Az emberek többsége hajlamos beletörődni a körülményeibe. Elfogadást hazudnak maguknak, de belül mélyen komoly fájdalmat éreznek, mert tudják, hogy a döntésük akár végleges is lehet. Lemondtak az álmaikról, és belekényszerültek egy olyan életbe, amelyben nem boldogok. A belső tüzet elnyomja valami – legyen az az élethelyzetük, az életkoruk, vagy egy betegség, amiből nem látják a kiutat.
Sokan élnek így. Vagy inkább csak léteznek. Egy kaliforniai hölgy, Greta Pontarelli is könnyen beállhatott volna a sorba, ha úgy dönt, hogy az 59 éves korában diagnosztizált csontritkulása fogja meghatározni hátralévő életét.Nem így döntött. Nem vált a körülményei áldozatává, hanem elkezdte megváltoztatni a körülményeit. Orvosa azt javasolta, hogy kezdjen el sportolni, és az izomfejlesztésre fókuszáljon.
Greta fiatalabb korában sportolt ugyan, de már hosszú évek óta elhanyagolta a mozgást. Az orvosi diagnózis kemény emlékeztető volt számára. Olyan mozgást keresett, amivel nemcsak az izomerejét tudja fejleszteni, hanem élvezi is – így látogatott el élete első rúdtánc órájára.
Már akkor kilógott a sorból, és senki nem gondolta, hogy a következő alkalomra is elmegy. De valami megfogta a rúdtáncban, úgyhogy elkezdett rendszeresen gyakorolni. És ez még csak a kezdet volt.
Greta azóta számos világversenyen részt vett, több bajnoki cím büszke tulajdonosa, és mindezt úgy érte el, hogy a fiatalokkal egy kategóriában versenyez. Persze ő is fiatal – még csak 67 éves, és az életkora szemmel láthatóan nem más, csak egy szám.
Ennyit a csontritkulásról. A „szerencsés a genetikája” érv itt csúnyán el is bukott. Greta Pontarelli ugyanis nem a genetikájának köszönhetően, hanem éppen annak ellenére él teljes életet, és ér el sikereket.
Abban az életkorban, amelyben sokan már elkezdik temetni magukat, Greta testileg-lelkileg egészségesen egy izgalmas és tartalmas életet tud élni. Mert felismerte, hogy ez nem az életkorától, a betegségétől, vagy bármilyen más körülménytől függ, hanem a döntésétől.
(h/t: dailymail)
Sokan beletörődnek a körülményeikbe. Dönthetsz Te is így – mert ez is egy döntés, még ha nem is tudatosan hozod meg. Vagy ha ez nem elég számodra, akkor dönthetsz máshogy is. Dönthetsz az álmaid mellett. Az Élet mellett.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Nagyon szép, útmutató ez az írás az élet dzsungelében.Ilyenkor rájön az ember arra, hogy hol rontotta el,mert nem volt elég kitartó a céljai elérésében.Még nem elég, még nem elég…írja Váci Mihály költő a versében és ez is inspiráló, vagyis nem elég lelkesedni, de tenni,tenni kell, és nem elég akarni, az úton menni kell..A cél az út maga,minden embernek be kell járnia a maga útját.Elsőnek anyám volt a legnagyobb kritikusom, de fiatalon nagyon hárítottam a nem tetsző véleményét, amit később megszívleltem, amikor ő már nem volt mellettem, és teljesen egyedül maradtam.Anyám ritkán kritizált, nagyon csendes hangon, és mindig úgy kezdte: édes lányom, talán nem kellene túlzásba vinned dolgokat…én meg csak megrökönyödve jó nagyokat hallgattam.,csodálkoztam, hogy annyira szeret és mégis ilyeneket mond nekem, aki egy komoly, megbízható, szorgalmas, lelkes, tudás vággyal megáldott ember típus, kifelé semmi problémám az emberekkel,így értelmetlen volt ez a furcsa kritika, amikor én elégedett voltam magammal, és kifelé ő mindig dicsért engem, hogy milyen jó leány vagyok, mennyire megbízható ember.Halála után a bátyámra bizott, aki már erősebben kritizált, az sokszor bántó volt, az sértette az én képemet, annak ellenére, hogy meg voltam elégedve magammal, mert mindig mindenhol helyt álltam, és még akkor is, amikor 10-15 év eltelt özvegyen és az én erős akaratom átsegített az élet nehézségein, sőt igen sok emberen tudtam munka