A legtöbb ember nem azért veszti el örökre az álmait, mert képtelen lenne megvalósítani őket, hanem azért, mert elhiszi, hogy képtelen rá. Ebben pedig a legnagyobb szerepe a környezetünknek van. Erről szól az a történet, amivel egy kedves olvasómnak köszönhetően nemrég találkoztam.
*****
Egyszer egy gazda elindult megkeresni az egyik borjút, aki nem tért vissza este a nyájjal. Lement a völgybe, kereste a folyónál, a nádasban, a sziklák között, de sehol sem találta. Kegyetlen vihar tombolt aznap este, ezért benézett egy nagyobb szikla mögé is, hátha oda bújt a megrettent borjú. Őt nem találta ott ugyan, azonban váratlan látvány fogadta: egy sasfióka nézett rá félénken. Néhány nappal azelőtt kelhetett ki a tojásból, és a vihar elsodorhatta őt a fészektől.
A gazda megfogta a fiókát és hazavitte, hogy gondját viselje. Hazatérve a gyerekei lelkesen újságolták el neki a hírt, hogy a borjú időközben magától hazatalált. A gazda a csirkeólba tette a sasfiókát, akit onnantól fogva csirkeként neveltek. Megtanulta a csirkék szokásait, és bár ahogy növekedett, egyre inkább különbözött tőlük, mégis mindenki csirkekének tekintette őt.
Egy napon a gazda egyik régi barátja tért be hozzájuk látogatóba. Ahogy meglátta a sast a csirkék között, egyből megjegyezte: „Mit keres ő ott? Hiszen nem is csirke, hanem sas!”
A gazda mosolyogva ezt felelte: „Dehogynem, ez egy csirke. Nézd csak, úgy járkál, mint egy csirke, úgy gondolkodik, mint egy csirke, úgy eszik, mint egy csirke. Hidd el, ez egy csirke.”
De a barátját nem tudta meggyőzni. „Majd én megmutatom neked, hogy nem csirke, hanem sas.” – mondta a gazdának. Azzal megfogta a sast, a feje fölé emelte, majd így szólt: „Te nem csirke vagy, hanem sas. Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas!”
sas_felszall
A sas ekkor kitárta a szárnyait, körbenézett, látta az ólban kapirgáló csirkéket, majd leugrott a földre és csatlakozott hozzájuk.
„Látod, mondtam, hogy csirke!” – vágta oda barátjának a gazda nevetve.
Másnap kora hajnalban a gazda a kutyák ugatására lett figyelmes. A kapuban ismét a barátja állt. „Adj nekem még egy esélyt a madárral.” – kérte.
„Tudod, mennyi az idő? Még a Nap sem kelt fel.” – bosszankodott a gazda.
„Gyere velem.” – erősködött a barátja. „Hozd a madarat is.”
A gazda kelletlenül kivette a sast a csirkeólból, majd elindultak, beleolvadva a sötét éjszakába.
„Hová megyünk?” – kérdezte a gazda álmosan.
„Oda, ahol a madarat találtad.”
„És miért ilyen nevetségesen korai időpontban, az éjszaka közepén?”
„Azért, hogy a sas láthassa, ahogy a hegy mögül felkel a Nap, és követhesse az ég felé, ahová tartozik.”
Lementek a völgybe, átkeltek a folyón, és elindultak a hegy felé.
„Siessünk, mindjárt felkel a Nap.” – mondta a gazda barátja, azzal szaporázni kezdte a lépteit. Meredek sziklafalak mentén, keskeny és veszélyes utakon vezetett fel az útjuk a hegyre, de a Nap első sugaraival ők is megérkeztek.
„Ez megteszi.” – szólt a gazda barátja a sziklafal pereménél megállva. Szinte a hegy csúcsánál voltak már. Óvatosan egészen a szikla pereméhez vitte a madarat, letette úgy, hogy Kelet felé nézzen, majd beszélni kezdett hozzá.
„Csak csirke nyelven beszél.” – kuncogott a gazda.
A barátja azonban nem foglalkozott vele, és tovább beszélt a sashoz: mesélt neki a Napról, arról, hogy hogyan ad életet a világnak, hogyan uralkodik az égen, hogyan ad fényt nekünk minden egyes nap. „Nézd a Napot, sas! Nézd, ahogy emelkedik, és emelkedj fel vele Te is! Te az éghez tartozol, nem a földhöz.”
Ekkor bukkant elő a Nap a hegy mögül, sugaraival fényárba borítva az egész vidéket. A sas szélesre tárta hatalmas szárnyait, így üdvözölve az égen fenségesen emelkedő Napot, melynek sugarai kellemes meleget adtak tollainak. A gazda csak csendben figyelt.
Barátja ismét a sashoz szólt: „Nem a földhöz tartozol, hanem az éghez. Repülj, sas! Repülj!” Majd visszahúzódott a gazda mellé, és a két férfi némán figyelte a madarat. Minden csendes volt.
A sas felemelte a fejét, szárnyait még jobban kitárta, lábait előre döntötte, ahogy a szikla peremén kapaszkodott. És ekkor anélkül, hogy igazán megmozdult volna, mindenki másnál jobban érezve a felfelé irányuló légáramlatot, előredőlt, és elkezdett egyre magasabbra és magasabbra emelkedni, hogy aztán végleg eltűnjön szem elől a fényes égen. Soha többé nem élt a csirkék között.
[Eredeti mű: Fly, Eagle, Fly (African tale retold by Christopher Gregorowski)]
*****
A történet egy pesszimistább változatával is találkoztam, meg is osztottam korábban (itt tudod elolvasni a sasfióka történetét). Valójában azonban nem is optimizmusról vagy pesszimizmusról van szó, ugyanis a történet mindkét végkifejlete nagyon is lehetséges. Leélheti valaki az egész életét olyan környezetben, ahová nem tartozik. Eltemetheti örökre az álmait, puszta létezéssé változtatva azt, ami Élet is lehetne. Sok ember életútja ilyen. És vannak, akik képesek kitörni a visszahúzó környezetükből, képesek őszintén önmaguk lenni, képesek szárnyalni.
Sokaknak nem sikerül, de Neked sikerülhet. Mert ez kizárólag azon múlik, hogy mennyire hiszel Önmagadban.
Nagy köszönet Rózsikának, hogy felhívta a figyelmemet erre a történetre. 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

A süteménytolvaj
Szeretünk ítélkezni. Az sem jelent akadályt, ha csak a teljes
Tovább
Felnőtt testbe zárt gyerekek
Valami nagyon nincs rendben, azt hiszem. Figyelem az embereket, látom,
Tovább
A tölgyfa élete – egy tanmese önmagunk elfogadásáról
Sokan vannak, akik tudni vélik, mi a jó neked. Gyermekkorod
Tovább
Embernek maradni nem a körülmények függvénye
Kevés olyan hely van, amitől jobban távol szeretnék maradni, mint
Tovább
Mindennapi Motiváció – A ráktúlélő férfi, aki nem volt hajlandó lemondani az életről
Sokszor bele sem gondolunk abba, hogy mennyi lehetőség áll rendelkezésünkre
Tovább

2 Comments

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂
    Nekem is ez hianyzik a legjobban. A szarnyalas, szabadon, mint a SAS! Mert en szabadnak szulettem, es mindig mindenki korlatok koze akarnak szoritani. De nem tudok ugy elni. Nem az en vilagom. Bar rengeteg energiat felemeszt, de megeri a faradtsagot az az erzes, amikor sikerul kiszabadulni onnan. Akkor ugy erzem, hogy en is repulok. Nagyon felszabadito erzes.
    Udv. Rozika.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük