Senki nincs a hajóban – egy taoista történet indulataink kezeléséről

Írta: | 2018-04-26
Az emberek többsége hajlamos könnyen belecsúszni az áldozatszerepbe. Talán Te is érezted már úgy, hogy valaki felidegesít, tönkreteszi a napodat, vagy folyamatosan megkeseríti az életedet. Egyértelműnek tűnik, hogy az ő felelőssége a szenvedésed, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez így is van. Erről szól az a történet, ami Csuang-ce taoista gondolkodó egyik anekdotájából ered.
*****
Élt egyszer egy ember, aki rajongásig szerette a kis hajóját. Rendszeresen ápolta, szépítette, óvta mindentől, ahogy csak tudta. Minden héten kitakarította, hajókázott egyet a folyón, majd visszatérve újra kitakarította és gondosan biztonságba helyezte. Annyira féltette mindenkitől, hogy még a saját felesége és gyermekei sem nyúlhattak a hajóhoz.
Egyik évben, még a tél beállta előtt hosszú heteket töltött azzal, hogy az egész hajót felújítsa és lefesse, és a végeredménnyel meg is lehetett elégedve: pont úgy nézett ki a hajó, mint újkorában. Ahogy ott állt féltett kincsében gyönyörködve, arra gondolt, hogy még egy utolsó utat megtesz vele, mielőtt kénytelen lesz eltenni jövő tavaszig.
Ködös őszi reggel volt. A folyó csendesen haladt a maga útján, emberünk pedig gyermeki lelkesedéssel nézelődött csodálatos tulajdonának fedélzetén, ahogy a folyóparton ágaskodó fák egymás után bukkantak fel, majd tűntek el a szeme elől. Elégedett volt. Élvezte a hajókázás minden egyes pillanatát, távol az emberektől, csendben, békességben.
Ekkor hirtelen egy nagy csattanás zökkentette ki nyugalmából: hajója úgy megrázkódott, hogy a férfi majdnem el is veszítette egyensúlyát. Ahogy oldalra fordult, egy másik kis hajót pillantott meg, ami egyenesen az övébe ütközött, és le is tört egy darabot belőle.
Mérhetetlen düh és kétségbeesés fogta el emberünket. Valaki egy szempillantás alatt tönkretette a tökéletes reggelét, és súlyosan megrongálta legféltettebb kincsét is, ami egy perce még teljes dicsőségében pompázott.
A férfi ordítani kezdett a másik hajó tulajdonosának: „Mi az ördögöt csinál, maga idióta?! Elment az esze?! Micsoda barom kormányozza bele a hajóját a másikéba?! Hogy lehet így tönkretenni a hajómat és az egész napomat?!!”
Azonban válasz nem érkezett. A férfi erre még ingerültebb lett, egymást követték a szitokszavak, és a benne lévő düh egyre csak fokozódni látszott. Még mindig semmi válasz nem jött a másik hajóból. A dühös ember tovább kiabálva közelebb lépett, és csak ekkor vette észre, hogy a másik hajóban senki sincsen. Egy öreg, magára hagyott kis hajó volt, ami irányítatlanul sodródott lefelé a folyón, és pont az ő hajójába ütközött bele.
Ekkor döbbent rá a férfi, hogy mi is zajlott le benne az elmúlt néhány percben. Egészen idáig a másik hajó kormányosát tette felelőssé saját dühkitöréséért és a napja tönkretételéért – csakhogy a másik hajónak nem volt kormányosa. Nem volt kire mutogatni többé, hiszen egy üres hajó váltotta ki belőle ezeket az indulatokat.
Megértette, hogy a feszültség, a düh, és minden negatív érzelem, ami hirtelen kiömlött belőle, végig ott volt benne. Az mind az övé, és az ő felelőssége volt az is, hogy nem tudott mit kezdeni vele.
*****
Nem mindig üres a másik csónak. Van, hogy tényleg egy másik ember okoz fájdalmat neked, de akár szándékosan teszi, akár véletlenül, a saját reakciódért már nem ő a felelős, hanem Te magad. Tönkreteheted a napodat, tönkreteheted a hetedet, vagy tönkreteheted akár az egész életedet is, de ez már a Te döntésed.
Azon, ami történt, már nem tudsz változtatni; az viszont, hogy mi történik ezután, kizárólag rajtad múlik.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

5 gondolat ehhez az íráshoz: “Senki nincs a hajóban – egy taoista történet indulataink kezeléséről