mellett segíteni, szinte hősnek éreztem magam, mert mindenki dicsért, hogy milyen sok energiám van, és mennyire jó lelkű ember vagyok.Ez tényleg így volt, ahogyan kivülről kaptam a pozitiív vissazajelzést, de amikor többet vállaltam, mint amit kellett volna, akkor csak jelentkeztek egészségügyi problémák, és eszeme juott anyám intelme, hogy túlzásba viszem a dolgokat, aztán jött olykor konfliktus is magammal, egy váratlan helyzettel, és akkor eszembe jutott a bátsyám kritikája: hogyan tudtál te eddig létezni, amikor se taktikád, se stratágiád nincsen.,hádt neki is igaza lett.Aztán az is felrémlett, hogy mennyi idő eltelt azóta, amikor nagyon jó utmutató jelleggel sugalaltokat kaptam,akkor megörültem a jó tanácsoknak, de a gykorlatba nem tdutam alkalmazni,így ami segített voflfna a változásban, azt a lehetőséget sem vettem át, mert a tanulás módszereit nem dolgoztam ki.Az élet küzdelmei, a gondok hatottak oda, hogy mind a családi, mind az égből kapott sugallatokat figyelembe vegyem, és nem csak szellemi úton szerezzem vissza a régi nagy lelki, idegi, fizikai energiámat, hanem kemény akarattal, nagy elszántsággal, új életszemlélettel teremtsem meg a harmoniát az életemben, a túlzásokat mellőzve/ anyám figyelmeztetése !/, néhány taktikai lépést mejelölve / bátyám intelme !/, végül az isteni sugallat: állítsd magad a végtelenre, szeresd magad és a benned lévő jó Istent.Bár erős akarattal, nagy tett vággyal,türelemmel születtem le a föfldre / ez a személyes készletem /, még ez sem volt elég az örökös sok vállalásom tljesítéséhez, sokat kellett éjjeleznem,nagy felelősséget vállalni a szakmámban, ezek mellett nem szabad lett volna idegen emberek negatív élethelyzetét úgy felvállalni, hogy majd én mindent megoldok helyettük.Családi mintából indultam ki, hogy ha én a hajótörötteknek minta vagyok arra,a hogy egyedül álom az élet viharát, akkor ők követni fognak engem, és az én patronálásommal révbe érnek.Naivan nem gondosltam arra, hogy ezeknek a lelki, idegi beteg embereknek már volt egy előéletük, amit cipelnek magukkal, és én hiába teszek meg értük mindent anyagilag, jogilag,emberileg, lelkileg, ha nem tudom átadni nekik az élet bölcsességét.Nem voltam tanár,próféta, csak szolgálni tudtam és amikor elmentek, volt bennem egy hiány érzet, hogy csak az életüket tudtam megmenteni / két nő öngyilkos akart lenni !/, de megváltoztatni a személyüket,hogy élet képesebbek legyenek, élet energiát magasabb szinten kapjanak, ezt nem tudtam elérni, nem vagyok tanár és az idealista természetemmel nem volt élet tapasztalatom sem.Bevallom mellettük, a 30 fő patronáltam mellett szereztem alapos élet tapasztalatot 28 év özvegység alatt, ennek az volt az ára, hogy nem volt semmi szabad időm: élet módom, élet formám megváltozott :nem mentem kirándulni, színházba, operába, az utóbbi 10 évben társaságba sem, minden időmet velük töltöttem,így minden régi tervemet is most tudom pótolni, ami a felgyülemlett restancia miatt csak félig sikerülhet, mert rengeteg idő kellene a feldolgozásához, ami még szintén kevésnek bizonyul, így képességeim nem érnek célba.Talán ez a ród táncos nő és hozzá hasonló kimagasló egyéniségek adnak majd példájukkal többlet lelki energiát, hogy higgyek magamban, hogy én is elérem a több évtizede kitűzött célomat, mert sajnos az idő elrohant mellettem vészes gyorsasággal.A tudatosság fejlesztése még ezen segíthet, legalábbis enyhíthet.
Ez az írás is tetszett!Bátorító és (szerencsére) rövid.
Ez egy nagyon fontos példa arra, valójában mekkora a Szabadságunk, ha engedjük. És persze ott a Felelősség is. Felelősségem van abban, mit kezdek az életemmel és mire figyelek: a társadalmi sztereotípiákra és elvárásokra vagy pedig arra, amit a Szívem üzen.
MEGRÍKATTÁL DE FOGADOM!