Egy lábtörlő addig marad tiszta, amíg el nem kezdik arra használni, amire való. A lábtörlőnek használt emberek kicsit máshogy működnek: velük sok esetben előbb elhitetik, hogy értékesek, és csak ezután gyalogolnak rajtuk keresztül mocskos lábbal. És persze az emberi lelket takarítani is sokkal nehezebb.
Életed során sok emberrel találkozol. Vannak, akik a véredet szívják, vannak, akik közömbösek, és olyanok is vannak, akik segítenek. Belőlük van talán a legkevesebb – mégis lehet, hogy túl sokan vannak. Nem azért, mert ne lenne szükséged segítségre, hanem azért, mert bizonyos emberek segítségének ára van. Igen nagy ára: a lábtörlővé válásod.
Nem hiszem, hogy Te megúsztad volna ezt. Kevés olyan ember élhet közöttünk, aki egyszer sem vált még mások lábtörlőjévé (és ő sem gyalogolt át másokon). Van, hogy teljesen kiszámítható a megalázás, amiben részesülsz: tettél valamit, amire a másik fél szerint a bosszú a megfelelő reakció, és akár ismeretlenként ítélkezve fölötted, akár hozzád közelállóként úgy dönt, hogy érvényesíti saját igazságszolgáltatására vonatkozó (nem létező) jogait. Te elcseszted (szerinte, vagy akár szerinted is), ő pedig (szerinte, vagy akár Te magad szerint is) jogos büntetésként keresztülgyalogol a lelkeden. A büntetés persze amellett, hogy kicsinyes, igen káros kezelése is bármilyen problémának, hiszen félelmet épít be a másik emberbe, a félelem pedig vagy megalázkodást, vagy lázadást szül. De ez már egy következő történet.
Van azonban egy másik esete is a megaláztatásnak. Egy sokkal kegyetlenebb esete. Nem mindig kiszámítható ugyanis, hogy ki és mikor rúg beléd, használ ki, vagy teszi tönkre az életedet. Vannak olyan emberek, akik mosolyognak rád, akár segítenek is neked, és amikor a bizalmad gyenge fonala már eléggé megerősödött, amikor már úgy érzed, hogy a kapcsolatotok által rengeteget nyertél, akkor veszítesz. Mindent. Önbecsülést, bizalmat, hitet. Sokszor még anyagi javakat is. Aki adott – vagy csak elhitette veled, hogy adni fog –, az mindent elvesz. Mert vannak olyan emberek, akik még embernek sem tekintenek Téged – csak eszköznek. A saját céljaik érdekében használt, eldobható eszköznek.
Így kerültél csapdába
Tudod, miért szeretem azokat, akik őszintén utálnak engem? Azért, mert ők legalább nem tettetnek hazug szeretetet. Tudom, hogy mit éreznek, nem kell az elemi ellenszenvükről lefejtenem az érdekek által vezérelt ál-szeretet hagymahéjait, hanem tisztán elém tárják a jellemüket. És ez jó. Ha nem szeret, hát nem szeret. Sokan vagyunk ezen a bolygón, több mint 7 milliárd ember közül válogathat, akit szerethet. Persze aki mélyen belül önmagát utálja, az senki mást nem tud szeretni. De az ilyen emberek legalább őszinték. Őszintén húzzák a szájukat, őszintén kötekednek, őszintén tesznek keresztbe, amikor csak tehetik.
Én pedig szeretem az őszinteséget. Szeretem tudni, hogy ki hogy viszonyul hozzám vagy másokhoz, szeretem meghúzni a határvonalat, hogy kit engedek a bizalmamba, kinek van helye az életemben, kivel legyek óvatos, és ki az, akivel számomra semmiféle kapcsolatnak nincsen helye. Szeretem ismerni az emberek valódi arcát. És gondolom Te is így vagy ezzel.
De van olyan ember, aki nem azért hord álarcot, hogy a társadalmi elvárásoknak megfeleljen, hanem azért, hogy Téged megvezessen. Mert kellesz neki – de nem szeretetből, hanem érdekből. Nem Te vagy fontos számára, hanem az, amit tőled elvehet. Lehet ez érzelem, lehet pénz, lehet információ, vagy lehet a személyeddel való ismeretség ténye, de egy valami közös: Te vagy az eszköz, ő pedig a haszon élvezője.
Csak Te ezt még nem tudod sokáig. Ahogy a vadakat mészárolják le, úgy kapsz Te is először csaliként valami finomat, hogy aztán elvegye tőled azt, ami kell neki. A kulcs a bizalom. A bizalom, ami manapság már a legtöbbünkben elég gyenge lábakon áll, ezért aki azt meg akarja szerezni, annak ügyesnek kell lennie. És vannak, akik ügyesek. Vagy azért, mert ebből élnek, vagy azért, mert gátlás nélkül képesek alkalmazni az ősidők óta eredményes megtévesztési stratégiákat.
Kezet nyújtanak neked, hogy fontosnak érezd magad. Megsimogatnak, hogy érezd a szeretetet. Dicsérnek, hogy meggyőzzenek: igenis értékes ember vagy. És közben meggyőznek arról is, hogy ők maguk jó emberek. Hozzád hasonlóak. Közös értékrendet képviseltek. Elhitetik veled, hogy önzetlenül segítenek.
Te pedig elhiszed, mert egyrészt jó ebben hinni, másrészt szükséged is van most a támogatásra. Valójában ez az a két dolog, ami miatt egy másokon keresztülgázoló érdekember áldozatává váltál: szeretet és szükség.
Szeretet a világ és az emberek iránt, ami azt súgja neked: bízz meg másokban, legyél jó, és higgy benne, hogy mások is jók veled. Szeretet, ami azt súgja: ahogy Te tudsz szeretni, mindenki úgy szeret. Szeretet, ami még a korábban porrá rombolt bizalmat is képes újra felépíteni.
És szükség, mert ahogy mindannyiunknak, neked is vannak gyengébb időszakaid. Vannak, akik egész életüket kiszolgáltatottként élik (ők válnak a csalók, az érzelmi zsarolók, a seggfejek és az energiavámpírok gyakori áldozataivá), de sokan vannak olyanok is, akik csak életük egy-egy szakaszában gyengülnek el. Mert csalódtak valakiben. Mert vége lett egy szerelemnek, egy kapcsolatnak, vagy egy életnek. Vagy mert elvesztették a munkahelyüket, a pénzüket, a hitüket. És ilyenkor szükségük van valakire, aki segít.
Ez a valaki pedig többnyire meg is jelenik, de nem mindig azért, mert fontos vagy számára. Van, aki egyszerűen csak megérezte a szükségletedet, és meglátta a lehetőséget. A lehetőséget, hogy miután látszólag – vagy akár egy ideig ténylegesen is – kielégítette a szükségletedet, és ezáltal megszerezte a bizalmadat, a neki alkalmas pillanatban kifacsarja belőled azt, ami számára hasznos, aztán eldobjon, mint egy használhatatlanná vált kelléket.
A leszámolásnak persze több módja is lehet. Van, aki a tőled gyűjtött információt használja fel ellened, és téged mások előtt bemocskolva erkölcsi vagy anyagi kárt okoz neked. Van, aki az érzéseiddel él vissza, és a kötődésedből szerez helyzeti előnyt magának. Van, aki a korábbi segítségét hánytorgatja fel, és annak általa utólag meghatározott árát követeli rajtad. És olyan is van, aki egyszerűen csak leszar téged, amikor már nem kellesz neki.
Mindig is meglesz a kockázata annak, hogy a bizalmadba férkőzve kifacsarnak, padlóra küldenek, elveszik a szellemi vagy fizikai termékedet, megkeserítik az életedet. Akkor ne bízz senkiben? Vagy mi a megoldás, hogyan védekezhetsz?
Van kiút?
Könnyű lenne azt mondani, hogy nincs kiút. De azt is, hogy van. Mert az emberek többsége egy belénk nevelt bipoláris szemlélet szerint gondolkodik. Akivel kicsesztek, az nem bízik senkiben. Aki pedig áldozat típussá vált (mert annak senki nem születik, hanem a nevelés hatására válik azzá), az mindenkiben feltétel nélkül megbízik. Ahhoz, hogy valaki kilépjen a két véglet bármelyikéhez, erőre van szükség. Erőre és önismeretre.
Aki ugyanis önmagát nem ismeri, az mások valódi jellemét sem lesz képes felismerni, és könnyen válik vagy áldozattá, vagy frusztrált, mindenkitől elzárkózó menekülővé. Az előbbi rendszeresen megszívja, mert kihasználják, az utóbbinak viszont folyamatos szívás az élete, mert félelemben él, és nincsenek tartalmas emberi kapcsolatai. Egyik sem túl vonzó perspektíva. De akkor mit tudsz tenni, hogy újra képes legyél másokban bízni, mégse váljál áldozattá?
Első lépésként azt javaslom, hogy ha már keresztülgyalogoltak rajtad, akkor vegyél erőt magadon, állj fel, és önsajnálat helyett próbáld meg átgondolni azt, ami történt veled. Bíztál, hittél, becsaptak, megszívtad. Az utolsó kettő elkerüléséhez logikusan az első kettő megtagadása vezet, de ha mindenkitől megtagadod a bizalmat, akkor elég magányos és szar életed lesz. Ennél nyilván többre vágysz.
Akkor keressük meg, hogyan tudtál áldozattá válni. A miértjét már tudjuk: a benned élő szeretet és a szükség vezetett ide. Áldozattá válásod módja pedig kétféle lehetett: vagy valaki felhasználta ellened azt, amit korábban adtál neki, vagy a saját lelkiismereted kényszerített az áldozatszerepbe. Nézzük először ez utóbbit, mert ez ellen könnyebben tehetsz legközelebb.
Önkéntes rabság
A lelkiismereted azt mondatja veled: kaptál valamit attól az embertől, segített neked, ezért bármennyire is kegyetlen és undorító, amit most csinál veled, mégis tartozol neki. Ő pedig ezt rendszeresen és hangsúlyosan közli is veled. Csakhogy mindketten tévedtek. Ha valaki ad neked valamit – legyen az akár szeretet, hit, törődés, vagy bármilyen formájú támogatás –, akkor annak kétféle neve lehet. Az egyiket úgy hívják: segítség. Az önzetlen segítség szükséges feltétele, hogy a másik ember ne várjon érte cserébe semmit. Ha ez nem teljesül, azt viszont úgy hívják: üzlet.
De Te nem kötöttél üzletet. Amikor a törődést és a segítséget kaptad, sem szóban, sem írásban nem voltak rögzítve a feltételek. Őszinte, önzetlen, szeretetre és odafigyelésre épülő segítségre számítottál, és az, hogy nem ilyet kaptál, nem a Te felelősséged. A Te felelősséged az, hogy felismerd: veled tudtodon kívül és akaratod ellenére üzleteltek. Így viszont nem tartozol semmivel. Senkinek. És ha korábbi „segítőd” lelkiismeret-furdalást akar kelteni benned, azt ugyanúgy érdekből teszi, mint annak idején a „segítséget”.
Téves emberismeret
Áldozattá válásod másik lehetséges módja az, ha felhasználták ellened azt az információt, amit bizalomra építve adtál magadról, a munkádról, az életedről. Ez megeshet bárkivel; nem kell hozzá lelkiismeret-furdalás, csak rossz emberismeret. Valaki a kezét nyújtotta, és Te önmagadból kiindulva elhitted, hogy valóban fel akar húzni Téged. Azt gondoltad, hogy amit Te megtennél másokért, azt mások is megtennék érted. Hiba volt. Hiba, de nem globális jellegű tragédia. Félreismertél egy embert, de nem az összeset. Gondold át a kapcsolatotokat, hogy legközelebb könnyebben felismerd a jeleket.
Mert mindig vannak jelek. Ami pedig történt veled, az nemcsak szívás, hanem lehetőség is egyúttal. Lehetőség, hogy elmélyítsd az emberismeretedet. Lehetőség, hogy helyre tedd a meglévő kapcsolataidat, megerősítve azt, amelyik valóban értékes, és megszüntetve azt, ami káros. És lehetőség, hogy a jövőben nagyobb figyelemmel alakíts ki új emberi kapcsolatokat.
Ehhez viszont újra bizalmat kell adnod másoknak. Az emberekbe fektetett bizalom elvesztésének legjobb gyógymódja az emberekbe fektetett bizalom. Csak már máshogy. Már nem mindenkinek. Már nem feltétel nélkül. Már az eszedre is hallgatva, nem csak a szívedet követve. De legyen, akiben képes vagy megbízni, mert szükséged van értékes emberi kapcsolatokra. A lelked békéje miatt is, és azért is, mert jó, ha van, aki a mélypontjaidon tényleg őszintén segít neked. Nem minden pofára esést tudsz kivédeni.
Építsd ki a bizalmi körödet
Ahogy az emberi kapcsolataink képesek a legnagyobb kárt okozni a lelkivilágunkban, úgy nyújtanak gyógymódot is azokra. Együtt ugyanis szinte minden sokkal könnyebb. Érvényesülni, védekezni, túlélni, élni. Ha van, akire tényleg számíthatsz, akkor a mások által okozott rombolást is könnyebben és gyorsabban képes leszel helyreállítani. Mert lesz rombolás, ebben biztos lehetsz. Bármennyit is fejlődsz egy-egy csalódás hatására, jó eséllyel újra jön majd valaki, aki át tud férkőzni a szűrődön, és a bizalmaddal visszaélve lábtörlőként bánik veled. Ha nem zárkózol be teljesen, akkor sebezhető vagy, és időnként el is szenvedsz majd sérüléseket.
Élni viszont csak úgy érdemes, ha nem zárkózol be teljesen. Merj újra bízni, de ne akárkiben. Építsd ki a saját bizalmi körödet, amiben csak azok vannak, akikre tényleg bármikor számíthatsz. Akik már bizonyították, hogy képesek önzetlenül segíteni, és soha nem üzletelnének veled. Nem lesznek sokan – talán csak egy vagy két ember. De ennyi éppen elég. A többieknek nem kell feltétel nélküli bizalmat adnod. Dolgozzanak meg érte, és csak annyi bizalmat adj, amennyit a kapcsolatotok valóban indokol.
Mindez sokkal könnyebb lesz, ha őszintén felvállalod önmagad. Ez ugyanis a legjobb szűrője az emberi kapcsolatoknak. Ha úgy élsz, ahogy szeretnél, nem akarsz mindenkinek megfelelni, és nem temeted el valódi önmagad, akkor többségében olyan emberek maradnak körülötted, akik Téged szeretnek, nem pedig azt, akinek látni akarnak. Azért mondom, hogy többségében, mert természetesen időről időre megjelennek olyanok is, akik csak kifacsarni akarnak. De ha tanulsz a kudarcaidból, akkor egyre könnyebben felismered az ilyeneket. Amelyik pofára esést pedig nem tudod kivédeni – mert ilyen is lesz –, abból sokkal hamarabb felállsz majd az önzetlen segítőidnek köszönhetően.
Úgyhogy bátran szeress, bízz, higgy, és teremts valódi értéket magad körül, mert élni csak így érdemes. De se a boldog időszakaidban, se a padlón feküdve ne feledd: nem mindenki a barátod, aki a kezét nyújtja.
Nagy köszönet Szilvinek, hogy elgondolkodtatott erről a témáról. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Nagyon tanulságos.Engem a saját gyerekeim semmiztek ki,tettek teljesen tönkre,és most eldobtak.Még volt mit adni,volt rám szükség jó voltam,rokkantan eldobtak.
Hát igen minha az én éltemről irtál volna az exem is ezt csinálta velem sajnos de rájöttem és el is váltunk De ő mindenkivel ezt csinálja -és csinálja is De az biztos hogy ezt vissza kapja de nagyon is köszönöm szépen Katalin
Ezek tipikus nàrcik 🙁
Kedves Gábor!
Megengedi, hogy lefordítsam a cikket angolra, és a saját facebook oldalamon úgy osszam meg? Tudniillik szeretném, ha külföldi ismerőseim is értenék.
Én most kerültem ilyen helyzetbe, bár persze vannak különbségek. Pl. nem kellett új bizalmi kört építenem, mert mindig is megvolt és megvan egy erős hátterem, akikben feltétlenül megbízhatok. És jól tudtam, hogy a főnököm olyan ember, aki már több más embert “kicsinált”, mégis sikerült elhitetnie velem, hogy az én munkámat nagyra értékeli, úgy éreztem, hogy ő olyan, aki tényleg nem a seggnyalók hadát látja szívesen maga körül, hanem azokat, akik kemény munkával mellette küzdenek. Amikor elvesztettem édesanyámat majd édesapámat, jól esett, hogy (azt hittem) figyel rám, tudja, mit érek. Röhejes – vagy tragikus? -, hogy mind eközben pontosan tudtam, hogy ő egy karrierista, bárkin átgázoló ember, az a tipikus “felfelé nyal, lefelé tapos” bunkó, akinek még a gyerekei is csak azért születtek meg, hogy ezt a dolgot is karrierje érdekében felhasználja. Hagytam, hogy segítő kezet nyújtson, ám amikor úgy gondolta, hogy nincs rám szüksége, szó nélkül letaszítson – és a “szó nélkül” teljesen szó szerint értendő. Tudniillik még annyit sem tett meg, hogy közölje velem, nem kell már a munkám. Egyszerűen elvette a hozzáféréseimet a céges levelezőrendszerhez és felhőhöz. Azóta egyetlen szó nem sok, annyit sem szólt vagy írt nekem. Még csak a miértet sem tudom, hiszen sem haragban nem voltunk, sem a munkámban nem hibáztam. Nem rúgott ki, nem. Ezt nem tehette meg, ahhoz valami indokot közölni kellett volna, így sok-sok év után. Egyszerűen eltávolított a posztomról, más munkahelyre helyezett át. Amúgy ez nem rendített meg, sokkal szabadabbnak érzem most magam, és csak egy valamit nem értek magamban: mire vártam eddig?
Köszönöm!!!Saját tapasztalataimat látom összefoglalva!De a legtöbbet mindig én nyertem az ilyen és hasonló helyzetekből.Üdv!Szintén stroke túlélő.
Tényleg nagyon jó írás és fogalmazás ! Így még sohasem gondoltam át ezt a dolgot. Sokat segít például abban, hogy ne érezzek lelkiismeret furdalást amiatt, hogy valaki akit szeretek segített nekem. Éppen tegnap hánytorgatta fel nekem és nagyon rosszul esett. Köszönöm szépen az írását (elmentettem emlékeztetőül), nagyon hasznos volt számomra !
Ez most pont jó volt. Azon gondolkodtam idáig, hogy én vagyok a hibás? Miattam lett vége. Lelkiismeret furdalásom …volt. De egyre inkább felnyílik a szemem..nem. Kihasználtak és eldobtak..nyugodtan alszom, és már kívülállóként nézem, ahogy mások kerülnek a helyemre..aztán megint mások.. Az “értékes ember” már más színben “tündököl”.
20 éves vagyok. És az elmúlt 2 hónapban éltem át ezt amit most olvastam. A rossz nem az volt hogy lekellett mondanom arról (esetemben egy vacak szerepjátékos oldal… igen.. egy szerepjátékos oldal), amiért ez az egész történt hanem az hogy nem kaptam pontos választ a miértre. Kikerülte a kérdést és egyre azt hajtogatta, hogy az én hibám és hogy milyen kétszínű, nyavajgós kis senki vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy félre ismertem azt a személyt. Csak kissé későn jöttem rá, hogy felesleges vele csatába elegyednem mivel addig nem adja fel az ostorozásom ameddig nem szedi ki belőlem amit hallani akar. De nem engedtem magam. Javasoltam neki hogy: Te békén hagysz engem, én békén hagylak téged.
De ez neki nem volt elég. Ekkor fogtam magam és letiltottam. Lehet ez gyerekes volt tőlem de úgy éreztem nem bírom tovább a nyomást amit rámgyakorol. Ez után találtam rá a facebookos oldaladra ahol megannyi képes bölcsességet olvastam ami pont azokat írta le ami történ azokon a napokon. Ezentúl tudni fogom mit kell tenni ilyen emberek esetében és ezt Önnek köszönhetem.
Köszönöm szépen!
Egy 20 éves lány
Dunat lehetne rekeszteni azokkal az emberekkel, akikkel mindezt ateltem. Parkapcsolat, baratsag teren. Sot! Sajnos kijelenthetem, hogy az ikertestveremtol is ezt kapta a csalad nagy resze. Egy ideig en is sebeket nyalogattam, meg fogytam 10-en jo par kilokat….
Majd feleszmeltem: kinek jo ez? Nekem biztosan nem. Igy megvaltozott a hozza allasom, de onvedelembol fenntartassal kezelem az embereket es ettol fuggetlenul szeretetet aramoltatok mindenki fele 🙂
Halasan koszonom az olvasmanyt! 🙂
Bár egy kissé mosdatlan itt-ott a fogalmazás, értékesek a gondolatok. Anno a gyermekkorban naívságba menően jóhiszemű voltam, mert jó akartam lenni. Rögtön kiderült, hogy hibát követtem el, de tanultam belőle. Onnantól kezdve fenntartással kezeltem az emberekkel történő kapcsolattartást. Nem menekültem tőlük, de megnéztem, kivel, hogyan és miről beszélgetek. Ez jó emberismerővé tett, s ma már felnőttként ki tudom küszöbölni vagy meg tudom előzni a bajt. Sajnos, a mai társadalom nem értékeli a jóságot, mindenütt a harc, a verseny, a gyengék eltaposása stb. a szokás. Egy jó ember azonban nem akar ilyen lenni, mert undorodik mindettől. Meg kell találni a kiegyensúlyozottságot. Ez a kulcsa az egésznek. Csak sokan nem talaltak még ezt meg. Sok a pszichiátriai beteg mostanság, melyhez a cikkben boncolgatott problémák is hozzájárulnak. De sok probléma azáltal is kivédhető lenne, ha az emberek jobban átgondolnák a cselekedeteiket, a döntéseiket. Továbbá, ha kevésbé hallgatnának ilyenkor a szívükre, s nagyobb teret kapna ehelyett az elmebeli ítélőképesség. Kisebb vagy kiküszöbölhető lenne az érzelmi sebezhetőség. Olykor az is segítség, ha az ember megpróbálja kívülről látni az eseményeket, s hideg fejjel értékelni őket.
Kedves Gábor! Jó kis összefoglaló, de ha lehet néhány észrevételt szívesen tennék. Miközben olvastam egy kicsit egyoldalúnak éreztem. Odaképzeljük magunkat a “szegény, érzelmileg átvert áldozat” szerepébe és azonnal azonosulni tudunk vele, hiszen valószínűleg mindenki életébe volt már hasonló tapasztalat. De vajon hányan gondolkodtunk el rajta, hogy vajon a másik félben mi mehetett végbe, mi motiválta a cselekedeteit? Nagyon könnyű kikiáltani a másik felet a gonosznak, de szerintem minden kapcsolat két félen múlik. Nagyon sokszor egyszerűen elbeszélünk egymás mellett, nem jól értjük a másik tetteit, szavait, csupán azt vesszük ki belőle, amit mi gondolunk. Az pedig, hogy ki mit ért, valljuk be nagyban függ attól, hogy mi magunk milyen személyiségek vagyunk. Akarjuk- e egyáltalán megérteni a másikat? Nagyon sokan egyszerűen elzárkóznak a problémák megbeszélése elöl, mert kellemetlennek tartják. Tipikus példája ez a párkapcsolati problémáknak, de más területeken is ezt tapasztalom. Mi a legjobbat akarjuk magunknak, de azt már nehezen fogadjuk el, hogy a másik fél is a legjobbat szeretné magának. Ha egy kapcsolat megfeneklik és nem sikerül közösen tisztázni az okokat, akkor a legjobb, ha harag nélkül továbblépünk. Ha megpróbálnánk megérteni a másikat, szeretettel lezárni egy kapcsolatot, akkor az emberekben kevesebb tüske lenne, sérelmeinket nem kellene magunkkal hordozni, így nem félnénk újra kinyitni a szívünket. Üdvözlettel: Liza
Valóban tanulságos, és mindenképp elgondolkodtató az “erkölcsi értékrendek”S.O.S jeleket küldenek.
Én is hasonló helyzeten mentem keresztül,és mindig éreztem,hogy valami nem oké a kapcsolatomban .Na de egy vigasztaljon minket,hogy ekkora marhaságot többet lehetőleg ne kövessünk el.Ja, és nem mi ülünk fordítva a lovon.
l
Kedves Gábor, Nagyon tetszik a levezetés, megragadta a lényeget! Ami miatt hozzászólok az írásához, /nem igen szoktam/ a többi hozzászóló reagálása. Vagyunk még egy páran, akik a jó oldalon állunk! Köszönöm, hogy megosztotta a gondolatait, igen tanulságos! Szívélyes üdvözlettel: Németh Zita
Kedves Gábor!
Gratulálok az írásaidhoz, főleg azért, mert részletesen belemélyedsz a témákba és az,
aki éppen megélte vagy megéli az esetet, gyorsabban jut el a megértésig és a tanulság
levonásához. Amikor “benne” vagyunk a bajban, az ember keresi az ezzel foglalkozó írásokat, de
rengeteg általánosításba fut bele, ezért írtam.
Éppen aktuális , vagyis 1,5 éve tart 🙁
Kedves Gábor !
Szavaid éppen azt fogalmazták meg amit sikerült ,többször átélnem ,felismertem ,de mégis újra engedtem .
Sajnos páran vagyunk olyan idealisták,hogy hisszük,hogy az emberek jót akarnak,vagy adunk több lehetőséget ,mert hisszük,hogy csak megtévedtek…. de nem így van ,és ezt te tökéletesen megfogalmaztad. Amikor az ember bizalmával egyszer így visszaélnek ,az nagyon durva,és az információ hatalom ,amikor a saját infóddal egyszer hátba szúrnak ,az üzlet ,de szó szerint,és aljas manipuláció. A bűntudatkeltéssel pedig remekül lehet uralni embereket,és az ilyen ember azt akar. Szóval aki egyszer így bánt velem ,az ennyire képes ,nem szabad neki több lehetőséget adni ,mert nem tisztel ,és inkorrekt. Soha nem megyek le a szintjére ,és nem adok neki több lehetőséget sem ,mert becsülöm magam annyira,hála neki ,mert éppen erre tanított… Köszönöm ,hogy így összefoglaltad 🙂
Üdvözelttel : Ildikó
Kedves Gábor!
Köszönöm,hogy ilyen korrekt írást sikerült közzétennie ,mely számomra MANKÓT jelent,amelynek többszöri elolvasása a jövőben is(hiszen elmentettem!) figyelmeztetni fog,hogy ha lehet ne essek többet a saját csapdámba!
Üdvözlettel:Márta
Gratulalok cikk szerzöjenek -Kocsis Gabornak- ! Nagyon tanulsagos es figyelemre melto amit irt !
Mintha Én írtam volna!
Rossz napod volt? 🙂
Gratulálok az írásaidhoz és egyben köszönöm minden jó érzésű embertársam nevében, hogy ilyen frappánsan összeszedted, leírtad ezzel a gyakori problémával kapcsolatos gondolataidat.
Fantasztikus vagy! Jó lenne, ha sokan kezükbevennék, olvásnák az írásaidat, mert nagyon hasznosak.
Sok erőt és kitartást kívánok Neked!
GRatulalok!!!!
Zsuzsa
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!
Hiányt pótló írások! Nagyon hasznosak a mai zűrzavaros helyzetekben!
Fel is használom köszönettel és minden jót kívánok Neked Gábor 🙂
Nagyon jól jellemzi ez az írás a pillanatnyi helyzetemet. Mit tehet az ember, amikor az aki kihasználja, sárba tiporja, meglopja, az a saját testvére. És még megszabadulni se tudsz tőle, mert rád csimpaszkodik, szívja a véred, a pénzedet akarja, érzelmi zsarolással próbálkozik. Régóta tudom, hogy milyen ember, de sosem gondoltam, hogy az aljasság legmélyebb fokáig képes lemenni. És én már semmi másra nem vágyom, mint hogy végérvényesen eltűnjön az életemből. Az emiatt érzett fájdalom már múlik, de a szánalom, amit érzek, az megmarad. Végtelenül szánom, amiért az irigysége, a pénzsóvársága, a gyenge önbecsülése okán megfosztotta magát egy testvértől.
Ez jó cikk volt!
Szívesen érdeklődéssel olvasom mindegyik írástAzt gondoltam a bölcsesség a korral jár! Bevallom nem!énis mint minden két lábon földön járó ember bíztam hittem, becsaptak,és természetesen megszivtam!Most gyógyulók, bízva magamba! Köszönöm
Köszönöm, ezek szerint nem csak velem esnek meg ezek a dolgok.
Nemrég találtam rá az oldalra és ezekre a csodás írásokra.
Amikor neki kezdek egy-egy már címében is sokat mondó írásnak, egyszerre vagyok tele érdeklődéssel/várakozással vajon ma mit tanulok belőle és miben ismerek magamra vagy körülöttem levőkre. Mire pedig már benne is vagyok az olvasásban fordul elő a legkülönbözőbb reakció részemről a mosoly a lúdbőr sőt még a könnyezés is. Emlékek, történések sok minden eszembe jut jó is és rossz is. Mentem keresztül sok cifra dolgon és azok az emberek akik itt is említve vannak a legközelebbi nő rokonaim voltak, így ez a tapasztalás túl korán kezdődött…
Bízom benne eltört darabjaim képes leszek újra teljesen összeraknom, és ezen írásokból is merítenem, megismernem ezeket a működési mechanizmusokat, amikről ilyen mélységben ritka jó szakirodalmat találni.
Köszönöm ezt és a többi írást is. Sokat segít.
Baráti üdvözlettel és egészséget kívánva kívánok szép napokat: Mona
Nagyon örülök, hogy gondolatokat indítottam benned, annak pedig még jobban, hogy ilyen értékeseket. 🙂 Szerintem a barátságnál és a segítségnél is két oka lehet annak, hogy valaki feltételekhez köti azt, amit ad. Az egyik az, amit írtál, hogy az ego-ját akarja fényezni, és ehhez kellékként használ Téged. A másik pedig az, hogy tényleg szeret Téged, csak nem jutott el még a megértésnek arra a szintjére, hogy felismerje: nem csak egyetlen helyes út létezik, és amin ő jár, az nem is biztos, hogy helyes. Még ha számára az is, számodra egyáltalán nem biztos, hogy helyes.
Gábor, megint gondolatokat generáltál.
Az egyik, amikor a barátságot feltételekhez kötik. A saját értékrend feltételéhez. Azt kell követned, mert ha nem, akkor megvonják a szeretetet. Amíg úgy táncolsz, ahogy valaki fütyül, addig minden rendben. Amíg nincs ellenvélemény, amíg nincs saját utad, amíg nem más úton jutsz el, lehet, hogy ugyanoda, addig nincs gond. Addig “él” a szeretet.
De jaj neked, ha mást gondolsz. Ha saját magadat mered adni, akkor elévül a barátság.
A másik, a segítés. “Segítek neked, ha beledöglesz is!” Éspedig úgy, akkor és ott, amikor én gondolom. Hogy nincs rá szükséged? Hogy másra lenne szükséged? Olyan nincs! Ezt kapod, ezt kell szeretned, mert különben én nem szeretlek téged. Különben megbüntetlek. Elhátrálok, negligállak, nem érdekelsz már.
Ez utóbbinál szokott megfordulni a fejemben, hogy most vajon én vagyok fontos az illetőnek, vagy csak azért akar-e nekem segíteni, azért akar-e mellém állni, hogy a saját vállát veregethesse. Elkedvetlenít, ha azt érzem, hogy csak a saját egójának a fényezése miatt kellek én, igazából nem is vagyok fontos. Igazából csak ő maga a fontos, ha nem tud tetszelegni a “jó ember vagyok” szerepében, akkor akár el is mehetek a fenébe. Hol itt a barátság?
Köszönöm szépen Éva, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 És annak is, hogy nem törtél össze, hanem felhasználtad a tapasztalataidat. Szerintem nagyon jó a hozzáállásod, tényleg csak nyertél a kapcsolatodban is, és a lezárása által is. Még ha a másik ember nem is értékeli azt, amit adsz neki, Te többé válsz azáltal, hogy adtál. 🙂
Nagyon jó írás, és megint nagyon tanulságos. Pontosan átéltem a leírtakat. És valóban, vannak jelek, csak nem akarjuk észrevenni. Mert az lehetetlen, hogy Ő, pont Ő, aki szintén minden bizalmat megszavazott nekem, aki megosztotta a titkát, az nem lehet, hogy Ő elárul. De, lehet. és megtette. És úgy lépett ki az életemből, hogy amikor már úgy gondolta, hogy számomra kiosztott feladatot megoldottam, szó nélkül lép ki az életemből. Többet semmilyen megkeresésre nem reagált. ……..ez fájt, hosszasan, nagyon. És amikor csitult a fájdalom, akkor egyszer csak azt éreztem, hogy igen ám de álljunk csak meg. Melyikünk hajtja nyugodtan álomra a fejét? Ő, vagy én? Ki adott, ki vett el, ki volt őszinte, Ő, vagy én ? Ki az aki bebizonyította, hogy nahát mennyi mindent meg tud oldani, mennyit tud segíteni, mekkora erő van benne, ha egy ügyért, és valakiért ki kell állni, Ő vagy én ? Én ezáltal erős lettem, Ő pedig gyenge maradt. És gyenge is maradt, ugyanis 5 év teljes csend után keresett meg újra……..segítségre szorulna. És olyan nyugodtan tudtam nem-et mondani, mint amilyen lelki nyugalommal lépett ő ki az életemből annak idején. De ez nem jelenti azt, hogy nem fogok bizalmat szavazni majd újra valaki másnak. Viszont a jelekre jobban odafigyelek majd. És azok akik valóban igaziak , nagyon kevesen vannak. De nem is kell, hogy sokan legyenek.