Emberi kapcsolataink egyik legnagyobb kihívása az, hogy hogyan kezeljük a véleménykülönbséget. Hogyan tudunk hatással lenni arra, aki fontos számunkra – akár azért, mert szeretjük őt, akár azért, mert együttműködésre van szükségünk vele.
A leggyakrabban választott út ilyenkor az agresszió. Az emberek többsége megpróbálja ráerőltetni a saját véleményét a másik emberre, és ha ez nem megy, akkor egyre erőszakosabban próbálkozik. Pedig nem feltétlenül hatékony ez a stratégia. Erről szól az a rövid tanmese, amivel nemrég találkoztam.
*****
Történt egyszer, hogy a Nap és a Szél vitába keveredett egymással. A Szél saját erejével büszkélkedett, és azt mondogatta, hogy nincs nála hatalmasabb és hatékonyabb természeti erő a világon. A Nap nem értett egyet vele: szerinte minden természeti jelenség erős tud lenni, és mindenkinek más az útja. A Szél azonban makacs volt.
„Versenyezzünk!” – mondta kihívóan a Napnak, majd azt találta ki, hogy az alattuk bandukoló vándoron mérjék le saját erejüket.
„Az győz, aki el tudja érni, hogy lekerüljön a vándorról a nagy kabátja.” – mondta lelkesen a Napnak a játékszabályokat.
A Nap belement a versenybe, és átadta a kezdés lehetőségét a Szélnek, aki el is kezdett először enyhén, majd egyre erősebben fújni, hogy letépje a vándorról a kabátját. A gyanútlan ember azonban ellenállt: amint megérezte a hideg légáramlatot, összébb húzta a kabátját, és ahogy a Szél egyre erősebben próbálkozott, ő egyre makacsabbul szorította magára a kabátot.
Végül a szél feladta. A Nap ekkor kellemesen, lágyan elkezdett sütni. Nem erőlködött, mint a Szél, hanem csak folyamatosan adta saját melegét, míg a vándor egyszer csak szétnyitotta a kabátját. A Nap tovább melegítette őt, és hamarosan le is került a kabát, a vándor pedig a ragyogó napsütést élvezve haladt tovább az útján.
*****
Amikor valamit szeretnél egy másik embertől, érdemes emlékeztetned magad erre a történetre. Lehetsz agresszív, megpróbálhatod erőszakkal elérni a célodat, de könnyen lehet, hogy csak még nagyobb ellenállással találod majd szembe magad.
Vagy lehetsz olyan is, mint a Nap: melegséget árasztva, békésen, szeretettel is viszonyulhatsz a másik emberhez. Ahelyett, hogy faltörő kosként rohannál neki, dönthetsz úgy is, hogy megkeresed a hozzá vezető utat. Hosszútávon mindenki így jár jobban.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Kedves barna/Bne. 🙂
Szerintem nagyon is tudja mekkora szukseg van ezekre a testet lelket epito irasokra. Azert inditotta el a blogot evekkel ezelott. Halas koszonet erte. 🙂
Udv. Blue roses.
Kedves Gábor! Hálás szívvel köszönök minden írásodat,melyet elküldöl nekem! Nagyon sok dolog érint engem !! Kívánok sok örömöt jó egészséget és minden jót és főleg : Istentő kapott áldott AJÁNDÉKODAT soha ne fáradj el megosztani velünk ,TE nem is sejtheted mennyire szükségünk van rá!!! Hálás köszönettel: Bné.
Az agresszió kezeléséhez sok türelem kell. Az ilyen típusú ember a saját stílusával közelít. Köszönöm az írásokat.
Értelmes,rövid, tanulságos . Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdvözlettel: Bujtás Csabáné ( Zsóka)
Nagyon szépen köszönöm, csodás tanmese, és az életben is eredményesebb. Kívánok Önnek minden szépet, jót: Mosonyi Éva
Kedves Gábor!
Nagyon tetszett a Szél és a Nap története. Köszönöm, hogy elküldted nekem. Nagy igazságokat tartalmaz.
Köszönöm. Üdvözöllek szeretettel Éva Nagy
Tetszett a tanmese.KÜLÖN MÉLTÁNYOLOM RÖVIDSÉGÉT:rövid,de velős!
Erőt,egészséget!
Kedves Gábor!
Nagyon tetszenek az irásaid,örülök hogy rátaláltam.
Kéréssel fordulok hozzád:légyszives irjál az önbizalom hiányról – annak fejlesztéséről.Előre is köszönöm.
Tisztelettell Márti
Köszönöm, eddig is szerettem az esőt, ezutá mást is jelent majd…
Nagyon szeretem a tanmeséket, köszönöm, kedves Gábor!
Erre is emlékezni fogok, remélem legalábbis…mert van, amikor az érzelmek eluralják a józan észt…
Üdv, Magdolna Sopronból