A villamos elindul. Ahogy az ajtótól valamivel beljebb eső részen állok, egy idős bácsi áll meg túloldalt velem szemben. Biztosan 80 éven felüli, de talán 90 is van már; vékony, beesett arcú, ránézésre törékeny ember. Nekidől a villamos oldalának és megragadja a kapaszkodó korlátot. Körbenézek. Vajon miért nem tud leülni szegény bácsi? Az ülőhelyek elégedett foglalói között van egy fiatal srác, néhány 40 év körüli férfi, egy anyuka a kislányával, valamint egy-két 50-60 év körüli hölgy. Egyiküknek sem jut eszébe átadni a helyet.
Az élet kegyetlen, a városi dzsungel törvényei mindenkire vonatkoznak: aki a gyorsabb, azé a kényelem. Ha idős vagy, mozgásodban korlátozott, vagy bármilyen más hátránnyal indulsz, hát így jártál. De az idős bácsi nem bosszankodik. Nem szidja a világot, nem panaszkodik, hogy nincs ülőhelye, de még csak egy megvető pillantást sem vet a nála jóval fiatalabb győztesekre. Csak fogódzkodik csendben. Jó ez így, hadd pihenjenek szegény fiatalok…
Néhány megállóval később váratlan fordulat töri meg az állandósult apátiát: az egyik anyuka ölébe veszi a kislányát. Az idős bácsi leül a felszabadult helyre és csendben nézelődik. De néhány perc telik csak így el, mikor azt veszem észre, hogy a bácsi feláll. Még nem száll le, csak odamegy egy közelben álló anyukához és kislányához, akik épp most szálltak fel és próbálnak elhelyezkedni a kapaszkodónál. Egy kedves mosoly, néhány szó, és a bácsi ismét a közelemben kapaszkodik, az anyuka pedig lányát ölébe véve leül a helyére.  Szemben a másik anyuka ül, szintén ölében a kislánya.
villamos
Az idős bácsi erősen kapaszkodik, de mosolyog. Nézi, ahogy a két kislány hangokkal és kézmozdulatokkal kommunikál egymással. A bácsi szemében őszinte öröm tükröződik. Ez az anyukák napja lehet – újabb száll fel a gyermekével, és elindul befelé az ajtótól. Hely persze nincs, de hátha valaki… És ekkor a fiatal srácban valami eltörik. Ez már nem mehet így tovább, feltápászkodik a helyéről és átadja az anyukának. Még nem száll le – valami más zavarhatta meg belső lelki világát.
Ahogy elhalad előttem, kissé bizonytalanul figyeli a tekintetemet. Talán az én hibám – korábban szigorúan nézhettem rá 🙂 –, vagy az idős bácsié, aki erős fizikai hátrányból indulva mosolyogva nyerte meg az imént az erkölcsi versenyt. De nem is ez számít. Az számít, hogy valami megváltozott benne, még ha csak egy kis időre is. Újabb néhány megállóval később felszabadul egy hely; az idős bácsi közben már leszállt, így a srác lelkiismeret-furdalás nélkül megint leülhet. Elfáradt. De van remény.
Nem az ő személyével van a probléma, ez csak tünet. Tünet, ami életkortól független. A középkorú és idős korosztály „bezzeg a mi időnkben” kijelentéseinek sincs sok értelme. A srác csak pár évvel lehetett fiatalabb nálam, de a középkorú utasok sem zökkentették ki magukat vegetatív állapotukból egy másik ember segítése érdekében. Ők így nevelkedtek, ezt a zsákot hozták magukkal. Más van benne, mint amit mi kaptunk – mi, akiket érdekel a másik ember, akik próbálunk segíteni annak, akinek éppen szüksége van rá, és akik hiszünk benne, hogy azzal, hogy megszülettünk és itt töltöttünk egy kis időt, nemcsak önmagunknak tettünk jót, hanem másnak is hasznára váltunk.
Mi ezt hoztuk és ezt építettük tovább önmagunkban. Fölösleges szidni az utánunk következő generációkat; minden azon múlik, hogy mi mit adunk át nekik. Van, akinél már késő, de a legtöbb embernél nem az. A legtöbb ember még tanítható, de nem igazán szavakkal, hanem azzal a példával, amit mutatunk nekik. Akár fiatalabbak, akár idősebbek nálunk.
Amit adsz, azt kapod vissza. Nem mindig attól, akinek adtál – vagy épp elmulasztottál adni –, és sokszor nem is azonnal. De egyszer rajtad lesz a sor.

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Mennyit érsz, mint ember?
Nem sokat. Legalábbis ezt gondolod, amikor elhagynak, ordítoznak veled vagy
Tovább
A harcos és a medálok
A győzelemnek is megvan a maga terhe. Ha elbuksz, az
Tovább
A gazda és a pék – egy történet az őszinteség hiányának következményeiről
Van az őszinteségnek egy látszólag nagy csapdája: eleinte sokkal nehezebbnek
Tovább
Mindennapi Motiváció – Lauren Watson
Vannak emberek, akik tisztában vannak vele, hogy mi lehetséges, és
Tovább
A gyerekek bölcsessége
A legtöbb felnőtt úgy gondolja, hogy egy gyermek minden szempontból
Tovább
A legnagyobb ajándék
Vannak dolgok, amiknek az értékét általában csak akkor ismerjük fel,
Tovább

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük