Mindennapi Motiváció – Soha nem késő élvezni az életet

Írta: | 2017-08-24
Változás. Az emberek jelentős részének ezzel van gondja. Vagyis magával az élettel. Változás nélkül ugyanis nincsen élet, és bár rengetegen keresik az állandóság által remélt biztonságot, valójában a lehető legveszélyesebb stratégiát követik. A világ ugyanis folyamatosan változik, ha tetszik, ha nem. Változunk mi magunk és a környezetünk is, rengeteg feszültséget, frusztrációt és konfliktushelyzetet generálva önmagunknak és egymásnak.
Pedig nem kellene ennek így történnie. Lehet a változásra másképp is tekinteni: mint lehetőségre. Úgy, mint egy ajándékra, nem pedig úgy, mint valami kegyetlen ellenségre. Az emberek többsége persze már túl sokat csalódott ehhez. Túl fáradtnak, túl öregnek, túl keménynek, túl elkeseredettnek érzi magát ahhoz, hogy elkezdje újra – vagy talán életében most először – igazán élvezni az életet.
Neal Unger nem ilyen ember. Ő nem törődött bele a csalódásaiba, a bukásaiba, de még az életkorába sem. 63 éves, azonban nem éppen úgy él, ahogy a legtöbb hasonló korú embertársa. Neki van egy szenvedélye: a gördeszkázás. Egy olyan szenvedély, ami felülír minden külső körülményt, felülír minden kifogást, és felülírja a berögzült társadalmi koncepciókat is.
Mert miért ne lehetne valaki nagypapa korban is fiatal? Miért kellene a mozgáshiány miatt az ízületeit fájlalva ücsörögnie a fotelban? Mi gátolhatná meg abban, hogy egyszerűen csak úgy élvezze az életet? Neal-t semmi. Ő felismerte, hogy csak a jelen pillanattal rendelkezünk, és abból kell kihoznunk a legtöbbet. Pontosabban nem kell, csak érdemes. Nagyon érdemes.
És hogy milyen egy hatvanon túli ember, akiben nem veszett el a benne lévő gyermek? Ez a rövid videó nagyon jó betekintést enged Neal világába.

Ez az idősödő korú, lélekben fiatal gördeszkás valami nagyon fontos dolgot ismert fel. Nemcsak azt, hogy a sportnak fizikailag és lelkileg is mennyire pozitív hatása van az életére, hanem azt is, hogy ha azt csinálja, amit szeret, akkor van értelme minden egyes nap felkelnie. Akkor nem vánszorgásról szól az élete.
Változás, feszültség és kudarc neki is jelen van a mindennapjaiban, ő azonban nem hagyja a negatív tapasztalatait úgy, ahogy vannak, hanem átalakítja azokat pozitív energiává, amivel már nem rombolja, hanem építi magát. Neal számára a gördeszka jelenti ezt az átalakítást, de sokféle út létezik, amelyek ugyanígy visszavezetnek önmagunkhoz.
Mert végül ez az, ami számít: hagyod-e, hogy a világ, a környezeted, vagy a saját félelmeid megtörjenek, vagy pedig megtalálod a belső tüzedet, és elkezded élvezni az életet. Amíg még megteheted.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

3 gondolat ehhez az íráshoz: “Mindennapi Motiváció – Soha nem késő élvezni az életet

  1. Winke Henriette

    Kedves Gábor ! Mindig örömöt okoz, amikor ilyen életet megjobbító és kiutat mutató szándékkal találkozom, mint a tiéd is. Csupán egy gondolatkörrel egészítem ki a mostani írásod gondolatkörét, hogy ma még a fiatal korosztály is elakad, amikor megkérdezem, hogy mivel szeretne foglalkozni, mi az amit örömmel, szívvel-lélekkel tud, vagy tudna csinálni. A megmaradt szabadidejük nagy részét – ami igen kevés a kötelező iskolai és különórák, sport, edzések időbeli lekötöttsége után – nem a szabadban, a természetben töltik, hanem ülnek és az okostelefonjuk, vagy a tabletjük társaságában, a facebookon élik az életüket. Ez olyan, mint egy járvány és tömeges jelenség. Egyéni útjukat vagy eleve a szüleik által megszabott úton járják, a kevés szabaidejükben pedig belemerülnek, talán bele is menekülnek a felejtést, feloldódás illúzióját keltő hálózatba. Ebbe szoknak bele, mire 20-25 évesek lesznek. Ebből nehezen találnak rá önmagukra. Bármelyik korosztályhoz tartoznak is, amikor megkérdezem, mit szeret csinálni, miben talál örömöt, csak néznek rám és azt mondják: “Nem tudom.” A megszokás nagy úr az életünkben. A változás úgyis kikényszeríti a változttást. Úgy látom, a legtöbbször ennek is ára van. Az emberek valóban félnek a változástól, minden módon ezt igyekeznek a leginkább elkerülni. Az állandóságba görcsösen kapaszkodnak, mert mintha megszokták volna a szenvedést és úgy képzelik, hogy ez az élet természetes velejárója.

    Reply
  2. Em

    Ez tényleg tanulságos volt. Én legtöbbször szeretem a változásokat. Nincs házunk, mert szeretünk időről időre -bizonyos élet és hitforma miatt is – költözni. Ezért persze sokfélét dolgozhattam, persze ezért nem az szerepel az önéletrajzomban, hogy 5 év itt, 10 év itt, vagy 20 amott. Az ilyen emberek agya sokszor monoton, nem gondolkodva megy dolgozni, unja már az életet, stb…az agyunknak kellenek az új impulzusok! Felfedezni, kipróbálni új dolgokat, az klassz. Persze bizonyos téren meg jó az állandóság is- meghitt társban, őszinte barátokban, kapcsolatokban…
    Viszont. Ez a videó másrészt megerősített abban, hogy bizony e világra nem 70-80 évre vagyunk tervezve. Ha az élet nem múlna el, bőven lenne mit csinálni, és nem fásulnánk bele! Köszönöm.

    Reply
  3. Viktória

    Kedves Gábor!

    Nagyon szeretem az írásaidat olvasni. Sok hasznos gondolat jön tőled és és ez által jutnak nekem is eszembe dolgok.
    Nem könnyű változtatni ha a környezeted nem szívesen fogadja el a Te változásodat. Nekem úgy érzem egy dologban sikerült a változás. Idős koromban 66 évesen csatlakoztam a helyi népi tánc csoporthoz. A férjem nagyon ellenezte akkor. De én maradtam és nagyon szeretem csinálni .A csoportunk már több éven keresztül arany minősítést ért el a senior országos táncversenyeken. Egy idő után a férjem is elfogadta ,hogy én táncolni járok, sőt Ő szokta videóra venni a fellépéseinket. Lehet,hogy ez nem tűnik nagy dolognak más szemében,de én nagyon örülök,hogy ott lehetek és 68 évesen is élvezem a táncolást a közösségben való közreműködést. Büszke vagyok magamra. Bár más dologban is el tudnám ezt mondani.
    Baráti üdvözlettel: Viktória

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.