– Gyere a szakadékhoz! – biztatom.
– Félek. – mondja ő.
– Tudom. Gyere…
– De mi lesz, ha…
– Olyan nincs.
– …ha nem sikerül és lezuhanok…
– Mondom: olyan nincs. Gyere…
– Nem merek.
– Csak egy lépést… – biztatom tovább – …itt vagyok Veled.
– Jó, de…
– Nincs de.
– Jó…
…
– Látod? Nem is volt nehéz. – mondom neki lelkesítően.
– Tényleg. – feleli kicsit megkönnyebbülve.
– Gyere tovább!
– Jó, de…
– Nincs de. Csak gyere!
– És ha lezuhanok? – kérdezi újra félve.
– Nem zuhansz le. Én sem zuhantam le. Gyere, fogom a kezed.
– Itt vagyunk. – próbálom megnyugtatni kedvesen.
– Félek. Nagyon mély. Én ezt nem merem megtenni. – hallom ismét a gyengeség kétségbeesett tiltakozását. – Mi van, ha nem sikerül?
– Bízz bennem! – mondom neki zárszóként, kedves, de határozott hangon.
De mi van akkor, ha tényleg nem sikerül neki? Felvállaltam a felelősséget egy emberéletért. Pedig valójában nem, hiszen mindenki a sajátjáért felel, de én most mégis ezt érzem. Mi van, ha neki tényleg nem sikerül? Talán nem mindenki lehet győztes? Vagy talán már túl késő, és nem lesz elég ereje?
A szakadék szélén állunk kézen fogva. És én elengedem a kezét. Még nem hiszi, hogy indulnia kell. Még nem érzi felkészültnek magát. Én pedig meglököm. Mert bízom benne, és bízom önmagamban. Sikerülnie kell. Meglököm, és ő kétségbeesetten zuhan a mélybe. Nem maradt már kifogás. Leomlott a gyengeség bástyája. Nem maradt több lehetőség, csak egy. És én figyelem, ahogy zuhan. Bízom benne. Benne és önmagamban, hogy jól döntöttem.
És a zuhanás megtisztítja mindentől, ami fölösleges. Már nem keres kifogásokat. Már nem vár. Már nincs mibe kapaszkodnia. Már nem fél. Mert valami erősebb a kifogásoknál és a félelemnél. Valami erősebb bárminél, amibe eddig kapaszkodni próbált. A zuhanás megtisztította látását: megtalálta azt, amit már mindenhol keresett, csak ott nem, ahol valójában mindig is volt: önmagában. És elkezd repülni. Az életösztön megindítja szárnycsapásait, és lassan, de határozottan emelkedni kezd felfelé.
Én pedig a szikla pereméről nézem mosolyogva.
[Inspiráció: Christopher Logue: Come to the edge]
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Elgondolkodtató, hány olyan ember él köztünk, aki sokkal több annál,
Tovább
Gondolj egy pillanatra azokra az emberekre, akiket őszintén szeretsz. Te
Tovább
Vannak fontos dolgok az életedben. Dolgok, amikért kiállsz a csatatérre.
Tovább
Íme egy téma, amihez egyértelműen és azonnal az arrogancia, a
Tovább
Sokan vannak olyanok, akik félnek változtatni. Félnek kilógni a sorból,
Tovább
Szia Gabor 🙂
Ez egy roved, de annal tomorebb iras.
Es felunk az elet szakadekaitol. Felunk, ha beleesunk ott is maradunk. Pedig ami elottunk van azon mindenkeppen at kell mennunk. Es ki lehet jonni a legmelyebb, vagy legveszelyesebb szakadekokbol is. Csak kell hozza az elni akaras, az oszton! Ami vagy ott van bennunk, vagy nincs. Ez a ketto parban szarnyakat ad!! Megtanit repulni, nem felni tobbe a szakadekoktol. Egy ilyen utazasra fel kell noni, meg kell erni ra. Aki megerti annak tobbe nincs akadaly az utjaban.
Udv. Rozika.
Ahogy facebook-on közben már megbeszéltük, hasonlóan látjuk a dolgot, csak a határvonal a kérdés mindig. Van olyan helyzet, amikor közbeavatkozunk, hogy ne pusztítsa el valaki magát, vagy mások ne tegyék ezt vele, és van, amikor jobb, ha hagyjuk a másik embert, hogy magától csináljon mindent. Sokszor nehéz eldönteni, hogy melyik út a helyes. És olyan is van, hogy nem egyetlen helyes út van. 🙂
Mindenkinek sajàt döntèse kell hogy legyen bemegy e az ajtòn vagy sem amit megmutatnak neki.ledobni valakit a szakadèkbòl annak beleegyezèse nèlkūl mèg nem hozott nagy eredmènyt ugyanakkor karmatikus velejàròjàt viseli az aki “ledobja”a màsikat.nem vàllalhatok felelőssèget a màsik helyett..
Az azt jelenti, hogy él… 🙂 Mert ez maga az élet: újabb és újabb szakadékokon való átjutás. És egy idő után ez már természetessé válik, sőt, rájövünk, hogy a szakadék valójában csak a fejünkben van…
Nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm ezt a remek kérdést. 🙂
Nagyon tetszett az írás. Csak egy kérdés fogalmazódott meg bennem: mi van, ha sikeresen leküzdötte a szakadékot, de pár lépéssel vagy nappal, vagy kilóméterekkel odébb újabb és újabb szakadékok kerülnek elé?
Igen, és sokan sajnos rá sem szánják magukat egész életükben.Pedig a biztonság csak illúzió, sokkal veszélyesebb egy helyben maradni, mint nekivágni az ismeretlennek.
Bizony nagyonsokan sokáig tétovázunk mielőtt rászánnánk magunkat a döntésre,mert nem bízunk kellőképpen sajátmagunkban.