Üdvözöllek!

Kocsis Gábor vagyok, coach, harcművész mester, űrkutató mérnök, stroke túlélő – és még sok címkét lehetne rám ragasztani, de ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy miben hiszek és mit képviselek a munkámmal, az életemmel. Mert ez az, ami alapján mi, emberek kapcsolódni tudunk egymással.

Amikor olvasod az írásaimat, személyes segítségért fordulsz hozzám, vagy részt veszel valamelyik programomon, csak egy pillanatképet tapasztalsz meg abból, aki vagyok. De nekem is van történetem.

Ez a történet egész szépen indult: gyermekként egy kiegyensúlyozott, boldog családban nőttem fel. A harcművészet segített legyőznöm a félelmeimet, erős fizikai és erkölcsi alapokat adott, és az évek során megtanultam kitartóan haladni a céljaim felé. Szinte minden érdekelt, sokat olvastam, gitározni tanultam, később magával ragadott az űrkutatás, a távol-keleti kultúrák iránti érdeklődésem pedig a kínai nyelv felé vezetett. Az ázsiai utazásaim újabb kapukat nyitottak meg számomra – és legfőképpen bennem.

Eszembe sem jutott, hogy hamarosan megcsap majd a halál szele.

Összeomlás

Kocsis Gábor

2011. március 22. egy keddi napra esett. Emlékszem, mert akkor omlott össze az életem. Stroke. Ezt mondogatták a kórházi ágyam fölött állva, miközben azt éreztem, hogy a fejem mindjárt széthasad, hányni már nem tudtam, csak öklendezni, az infúzió pedig szép lassan csepegett. Akkor tanultam meg igazán megbecsülni minden cseppnyi életet, amiben részem lehet.

Valahogy nem szerepelt a korábbi elképzeléseim között az, hogy fiatal sportemberként és harcművészként majd tolószékben tolnak ki a wc-re, mégis sikerült eljutnom erre a szintre. Áldozatnak éreztem magam – egészen addig, amíg el nem kezdtem keresni a válság által hozott lehetőségeket.

Változás

A felépülés pszichés része volt az igazán megterhelő számomra. Rengeteg félelemmel küzdöttem – még elaludni is féltem éjszakánként, mert nem tudtam, másnap felébredek-e, és ha igen, milyen állapotban. Szembenéztem a démonaimmal, kerestem a miérteket, megtapasztaltam, hogy nem ért meg igazán a környezetem, megéltem, ahogy elhagy, akit nagyon szeretek, szenvedtem, gyászoltam, küzdöttem, amíg meg nem tanultam észrevenni azt, ami előtt a legtöbben elsiklanak.

Ma már nagyon hálás vagyok a stroke-omért: életem legkeményebb csatáinak köszönhetem a legfontosabb felismeréseket. Rengeteget tanultam a felépülés során, és akkor értettem meg igazán, hogy mindent ugyan nem tudunk irányítani az életünkben, de minden egyes tapasztalatunk nagyon fontos lehetőséget hoz magával – és rajtunk múlik, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel.

Az én Miértjeim

Azt már tudod, hogy hogyan indultam el segítőként az utamon. Azon az úton, amelyen a legfontosabb célom az, hogy minél több embernek segítsek visszatalálni valódi önmagához. Ahhoz a Belső Gyermekhez, aki őszintén szereti önmagát, szeret élni, és az emberi kapcsolatai is letisztultak. Ahhoz a Belső Gyermekhez, aki érzi és tudja a saját Miértjeit – azt, hogy miért van itt ezen a Földi játszótéren, és miért van létjogosultsága az álmainak és a vágyainak.

És persze nekem is megvannak a saját Miértjeim.

Hiszek abban, hogy minden negatív tapasztalatunkat fel tudjuk használni arra, hogy fejlődjünk és szebbé tegyük az életünket. Ezért hoztam létre a hasznaldfel.hu oldalt, ami néhány év alatt Magyarország egyik legnépszerűbb inspiráló blogja lett. Nagyon hálás vagyok azért a figyelemért, amit Tőletek, az olvasóimtól kapok. A számok, a mutatók és a kedves visszajelzések sokat jelentenek, de belül mélyen őrzöm azt a gondolatot, amiért annak idején ezt az utat elkezdtem: ha csak egyetlen embernek is segíteni tudok, már megérte.
Hiszek abban, hogy mindannyian képesek vagyunk olyan életet élni, amilyenre belül mélyen vágyunk, ha valaki hisz bennünk, és megtanít hinni önmagunkban. Ezért kezdtem el az írásaim mellett személyes segítséggel és közösségi programokkal támogatni az útjukon azokat, akik hozzám fordulnak és megtisztelnek a bizalmukkal.

Hiszek abban is, hogy nem egyetlen út vezet fel a hegyre, ezért sem meggyőzni, sem megváltoztatni nem szeretnék senkit. A világot szeretném egy picit megváltoztatni azáltal, hogy fejlődöm és őszintén önmagamat adom, miközben segítek azoknak, akik szintén erre törekszenek. Ezért építek egy olyan közösséget, ahol egymást segítő, egymástól tanuló emberek együtt haladnak a céljaik felé.

Mi a Használd fel?

Az írásaimat olvasva valószínűleg már megismerted a gondolkodásmódomat. A “Használd fel” egy életszemlélet. Azt szeretném átadni vele, hogy megtörhető az áldozatszerep, amire gyermekkorunk óta kondicionáltak minket. Azt szeretném átadni vele, hogy bármilyen tapasztalatunk lehet értékes, ha azzá tesszük. Ha felhasználjuk, és nem elégszünk meg azzal, hogy csupán túléltük valahogy. Ha nem létezésre, hanem Életre vágyunk.

A “Használd fel” szemlélet az érzelmi átalakítás művészete. Egy folyamat, amely során a múltbéli tapasztalataidhoz és a jelenlegi nehézségeidhez kapcsolódó érzelmeidet megismered, megérted, majd átalakítod úgy, hogy mindenben, amit átélsz, megtaláld a lehetőséget. Lehetőséget arra, hogy visszatérj a belső egyensúlyodhoz, és lehetőséget arra, hogy az álmaidból célok, a célokból pedig valóság legyen számodra. Lehetőséget arra, hogy visszatérj őszinte Önmagadhoz.

Nagyon örülök, ha az írásaimban találsz olyan gondolatokat, amelyek hasznosak számodra, és bízom benne, hogy beépíted ezeket az életedbe. Mert a valódi változás a cselekvéssel kezdődik.

Ha segítségre van szükséged a tartós változáshoz, akkor szeretettel várlak a személyes konzultációmon, a mentor programomban, vagy a közösségi programjaimon.

Legyen nagyon szép a napod! 🙂

Gábor