Különös alak jár csendben az utakon,
be-benézegetve mindegyik ablakon.
Tekintete pásztáz villákon, lyukakon;
Díszek lógnak mindben, spárgán vagy szalagon.
Némelyikek körül árad a szeretet,
Mások gyilkos kéztől darabokra törnek.
Egyik házban egymást tisztelő emberek,
Másikban díszeket és lelkeket ölnek.
Különös alak jár szíveken, utakon,
Átlátva ablakon, díszeken, szavakon.
Karácsonyi dalban őszinte nyugalom,
Vagy hazug színjáték árnya a falakon.
A kedves ember ma még kedvesebbé lett,
A dühös, a lelketlen még lelketlenebb;
Harcol azokkal, kiket – azt mondja – szeret,
Nem érti: a szeretet nem szó, hanem tett.
Különös alak ma nézi őket nagyon:
Ki lát csukott szemmel, s ki néz gőggel, vakon.
Kinél mi lett ma a legbecsesebb vagyon,
Azt kapja majd vissza holnap az ablakon.
Ha ez a különös alak a lelkedet
Felfedi ma, arról a Karácsony tehet.
Megmutatja mindnek, hogy ki mit rejteget,
S ha nem tetszik, mit látsz: a holnap szebb lehet.
De ezért már nem a Karácsony tehet.