Szeretnél boldog és sikeres életet élni? A kérdés is fölösleges, igaz? Hiszen ki ne szeretne az lenni – annak ellenére, hogy egy olyan világban élünk, ahol látszólag rengeteg akadálya van ennek. De miért mondom, hogy látszólag? Azért, mert talán nem is a világgal, hanem a siker definíciójával van a gond. Erről szól Darren Edwards tanmeséje.
*****
A régi időkből származik a történet, amikor is élt egy fiú, aki nagyon szeretett másokkal versenyezni. Mindenáron sikeres akart lenni, és úgy gondolta, hogy ha mindenki mást legyőz, akkor ő lesz a legboldogabb és legsikeresebb ember a világon.
Egy napon fontos esemény jött el az életében: futóversenyt rendeztek, amelyre rengeteg néző érkezett az ország minden területéről. Most aztán megmutathatja mindenkinek, hogy ő a legjobb futó közel s távol – gondolta magában már előre érezve a győzelem ízét.
Rajthoz álltak a versenyzők. Egy futamban hárman küzdöttek meg egymással, és a fiú két erős ellenfelet kapott. Minden erejét összeszedve kiválóan versenyzett, így végül sikerült is elsőként célba érnie. A tömeg ujjongott – egyvalaki kivételével: egy messzi földről érkezett bölcs ember volt az. Rajta semmi érzelem nem látszott, csak csendben figyelte az eseményeket.
A fiú a sikerén felbuzdulva újabb kihívókat követelt magának. El is indították a második futamot, amiben ismét két kipihent, életerős, fiatal vetélytársat kapott. Megint kemény küzdelem következett, aminek a végén a fiú örömmámorban úszva újra a magasba emelhette kezeit. A tömeg ujjongott – egy valaki kivételével…
„Még egy futamot! Még egy futamot!” – kiáltotta lelkesen a fiú, és harmadszor is rajthoz állt. A bölcs ember ekkor előlépett a tömegből, és két új kihívót vezetett a pályára. Az egyikük egy idős, törékeny néni volt, a másikuk pedig egy vak férfi.
„Ez meg mi?!” – kiáltott fel elképedve a fiú. – „Ez nem verseny!”
„Dehogynem, verseny.” – szólt teljes nyugalommal a bölcs ember. A fiú kelletlenül rajthoz állt, majd a vezényszó elhangzása után ismét végigfutotta a távot. Ő volt az egyedüli befutó – az idős néni és a vak ember még mindig a rajtvonal mögött állt. A fiú ismét örömmel lendítette karjait a magasba, ám a tömeg néma csendben maradt.
„Most mi van? Miért nem örülnek nekem az emberek?” – kérdezte értetlenül a fiú.
„Álljatok rajthoz újra,” – felelte a bölcs ember – „ezúttal azonban fogd meg a néni és a vak férfi kezét, és úgy menjetek végig a távon.”
A fiú nem sok értelmét látta ugyan, de követte a bölcs ember tanácsát, és végigsétálta a távot két „vetélytársával”. Amint átléptek együtt a célvonalon, a nézőközönség eddig soha nem tapasztalt éljenzésbe kezdett. A bölcs ember elégedetten mosolygott. A fiú csodálkozva szólította meg őt: „Bátyám, ilyenkor mi van? Most melyikünket ünnepelte ennyire a tömeg?”
A bölcs ember a fiú szemébe nézett, vállára tette a kezét, majd így szólt: „Fiam, a tömeg nem győztest ünnepelt. Ma sokkal többet nyertél, mint eddigi életed bármelyik versenyén.”
*****
Amikor ezzel a történettel először találkoztam, egyből egy afrikai mondás jutott eszembe: „Ha gyorsan akarsz menni, menj egyedül; ha messzire akarsz jutni, menjetek együtt.” Legnagyobb győzelmeinket nem mások, hanem önmagunk ellen érhetjük el, mert az egyetlen igazi ellenfelünk tegnapi önmagunk. Folyamatosan többé, jobbá válni, és ebben segíteni másoknak is – azt hiszem, ez jelenti a valódi sikert. És ha közben nemcsak az eredményekre koncentrálsz, hanem élvezni tudod magát a folyamatot is, akkor a siker mellett a boldogságban is részed lesz.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Mennyire fontos számodra az, amit csinálsz? Mennyire szeretnéd, hogy sikerüljön?
Tovább
Szavak. Az emberi kommunikáció legfontosabbnak hitt eszközei, amelyekkel életet adni
Tovább
Az emberek többségének vannak álmai. Nem az éjszakaiakra gondolok, hanem
Tovább
Emberi kapcsolataink többsége nem egészen olyan, mint azt hisszük. A
Tovább
Az élet elég igazságtalannak tűnik olykor. Te is tapasztaltad már
Tovább
Nagyon szívesen, örülök, hogy megerősített a hitedben. 🙂 Szerintem nem is olyan fagyott a világ, csak sok helyről ezt látjuk (főleg a médiából). De nagyon sok jó ember is van, és én azt vettem észre, hogy ha felvállaljuk önmagunkat és önzetlenül segítünk másoknak is, akkor egyre több olyan ember lesz körülöttünk, akik hasonlóan gondolkodnak. 🙂
Köszönöm szépen! 🙂 Igen, én is gondolkodtam, hogy írjak-e még magyarázatot hozzá, de pontosan úgy voltam vele, ahogy Te is írtad: ha magyarázni kell, akkor már rég rossz. Másrészt időnként jobb is szerintem, ha nem egy az egyben átadunk egy gondolatot, hanem elindítjuk a másik emberben a saját gondolatait. 🙂
Gratulálok!
Napjaink kórtünete…, kiegészítve-kiemelve (a kórleírást súlyosbítva )egyetlen mondatocskára hivatkozva:
„Bátyám, ilyenkor mi van?”
…
… és én meg sem próbálom megmagyarázni, hogy mire gondolok!
(A tanmesék végén mindig ott van egy “összefoglaló-tanulság”, ami egy bizonyos értelmi szint felett, a mese/történet kiváltotta gondolat/érzelmi hatás esetén felesleges. Funkciója lehet persze valami megerősítés, de ha magyaráznia kell, akkor reménytelen… )
🙁
Köszönöm, hogy ezt olvashattam!
Akkor, amikor nap, mint nap azzal csapnak arcul, hogy a mai világban az önzés szükséges, hogy magamat helyezzem előtérbe… és meghazudtolnak, amikor azt állítom, hogy akkor vagyok, lehetek igazán én, ha érted teszem, tehetem… akkor, amikor mindent és mindenkit csak érdekből “használnak”…
Akkor itt ez az írás! Egy megerősítés ebben a fagyott világban… egy megerősítés arról, hogy igenis ÉRDEMES!
Köszönöm!