3 lépés a célodig

Írta: | 2013-10-31
Mindnyájunknak vannak céljai. Legalábbis azoknak, akik élnek, és nem élőhalottként vészelik át a napokat. Mégis, nagyon sokan nem tudják megvalósítani azt, amire vágynak. Mi az oka, hogy noha annyira szeretnéd, mégsem éred el a célodat? Hol rontottad el? És mit tehetsz, hogy a vágyaid és a terveid ne beletörődött magyarázkodásként végezzék?
Mielőtt válaszolok ezekre a kérdésekre, megosztok Veletek egy történetet. Mivel nem szoktam pletykálni, ezért a történet személyes lesz, a saját életem egy fontos része. Soha nem volt még akkora szükségem egy hatékony megoldásra, mint ekkor. Itt értettem meg igazán, hogy mik azok a dolgok, melyek alapvetően meghatározzák, elérjük-e a céljainkat, vagy sem.
A 2012. márciusi taekwon-do danvizsgán terveztem megszerezni a következő mesterfokozatot. Azonban 2011. március 22-én közbejött valami. Valami, ami sokaknak azt jelenti, halál, másoknak egyenlő az álmok elvesztésével. És akik az első kategóriába nem kerülnek bele, a másodikat pedig nem fogadják el, azoknak is mindenképpen komoly változást hoz az életében. Ezt a valamit egy szóval úgy hívjuk, hogy stroke. A fő cél ekkor már így szólt: visszatérni. Visszatérni az életbe.
Teltek a hónapok, a felépüléssel egész jól haladtam. Decemberben elhatároztam, hogy egy stroke nekem nem fogja felülírni a terveimet, márciusban mindenképpen megcsinálom a danvizsgát. Ez elég merész lépésnek tűnt, eleinte még saját magam számára is. Már egyre jobban tudtam terhelni magam, de nem voltam csúcsformában és az állapotom is ingadozott. Az időnkénti visszaesések mellett voltak még bennem félelmek is, hogy egy sérülés, egy ütés, vagy a kézzel való téglatörés okozhat-e olyan problémát (érfal leválást, stb), ami egy újabb stroke-hoz vezethet. Arról írtam már, hogy hogyan küzdöttem le a félelmeimet. Most egy egyszerű gyakorlati útmutatót szeretnék adni, ami nekem működött, és hiszek benne, hogy Neked is segíthet céljaid eléréséhez, legyen az felépülés egy súlyos betegségből, mint a stroke, egy új vállalkozás indítása, a súlyfölösleg leadása, vagy egy komoly teljesítmény elérése sportban, vagy az élet bármely más területén.   A célokhoz vezető út három fontos lépésének mindegyikénél a részletek számítanak igazán. Ezek fogják meghatározni, hogy győzni fogsz-e, vagy veszítesz.

1. Pontos cél

Mindenekelőtt egy pontosan körülírt célra lesz szükséged. Ez elsőre triviálisnak tűnik, mégis a legtöbben már itt elbuknak. A hangsúly ugyanis azon van, hogy a cél pontosan körülhatárolt legyen. Sok ember azért nem éri el, amit szeretne, mert csak egy általános kép van benne a céljáról.

Szeretnél teljesen felépülni a betegségedből? Az nem elég, hogy azt mondod, teljesen fel akarok épülni. Határozd meg, pontosan mit jelent ez! Például ha egy stroke után lebénul a bal oldalad, a cél lehet ez: bal kézzel meg fogod verni pingpongban a barátodat/barátnődet (feltéve, ha ez tényleg kihívást jelent). Vagy ez: bal lábon szökdelve meg fogsz tenni 20 métert. Új vállalkozásba kezdesz? Tűzz ki konkrét célokat, például 2 hónapon belül 10 új partnerrel építesz ki üzleti kapcsolatot, 3 éven belül a céged terméke/szolgáltatása lesz a piacvezető a régióban, stb. Látnod kell Magad előtt apró részleteiben azt, amit el akarsz érni, érezned kell az illatát, meg kell tudnod ízlelni, szinte kézzel fogható valósággá kell válnia az agyad számára, még mielőtt fizikai valósággá válik.
A másik fontos dolog a határidő. Ha nincs határidő, a terved álom marad. Az „egyszer majd…” nem szerepel egyik naptárban sem.

2. Jó stratégia

A jó stratégia nem más, mint a célod lebontása apró lépésekre. Mindig csak egy kis fejlődéssel, folyamatosan haladsz a célod felé. Legyen előtted a teljes kép, de ne azon görcsölj, hogy egyből megvalósítsd az egészet. Ha csak a végső nagy célra koncentrálsz, hamar valami elérhetetlen távoli ábránddá, és ezáltal egy nyomasztó teherré válik az egész. Fókuszálj mindig a következő kis lépésre, amit meg kell tenned. Shunryu Suzuki szavaival: „Ha minden nap elvégzitek ezt az egyszerű gyakorlatot, csodálatos erőt szereztek. Mielőtt eléritek azt, csodálatos dolognak tűnik, de miután megszereztétek, nincs már semmi különös benne.” Ha a célodhoz vezető folyamatot lebontod apró lépésekre, akkor az, amit most lehetetlennek képzelsz, hamarosan az életed természetes részévé válik.

3. Könyörtelen következetesség

Ha valamit igazán el akarsz érni, akkor semmi és senki nem verheti azt ki a fejedből. Ezt eszed reggelire, ezzel alszol és ezzel ébredsz. Rengeteg akadályba fogsz ütközni. Sokszor kerülsz majd padlóra. De ha belső motiváció vezérel, akkor mindig felkelsz, újra és újra, és nem magyarázkodással töltöd az időt, hanem azzal, hogy hogyan hasznosítsd a pofára esés tapasztalatait. Mert ez az, ami megkülönbözteti a győztest a vesztestől.

„A következetesség a célok és az eredmények közötti híd.”
Jim Rohn
Ha követed ezt a 3 lépést, egész egyszerűen nem marad más alternatíva, mint hogy elérd a célodat. Nem maradnak kétségek. Nincs kifogás. Tudod, hogy végigcsinálod.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Ami még érdekelhet:

Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

3 gondolat ehhez az íráshoz: “3 lépés a célodig

  1. Szabó László Krisztián

    Kedves Gábor!

    Pár napja olvasgatom a weboldaladat. Fantasztikus, amiket írsz, fantasztikus, ahogyan “rezegsz”. Az akaratod és a hited egy csodálatos dolog, ami – bár ott rejtőzik mindenkiben – kevesen értenek meg, használnak fel.

    Respect mindazért, amit véghezvittél és amin átmentél! Csak tiszteletem és megbecsülésem az, mit adni tudok neked.

    További szép és boldog utat kívánok neked :)

    “Krisztián”

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Szia Krisztián, nagyon köszönöm a kedves szavaidat, örülök, hogy hasznosak az írásaim. :) Azt hiszem, a gondolatjeleid között van a lényeg: mindenkiben ott rejtőzik a csoda, és azon vagyok, hogy ezt minél többen felfedezzék magukban. Nagyon örülök, hogy Te is így állsz hozzá az élethez és az emberekhez.
      Köszönöm szépen még egyszer, hogy írtál, és hogy itt vagy. :)
      Neked is minden jót, legyen nagyon szép napod! Ne csak a mai, hanem az összes. :)
      Gábor

      Reply
  2. Merész Zsóka

    Mekkora akaraterő kell mindehhez,amiket Magadról írtál!Én is sok mindent elértem az életemben,de hiába az embernek be kell látnia és VALLANIAm,hogy igenis,újra és újra erőt kell hogy merítsen az újabb célok elérésére,különben elmerülünk!
    Egyszer megírom Neked,mi mindenen mentem keresztül,majdnem megvakultam!S azóta érzem.hogy mindenhez új elhatározás kell,hogy magamat szinten tudjam tartani,bármi is az!
    Köszönöm!Zsóka

    Reply

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.