Van a trágyában való ücsörgésnek egy szükségszerű velejárója: egy idő után megszokod. Hozzászokik az orrod az orrfacsaró bűzhöz, hozzászokik a tested a mindent ellepő szarhoz, és néha még Te magad is elhiszed: jó ez így.
De ettől még szarban ülsz. Ettől még nem azt az életet éled, amire szíved mélyén igazán vágysz, és időről időre szembesülsz is ezzel. Akkor, amikor egy újabb kegyetlen becsapás, egy újabb értelmetlen veszekedés, egy újabb fizikai bántalmazás, vagy egy újabb lelki terror elszenvedése után a nap végén megint egyedül maradsz a gondolataiddal. Akkor, amikor már hiába vagy csendes kifelé, mert belül ordítasz. Akkor, amikor már nem vagy képes tovább hazudni önmagadnak. Már nem megy. Már nem tudsz hová menekülni. És ha elég bátor vagy ahhoz, hogy szembenézz Önmagaddal, akkor rájössz, hogy csak azért maradtál hónapok, vagy talán évek óta egy sem nem méltó, sem nem kielégítő kapcsolatban, mert félsz. Félsz egyedül lenni. Félsz, hogy nem találsz jobbat. Félsz, hogy végleg egyedül maradsz. Kapcsolatfüggő vagy.
kapcsolatfuggoseg
Pedig van valami, ami sokkal rosszabb az egyedüllétnél: a magány. És a kettő között sokszor semmilyen összefüggés nincsen. Aki egyedül van, nem feltétlenül magányos, ugyanakkor sokan ragadnak olyan kapcsolatban, ahol magányosnak érzik magukat. Kevés dolog van, ami jobban pusztítja az emberi lelket, mint a társas magány, mégis vannak, akik egy egész életet képesek beletörődő megalkuvással leélni. Sokan vannak. Ráfogják a körülményekre, a családra, a közös gyerekre, vagy az életkorra. És maradnak. Maradnak a megszokott, biztonságos(nak hitt), szánalmas életükben, aminek egy idő után már a felszínére is képtelenek rámázolni a boldogság hiteles képét.
Nem az egyedüllét az igazán félelmetes, hanem a beletörődés. Nem az tesz tönkre egy emberi lelket, ha egyedül marad, hanem az, ha – akár egyedül, akár valaki mással – magányosnak érzi magát. És ha ez így van, akkor mindenképpen változás következik – csak nem mindegy, hogyan. Ha benne ragadsz ebben a helyzetben, akkor a változás egy lassú és fájdalmas lelki halált jelent. Ha viszont hajlandó vagy Te magad tenni a változásért, akkor a félelmeidet, a kételyeidet, és a beléd nevelt tehetetlenséget legyőzve megkeresed, hogyan tudod a legtöbbet kihozni a helyzetedből.
Személyes segítség
Először is, ha társas magányban élsz, akkor erről jó, ha a párod is tud. Ha mindketten akartok és képesek is vagytok változtatni ezen, akkor a tanulságokat levonva folytatjátok a kapcsolatotokat. Ha azonban csak részedről van meg az igény, vagy változtatni mindketten akartok ugyan, de nem találtok közös utat, akkor ideje lezárnod a kapcsolatot, mielőtt teljesen felemészted magad.
Persze éppen a lezárástól félsz – pontosabban nem is magától a lezárástól, hanem attól, ami utána jön. Mert mi lesz, ha tényleg egyedül maradsz? Egyedül, ahogy most is vagy, csak már nem hazudhatsz önmagadnak. Mi lesz, ha nem lesz támaszod, és szembe kell nézned a ténnyel, hogy magányos vagy?
Elmondom, mi lesz. Megtanulsz rengeteg olyan dolgot, amire eddig vagy módod, vagy hajlandóságod nem volt. Felfedezel rengeteg olyan lehetőséget az életed szebbé tételére, amiről eddig vagy nem tudtál, vagy nem akartál tudomást venni. Összebarátkozol azzal az emberrel, akivel a legtöbb időt töltöd életedben: Önmagaddal. Fejlődsz. Persze csak akkor, ha így döntesz.
alagut_feny
De mégis hogyan? Hogyan válsz többé azáltal, hogy egyedül vagy? Íme néhány gondolat, amit felhasználva még értékesebb emberré válhatsz az egyedüllét alatt.

Önállóbbá válsz

Egy párkapcsolatban könnyen osztjuk fel, hogy ki mit csinál, és sokak számára a másik fél által vállalt (vagy rá aggatott) feladatok elvégzése nem csupán idegen, hanem egyenesen elképzelhetetlen is. Számos férfi tartja távol magát a házimunkák jelentős részétől, míg a nők közül sokan a ház körüli és műszaki feladatokkal ódzkodnak köszönőviszonyba kerülni.
Az egyedüllét sokat segít az elkényelmesedés elkerülésében. Megcsinálsz minden feladatot, függetlenül attól, hogy korábban melyik félhez rendelted azt hozzá a fejedben. Megcsinálod, mert nincs más, aki megcsinálja helyetted. És bár sokszor ez elég nagy tehernek tűnik, mégis rengeteget fejlődsz általa. Nemcsak a képességeidet és az akaraterődet fejleszted, hanem önbizalommal és egy korábban nem ismert szabadságérzéssel is megajándékozod önmagad. Olyan alapokat fektetsz le, melyekre később jóval könnyebb lesz egy stabil és jól működő párkapcsolatot építeni.

Felelősségvállalást tanulsz

Az egyedüllét önállóságra nevel, az önállóság pedig lehetőséget ad arra, hogy ha eddig nem tetted, akkor mostantól felelősséget vállalj a saját életedért. Minden egyes döntésedért, minden tettedért, minden lépésedért. Mert nincs kire fogni, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnéd. Persze ez így nem teljesen igaz, mert kifogást mindig tud találni az, aki akar. Azonban ha egyedül vagy, akkor nagyobb eséllyel jutsz el a felismerésig, hogy ha nem olyan életet élsz, amilyenre a szíved mélyén vágysz, akkor a megoldást nem kívül, hanem önmagadban fogod megtalálni.
Egy párkapcsolatban könnyen tologatjuk át a felelősséget a másik térfelére – apróságokban és komoly döntésekben egyaránt. Egyedül azonban csak egyetlen térfél van. Ha Te nem teszel magadért, senki más nem fog. Ha egy feladat nem készült el, vagy egy döntés rossz irányba terelt, akkor a hunyó kizárólag Te lehetsz. Ha ezt felismered, minden emberi kapcsolatod minősége javulni fog.

Megbecsülsz mindent, ami a Tiéd

Nem igazán tudjuk értékelni azt, amink van, egészen addig, amíg a „van”-ból „volt” nem lesz. Sokszor annyira koncentrálunk arra, hogy mi hiányzik az életünkből, hogy elfelejtjük, mi minden a miénk már most. Természetesnek vesszük, hogy valaki hazavár, hogy van kivel megbeszélni a jelentéktelen és az igazán fontos dolgokat, és hogy valaki olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk.
Amit egy kapcsolatban a párod megtett érted, vagy megcsinált helyetted, annak helyét hirtelen egy fájó üresség veszi át. Amit eddig készen kaptál, annak a hiányát az egyedüllét alatt garantáltan érezni fogod. És ez jó. Ezáltal még értékesebb emberré válhatsz. Olyanná, aki nem felejti el kimutatni a szeretetét, aki megbecsüli azokat, akikkel megosztja az életét, és aki értékeli akár a legkisebb gesztust is, amit a másik embertől kap.

Gyakorlod az elfogadást

Ez megint csak döntés kérdése. Elfogadás vagy beletörődés? Ha hosszabb ideig egyedül vagy, akkor a két út közül az egyiken el fogsz indulni, ez egészen biztos. Ha beletörődsz az egyedüllétbe, és értéktelen, szánalmas embernek tartod magad, aki senkinek sem kell, akkor jó eséllyel ilyenné is fogsz válni. És természetesen a környezeted is inkább csak sajnálni fog, értékelni kevésbé. Ha viszont úgy döntesz, hogy az önjelölt áldozatszerep helyett valami többet hozol ki a helyzetedből – és az életedből –, akkor megtanulod azokban az időszakokban is élvezni az életet, amikor látszólag semmi élveznivaló nincsen benne.
A boldogság ugyanis egy képesség, amit semmilyen külső körülmény nem tud elnyomni benned, ha nem hagyod. Az elfogadás azzal kezdődik, hogy ezt felismered. És felismered azt is, hogy nem mindig fog úgy alakulni az életed, ahogyan azt eltervezted – sőt, sokszor fog máshogy alakulni. És ez nem baj. Baj csak akkor van, ha azt képzeled, hogy csak a Te elképzeléseid szerint működőképes a világ, és benne az emberek. Az egyedüllét nagyszerű lehetőség arra, hogy megtanuld beletörődés nélkül, elfogadással kezelni az elképzeléseiddel ellentétes eseményeket. Idővel pedig képes leszel az emberi kapcsolataidra is alkalmazni ugyanezt. Megtanulod, hogy akinek másak az elképzelései, az nem feltétlenül rosszabb ember Nálad. Egyszerűen csak más. És ez jól van így. Aki képes az elfogadásra, az nemcsak stabilabb, hanem mélyebb és tartalmasabb kapcsolatokat tud kialakítani embertársaival.

Megismered önmagad

Végül egy eleinte fájdalmas, ám később nagyon megtérülő előnye is van az egyedüllétnek: szembe kell nézned önmagaddal. Pontosabban nem kell (sokan el is mulasztják), de jóval nagyobb eséllyel teszed ezt meg, ha magadra maradsz. Szembenézel a gyengeségeiddel és a félelmeiddel, ugyanakkor megkeresed az értékeidet és a mélyre ásott vágyaidat is. Mindazt, amire építeni tudsz. Az egyedüllét nem tragédia, hanem lehetőség arra, hogy jobban megismerd önmagad.
Nagyon sok ember érzi magányosnak magát, mert nem olyan emberek veszik körül, akik elfogadják őt, és akiket ő is képes elfogadni. Ennek pedig legtöbbször egyetlen oka van: az önismeret hiánya. Persze mindenki ismeri önmagát, gondolhatod, de ez nem így van. Nagyon kevés ember ismeri fel és éli meg tudatosan a saját gyengeségeit, és kevesen vannak azok is, akik tisztában vannak mindazzal az értékkel és lehetőséggel, ami bennük van. A legtöbben csak a felszínt kapargatják. Pedig érdemes mélyebbre ásni, mert csak az képes irányítani a saját életét (anélkül, hogy másokat irányítani próbálna), aki nagyon jól ismeri önmagát.
Ha kapcsolatfüggő vagy, és csak azért vagy együtt valakivel, hogy ne legyél egyedül, akkor jó, ha tudod, hogy éppen önmagad elől próbálsz elmenekülni. Nem fog sikerülni. A vágyaid, az igényeid, a félelmeid újra és újra feltörnek mindaddig, amíg nem kezdesz velük valamit.
Ne félj az egyedülléttől, mert nem az az ellenséged. Te magad vagy a saját ellenséged, amíg a körülményeid áldozatának tekinted önmagad. Persze mondani ezt nagyon könnyű, és én is csak nehezen jutottam el odáig, hogy felismerjem az egyedüllét által kínált lehetőségeket. De nem kell végigszenvedned hónapokat, vagy akár éveket, ha eleve lehetőségként tekintesz azokra a tapasztalataidra, amik először csapásnak tűnnek. Mert minden válság egyúttal lehetőséget is jelent, hogy jobbá tedd az életedet. Tanulj, fejlődj, válj többé, jobb emberré, mint voltál. Önmagad fejlesztése a legjobb befektetés, amit az életed során megtehetsz. Ne maradj a langyos pocsolyában, ha nem odavalónak érzed magad.
Ezt az írást annak a lánynak ajánlom, aki miatt életem legnehezebb időszaka értelmet nyert. Köszönöm, Zsófi! 🙂

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Személyes segítség

Írásaim

Istent játszva
Késő este volt már. Egy szerdai nap közeledett a végéhez.
Tovább
Elhúzott mellettem egy halottaskocsi
Az élet néha kissé groteszk humorral emlékeztet arra, hogy mik
Tovább
A legnagyobb távolság két ember között
Meglepő, hogyan tudnak elmenni egymás mellett életek. Találkozunk valakivel, kapcsolódunk
Tovább
A legveszélyesebb szavak nem azok, amiket annak hiszel
Sokan kínosan ügyelnek arra, hogy soha egyetlen csúnya szó se
Tovább
Mindennapi Motiváció – Halassy Olivér
Élt egyszer egy kisfiú, aki imádott sportolni. Tehetséges volt, nagyon
Tovább
Ami nem öl meg, az megerősít (vagy megöl)
Ami nem öl meg, az megerősít. Várj, mondom még egyszer:
Tovább

31 Comments

  1. Hajni

    Milyen borzasztó ez..Mennyien menekülnénk de nincs hova,illetve lenne de albérleti árakat nézve…😕És csak tűrünk és várunk,mikor jön a mi időnk el..Belül üvöltünk a fájdalomtól ,de muszály kitartani,csak kérdés kibirjuk e….

  2. Zsu

    Kedves Ria!
    Hasonlóan érzek én is a saját párkapcsolatomban. Mi 18 éve vagyunk együtt, ebből 3 éve házasok. Többek -és most már szerintem is, nem kellett volna házasodnunk. Én 33 éves vagyok, gyermekünk nincs, mindketten dolgozunk, mégsem merek lépni, pedig egy ideje érzem már ezt a langyos sz@rt. Félek egyedül, pénzem sincs, nincs más a férjemen kívül, akire számíthatok. Én nem szeretném ebben leélni az életemet, mert még sok időm van itt a Földön, de nincs bátorságom lépni. 🙁

  3. Rita

    Kedves Gábor!
    Első cikk volt, amit olvastam öntől, de elolvasom a többit is, mert tetszik a stílus.
    17 éve élek kapcsolat függőségben.(18 évesen ismertem meg a férjemet, 19 évesen hozzámentem, most 35 éves vagyok.)
    Ebből kB 10 év társas magány.
    3 gyermeket nevelünk a férjemmel, aki a sok munka miatt nagyon keveset foglalkozik velü(n) k!
    Lassan kezd az idegeimre menni – szó szerint…
    Kommunikáció szinte nulla, vagy csak nagyon kevés témára korlátozódik.
    Általában minden beszélgetés temaja: a pénz illetve annak hiánya. Ritkán a gyerekek, még ritkábban az én véleményem kikérése bármiről.
    (aztán ha elmondom a véleményem, totál másképp csinálja.)
    Jelenleg ott tartok, hogy nem bírom tovább, de nincs hová mennem a gyerekekkel.
    Bocsánat ez hosszú panasz volt.
    Köszönöm ha elolvassa.
    Rita

  4. Ria

    Kedves Gábor!
    Már egy ideje olvasom az írásaidat szinte mindegyikkel egyetértek. Ezzel a cikkel is mélyen egyetértek,épp csak nem látok kiutat a saját helyzetemre nézve.Nevezetesen,hogy már közel 45 éve élünk egymás mellett a férjemmel és már sok éve társas magányban. Talán anno összeházasodnunk se kellett volna,de akkoriban az dívott a faluban,hogy ha elmúltál 20 akkor “menj férjhez,nehogy már öreglány maradj a nyakamon”.Hát,én kis tapasztalatlan,férjhez is mentem az első fiúhoz aki kedves volt velem,bár nem voltam szerelmes. Nem szaporítanám a szót,időközben lett két gyerekünk,mindketten szorgalmasan dolgoztunk,hát lett saját lakásunk,majd saját házunk is. Időközben rájöttem,hogy nem jó úton járok, de amíg a gyerekek kicsik voltak,nem akartam elválni,hogy ne csonka családban nőjenek fel. Most,hogy a gyerekek már felnőttek,és megtehetném,hogy a saját életemet éljem,a nyugdíj nem elég,hogy lakást vegyek magamnak. A házból a férjem sem tudna engem kifizetni-és én sem őt. Az ügyvéd is azt mondta,hogy hiába válunk el,ha nem tudunk külön költözni,minden ugyanígy marad a régiben,épp csak lesz papírunk a válásról. Arról nem beszélve,hogy a férjemnek eszében sincs válni,mert őt kielégíti ez a mostani élete.Van tiszta lakás meg tiszta ruha,van főtt étel az asztalon..és van mit innia is,mert mióta építkeztünk( cca.25 éve) sajnos sokszor van módosult tudatállapotban. Józanul nagyon jó ember hatalmas szívvel és szorgalommal,de nem képes és nem is akar fejlődni és nem is érti,miről beszélek már évek óta, hogy hozzuk rendbe az életünket,vagy menjen ki-ki a maga útján tovább.Erre az a válasza,hogy miért?hát nem jó így neked?és nem érti,hogy nem jó..Legszívesebben világgá mennék,ha lenne hova.De a “kisnyugdíjam” sajnos nemcsak nem elég,hogy lakást vegyek,de még albérletet fizetni sem lenne elég. Kénytelen voltam-vagyok hát megalkudni és élni tovább lélekgyilkoló méltatlan kapcsolatban,társas magányban… Ez is egyfajta kapcsolatfüggőség,még ha a pénz hiánya okozza is.. Hálás lennék minden használható ötletért,hogy kiutat találjak.. Köszönöm,hogy olvastatok…

  5. Andrea

    Kedves Gábor!
    Keresem magamban az erőt,hogy ne a társas magányt érezzem.Szerintem nincs rosszabb annál,ha a másik felé csak közönyt érzel.kiutat pedig nem találok ,mert betegségem miatt rá vagyok utalva😢 örülök az irasaidnak.

  6. Anna

    Én egy hosszú ideig tartó ,félresikerült házasság után,köszönöm szépen,jól megvagyok egyedül.
    Miért lenne szükség mindenképp szükség arra egy nőnek,hogy igazolja saját magát?Tényleg azt sulykolja a társadalom,hogy csökkentértékű,hibás termék az a nő,akinek nincs kapcsolata,de könyörgöm,miért,miért ne lehetnének attól még céljai,elképzelései az életben,mert most épp nincs mellette férfi?
    Nem mondom,hogy egyszerű egy nehezen kezelhető kamasszal és a másik fiammal egyedül szembenéznina hétköznapokkal,de az sokkal rosszabb szerintem,ha egy bimbózó ,új kapcsolatot mondjuk pont a gyereknevelésből adódó nehézségek tennének tönkre.
    Anyaként igyekszem azért fokozatosan beiktatni egyre több szabad órát,de csak olyannal,akit valóban szeretek is.
    Nem ész nélkül mindenkivel megpróbalni ismerkedni,csak azért,hogy fel tudjam mutatni a világnak,mellettem is van valaki,akárki,csak egy férfi,aki mindegy milyen,de igazolni fogja női létemet.
    Persze az egyedüllét,ha tartóssá válik,egyből gyanús lesz a környezet szemében,azt hiszik,nem kell senkinek,nincs meg benne az a képesség,hogy felkeltse a ferfiak érdeklődését,tehát leértékelik.
    Még jó,hogy én ettől teljes értékűnek érzem magam.Sajnos sokan viszont inkább megmaradnak inkább egy méltatlan kapcsolatban…

  7. Farkas Éva

    Kedves Gábor!

    Amikor a főiskolán Abraham Maslow motivációs piramisáról tanultunk… rájöttem, hogy én megakadtam a szeretet szinten. Én attól szenvedek, ha nem kapok szeretetet és ezért képes vagyok bármire, hogy megkaphassam azt.
    Sajnos így viszont függővé válok…és ez nemcsak a párkapcsolatokban jelentkezik. Mindig kell valaki, barát, barátnő, társ, aki mellettem legyen és érezzem a szeretet. Amikor nincs ilyen ember mellettem, olyan mintha a földet látnám és egyedül én állnék magányosan rajta. Ilyenkor csicsereghetnek a madarak, süthet századmagával a nap, számomra láthatatlanná válik. Tudom, hogy ez nem jó így, sokat olvasom az írásaidat, hátha megtalálom azt, amiben felismerem magam…és segítesz vele, hogy a kiutat megtaláljam ezáltal. Így csak azok találnak meg, akik egy időre valamilyen formában és ideig, de kihasználnak.

