Persze, elkövetsz Te is hibákat. Ahogy mindannyian. Elfelejted betartani a szerettednek tett ígéretedet. Figyelmetlenül végzed el a rád bízott feladatot. Olyan mondat hagyja el a szádat, amit nem sokkal később már nagyon szégyellsz. Túlvállalod magad, ezért sehol nem vagy teljes értékű emberként jelen. Hozol egy döntést, aminek a következménye igen fájdalmas.
És ilyenkor mérhetetlenül alávalónak érzed magad. Hiszen kiszúrtál magaddal, kiszúrtál a szeretteiddel, kiszúrtál azokkal, akik számítottak rád és bíztak benned.
A bűntudat teher. Olyan teher, amely önmagában egyáltalán nem egészségtelen – sőt, ha őszinte, az jó jele annak, hogy képes vagy az önreflexióra. Ez pedig kaput nyit a fejlődésnek.
Egy pszichopatától, vagy egy arrogáns, önhitt, zárt elméjű embertől hiába várnánk ilyet. Ők legfeljebb csak eljátszani tudják ezt, majd tovább pusztítják a környezetüket.
Te viszont a bűntudatoddal könnyen lehet, hogy saját magadat pusztítod el. A bűntudat ugyanis csak addig egészséges, amíg változásra ösztönöz – ezen felül már méreg.
Olyan méreg, amit naponta iszol meg, és ami nemhogy nem segít a fejlődésben, hanem pont hogy ellehetetleníti a fejlődésedet. Mert elhiteted magaddal, hogy szar ember vagy. Elhiteted magaddal, hogy Te ennyire vagy képes. Annyira, amit most nyújtani tudsz, és semmi többre.
A kiút első lépése az elfogadás. Most itt tartasz. Most ennyire vagy képes.
Nem tagadod le a hibáidat, de nem is azonosítod azokat a személyeddel. Befejezed az ígérgetést. Inkább csak cselekszel. Annyit, amennyi éppen most megy. És megérted, hogy több most miért nem megy.
Mert ennek is oka van. Talán a hitrendszered. Azok az idióta passzusok, amelyek elméd mélyén folyamatosan futnak, és azt ismételgetik, hogy nem vagy elég értékes. De az is lehet, hogy egy szülői mintát követsz, rejtett sorsátvétellel bebetonozva, hogy ami nekik nem sikerült, az neked sem sikerülhet. Vagy egyszerűen csak nincsen még elegendő tapasztalatod azon a területen, ahol a hibákat elköveted.
Akármelyik is igaz rád, egyik sem minősíti a személyedet – ezért szerintem Te se tedd ezt.
A kiút első lépése az elfogadás. A második lépés pedig az, hogy megértsd: a hibáid nem jellemrajzok, hanem lehetőségek. A jellemedet az határozza meg, hogy ezekkel a hibákkal mit kezdesz.
Változtatni pedig úgy tudsz, ha a tagadásuk, vagy a fölösleges önmarcangolás helyett felvállalod, hogy miben van szükséged fejlődésre. És szép fokozatosan elkezdesz tenni azért, hogy ami eddig nem ment, az legközelebb már egy kicsit jobban menjen. Csak egy kicsit – ez tökéletesen elég lesz egyelőre.
És ha mindezt önmagadat szeretve teszed, akkor az egész folyamat sokkal könnyebb lesz.
Kedves Gábor!
Ma olvastam ezt az írást, és mélyig hatott – ugyanis túl sokszor hibázom. Legalább is, ezt érzem.
Igyekszem a hibáimból tanulni. Sokszor azt hiszem, sikerül is – ám ekkor, rövid időn belül érkezik az életembe (ahogy bárki másnak is) egy olyan újabb helyzet, amelyben még több a hibalehetőség, melyek közül sokat kikerülök, de sokat a legnagyobb igyekezet ellenére is elkövetek / megtörténik (ahogy senki másnak). Akárhogy próbálkozom, valahol mindig homokszem kerül a gépezetbe (munkahelyen és/vagy magánéletemben és/vagy terveimben, álmaim megvalósításában).
Elfelejtek valamit, félreértek valamit, nem tudom beosztani az időm és kiszalad a kezemből a tennivaló – és még sorolhatnám.
Egy szó, mint száz: bárhogy akarom jól végzeni a dolgaimat, nem sikerül.
Írtam jegyzeteket, beállítottam határidőket – mégsem vagyok képes kézben tartani a dolgaimat olyan hatékonyan, mint egy átlagos ember.
Létezik olyan módszer, amivel az ember “hatékonyabban” tehet önmagáért és a környezetéért?
A választ előre is, nagyon szépen Köszönöm.