Elmesélek Nektek egy történetet. Egy kisgyermekről szól, akivel nagyon kegyetlenül bánt az élet. Pontosabban nem is az élet, hanem az emberek. Pedig azt beszélik, szerencsés napon született. Azt suttogták róla, hogy sokra viszi majd, és nagy hatással lesz a világra. Neki köszönhetően majd megváltozik minden.
Ez a gyermek semmi mást nem akart, csak élni. Egyszerűen csak élni, és önmaga lenni. Nem az, akinek gondolták, nem az, akivé változtatni akarták, hanem valódi önmaga. Eszébe sem jutott, hogy egyszer majd áldozattá válhat. Hogy amikor már nagyobb lesz, egyesek üldözni fogják, és mindent elkövetnek majd azért, hogy eltűnjön a Föld színéről. Amikor még egészen pici volt, nem ismerte az emberi kegyetlenséget.
Voltak, akik szerették őt, és voltak olyanok is, akik nem tudtak vele mit kezdeni, és ahogy teltek az évek, elkezdtek tőle félni. Tudták a nevét, de csak suttogva merték kimondani. Aztán már sehogy sem.
Pedig nem akarta őket bántani, csak békében élni, és másoknak is lehetővé tenni ezt. Volt, aki éppen ezért üldözte. Mert tudta, hogy ha ez a gyermek erős felnőtté érik, akkor nem fogja hagyni, hogy bárki is a hatalmával visszaéljen. Nem fogja engedni az elnyomást, és tönkre tudja majd tenni azokat, akik másokon élősködnek. Ha ez a gyermek felnő, nekik végük lesz.
Ezért sokan az életére törtek. Megpróbálták belé verni a fegyelmet. Ütötték, rúgták, ahol érték, láncra verték, és csak néhány jótevőn múlott, hogy nem halt meg. Néhány olyan emberen, aki őszintén hitte, hogy bármi is történik a világban, ennek a gyermeknek élnie kell.
Aztán voltak olyanok is, akik szavakkal gyilkolták a lelkét. Megpróbálták bemesélni neki, hogy egy értéktelen senki. Azt súgták a fülébe, hogy nincsen semmi keresnivalója az emberi társadalomban, ezért jobban teszi, ha meghúzza magát valahol, és soha nem is bújik elő onnan.
Megint mások vágytak rá, hogy találkozzanak vele, de nagyon féltek tőle. Sok jót hallottak róla, ezért reményteli várakozással tekintettek a jövőre, amit ő majd megváltoztat számukra. Ám a félelmük túl erős volt ahhoz, hogy megkeressék a bujdosó gyermeket.
Érezték, hogy a találkozásért áldozatot kell hozniuk. Tudták, hogy ez a gyermek egyetlen pillanat alatt észreveszi rajtuk, ha hazudnak másoknak, vagy hazudnak önmaguknak. Belenéz a szemükbe, és könyörtelenül tükröt tart nekik. Tudták, hogy ha találkoznak vele, a saját legbelső félelmeikkel kell szembenézniük.
Sok idő telt el azóta, hogy ez a gyermek megszületett. De mintha az idő nem hatott volna rá: gyermek maradt, miközben az emberek felnőttek. Ismerik a nevét, de csak kevesen merik kimondani. Ismerik a nevét, de őt magát csak nagyon kevesen. Csak néhányan mertek vele személyesen is találkozni, az ő életük azonban végleg megváltozott.
Mert ezek az emberek minden egyes találkozásukkor kaptak ettől a gyermektől valamit, amit semmi mással nem lehet pótolni, de még csak összehasonlítani sem. Mindig, amikor a társaságában lehettek, elhitték, hogy ők maguk is értékes emberek. Elhitték, hogy a boldogság nem egy távoli cél, és a világ akár szebb is lehet. Elhitték, hogy élhetnek olyan életet, amilyet szeretnének. Elhitték magukról, hogy megérdemlik ezt.
Ezek az emberek egyre többet találkoztak a gyermekkel, és az őrzőjévé váltak. Ők azok, akik nem hagyják, hogy bárki is az életére törjön, és hisznek benne, hogy a segítségükkel a gyermek végre felnőhet. Hisznek benne, hogy egyre több ember megismerheti őt, és megkaphatja tőle azt az ajándékot, amit mástól soha nem kaphat meg.
Ez a gyermek élni akar. Élni, őszintén önmaga lenni, és szembeszállni az elnyomókkal. Tudja, hogy erősebb náluk. Tudja, hogy egyszer majd felnő, és akkor az elnyomóknak esélyük sem lesz. Sokan üldözik őt. Sokan félnek tőle. Vannak azonban olyanok, akik megvédik, bármilyen kegyetlen támadás is érje.
Ez a gyermek él. És már vannak, akik hangosan ki merik mondani a nevét: Szabadság.
Szeretettel ajánlom ezt a történetet annak a lánynak, aki már elindult, hogy találkozzon a gyermekkel. Bármi is történjék, ne fordulj vissza.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Az előző bejegyzésben arról írtam, hogy egy olyan személyes válság,
Tovább
Játsszunk egy asszociációs játékot: én kezdek egy szóval, Te pedig
Tovább
Az élet kemény. Van, hogy elviselhetetlennek tűnik. A rengeteg idegeskedés,
Tovább
Sokszor értelmezzük félre azt, ami történik velünk. Csapásként, végzetes tragédiaként
Tovább
Mit fognak gondolni rólam, ha elmondom a véleményemet? Felvegyem ezt
Tovább
Áldozatok vagyunk. Legalábbis hajlamosak vagyunk annak érezni magunkat, amikor szembesülünk
Tovább
Gyönyörű és igaz.
Köszönet érte, Gábor!
Zoltán
Még mielőtt egy újabb műkedvelő nyelvész szóvá tenné, az “egyaránt” szót nem én választottam el így. Először ugyanis piszkozatba írtam le a gondolataimat (mert egy ideig még erősen gondolkodtam azon, hogy egyáltalán elküldjem-e a véleményemet), és onnan másoltam be ide, a hozzászólás rovatba. A számítógép “gondolta” így.
Üdv. Barbara
Kedves Gábor!
Jó lenne teljes szabadságban élni. Olyan demokráciában, azon belül olyan szűkebb közösségben, ahol az ember bátran kinyilváníthatja a véleményét mindenről – anélkül, hogy tartania kellene attól, hogy retorzió követheti. De ez nem csak attól függ, hogy az ember diktatúrában, fél diktatúrában vagy demokráciában él.
A szabadságnak szerintem van egy másik vetülete is. Ezt pedig saját magunkban kell megtalálni. Minden ember a fejlődése során szert tesz sok téves ismeretre és nem kevés önkorlátozó hiedelemre. Ezek -ahogy a neve is utal rá- erősen korlátozzák az embert a gondolkodásában és a cselekedeteiben egyaránt. Ezeket a korlátokat kell tudatosan, szép sorjában lebontani, és ha mindet nem is sikerül, az biztos, hogy minél kevesebb korláttal rendelkezik valaki, annál szabadabb. Mindenki az indentitását az alapján alakította ki, amit a külvilágból össze tudott szedni. A saját realitásunkba vagyunk beskatulyázva. Az olyan ember, aki túlságosan beszorult a maga 3D-s dobozába, nem fogja megengedni magának, hogy elgondolkodjon bármi máson azon kívül, amit már tud. Még az intellektuálisan gondolkodók is csak a saját dobozukon belül képesek következtetni, nem megértve, hogy egy valós világ létezik a doboz falán kívül. Ez vonatkozik a tudományos világra is. A tudománynak lényegében nincsenek korlátai, ám a korlátokat maga a tudomány teremtette meg.
Az emberek sokasága rendszeresen úgy alkot véleményt, hogy kívül áll azon az ismeretkörön, ami az adott állásfoglalás meghozatalához szükséges volna. Meg kell tudni meglátni a nagyobb képet! Ez pedig csak úgy lehetséges, ha törekszünk arra, hogy minél nagyobb legyen a tudatossági szintünk. Ennek több módja is van, de sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy ezt most bővebben kifejtsük.
Mindenesetre minél több a magasabb tudatosságú egyén, az hatással van másokra is. Megemelkedik a kollektív tudat. Mert az emberi tudatosság egy kvantum energia, amely minden lélek összessége.
Egyszer azt olvastam valahol, hogy egy népnek olyan kormánya és vezetője van, amilyent megérdemel. Vagyis amilyen az illető nemzet kollektív tudata.
Szeretném egyszer felszabadultan, teljes szívemből kijelenteni, hogy: ÉLJEN A SZABADSÁG!
Én optimista vagyok.
Üdvözöllek: Barbara
Héj, ez aranyos összefogalmazás. Természetesen, Önmagában a “Szabadság” kifejezése? Egy nagyon tágas fogalom, mármint az én világomban, de sajnos én sem tudok eleget, ha írhatom ilyen silány megfogalmazással. Én márt annak is örülnék ha az utcán őszintébben haladnánk el egymás mellett, kezdésnek. Képzeljük el milyen Szabadság lenne az ha nem azért közlekednénk, szabályosan?, mert elő van írva, hanem azért mert utat és teret adunk egymásnak. Vajon más társadalmi életformánk lenne?