ember, aki a különbözőségben semmi furcsát nem lát, hanem tudja, hogy aki más, az nem jobb, és nem is rosszabb nálunk – egyszerűen csak más. Nem kell feltétlenül mindenkit betuszkolni az előre felcímkézett fiókjainkba sem.
Pont ezért ragadott magával annak a fiatal nőnek a története, akire nem létezik előre felcímkézett fiók. A lett származású Viktoria Modesta 15 évesen kezdett modellkedni – akkortájt, amikor egy másik fontos döntést is meghozott: levágatja a lábát. Igen, jól olvastad. Viktoria bal lába a születésekor orvosi hiba következtében súlyosan megsérült, és a kislány később rengeteget járt különböző kórházi kezelésekre – eredménytelenül. A lábát nem sikerült egészséges állapotba hozni, ezért 15 évesen elhatározta, hogy a későbbi testi-lelki egészsége érdekében térdtől lefelé amputáltatja. Erre azonban még 5 évet kellett várnia, mert csak ekkor sikerült meggyőznie egy sebészt, hogy végezze el a műtétet, mert így a lány életminősége jelentősen javulni fog.
Az amputáció megtörtént, Viktoria pedig nemhogy elkeseredett volna, hanem ekkor teljesedett csak ki igazán. Sokkal könnyebbé vált számára a mozgás az új művégtaggal, és lelkileg is úgy érezte, mintha megszabadult volna láncaitól, hogy végre szárnyalhasson.
(h/t: dailymail)
És ezt is tette: elkezdett szárnyalni. Egyáltalán nem érdekelte, hogy korunk szépségideáljának keretei közé sehogy sem lehet beszorítani; inkább úgy döntött, hogy kitágítja ezeket a kereteket. A kislány, aki születése után csak édesanyja támogatásának köszönhetően nem került otthonba, aki a meg nem értettség, a csúfolódás és a lelki bántalmazások céltáblája volt, és aki néha már az öngyilkosság határát súroló depresszióval küzdött különbözősége miatt, végül megtalálta azt, amit igazán szeret csinálni: a divat és a zene világa érdekelte.
Az pedig kicsit sem zavarta, hogy kezdetben rengeteg akadályt kellett leküzdenie, míg végül elfogadták őt olyannak, amilyen. Olyannak, akit nem sajnálni kell, sőt, még csak segítségre sem szorul, hanem egyszerűen csak arra van szüksége, hogy megértsük: ő is egy közülünk. Egy ember, aki sok dologban különbözik másoktól, és sok dologban hasonlít. Csakúgy, mint mindannyian. Mert Viktoria fogyatékosságnak gondolt különbözősége valójában a személyiségének része.
A rengeteg küzdelem és a kitartás meg is hozta a gyümölcsét: Viktoria Modesta azóta paralimpiai záróünnepségen lépett fel, lemezt adott ki, videoklipben szerepelt, és folyamatosan építi modell és zenei karrierjét. Mindeközben pedig bátran vállalva különbözőségét elfogadásra tanítja az embereket.
Nagy köszönet Emesének, hogy figyelmembe ajánlotta Viktoria történetét. 🙂
Nagyon szívesen, én is így érzek. 🙂
Meghökkentő és csodálatos. Köszönöm 🙂