  8. Györgyi

    Kedves gábor!
    Köszönöm az írásod! Megerősítés és további felismerés számomra. Már egy ideje elindultam ezen az úton. A házasságom is erről szólt már több éve. Réges régen lépnem kellett volna, de féltem. A férjemmel már nem élünk együtt,bár kis ideig még egy lakásba kényszerülünk. Ez hamarosan megoldódik. Külön fogunk lakni, bár közös házban. Bízom benne, hogy ez jó irányban tovább fog változni.
    Most van egy kapcsolatom, amit már szintén csak a kapcsolatfüggőség motivál. Egyszer azt gondoltam lezártam, de visszacsábultam 🙁 . Készülök a végső lezárásra, bár ez nem könnyű. Már sokkal kevésbé magamat sajnálom, mint inkább Őt. De tudom ez az utam! A jóga, és annak életfilozófiája sokat segített már eddig is. A Te írásaid (és természetesen más írások, sok-sok könyv is) segít ebben. Ma már pozitívíbban állok a dolgokhoz,és tanulom az elengedés művészetét. Most ez a legnehezebb számomra, de bízom benne hogy egyre ügyesebb leszek ebben a témában IS! Sok írásod olvastam, azokat is köszönöm!
    További szép napot kívánok!
    Üdvözlettel; Györgyi

  9. Bagolyneni

    Kedves Mindenki!

    sajnos a kapcsolatfüggőség nem csak férj-feleség viszonylatban létezik.
    A szülő-gyerek függés és függésben tartás is nagyon gyakori, én ennek estem “áldozatául” sokáig… Most jól vagyok, és igen, erre a kapcsolatra is igaz az, amit Gábor leirt. Sajna…
    De az élet szép, csak észre kell venni! :-))
    BagolyNéni

  10. Kata

    Szia! Most én ugy élek mint egy zombi. Gondolom ez mindent elmond. Az emberek sokszor kerülnek ilyen helyzetbe az életük során esetleg nem igy hivják. Iszonyú erő kell hogy ezt a z állapotot normàlisnak tudjam mutatni.. és van amikor nem sikerül. Ha vannak gyerekeid tudod.miről beszélek. Sok jó irásod van. Kata

  11. celebret

    Gratulálok Gábor, nagyon jó ez az írás!
    Évekkel ezelőtt pont így cselekedtem és milyen jól tettem! Egyedül vagyok, de a magányosság fogalmát nem ismerem. Viszont a társas magányt ismertem, hála Istennek volt bátorságom és erőm lépni, most boldog vagyok!

  12. Martina

    Kedves Gábor! Olyan mintha ezt a kapcsolatomról írtad volna.. Csak nálunk a párom keresett kiutat hamarabb egy másik ember oldalán.. Hihetetlen hogy az elmúlt egy hónapban mennyiféle érzés jött elő bennem, olyanok amikről nem is tudtam hogy léteznek.. Ez idő alatt már többször úgy éreztem hogy meghaltam, de próbálok erőt venni magamon , előre menni. Közös üzletünk van, egész nap együtt dolgozunk, napi 14-15 órában , nincs hova menekülnöm, ez nagyon megnehezíti a gyógyulásomat. Nagyon sokat olvasom a cikkeidet, köszönöm .
    Martina

  13. Köszönöm szépen Zsuzsa, hogy megosztottad a személyes tapasztalatodat. Nagyon örülök, hogy ki tudtál mászni a gödörből, és teljes életet élsz emberként, nőként és anyaként. Nagyon sok boldogságot kívánok Neked! 🙂

  14. Zsuzsa

    Minden szó úgy igaz, ahogy leírtad. Átéltem, és hajamnál fogva ráncigáltam talpra magam. És sikerült, megtaláltam a lelki békét, bár néha vannak rossz napjaim, de tudom, hogy ez csak átmeneti. Mindent megtudok, oldani egyedül és ez tényleg szabadságot ad. Senkire nem kell támaszkodnom, és ez szó szerint igaz. És persze a két gyerekemnek is megtudtam adni mindent amire szükségük volt.

    Üdvözlettel: Zsuzsa

  15. Kedves Rita,
    nagyon örülök, hogy tudtam segíteni. 🙂 Tudom, hogy milyen mélyen lenni, ilyenkor nem igazán hiszel semmiben, de ahogy Churchill mondta: “Amikor a poklon mész keresztül, csak menj tovább.” Mindig a cselekvés segít, mert ha megállsz, akkor tényleg mélyen maradsz. Nagyon örülök, hogy keresed az utadat, és egyáltalán nem számít, hogy az elején jársz, vagy hogy milyen lassúnak érzed a haladást. Csak az számít, hogy haladsz. A kínaiak a válság szót úgy mondják, hogy wei ji (危机), ami két szóból áll: az első, a wei azt jelenti: veszély. A második, a ji pedig azt, hogy lehetőség. Amikor válságba kerülünk, akkor általában csak a veszélyt látjuk, pedig minden változás egyúttal lehetőséget is hoz. Ezt csak Te tudod megtalálni Önmagadban, de nagyon örülök, ha az írásaimmal tudok segíteni abban, hogy megtaláld, és egyre szebbé tedd az életedet. 🙂 Köszönöm szépen, hogy olvasol, és nagyon sok sikert kívánok az utadhoz. 🙂

  16. Rita

    Kedves Gábor!

    Köszönöm, ezt az írást is! Sajnos és én is kapcsolatfüggő voltam, amire csak akkor jöttem rá, amikor a férjem 30 év házasság után elhagyott. Most a padlón vagyok, az írásaid nagyon sokat jelentenek számomra! Amióta rátaláltam az oldaladra, minden cikket elolvastam! Keresem magamban az utat, igyekszem szembenézni a múltammal, a félelmeimmel és saját magammal. Nagyon az út elején járok! Köszönöm a segítséget!

    Rita

  17. Köszönöm szépen Anna, nagyon örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Szerintem ne sajnáld, hogy ilyen helyzetben voltál/vagy, mert ezt a tapasztalatot is fel tudod használni arra, hogy fejlődj és még szebbé tedd az életedet. 🙂 Mindenből tudunk profitálni, csak meg kell keresnünk, hogy mit. Nagyon sok sikert kívánok Neked!

  18. Igen, sokakat érint, ezért szeretnék segíteni azoknak, akik nem szeretik eléggé önmagukat ahhoz, hogy lépjenek. Sokan gyerekkorukból hozzák magukkal a tehetetlenség érzését, de bárki képes változtatni az életén, aki elhatározza.
    Köszönöm, hogy megírtad a tapasztalataidat, én is sok hasonló dolgot láttam, látok…

  19. István

    Az a baj ezzel az írással, hogy nagyon is létező probléma. Igen nagy a baráti köröm, sajnos minden családi körben van egy szenvedő fél. Vagy a férfi viselkedik elnyomó skizofrén emberként, vagy a nő.
    Érthetetlen ez számomra.
    Nyomasztó.
    Ami a legborzasztóbb hogy a szenvedő felek azért maradnak a kapcsolatban mert nem akarják el veszteni vagyonukat , vagy gyermekeiket, vagy képtelenek fent tartani egyedül családjukat. Na és persze vannak azok akik már úgy meg lettek alázva, annyira bele lett magyarázva hogy semmire nem jók , hogy képtelen bármilyen függetlenség megvalósítására.
    Sakk – matt helyzetben vannak.
    Idióta párjaik meg tobzódnak ezen helyzetekben.
    Egészen elképesztő.

    István.

  20. Anna

    Köszünöm az írásodat kedves Gábor, nagyon sokat segítettél vele, sajnos épp egy ilyen helyzetnek vetek hamarosan véget.Amiota tart sokkal többet, jobban figyelek magamra, és ugy érzem, hogy megtaláltam Önmagam.Tudom ki vagyok, mit akarok.
    További sok sikert az íráshoz.

  21. Gábor, szerintem az a probléma, ha Te ezt elhiszed. Nekem az a véleményem, hogy az általad belinkelt a cikket egy frusztrált, nőgyűlölő lelki sérült írta, aki a lazaságával és mások lehúzásával próbál figyelmet kelteni maga körül (egyébként a szerzőtől olvastam már korábban mást is, és ugyanez a véleményem volt). Én úgy gondolom, hogy nem ezért mennek tönkre a párkapcsolatok, hanem egy nagyon egyszerű okból kifolyólag: nem figyelünk egymásra. Lehet férfiként szidni a nőket, vagy fordítva, de a képlet baromi egyszerű: ha figyelsz a másikra és meg tudtok beszélni mindent, akkor működik a kapcsolat. Ha nem figyeltek egymásra és nem működik a kommunikáció, akkor nem érdemes együtt maradnotok, mert csak egymást pusztítanátok. Nem jó átpasszolni a felelősséget a másik félnek, még ha ettől baromi népszerű cikkeket is lehet írni. Nagyon félrevezető az ilyen. Az általad idézett szerző ilyennek látja a nőket. Én pedig ilyennek: https://hasznaldfel.hu/2015/08/egy-ferfi-gondolatai-a-nokrol.html
    Az idézett szerző útja az ítélkezésről és a népszerűségről szól, az enyém az elfogadásról és a szeretetről. A Tiédet pedig csak Te tudod megtalálni, de annyit tudj, hogy a belinkelt cikk egészen más irányba vezet, mint amit én képviselek.

  22. Köszönöm szépen Dalma, örülök, hogy hasznosak az írásaim 🙂
    Ha csak egymás idegeinek tépéséről szól már a kapcsolatotok, akkor nagyon jól teszed, hogy nem folytatod. Megérdemlitek a békét és a boldog élet lehetőségét. És az is nagyon fontos, hogy a kislányod ne cipeljen magával fölösleges lelki terheket.
    A legjobbakat kívánom Nektek!
    Gábor

  23. Dalma

    Teljesen egyetértek. A jövő héten tervezem beadni a válókeresetet. Harmóniában szeretnék élni ( és azt szeretném, hogy a 8éves lányom is harmóniában éljen) nem állandó üvöltésben. Az energiámra nekem van szükségem, nem akarom tovább idióta vitákra, hisztikre, felesleges lélekölő dolgokra pazarolni.
    OFF: remek honlap! A leszarom-cikk tökéletes – mindenki értse ( sőt inkább ÉREZZE) Jól ! üdv, D.

  24. Minden kapcsolatban vannak válságos időszakok (amik általában az egyik vagy mindkét fél személyes válságából gyökereznek), azt viszont csak Ti ketten tudjátok eldönteni, hogy Nálatok is ilyen válság van-e, vagy soha nem is működött rendesen a kapcsolatotok. Ha nem vagytok kompatibilisek, akkor csak ölitek egymás lelkét, azt viszont érdemes minél előbb befejezni, mert maradandó károkat tud okozni.

  25. Gábor

    Milliószor megbeszéltük, semmi nem változott. Nehéz olyan személlyel együtt élni, aki nem azonos szinten gondolkodik. Konkrétan buta, de okosnak képzeli magát. Minden napos viták. Napi szinten viszi a pénzt, dohányzik és iszik. Folyamatosan spekulál és féltékeny ok nélkül. Spórolni nem tud és én tartom el. Lassan elszakad a cérna, hiába vagyunk 6 éve együtt. Rosszul választottam.

  26. Ha benne vagy egy ilyen kapcsolatban, akkor beszéljétek meg a pároddal, de ne úgy, hogy támadásnak vegye, hanem úgy, hogy közös megoldást kerestek. Feltéve, hogy fontos Neked annyira, hogy megpróbáld. Ha van előrelépés, akkor folyamatosan ápoljátok a kapcsolatotokat, ha nem, akkor szerintem nem egymás mellett van a helyetek.

  27. Gábor

    Sajnálom, de nálam is ez a helyzet. Nem is tudom mi tévő legyek. Csak áltatom magam, hogy jobbra fordul, de szerintem nem fog.

  28. Nagyon szívesen Ági, örülök, hogy hasznos volt. 🙂 Ha a családban szeretet van, ahogy Nálatok is, ott tényleg mindent érdemes megtenni, hogy semmi ne bontsa meg az egységet.

  29. Kovács Ági

    Köszönöm Gábor, tanulságos a történet! Én nem vagyok kapcsolatfüggő! De megteszek mindent, hogy a családomat egyben tartsam!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük