Agócs Kati néni nem tanított meg nekünk mindent biológiából és földrajzból. Volt, amikor inkább emberségről, jellemről, közösségről és az élet olyan dolgairól tanított, amik az egyetemi felvételin nem sokat segítettek, “csak” abban, hogy gerinces, céltudatos, egymást tisztelő, önmagunkból a legjobbat felszínre hozó emberekké váljunk.
Horváth Eszter tanárnővel nem lehetett megetetni a sumákolást, de megtanította nekünk, hogy a következetesség és a fegyelem eredményeket hoz. Minden esetben. És megmutatta azt is, hogy a feladatot komolyan kell venni, de amikor nincsen feladat, akkor nyugodtan előbújhat a meleg szívű Ember.
Liszka Gábor tanár úrtól nagyon furcsán hangzott, amikor magázásra váltott 14 éves korunkban (“Maguk most már felnőttek”), de közülünk olyanokkal is megszerettette az irodalmat és a magyar nyelvet, akik óra helyett inkább spanglit szívtak volna, és nélküle ma már talán sehol sem lennének.
Kardosréti Istvánné tanárnő olyan végtelen türelemmel kísérte végig, ahogyan tízéves kisgyerekekből idegesítő kamaszokká, majd magukat felnőttnek képzelő fiatalokká váltunk, hogy az volt a csoda, hogyan tudta a francia nyelv szépségeit is megismertetni velünk közben.
Bajkó Judit tanárnő olyan megdöbbentő empátiával ajánlotta fel az év végi kettest, ha hülyéskedés helyett inkább nem járunk be, hogy gyorsabban összeszedtük magunkat, mint hogyha ordítozni vagy fenyegetni kezdett volna. Milyen kár, hogy már csak a híre jutott el hozzánk utólag annak, amikor igazgatónővé vált és a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumot még jobban felvirágoztatta.
És Szijártó Kornél tanár úr… Mindenki Kornél papája, aki 7 év változatos, szórakoztató, olykor kemény, de mindig motiváló és humorral átitatott testnevelés órái után a 8. évben olyan sokszor gurította be óra elején a labdát a pályára, ikonikussá vált egyetlen szavát kiáltva: “Játsszatok!”
EMBEREK. Így, csupa nagybetűvel. Pontosabban csak néhány közülük – mert még folytathatnám a sort hosszan. EMBEREK, akik által a közalkalmazott szó egészen más értelmezést nyer: olyan harcosok, tanítók, segítők, és talán varázslók is, akik nemcsak a köz érdekét szolgálják, hanem a köz jövőjét határozzák meg.
Olyan EMBEREK, akik minden energiájukat és sokszor minden szabadidejüket is annak szentelték és szentelik ma is, hogy az orvosok gyógyítani tudjanak, az ügyvédek jogvédelmet adjanak, az eladók kedvesen szolgálják a vevőiket, a mérnökök precízen tervezzenek, a világban új felfedezések szülessenek, és ami talán mindennél fontosabb, mert mindennek ez az alapja: az emberek EMBEREK maradjanak.
Egy társadalom végnapjait az mutatja a legjobban, ha nem becsüli meg azokat, akik tanítják a következő generációkat. Mert ahol ez nem történik meg, ott a társadalom élve elrohad.
Őszinte hálám minden igaz tanítónak, tanárnak, EMBERNEK.
Kedves Andrea, hogy jött ki a 90 százalék? Nagyon érdekel, hogy milyen tények alapján írtad meg a gondolataidat.
A társadalom végnapjai? Kedves pedagógusok ne sztrájkoljatok hanem tanìtsatok! Tanìtsatok szeretettel, alázattal! Rengeteget kell tanulnom a munka után,én tanítóm meg otthon a helyesírást,a szorzótáblát…fáradt vagyok! És én sem vagyok “jól fizetve”,de csinálom! Az a baj,hogy az iskolák manapság már csak holmi megőrzőkènt funkcionálnak! Minden a szülőkre van rátolva! Mi persze visszük csendben,türelmesen ,alázattal az egészet! Mert szeretjük a gyerekeinket! A tudás hol van? Én is élvègzem a munkámat,azért mert nem olyan a fizetésem amilyennek szeretném. A mi társadalmunk gyermekei nem érdemlik meg a tudást az iskolában? Hol élünk? Milyen pedagógusok ezek? 90 százalék sajnos nem erre a pályára való! Igazságot, tudást, türelmét, embersèget a gyerekeinknek!