  1. Elisabeth Téglás

    Azzal kezdtem a napot, hogy elolvastam a történetet. Találónak éreztem, mert tegnap jól felbosszantottam magam egy eseményen, de abban a hajóban ott volt a kormányos. Természetemből fakadóan én is felcsattantam, szitkozódtam, majd amikor a “kormányos” szó nélkül kisétált az otthonunkból – kezdtem el gondolkodni és az Ő szemszögéből elemezgetni a történéseket. Akkor lelkiismeret-furdalást éreztem, mert a dühkitörésem nem állt egyenesen arányban a történtekkel, DE ez a fajta megnyilvánulás részemről gyakori annak ellenére, hogy nem az ifjabb korosztályhoz tartozom. Itt van a kutya elásva. Utólag, elgondolkodva rájövök, hogy a reakcióm – annak ellenére, hogy később a másik hajó kormányosa számára is kiderült az, hogy az én álláspontom, meglátásom volt igaz – , hiába tanultam és tapasztaltam sokat életem során – a reakcióm sok esetben túlzó, indulatos, nem diplomatikus. Kizárólag olyan esetekben tudok “okosan” reagálni, amikor arra felkészülök. A spontán szituációkban megtapasztalt ostobaság – amit annak vélek – felhergel és nem igazán tudok higgadt maradni. Nos, ez a történet megerősített abban, hogy nagyobb önfegyelmet tanúsítsak és gyakoroljam, megszerezzem a képességet végre arra, hogy mikor, és hogyan reagálok.
    Örülök, hogy felfedeztem ezt az oldalt és kíváncsian várom a folytatást, ami kapaszkodót, segítséget nyújt számomra a jövőben.
    Elisabeth

    Reply
  2. Évi

    Igen,a múlt hibáiból kell(ene) levonni a tanulságokat,a jelenre és a jövőre nézve.Csakhogy ez nem könnyű,és főleg nem könnyű gyakorlatba ültetni.

    Reply
  3. Senga

    Szeretem ezeket a történeteket. Gyakran használom, vagy használok hasonló történeteket magam is a gyerekeimmel, unokáimmal beszélgetve. Máskor pedig épp nekem ad valami újat, mutat rá valami eddig rejtett összefüggésre, igazságra. Örülök, hogy megosztod velem, velünk a gondolataidat.

    Reply
  4. Fürediné Kiefer Edit

    tanulságos történet,akció-reakció esete: ha negatív energiát bocsájtunk ki,az visszatér hozzánk,hasonlít a bumeráng elvhez.Ha indulatos vagyok,bepörgetem magam a dühbe,egy ördögi körbe kerülhetek,amiből nehéz kiszállni,és akkor idegileg elfárad az ember,kimerül.Sokszor hallottam, hogy ha valakit kritizálnak,akkor az illető azt hogyan reagálja le,az már az ő problémája.A szemlélet fejlesztés azt tanítja,hogy az ember hozzáállásától függ, hogy mit és hogyan reagál le, de ehhez szerintem nagyfokú élettapasztalatra van szükség.Van egy olyan elgondolás is, hogy ha engem igazságtalanul megbántottak, akkor nem kell magyarázkodni, persze erre később jön rá az ember.Egyszewr engem valaki meggynusított, hogy nem szeretek főzni, lehet, hogy a sok tanulásom miatt gondolta, hogy én kényelmes vagyok, ülök a könyvek felett és folyton olvasok.Nagyon fájt a kritika, mert egy rokon tudatta velem, hogy mit gondol rólam egy ismeretlen nő.Én meg hülye módon azt hittem, hogy meg kell védenem magam,és előadtam neki írásban, hogy 5 évig dolgoztam konyhán, az mellett jártam gimnáziumba, technikumba, és anyám szakácsnő volt, nagynéném pék és 3 oldalról is tanultam, és amikor férjhez mentem, akkor is rendszeresen főztem,sütöttem.Ilyen esetben, amikor én tudtam az igazságot, a sértő nem, teljesen felesleges magyarázkodni,mert az is energia veszteség, nem szabad bánkódni, érzelmileg kiborulni,persze,lehet, hogy dühös is voltam, aztán évek múlva rájöttem, hogy ha még egy ilyen hasonló eset lesz,nem fogom az élettörténetemet leírni,nem kell bizonyítani az igazamat, azt a kritikus nőt soha nem is láttam,a végén olyan pletyka íze lett.Ha nehezen is, de a bosszúságot,bánatot,gondokat igyekszem barátságosan megbeszélni magammal és nem adok hatalmat dühnek,,méregnek, önsajnálatnak, mert nehéz belőle gyorsan kimászni.Aztán az élet is helyre tette bennem az igazságot, az önérzetem megerősödött, mert egy év múlva nagyon sokat kellett főzni, sütni a hajléktalan barátaimnak, mert az volt a legolcsóbb, ha beszerzem az anyagot és én főzöm meg a bőséges 3-5 liter ételt,aztán ezt 20 évig csináltam, mert volt aki 20 éven át minden télen itt lakott,tavasszal kirepült, ősszel visszatért,mint a fecske,aki helyet változtat az évszaknak megfelelően.Aztán híre ment a környéken, hogy milyen jól főzök, sütök, mennyit dolgozok,beteget is ápolok / tehát nem vagyok kényelmes,lusta/de a kritikus nő más sehol sem volt a közelben, biztosan munkaehlyet változtatott.Nincs értelme a mérgelődésnek, düh kitörésnek.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.