Csalódtál. Nem, ez így nem pontos; inkább átfogalmazom úgy, hogy fedje a valóságot: meghaltál lelkileg. Valakit, aki nagyon fontos számodra, megajándékoztál a teljes bizalmaddal, felépítettél vele (de inkább számára) egy olyan erős várat, ami már elkészülte előtt lerombolhatatlannak tűnt, beleadtad a teljes szívedet ebbe a kikezdhetetlennek érzett emberi kapcsolatba – aztán mindaz, amiben hittél, egyszerre pillanatok alatt összeomlott.
És most itt állsz egyedül, temetve a lelkedet, az érzéseidet, a hitedet, a reményedet, és talán gondolatban néha már a fizikai lényedet is. Mert az egésznek így nincsen semmi értelme. Már nincsen. Minek add őszintén önmagad, minek higgy és minek szeress, ha a másik ember egy könnyed mozdulattal bármikor a padlóra küldhet? Ha megtette most, megteszi újra. És ha nem ő, akkor valaki más. Itt állsz egyedül, és ha a fájdalmad fizikai formát öltene, akkor a tested már kevés is lenne hozzá – a szorongató érzés betöltene mindent, amit a világból érzékelsz. Már nem bízol senkiben.
Az élet kegyetlen játéka ez. Ha mindent beleadsz, sebezhetővé válsz. Ha megbízol valakiben, ezzel olyan helyzetbe emeled őt, ahonnan könnyen válhat lelked leghatékonyabb pusztítójává. Megéri vállalni ekkora kockázatot? Egyszer mindenképpen – ebben a legtöbb ember egyetért. Na de még egyszer? Vagy két lelki szakadékba zuhanás után harmadszor, vagy még többször ki akarna, vagy egyáltalán ki bírna vállalni ilyet?
Ahogy a mondás tartja, a bizalom olyan, mint a radír: minél több a hiba, annál kevesebb marad belőle. És bizony nagyon könnyű lerombolni a bizalom egy egész életen át felépített, sziklaszilárdnak tűnő várát. Sok apró hiba, vagy akár egyetlen nagy is elég, és a bizalom meghal – jó eséllyel örökre. De nemcsak az emberi kapcsolatokba vetett hitedet veszíted el, hanem az egész életed ingoványos talajra kerül ezáltal. Egy olyan futóhomokra, ahol nemcsak hogy eszedbe sem jut újraépíteni a bizalom várát, de még megállni sem nagyon tudsz a saját lábadon. Túlélésre játszol. És ez így a további életedre nézve elég kegyetlen perspektíva…
Sokan itt meg is rekednek. Hittek, szerettek, bíztak és veszítettek, de mivel ez utóbbitól már rettegnek, így az első hármat sem hajlandóak újra megélni. Vagy ha mégis, azt sem teljes szívvel teszik. Csak óvatosan. Csak egy kicsit, hogy majd ne fájjon annyira. De kicsit szeretni nem lehet. És kicsit bízni sem. Ha benned van a kétely, azzal olyan falat emelsz magad köré, amely minden egyes emberi kapcsolatodban akadályozni fog. Ha csak kicsit hiszel másokban – és önmagadban –, akkor eleve kudarcra ítélsz minden próbálkozást.
De akkor mégis mit lehet tenni? Hiszen Te megpróbáltad. Képes voltál teljes mértékben megbízni egy másik emberben, ő mégis visszaélt vele. És szereztél egy olyan mély sérülést, hogy most úgy érzed, nem élnéd túl, ha valaki újra felszakítaná azt. Vannak, akik ezért egyenesen azt hazudják önmaguknak, hogy nem is akarnak már újra bízni senkiben. Hogy megszokták: csak magukra számíthatnak. Hogy az őszinte, tiszta szeretetre már nincs is szükségük, mert elég volt belőle – és úgysem létezik. És a legszomorúbb az, hogy sok olyan ember van, aki ezt tényleg el is hiszi. Megkeményíti a szívét, megerősíti a saját maga által emelt védelmi falakat, és soha nem enged már be rajtuk senkit teljesen, legfeljebb csak fél lábbal. De közben nem boldog. Nagyon nem az. Szenved, és ezt úgy próbálja kompenzálni, hogy beletemetkezik valamibe – vagy a munkába, vagy egy szenvedélybe, vagy egy betegségbe. Igazán boldog viszont már soha nem lesz.
Sakk, matt. Ez így sehogy sem jó. Bízni már nem tudsz, anélkül viszont boldog sem leszel soha. Egy élet lassú alkonya következik. Vagy lehet máshogy is? Lehet ennél többet is kihoznod belőle? Lehet, hogy csak Te hiszed soknak a tapasztalatodat, valójában azonban túl kevés van? Igen, túl kevés, és az alapján általánosítasz. Mert egy valamit elfelejtettél: ez nem csak Rólad szól. A bizalomhoz mindig két ember kell. És az, hogy valaki ezzel visszaélt, vagy akár többen is megtették ezt, valójában nem sokat jelent. Mindössze annyit, hogy eddig rossz helyen építkeztél. De azt nem jelenti, hogy nincsenek jó helyek.
Persze ilyen könnyen nem lehet elintézni a kérdést. Amit átéltél, az valóban halálosnak tűnő seb. Teljesen megértem, hogy nem akarsz újra átélni hasonlót, de még annak sokkal enyhébb változatát sem. Azonban a boldogság iránti vágyat csak átmenetileg lehet lecsillapítani, tartósan soha. És ezt belül mélyen Te is pontosan tudod.
Akkor próbáljuk meg… Próbáljunk kihozni valami pozitívat egy reménytelennek tűnő helyzetből. Mert valóban reménytelennek tűnik, de ez mindig így van, ha olyan dologba vágsz, amihez át kell lépned jelenlegi korlátaidat. Valójában ugyanis mindössze ennyiről van szó: túl szűk kereteket szabtál magadnak. Vagy ahogy Fodor Ákos nagyszerűen megfogalmazta: „Kapaszkodókat gyártunk s mire eszmélünk: kész is a ketrec.”
Ahhoz, hogy esélyt adj magadnak a boldogságra, érdemes tisztában lenned néhány dologgal. Mindenekelőtt azzal, hogy kinek adtad eddig a bizalmadat, és ezután kinek fogod. Ha a két személy ugyanaz, akkor a korábban említett radír hasonlat teljes mértékben helyt álló. És hacsak nem ment át az az ember alapvető személyiségfejlődésen, akkor újra el fogja játszani a bizalmadat. Egyszer mindenki hibázhat. Ha valaki igazán fontos számodra, akkor adsz neki egy újabb esélyt. De ha valaki másodszor, vagy akár harmadszor is elköveti ugyanazt a hibát, akkor jó, ha tudod, hogy el fogja követni negyedszer, ötödször és sokadszor is. És az már nemcsak az ő hibája lesz, hanem a Tiéd is.
Ha viszont a sérülésed okozóját már kizártad az életedből, és „csak” a sérülést magát cipeled tovább, akkor érdemes átgondolnod két nagyon fontos dolgot. Az első az, hogy egy új kapcsolatban a másik embernek semmi köze a fájdalmadhoz, és ha Te azon keresztül szemléled őt, akkor őt magát soha nem fogod látni, csak benne önmagad. A félelem persze nagyon erős, tudom. Igen, újra megsérülhetsz. És természetes, hogy most azt hiszed, azt már nem élnéd túl. De túlélted már korábban is, amikor a hosszú évek alatt felépített kis világodat valaki porrá rombolta. Túlélted, és most itt vagy. Csalódtál, de csak egyetlen emberben, vagy egy embertípusban. Ha ezt kiterjeszted minden más emberre is, az már kizárólag rólad szól, ugye tudod?
A másik fontos dolog pedig az őszinte, nyílt kommunikáció. Mindenekelőtt önmagaddal. Ez lesz a legnehezebb feladat, mert az emberek többsége nem elég bátor ahhoz, hogy szembenézzen önmagával, a gyengeségeivel, a mélyen gyökerező félelmeivel és a vágyaival. Sokan elakadnak itt, de Te nem fogsz. Ha tényleg elég volt a szenvedésből, akkor megteszed ezt a lépést. És miután megtetted, képes leszel őszintén beszélni azzal az emberrel is, aki van olyan fontos számodra, hogy a bizalomnak legalább az esélyét megadd neki. És amikor azt mondom, hogy őszinte kommunikáció, akkor nem csak egy alapvető őszinteségre gondolok, hanem az érzések és gondolatok fájdalmasan őszinte rendezésére. Fájdalmas, mert ahhoz, hogy újra kiépülhessen egy teljes bizalomra és őszinte szeretetre épülő kapcsolat, Neked is és a másik embernek is tisztában kell lennie a ténnyel: sérült vagy. Olyan sérülés ért, ami nem múlik el egyetlen nap alatt.
Ezt viszont sokan nem vállalják fel. Attól képzelik magukat erősnek, hogy gyengeségeiket és sérüléseiket takargatják mások elől – de sokszor még önmaguk elől is. Erősnek mutatják magukat, de valójában nagyon gyengék, és ez mindig hamar kiderül. Az agresszív megnyilvánulásokból, a frusztrált megjegyzésekből, vagy a felszínre törő félelmekből. Ezzel szemben a valóban erős emberek tisztában vannak a gyengeségeikkel, és dolgoznak rajta, hogy megerősödjenek.
Igen, lehet várat építeni homokra is, csak nagyon erős alapok szükségesek. És ugyanígy fel lehet újra építeni a porrá rombolt bizalmat is, ha nem elégszel meg a felszínnel, hanem mélyre ásva kezded az építkezést. Mélyre ásol önmagadban, őszinte vagy saját magaddal és a másik emberrel is, őszintén kommunikálod felé a sérülésedet, és egyikőtök sem fojtja el magában az ezzel kapcsolatos érzéseket. Mert őszinteség hiányában csak értéktelen emberi kapcsolataid lesznek. Ha viszont felvállalod önmagadat, és megtalálod azt az embert, aki nem önmagát szereti benned, hanem elfogad Téged olyannak, amilyen vagy, akkor bármekkora sérülés is ért, újra képes leszel felépíteni a bizalom várát. Mert van kiért, és van miért. Nagy munka lesz, de türelemmel és őszinte szeretettel sikerülni fog.
És ha még mindig félsz megbízni egy másik emberben, akkor emlékezz a mondásra, mely az élet minden területére igaz:
„Ha megpróbálod, veszíthetsz. De ha meg sem próbálod, már veszítettél.”
Nagy köszönet Szilviának, hogy őszinte kérdésével hozzájárult ennek az írásnak a megszületéséhez. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Véletlen. Szerencse. Rendkívüli tehetség. Abnormális állapot. Ilyen vagy ehhez hasonló
Tovább
Mindnyájunknak vannak céljai. Legalábbis azoknak, akik élnek, és nem élőhalottként
Tovább
Sokan építenek falakat. Falakat, amelyekkel védeni próbálják önmagukat, vagy éppen
Tovább
Fontossá általában kétféle ember számára válhatsz: az egyik az, aki
Tovább
Ez nagyon jó. Hogy keressen az ember másik anyát vagy másik apát? Barát és párkapcsolat lehet több. Nem ad megoldást ez a cikk sajnos sok olyan kapcsolatra amiből egy van. És nem is lehet több. Minden szavát a másiknak ezentúl megkérdőjelezed ugyanis szükséged lenne rá mert ismétlem EGY van belőle. Vagy egyszerűen dobd el és élj család nélkül. De akkor ezen a ponton ez mindenhol máshol is megoldás lehetne.
Remek írás. Az életben van választás, el lehet dönteni, hogy mit választunk. Én a falakat választottam és nem bántam meg.
Nincs kedvem felülni újra egy érzelmi hullámvasútra.
A munka és egy jó hobbi rengeteget segít.
Aki pedig próbálkozik, annak minden tiszteletem!
Jó ezt olvasni, és ahogy az ember olvassa, mintha pille könnyű lenne az alkalmazása is. Ha valaki 100 %-ban bízik valakiben, és közben reméli titokban, hogy ez oda-vissza működik, akkor óriásinak tűnik a csalódás, ha mégsem. Könnyen akkor tudja venni az ember, ha nem adja magát 100 %-ban. Nyilván egyedül sem szeretne maradni senki. Eleve az emberiség közösséget alkot. Az már más kérdés, hogy az emberiség nagy része negatív irányban elfajzott, Két egyforma ember meg ugye nincsen. Minden esetben azok szívnak, akiknek jó lelkük van, és minden megbántás ellenére – ha szükség van rá – megy és adja magát az idiótának is. Megint más a helyzet, ha valaki családon belül aláz valaki, mondjuk egyik felmenője. Nem tudja szeretni, de érzelmileg zsarolja. Ha a gyereke pedig szereti, akkor valóban sakk-matt egy életre. Szar kilátások. Az a mondás is igaz, hogy az embernek a legnagyobb ellensége az ember! Valami érthetetlen okból kifolyólag. Ha nem így lenne, háborúk sem lettek volna.
Köszönöm szépen, pont erre volt szükségem most. Tökéletesen megfogalmaztad és összefoglaltad azt ami bennem már egy ideje zajlik és nem birok túllenni rajta. Szembe fogok nézni önmagban ezzel a zavarral és esélyt fogok adni magamnak, hogy újra bízhassak illetve másoknak is hogy megismerhessenek. Minden jót kívánok! 🙂
Szia Gabor 🙂
Pontosan igy tapasztaltam meg a bizalomvesztest, ahogy kezded leirni ezt a tanitast. Es nem egyszer, hanem keteszer is. Onkent dugtam a fejem a hurokba. Soha nem hibaztattam senkit erte, mert ahogy igen-t mondtam, mondhattam volna nem-et is. Egy ilyen bizalomvesztes, nagyon nagy tanitas, ami felnyitja a szemeket. Utan rajovunk, hogy mekkora erteke van a bizalomnak, es mennyire tonkre tud tenni, ha masok belegazolnak. Azt hiszem a legnagyobb fajdalmak kepesek a legerosebb varakat felepiteni. Es tisztan latni: ki, milyen szandekkal kozeledik fele.
Udv. Rozika.
Kedves Gábor!
Pontosan ezt élem most meg.Teljesen megbiztam valakiben,aki elárult.Legalabbis úgy érzem.Mégsem bánom hogy így történt,mert tapasztalatként tekintem.Nem fogok az öndajnálatba temetkezni,de most hagyok magamnak időt hogy ezt a csalódást megéljem.Köszönöm az irásod,ez most újra építő jellegű
Kedves Gábor! Mit jelent az, hogy “önmagát szereti benned”? Köszönettel: András
Kedves Gabor, nagy érdeklödessel olvastam vegig a cikkedet. Sajnos en pont egy ilyen szituáciot élek át amiröl te irtál.
Nalunk is megingott a bizalom ami aztan sajnos a gyülölet miatt váláshoz vezetett. És ahogy a bölcsek mondják
…az idö mindent megold. Idöközben rajöttem hol hibáztam es bocsánatot kértem es ezaltal ugy érzem elindultam a lelki fejlödésem egyik szakaszán. De ahhoz, hogy kiérdemeljük ujra a partnerünk bizalmat ahhoz esélyt kell,hogy kapjunk ra. Mindennap imádkozom, hogy megbocsajtson es hogy ujra visszatudjunk találni egymashoz.
Pedig sokan azt mondják felmelegitve csak a káposzta jo. De kérdezem hagyjunk egy 25 éves kapcsolatot a makacsság es a büszkeség miatt veszendöbe hagyni? Még belegondolni is nehez azt a sok minden szepet es jot a közös otthont vele eggyütt a családot nem lehet nem szabad feladni. Ugye kedves Gágor te is ugy latod, hogy van rá megoldás?
Köszönöm, hogy meghallgattal es remelem valaszra is méltatsz ha idödböl kitelik.
Üdvözlettel Eva
Végig mentem én is az úton, a pofáraeseéstől, a magány tornyáig. Állnak a falaim, erősek 10 éve…védeni építettem őket és a börtönöm lett…A magányos években persze rájöttem, olyat vártam el ami nincs, amit a másik nem tud megadni. Ajtót nyitottam..bár én félek kimenni a világba, de esélyt adtam hátha valaki be akar jönni…hátha VALAKi be akarna , kézen fogna és vissza vezetni az életbe… de ő csak kívülről nézeget befelé….engem hibáztat hogy nem rohanok hozzá, hogy nem mutatom ki hogy szeretem (szeretem?)így ő nem tud szeretni, ha nem kap viszonzást.. Így maradok a börtönömben..lassan feladva a hitet, reményt..életet..
Újabb és újabb áldozatok a nárcizmus oltárán. Sokan vagyunk. Megtalálni a gyökereket, megtanulni a leckét magamról és a világról, előre nézni és menni tovább. Felépíteni újra önmagam a semmiből, visszakapni a régi életem és nem hagyni, hogy többé behálózzon semmilyen magát valóságnak mutató illúzió.
Minden építkezés jó, mert létrejön valami! Hogy azután az kinek és mire lesz jó?!? Majd idővel kiderül… lehet, hogy senkinek, semmire!
Minden kapcsolat magában rejti a befejezés, és a fájdalom lehetőségét… Ha ezt első perctől tudom, akkor nem a másikat hibáztatom a fájdalomért, csak hagyom, hogy kicsit megéljem a fájdalmat, majd igyekszem gyógyítani a sebet! Teljesen ritkán gyógyul, de a lényeg: ez nem egy másik személy hibája, hanem a kapcsolatnak magának a jellemzője!
Most is van olyan seb, amely még sajog, mégis: már egy új vár épül… sajnálom az egyiket, de örülök a másiknak! Szeretném hinni, hogy ez nem új fájdalmat jelent majd, de tudom: benne van a pakliban! Mégis jó… és amíg hiszed, tudod és érzed, hogy jó, addig megéri építkezni!
Kedves Gábor !
Nem tudom kinek milyen tapasztalatai vannak az életben , mindenki a saját élete az amit ismer igazán , amit elmond valaki azt nem tudja senki átélni .
A másik élettörténete lehet hiteles , vagy hiteltelen , de egy biztos amit nekem át kellett élnem azt senkinek nem kívánom ! Nem bízom az emberekben főleg a Magyarban nem , és ezt nem hiszem , hogy valaki vissza tudná adni ,( a bizalmat , a hitet , a reményt ) stb . Kinlódok – kinlódok , de ennek nem sok értelme van !
Ha valaki a reményt megcsillantja azt megköszönöm !
Üdvözlettel : Csaba
?
Kedves Gábor!
Köszönjük értékes meglátásaidat, útmutatásaidat, nem csak ebben a posztban, hanem mindegyikben. A jelenlegi, bizalomvesztésről szóló poszthoz ha nem bánod csak egyetlen további tanácsot adnék a hasonló helyzetben lévőknek – természetesen mint gyakorlott bizalomvesztő és ennek ellenére alapból mindenkinek bizalmat szavazó “sorstárs”. Ha elvesztettük egy emberben – s ezáltal mindenkiben – bizalmunkat, az alapvetően azt jelenti, hogy ÖNMAGUNKBAN nem bízunk többé. Nem hisszük, hogy szerethetőek vagyunk, hogy megérdemeljük mások megbecsülését és így tovább…. DE! Tanácsom az, hogy ne nagy falattal kezdjük. Ne egyből egy másik kívülálló kezébe helyezzük annak visszaigazolását, hogy bizony érdemesek vagyunk a szeretetre. Az én módszerem az egyéb területeken – munka, barátságok, tanulás – szerzett önbizalom építése. Apróbb falatokban, kis sikerekkel töltöm fel a kiüresedett “önbizalomszekrényt”. És ha ez megvan – magamról tudom, hogy ez mindig megtörténik -, akkor csak úgy egyszerűen a legváratlanabb utcából szembejön veled az az ember, aki újra szépnek lát, értékesnek, szerethetőnek…. és egyszerűen nem leszel képes mást tenni, csak megbízni benne. Ha autóversenyző akarsz lenni ugye nem egyből egy F1-es autóba ülsz bele, hanem először kisebb kategóriás járműveken gyakorolsz? No, hát így van ez az önbizalommal is. Csak lassan, észrevéve, értékelve minden egyes apró lépést.
Ezek a “gondolatfoszlányaid” szerintem nagyon fontos alapkövek, amikre erős várat lehet építeni. Köszönöm szépen Ildikó, hogy megosztottad. 🙂
Kedves Herceg,
nagyon szívesen, én pedig köszönöm, hogy ovlastad. Azt javaslom, hogy ne megszabadulni próbálj a bizalmatlanságtól, hanem alakítsd át. Megtanultad, hogy semmi sem biztos, sem a szavak, sem a vallás, sem a közös alapokra való építkezés. Egy kapcsolat olyan, mint egy kert: mindennap ápolni kell, különben úrrá lesz a gaz. Ismerkedj, adj egy kezdeti bizalmat a másik embernek, és amint fellépnek az első nézeteltérések (mert az minden kapcsolatban van), akkor figyelj oda, hogy mit tapasztalsz a Magad és a másik fél részéről. Együtt próbáljátok megoldani, vagy egymás ellen harcoltok? Ebből derül ki, hogy megfelelő embert választottál-e. Itt írtam róla korábban, remélem ez is hasznos lesz számodra: http://hasznaldfel.hu/2016/05/hiaba-finom-ha-belehalsz-avagy-honnan-tudod-hogy-mergezo-kapcsolatban-vagy.html
Legyen szép napod! 🙂
Gábor
Köszönöm a cikket!
Először olvasva annyira mellbe vágott, hogy teljesen le voltam döbbenve! Gyorsan írtam egyik ismerősömnek, hogy megint kibeszélt engem…. és ez alapján lett írva az a cikk.
Iskolapéldája vagyok a leírtaknak. Szó szerint, minden sorának. Én megéltem ezt. A teljes összeomlást, a totális pusztítást a lelkemben, és leírt tüneteket a bizalmatlansággal kapcsolatosan.
Másfél éve történt, de még mindig romokban heverek lelkileg, mert nem tudtam egymagam megoldani ezt, ami és ahogyan itt le van írva gyógymód ként. És tényleg nem tudtam csak kicsit szeretni. Maximálisan benne voltam a (nagybetűs) KERESZTÉNY házasságomban (atombiztos alapokkal, egységes erkölcsi szabályokkal, tűzbiztos elvekkel, teljes hűséggel, odaadással, és az összes szeretettel! Sajnos összeomlott…. Elhagyott azzal a mondattal, hogy : “Bocs’… .de részemről TÉVEDÉS volt ez a (Keresztény) házasság! ”
Minden összedőlt bennem! Az összes létező értékrendem, emberi, férfiúi, vallási, társadalmi, a hitem a jóban, a tisztességben, önmagamban, az emberekben, a világban, Istenben, mindenkiben a földön! És jött a “sünibundába” bújás, köfalak emelése saját magam körül, hogy nehogy véletlenül is megismétlődjön ez, mert nem élem túl (férfi létemre sem!) És a belső fájdalmak, a csendes haldoklás időszaka. AZ élni – NEM akarás, a melankólia, az apáti, xanaxok, önvádaskodás, önutálat, és énképkrízis, önbizalom elvesztése, értékrendjeim, terveim, vágyaim összeomlása. Egy ismerősömnek, aki a romantikus, és érzékeny lelkem ismerője, sikerült sok hónap után visszaterelni csak az élni akarás útjára. Aztán ahogy múlt az idő, a saját magam által felépített köfalak, és a tüskés sünibunda a saját börtönöm lett…. Ott pusztultam csendben a saját lelkem fájdalmában, SZERET (adása és fogadása) megélése nélkül! Nem tudtam úgy élni! Nem is tudom melyik a rosszabb? A félelmek közt, és összeomolt lélekkel, az újabb összeomlás fájdalmának a félelmétől rettegve megszűnni szeretni, vagy megpróbálni újból kinyílni, de hogyan? Fél gázzal? Hogyan lehet szeretni bizalom nélkül, és csak félig? Hogyan lehet már eleve belevinni egy új élethelyzetbe, új ismerkedésbe a már megélt fájdalmat, és kételyeket? Illetve a cikk olvasása után, ott a kérdés bennem továbbra is, hogy HOGYAN NE vigyem bele?
Hogyan tudom legyőzni bennem azt, hogy “Ő” másmilyen? Hogy “Ő” nem akar fájdalmat okozni? Hogyan győzzem meg magam, hogyan bízzak meg benne (bárkiben ezentúl), hogyan bízzak meg saját magamban hogy észreveszem ha valaki ismét a lelkemet akarja összetörni, és nem engedem neki?
Hogyan tudom kiküszöbölni azt hogy még egyszer megtörténjen egy ilyen totális összeomlásom?
Nem tudom!
A cikk végén, ott láttam a reménysugarat! Lehetséges…. írja a cikk írója…. De olyan őszinteség kell ehhez, amit én azt hiszen egyedül képtelen leszek elérni, megoldani, elfogadni, megélni, megvalósítani.
Tehát ez is tárd-függő dolog lesz. Magyarul, ennek az őszinte megoldása, a párkapcsolat mélységén múlik, mennyire adok neki bizalmat, elmondván a lelkem törését, és sérülését, amivel csak újabb sérülékenységem mutatom meg.
A másfél év nem volt elég hogy kimásszak ebből a bizalmatlanság gödréből, amibe mindenkit beleraktam. Önmagamat beleértve is.
Most a cikk végén leírtakba próbálok kapaszkodni, és reménykedni. Hiszen bizalom nélkül nem lehet szeretni. Szeretet nélkül viszont nem tudok élni.
Köszönöm a cikket!
Herceg
Csak kérdések,csak gondolat foszlányok …
Mi a csalódás?
Mi a bizalomvesztés ?
Hol indul?
Minden ilyen irányú történés az életemben arra tanított,hogy önmagamban
keressem a kiinduló pontot,a válaszokat is.
Csalódni a másikban miért lehet ? Mert valami olyasmit várok el tőle,amit
nem tud,nem akar megadni.
Hozzáteszem,hogy nem önostorozásként élem meg ezeket a magamfigyelő
pillanatokat.Inkább újabb és újabb puzle darab önmagam megismerésében.
Kedves Maryka,
nagyon örülök, hogy hasznosak az írásaim, köszönöm szépen, hogy olvasol. 🙂
És annak is nagyon örülök, hogy van benned bátorság és szeretet ahhoz, hogy még egy esélyt adj. Ha visszaél vele az, akinek adtad, akkor is nyugodt lelkiismerettel és tapasztaltabban léphetsz tovább (tehát Te mindenképpen nyersz), ha pedig nem él vissza a bizalmaddal, akkor mindketten nyertetek. 🙂
A legjobbakatak kívánom Neked szeretettel!
Gábor
Kedves Gábor!
Nagyon szeretem olvasni az írásaidat. Ezt különösen igaznak érzem,mivel pont most éltem meg egy bizalomvesztést.Elfogadom,hogy mindenkinek jár még egy esély. Megadom…………. Szeretettel Maryka
Köszönöm szépen Hajni, hogy olvastad, és örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Teljesen egyetértek, ezt az utat mindenki csak maga tudja járni, mások legfeljebb csak segíteni tudnak benne. De lépni helyettünk senki nem fog. Örülök, hogy Te is tanítóként tekintesz a tapasztalataidra, mert ez a boldog élet kulcsa. 🙂
Nagyon jol megirt cikk! Koszonom, hogy olvashattam. Bizalmat amit elvettek, azt onmagamnak kell vissza szereznem , hiszen serultem, gyogyulni is csak magam tudok. Ha mar bizom ujra magamban megtanulok bizni megint masokban! Nem is a strok utjan de egy masik tanitom a kereszten amit kaptam bolcse tesz… 😛 vagy balgava, bizalom kerdese!
Köszönöm szépen 🙂
De jóóóó ez is!
Nagyon megtisztelő, köszönöm szépen. 🙂
Legyen szép heted!
Gábor
Kedves Gábor!
Köszönöm. Természetesen a Te neveddel teszem bele, és ha kész, számíthatsz egy példányra tőlem. 🙂
Szeretetteljes üdvözlettel:
Susi
Kedves Susi,
nagyon örülök, hogy hasznos számodra az írásom. 🙂 Nyugodtan tedd be a könyvedbe, köszönöm szépen, hogy még több emberhez eljuttatod. Ha hivatkozol rám, azzal segíted az én munkámat is, de ezt Rád bízom.
Én is a legjobbakat kívánom Neked, és nagyon sok sikert a könyvedhez. 🙂
Legyen szép napod!
Gábor
Nagyon jó meglátás, teljes mértékben egyetértek. Ahogy a mondás tartja: “Van, hogy nyersz, és van, hogy tanulsz.” Persze amikor érzelmekről van szó, akkor egy ideig nehéz észrevenni a tanulás részt, sőt, van, akinek egész életében nem sikerül.
Örülök, hogy hasznos volt az írásom, köszönöm. 🙂
Kedves Gábor!
Nagyon tetszik amit írtál, és szeretnélek megkérni arra, hogy engedd meg nekem, hogy ezt az írásodat beletegyem most készülő könyvembe. Az ok, amiért erre kérlek, hogy úgy hiszem nem tudnám ilyen empátiával leírni a bizalomvesztés által okozott lelki fájdalmakat, mivel én magam nem éltem át őket. A szavaidat ellopni, vagy kifacsarva sajátomként “eladni” pedig nem szeretném.
Köszönöm rám fordított figyelmedet!
További minden jókat kívánok neked és kedves olvasóidnak.
Üdv: Susi
Szerintem vesziteni nemlehet, mert minden veszteségben van egy jó tanács, ha csak annyi, hogy többet necsináld, már maga ez a tény egy nyeremény. Ha homokvárat épitesz és összeomlik, megtanultad hogy többé oda nem épitessz, tehát nyertél.
Egyébkén ez a cikk nagyon tanyulmányos, édekest, sok igazság van benne.
Köszönöm Tisztelettel.