Beleszülettél Te is a “leg”-ek kultuszába. Ki a legügyesebb? Ki a legokosabb? Ki a legerősebb, a legkarcsúbb, a leghangosabb? És miközben próbálod az önszeretet minimumát kipréselni magadból, mindig az arcodba tolnak valakit, aki “leg”-ségével szembesít azzal, hogy Te mennyire más vagy.
Te nem vagy “leg”. Te nagyon kevésnek érzed magad. Ezért bármit is szeretnél − legyen az siker a munkában, előrelépés az életedben, vagy egy boldog párkapcsolat -, esélytelen vagy. Hiszen miért pont neked sikerülne, ha a “leg”-től ennyire távol vagy?
Elmesélek neked egy történetet, hátha találsz benne valamit, amit magaddal tudsz vinni útravalónak.
Gertrúd olyan volt, mint Te. Vagy talán még “olyanabb”. Azt nem tudom, hogy az életét hol kezdte, de néhány héttel azután majdnem egy szántóföldön fejezte be. Szemétként dobták ki testvérével együtt, és egy napon belül egész biztosan meghaltak volna, ha egy jótevő angyal nem találja meg Őket. Másfél évvel ezelőtt történt ez.
Gertrúd lassabb volt, mint a testvére, Gréta. Sokkal lassabb. És esetlenebb is. Ő volt az, aki mindig megszívta. Hiába furakodott mindig Gréta előre, Gertrúd lábára léptünk rá véletlenül. Hiába rohangált Gréta többet, Gertrúdot csapta meg a villanypásztor. Hiába ismerkedett Gréta vehemensebben, Gertrúd kapott ki a másik kutyától. És még ha épp nyugiban aludt a három kutyám az ágyamon, akkor is tutira Gertrúd esett le, ahogy horkolás közben fordult egyet.
Érted, mire gondolok, ugye? És ha már horkolás: Gertrúdnak van egy kis orrsövény-ferdülése, de ez eltörpül amellett, hogy még mije volt. Kétoldali súlyos diszplázia (tudod, ami miatt sok kutya lebénul), csigolya-eltolódás a gerincében, probléma a könyökével.
Amikor az állatorvos közölte a helyzetet, a sírással küszködtem. Voltak ismerősök, akik sajnálkoztak. Voltak, akik aggódtak. Voltak néhányan, akik csak annyit mondtak: “Altasd el!”. És ott volt Gertrúd, aki mindezt leszarta.
Esélye nincs, hogy az eldobott labdát a többieket megelőzve megszerezze? Nem baj! Gertrúd rámegy a lepattanóra! Nem bírja annyira a hegymenetet, mint a többiek? Nem baj! Gertrúd pihen egy kicsit, vagy szól, hogy most repülni szeretne (vagyis kapjam fel a 30 kilóját, és így másszunk fel a hegyre).
Gertrúd nem sír, ha valami nem megy neki. Nem szomorkodik a betegsége miatt. Nem féltékeny azokra, akik valamiben jobbak nála. Gertrúd lelkesen próbálkozik, hogy megszerezze a labdát, ügyesen gyógyul a diszpláziából (amiért egyesek kivégzésre ítélték volna), imád játszani Grétával és Lorddal, imádja az életet, és időnként csak azért jön ide mellém, hogy adjon puszikat.
Amikor a kidobott, elhagyott, esetlen kiskutya először mászott át az útra dőlt fatörzsön, amin már mindenki átugrott…
Amikor először kezdett el úgy sprintelni, hogy azt hittem, a tesója suhant el előttem…
Amikor először ugrott fel a többiekkel együtt a szénabálára…
Amikor először mosolyodott el az állatorvos a röntgen felvételt vizsgálva…
…akkor megértettem valami nagyon fontosat.
Gertrúd esélytelenként indult, de Őt ez nem zavarta. Ő csak éli az életét úgy, ahogy tudja, és megkeresi a lehetőségeket, amikre mások nem is gondolnak. És most is ugyanúgy bekuckózik a plüss báránykájával, mint amikor még nagyobb volt a bárány nála.
Gertrúd nem tűnt “leg”-nek semmiben, de Őt ez nem zavarta. Fejlődik folyamatosan, olyan csodálatos dolgokat csinál meg, amiket korábban elképzelhetetlennek tartottunk, és ugyanúgy mosolyog, mint amikor még napi szinten fájdalmai voltak.
Talán ez a titka. Vagy talán nincs is titok, csak nem kell elhinni azt, hogy esélytelen vagy. Amikor legközelebb elbizonytalanodsz, csak gondolj Gertrúdra. 🙂
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim