A villamos elindul. Ahogy az ajtótól valamivel beljebb eső részen állok, egy idős bácsi áll meg túloldalt velem szemben. Biztosan 80 éven felüli, de talán 90 is van már; vékony, beesett arcú, ránézésre törékeny ember. Nekidől a villamos oldalának és megragadja a kapaszkodó korlátot. Körbenézek. Vajon miért nem tud leülni szegény bácsi? Az ülőhelyek elégedett foglalói között van egy fiatal srác, néhány 40 év körüli férfi, egy anyuka a kislányával, valamint egy-két 50-60 év körüli hölgy. Egyiküknek sem jut eszébe átadni a helyet.
Az élet kegyetlen, a városi dzsungel törvényei mindenkire vonatkoznak: aki a gyorsabb, azé a kényelem. Ha idős vagy, mozgásodban korlátozott, vagy bármilyen más hátránnyal indulsz, hát így jártál. De az idős bácsi nem bosszankodik. Nem szidja a világot, nem panaszkodik, hogy nincs ülőhelye, de még csak egy megvető pillantást sem vet a nála jóval fiatalabb győztesekre. Csak fogódzkodik csendben. Jó ez így, hadd pihenjenek szegény fiatalok…
Néhány megállóval később váratlan fordulat töri meg az állandósult apátiát: az egyik anyuka ölébe veszi a kislányát. Az idős bácsi leül a felszabadult helyre és csendben nézelődik. De néhány perc telik csak így el, mikor azt veszem észre, hogy a bácsi feláll. Még nem száll le, csak odamegy egy közelben álló anyukához és kislányához, akik épp most szálltak fel és próbálnak elhelyezkedni a kapaszkodónál. Egy kedves mosoly, néhány szó, és a bácsi ismét a közelemben kapaszkodik, az anyuka pedig lányát ölébe véve leül a helyére.  Szemben a másik anyuka ül, szintén ölében a kislánya.
villamos
Az idős bácsi erősen kapaszkodik, de mosolyog. Nézi, ahogy a két kislány hangokkal és kézmozdulatokkal kommunikál egymással. A bácsi szemében őszinte öröm tükröződik. Ez az anyukák napja lehet – újabb száll fel a gyermekével, és elindul befelé az ajtótól. Hely persze nincs, de hátha valaki… És ekkor a fiatal srácban valami eltörik. Ez már nem mehet így tovább, feltápászkodik a helyéről és átadja az anyukának. Még nem száll le – valami más zavarhatta meg belső lelki világát.
Ahogy elhalad előttem, kissé bizonytalanul figyeli a tekintetemet. Talán az én hibám – korábban szigorúan nézhettem rá 🙂 –, vagy az idős bácsié, aki erős fizikai hátrányból indulva mosolyogva nyerte meg az imént az erkölcsi versenyt. De nem is ez számít. Az számít, hogy valami megváltozott benne, még ha csak egy kis időre is. Újabb néhány megállóval később felszabadul egy hely; az idős bácsi közben már leszállt, így a srác lelkiismeret-furdalás nélkül megint leülhet. Elfáradt. De van remény.
Személyes segítség
Nem az ő személyével van a probléma, ez csak tünet. Tünet, ami életkortól független. A középkorú és idős korosztály „bezzeg a mi időnkben” kijelentéseinek sincs sok értelme. A srác csak pár évvel lehetett fiatalabb nálam, de a középkorú utasok sem zökkentették ki magukat vegetatív állapotukból egy másik ember segítése érdekében. Ők így nevelkedtek, ezt a zsákot hozták magukkal. Más van benne, mint amit mi kaptunk – mi, akiket érdekel a másik ember, akik próbálunk segíteni annak, akinek éppen szüksége van rá, és akik hiszünk benne, hogy azzal, hogy megszülettünk és itt töltöttünk egy kis időt, nemcsak önmagunknak tettünk jót, hanem másnak is hasznára váltunk.
Mi ezt hoztuk és ezt építettük tovább önmagunkban. Fölösleges szidni az utánunk következő generációkat; minden azon múlik, hogy mi mit adunk át nekik. Van, akinél már késő, de a legtöbb embernél nem az. A legtöbb ember még tanítható, de nem igazán szavakkal, hanem azzal a példával, amit mutatunk nekik. Akár fiatalabbak, akár idősebbek nálunk.
Amit adsz, azt kapod vissza. Nem mindig attól, akinek adtál – vagy épp elmulasztottál adni –, és sokszor nem is azonnal. De egyszer rajtad lesz a sor.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Leckék az egyik legjobb tanítómtól – a kutyámtól
Mindenkitől tanulhatunk valamit. Vannak, akiktől azt, hogyan éljünk, és vannak,
Tovább
Mindenki játszhat
Hajlamosak vagyunk többnek, jobbnak gondolni magunkat másoknál. Aki más, azt
Tovább
Gyilkos kedvelés
Vannak vicces dolgok. És vannak halálos dolgok. Aztán olyan is
Tovább
Padlógázzal a zsákutcába
Körbenézek, és azt látom, hogy sokak számára a mocskolódás a
Tovább
A panaszkodás íze
Mindannyian elszenvedünk különböző nagyságú és intenzitású sérelmeket. Vannak, akiknek több
Tovább
Mindennapi Motiváció – Spencer West
Közel 6000 méter. Amikor ez nem a hétvégi séta hosszát,
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük