Elveszted, vagy Tiéd marad?

Írta: | 2015-06-22
Életem egyik legfontosabb tanítását sokkal hamarabb kaptam, mint hogy megértettem volna azt. Megkaptam már egészen kicsi koromban, de még nem értettem – nem érthettem. Megkaptam újra és újra gyermekkorom és felnőtté válásom évei alatt, de nem foglalkoztam vele igazán. És bár a tanítás hatása nem maradt el, még mindig nem annak megfelelően éltem teljes szívemből. Pedig kicsit csinálni valamit pontosan ennyi eredményt is hoz: kicsit. De ha nem érted, miért fontos az eredmény, akkor nem is zavar igazán, hogy csak kicsit csinálsz bármit is.
Én sem értettem még. Felnőttem anélkül, hogy a maga teljességében befogadtam volna azt a tanítást, amit nem szavakkal kaptam, hanem egy emberélet képviselt. Egy élet, mely a hozzám egyik legközelebb álló emberhez tartozott. És amikor a saját életem kis híján megszakadt, végre kezdtem megérteni a gondolatot, mely mindvégig körülvett, de eddig be nem juthatott. Kezdtem megérteni a miért-et, és kezdtem megtalálni benne a saját utamat. Mert ahhoz, hogy bármit is igazán megértsünk, mindig ez a két dolog szükséges: a miért és a hogyan.
ut
Miért menjek arra, amerre nem divat? Miért tegyek olyat, amire senki és semmi nem kötelez? Miért járjam ezt az utat akkor is, amikor az akadályok leküzdhetetlennek tűnnek, és még akkor is, ha tudom, hogy lesznek olyanok, akik ellenem fordulnak, és megpróbálják ellenem fordítani azt is, hogy őszintén felvállalom önmagam? Miért?
Mindannyiunknak szembe kell néznie ezekkel a kérdésekkel – akár tudatosan tesszük meg ezt, akár tudat alatt dolgozik bennünk. De ha elég mélyen magadba nézel ahhoz, hogy a miértre megtaláld a saját válaszodat, akkor előrébb tartasz az életedben, mint ahová az emberek jelentős része valaha is eljut a sajátja során. Most már el tudsz kezdeni igazán élni.
És miután megvan az erős miért, akkor jön a hogyan. De ez már közel sem olyan nagy és félelmetes kérdés, mint az előző, mert akinek olyan erős a miértje, hogy sem kifogások, sem akadályok nem számítanak, az mindig megtalálja a választ a hogyanra is. Vagy ahogy Jim Rohn lényegre törően megfogalmazta: „Ha valamit igazán meg akarsz tenni, akkor megtalálod a módját. Ha pedig nem, akkor megtalálod rá a kifogást.”
De mi ez a miért, és mi a hogyan, és mi egyáltalán a tanítás?
A tanítás végtelenül egyszerű – mindössze egyetlen szóval kifejezhető: Adj!
Adj, és ne várj érte cserébe semmit – mert aki őszintén, szívből ad, az nem kereskedik.
Adj, és ne kösd azt feltételekhez – mert amit adsz, az csak annyit ér, amennyi szabadságot engedsz általa.
Adj, és közben őrizd meg önmagad – mert aki magát feláldozva ad, az mártírként hős lehet ugyan, de csak halott hős.
Adj, de ne adj mindenkinek, mert egyrészt nem fogsz tudni, másrészt mindig van olyan, aki annyit vesz el, amennyit csak tud, és az sem számít neki, hogy Te túléled-e. De akinek úgy döntesz, hogy adsz, annak adj tisztán és őszintén. Azt pedig, hogy kinek adsz, ne előítéletekre alapozva döntsd el, mert az első esély mindenkinek jár. A második már csak keveseknek.
adj
De miért? – kérdezed most jogosan – Miért adjak? Miért jó ez nekem egy olyan világban, melyben a sikert abban mérik, hogy ki mennyit vesz el, és aki ad, az gyakran lesz áldozat?
Ahogy elkezdtem járni ezt az utat, nemcsak a miértet értettem meg egyre jobban (mert amikor elindulunk, soha nem értjük még a maga teljességében azt, hogy miért is megyünk – ezt a felismerést mindig az utazás maga adja), hanem önmagamat is egyre jobban megismertem. Mert a kettő mindig összefügg. Aki nem ismeri önmagát, az nem ismerheti azt az utat sem, amit jár – vagy amin csak álldogál.
És ahogy önmagamba néztem, és elkezdtem a szerint a tanítás szerint élni, melyet végre kezdtem őszintén, a maga teljességében befogadni, megértettem azt is, hogy bár útból sok van – és ez így van jól –, de a végső irány mindig ugyanaz. Mert minden törekvésünk, ami más irányba mutat, előbb vagy utóbb, de mindig kudarcba fullad. Nem mindenki éli meg a saját kudarcát – van, aki egész életében csak elvesz, és semmit, vagy csak keveset ad – de azok, akiket itt hagy, mindenképpen megélik azt.
És pontosan ez a miért lényege: amit megtartasz magadnak, azt elveszíted, de amit megosztasz, az a Tiéd marad.
Minden vagyonod, amit életed során összegyűjtesz, csak akkor válik valódi értékké, ha van kivel megosztanod. Minden tudásod, amit a fejedben őrzöl, csak akkor ér valamit, ha másoknak továbbadod. És minden boldog pillanatod akkor nyer igazán értelmet, ha nem csak Te vagy a részese. Mert pillanatnyi örömöt szerezhetünk ugyan magunknak, ahogy rövid életű hatalmat is, de ahogy egy bölcs olasz közmondás tartja: „A játék végén a király és a paraszt is ugyanabba a dobozba kerül vissza.”
A történetben nincs hirtelen jött megvilágosodás. Egy csomag ropival kezdődött minden. Az első szilárd táplálék, amit a stroke után a kórházban magamba tudtam adagolni. És bár régóta nem eszem már ropit, a só és a szénhidrát akkor magát az életet jelentette. Életemben nem esett még olyan jól egy olcsó rágcsálnivaló. De talán egy fenséges, minőségi vacsora sem. Erre volt szükségem, és megkaptam. Mert volt, aki adott nekem.
Még mindig nem járom tökéletesen ezt az utat. Még mindig rengeteg mindent meg kell tanulnom arról, mit jelent adni – őszintén, tisztán, elvárások és feltételek nélkül. De tudom, hogy milyen irányba érdemes mennem, és tudom, hogy még ha sokat hibázok is, és sok akadállyal és engem visszarántani próbáló emberrel is találkozom, akkor sem fogok más irányba menni – az öncélú, üres közöny felé.
A tanítást Édesapámtól kaptam. Egész életemben folyamatosan kaptam, de csak néhány hónappal ezelőtt értettem meg igazán, miután Őt eltemettük. Semmit sem veszített el, mert minden, amit adott, tovább él itt a világban. És Ő mindent nekünk adott, amije csak volt. És mindez örökre az Övé marad.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásokról!

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Related Post

11 gondolat ehhez az íráshoz: “Elveszted, vagy Tiéd marad?

  1. Konyves Maria

    Koszonom szepen ezt a levelet. Napi szintu olvasmany, hogy eszbe tartsuk a dolgokat. Sok fele adas van, de csak azt tudjuk adni amink van, viszont korantsem biztos, hogy a masik embernek pont arra van szuksege. Ezt sokszor tapasztalom es nem tudom eldonteni, hogy az adoval van gond vagy a vevovel. Koszonom a figyelmedet, K. Maria

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Köszönöm szépen, Mária. Állj úgy hozzá, hogy az adóval van a gond mindig. Mert ha a vevővel van a gond, azzal Te, mint adó, nem tudsz semmit sem kezdeni. Ha fontos számodra, akinek adni szeretnél, és Te is fontos vagy számára, akkor adj mást, vagy ugyanazt más módon. Nem biztos, hogy ő úgy tudja befogadni, ahogy azt Te adod. Ha tényleg fontos számodra a vevő, akkor találd meg a módját, hogy amit adsz, azt ő is annak értékelje, aminek Te is. Ha pedig nem fontos számodra az illető, és nem értékeli azt, amit adsz, akkor ne pazarold az energiádat rá fölöslegesen, mert így nem tudsz azoknak adni, akik valóban értékelik. És a harmadik lehetőség az, hogy fontos számodra az illető, de Te nem vagy fontos számára. Engedd el, ne ragaszkodj olyanhoz, ami (és aki) nem a Tiéd, és keresd meg azokat az embereket, akik számára Te is fontos vagy. Ezt családi kapcsolatoknál nem biztos, hogy meg akarod tenni, ezért ilyenkor azt javaslom, hogy legyél olyan, mint a tűz. Itt írtam erről korábban:
      http://hasznaldfel.hu/2015/02/legyel-tuz.html
      A vevőn soha nem tudsz változtatni, ha nem akarja. Az adón bármikor, mert ez csak Rajtad múlik. 🙂

      Reply
  2. Kárpáti Istvánné

    Kedves Gábor! Köszönöm ezt a levelet is. Gyönyörű gondolatok, bölcsek.
    Sajnos én valamit nagyon nem jól csinálok. Ilyen voltam. Adtam, segítettem és sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy mindig rosszul jöttem ki a dologból. Ez rendszeressé vált. Aztán rájöttem, hogy inkább nem, az úgy mindenkinek jöbb lesz. Persze még a mai napig is előfordul, hogy adni akarok, segíteni, elindulok és észbekapok, behúzom a féket és inkább egyet visszalépek. Ez sem mindig sikerül, mert pont a napokban segítettem valakinek. Jól átgondoltam előtte, hogy bármelyikünk részére elsülhet-e rosszul a dolg. Úgy láttam, nem. Sajnos, de lett belőle.
    Üdvözöllek, Ilona

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Ilona, köszönöm szépen. 🙂 Ha attól félsz, hogy hibázol, akkor ne csinálj semmit, de ez az életben elkövethető legnagyobb hiba. Igen, van, hogy adsz és rosszul sül el, de ha jó szándékkal tetted, akkor egyrészt tiszta a lelkiismereted, másrészt megtettél mindent, amire képes voltál. És mi mást lehetne elvárni egy embertől, mint azt, hogy a legjobbat hozza ki önmagából? Ha hibáztál, tanulsz belőle és legközelebb máshogyan csinálod. Az is lehet, hogy jól csináltad, csak a fogadó fél nem volt készen a befogadásra (és olyan is van, hogy valaki soha nem is lesz készen rá).
      Arról, hogy másokhoz hogyan viszonyuljunk, Mária hozzászólására válaszolva írtam (egyel feljebb láthatod). Én azt javaslom, hogy soha ne korlátozd le önmagadat, hanem találd meg azt, hogy kinek mit tudsz adni. Aki visszaél vele, azt hagyd ott, de aki értékeli, az megérdemli a legtöbbet, amit adni tudsz. És Te is megérdemled. 🙂

      Reply
  3. Szabolcs

    Kedves Gábor!
    Néhány napja olvasom írásaid, sok szép gondolatot találtam, ezúton is köszönet érte!
    Az adni-kapni kapcsán egyetlen gondolat:
    Amikor tisztán-önzetlenül adok, az minden esetben engem is gyarapít.
    Néha úgy érzem, többet kaptam, mint adtam… 🙂

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Szabolcs, nagyon szívesen, és én is köszönöm, hogy olvasol. 🙂 Teljesen egyetértek a gondolatoddal, én ezt így fogalmaztam meg magamban: Vannak dolgok, melyeket ha megosztasz, Neked több marad.
      Nem először írtam hasonló gondolatokról (például az oldal 1. évfordulóján is ez volt a téma: http://hasznaldfel.hu/2014/07/adni-es-kapni.html), és biztos, hogy nem is utoljára, mert sok mindent tanulunk és kapunk azáltal, hogy adunk. Ahogy Te is írtad, sokkal többet kapunk, mint amennyit adunk (mert ha így érzed, akkor így is van). Köszönöm, hogy megírtad a gondolataidat. 🙂

      Reply
  4. Erdei Ildikò

    Szia Gabor!
    Minden amit írsz egyszerûen tökèletes.Nem tudok kèrdezni,mert minden annyira vilàgosnak ès egyèrtelmûnek tûnik ha tèged olvaslak.Tudom,hogy csak olyan mînôsègû emberekkel talàlkozhatok amilye èn vagyok! Minden szituàicò nekem jelzès,hogy milyen ember vagyok.Az egèsz èletünk egy tanulàs.Minden nap kapok vàlaszt arra,hogy milyen ember vagyok ès hol tartok az utamon,de nagyon nehèz!Van e bennem mèg gôg, fèltèkenysèg,irigysèg,hazugsàg stb. Mennyire ragad magàval ez az anyagias vilàg. Sokat vàltoztam,mert a gyerekkorom tanîtàsai lassan beèrnek,hiszen akkor a felèt sem èrtettem.Viszont mêg mindig hiànyzik egy darab,hogy megèrtsem teljesen a sajàt èletemet.Ma talàltam az îràsaidra ès bízom benne,hogy the leszel az aki azt a hiànyzò darabkàt megèrteted velem.Köszönöm,hogy adtál!Legyen szèp napod!
    Ildikô

    Reply
    1. Gábor Szerző

      Kedves Ildikó,
      nagyon köszönöm a kedves szavaidat. 🙂 Amit írok, nem tökéletes, nem is lehet az egy tökéletlen embertől, de a tökéletességre törekedve próbálok folyamatosan fejlődni.
      Az út nehéz, igen, de senki nem mondta, hogy könnyű lesz. Vagy Neked igen? Mert akkor hazudott. 🙂 Nehéz, de megéri. Nehéz, és nagyon szép egyszerre. A hiányzó darabka is benned van, és ha befelé figyelsz, meg fogod találni. Én abban szeretnék segteni az írásaimmal, hogy befelé figyeljünk.
      Köszönöm szépen, hogy írtál, és azt is, hogy olvasol. 🙂

      Reply
  5. Adél

    Kedves Gábor! Csodálatosak az írásaid, az összes nagyon inspiráló, tele van tudással és tapasztalattal. Egy ehhez hasonló blogot sem láttam még. És ezt köszönöm szépen! Mert ezzel szerintem nagyon sokat ADSZ mindenkinek. 🙂

    Reply
  6. Marietta

    Szia Gábor!
    Köszönöm az írásaidat! Nagyon sok erőt merítek.Nehéz élethelyzetbe vagyok. Most jöttem rá hogy eddig miért is adott az élet ennyi nehézséget. Mért kerültem többször áldozat szerepbe. A mostani élet feladat hozott ki belőlem idáig a legtöbbet. Szeretem a most megszületett valómat, már nem rágódok a múlton és nem félek a jövőtől. Végre szeretem magam a hibáimmal együtt. Nagyon nehéz tudatosan dolgozni a feladatokon és a cél felé menni, legyőzve az akadályokat, de nincs már amit ne vállalnék a lelki békém megőrzésért. Évekre bent ragadtam egy mérgező kapcsolatba, teljesen elveszítettem a magamban való hitemet. Tűrtem a megaláztatásokat. Próbáltam elhitetni magammal hogy nem csak a virágaimat szeretik, hanem a gyökereimet is. Elhitették velem, hogy értéktelen vagyok és én elhittem. Mindenért magamban kerestem a hibát. Ma már tudom, hogy nem így van. Ha hibázok tanulok belőle és törekszem kijavítani. Súlyos beteg voltam mikor megismerkedtünk a most válófélben lévő férjemmel Kedves volt, szeretett úgy éreztem biztonságot ad, de mind ez csak a látszat volt. Előtte 16 évig már éltem boldog házasságban, de sajnos a férjemet egy súlyos betegség miatt elvesztettem. Nehéz volt feldolgozni elvesztését. Öt év után, betegen jött az új férfi az életembe. A betegségemmel egyedül küzdöttem meg, ebben nem is tud más segíteni, csak az nagy erőt ad ha az ember úgy érzi nincs egyedül- Mostanra rájöttem Ő ezt használta igazán ki. Se erkölcsi, se anyagi biztonságot nem nyújtott. Söt, megnehezítette a felépülésemet. De ezt akkor még nem láttam, vagy nem mertem látni. Talán nem is tudatosan akart kihasználni talán az elején még szeretett is, de mostanra már nem is érdekes. Az a lényeg hogy hagytam magam még akkor is amikor már belül éreztem hogy nincs tovább. Nem találtam a hozzá vezető utat, de nem is volt mert értéktelennek tartott. Szeretet megvonással büntetett. Szenvedtem, de ma már tudom hogy nem hiába:-), mert megszületett a mostani magamban bízó, szerető és célom felé haladó valóm. Többen kérdezik nem félsz egyedül betegen folytatni.? Már nem félek! Haladok, ha kell megállok. Élek, boldog vagyok!
    Köszönöm, hogy megoszthattam Veled! Sok erőt kívánok munkádhoz!

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.