Az élet elég igazságtalannak tűnik olykor. Te is tapasztaltad már biztosan. Vannak, akik vért izzadnak minden apró eredményért, mások beleülnek a készbe. Vannak, akiknek az élete kemény harcok sorozata, mások kényelmesen átevickélnek rajta. Vannak, akik nem érdemelnének győzelmet (legyen szó akár magánéleti, akár munkahelyi, akár más sikerekről), mégis győzelem jut nekik, és vannak olyanok is, akik kudarcot nem érdemelnének, mégis kudarcba fullad az, amivel próbálkoznak – akár az egész életük is.
Ezért olyan népszerűek a hősök. A hátrányból induló, minden akadályt legyőző mesebeli figurák, akik elhitetik a hitetlennel, hogy érdemes hinni. Hogy a jó győzhet, és megéri küzdeni. Hogy vannak csodák, és megéri álmodni.
Aztán az álmodozó felébred, újra jönnek a hétköznapok, és minden megy tovább ugyanúgy. Hiszen a győztes mesefigura nem több, mint illúzió, a valóság pedig megint azt látszik bizonyítani, hogy a siker szerencse vagy valami megfoghatatlan kiváltság kérdése.
Így maradnak a magukat vesztesnek tartó emberek valóban vesztesek. Vannak, akiknek néhány kisebb nehézség is elég ahhoz, hogy egész életükben a padló és a középszerűség között mozogjanak – hol felállva egy kicsit, hol újra elbukva és lent maradva –, és vannak olyanok is, akik valóban kegyetlen megpróbáltatásokkal néznek szembe, és beletörődnek a helyzetükbe.
Aztán ott vannak a valódi hősök is. Nem a mesebeliek, akiknek senki nem hisz igazán, hanem azok az emberek, akiktől mindenki könnyen elfogadná a kudarcot, mégis sikeresek. Mert számukra a kudarc nem opció.
Ilyen ember Barbie Thomas is. A most 40 éves hölgy mindössze két éves volt, amikor felmászott egy transzformátorra, és megfogta az elektromos vezetékeket. Mindkét karja gyakorlatilag elégett, és nem sokon múlott, hogy az élete is azonnal lezáruljon. Túlélte. A karjait viszont elveszítette, és egész életét kiszolgáltatott vesztesként élhette volna le – ahogy sokan gondolták róla, és mondták is neki –, ha így dönt. De ő nem így döntött.
Ő jóval többre vágyott. Testépítő bajnok akart lenni, méghozzá „egészséges” vetélytársak között. „Lehetetlen. Úgysem fog sikerülni. Mit akarsz te karok nélkül? Sosem lesz teljes életed.” – Ilyen vélemények és támadások érték folyamatosan, de őt ez kicsit sem érdekelte. Sőt, még több erőt adott neki ahhoz, hogy ami mások szerint lehetetlen, azt ő megvalósítsa.
És megvalósította. A szenvedélye fontosabb volt bármilyen kifogásnál. Pedig neki könnyű lett volna szinte bármire azt mondani: „de hát nincs karom.” És ez tökéletesen mentesíthetné az alól, hogy főzzön, vasaljon, bevásároljon, sms-t írjon, autót vezessen, ellássa önmagát, kövesse az álmait és teljes életet éljen. „Nincs karom.” – tökéletes adu ász lehetett volna. Sokkal erősebb kifogás ez, mint a legtöbb, ami mögé az emberek előszeretettel bújnak.
Ehelyett Barbie minden egyes nap keményen edzett, megtanult a lábával vezetni, telefont kezelni, és nemcsak önmagát látja el, hanem két gyermek édesanyjaként minden szempontból teljes életet él.
„Megtanultam, hogy ne azzal foglalkozzak, amit nem tudok megcsinálni, hanem azzal, amit tudok.” A lelkesedésének és a következetességének köszönhetően pedig egyre több olyan dolgot volt képes megvalósítani, ami először a legtöbbünk számára lehetetlennek tűnik. Íme egy kis betekintés az életébe (angolul nem tudóknak is érdemes belenézni):
Barbie Thomas eddig még nem szerzett bajnoki címet testépítő versenyeken. Még nem. De úton van. Megállíthatatlanul. Rengetegszer vallott kudarcot, rengetegszer próbálkozott látszólag fölöslegesen, de minden egyes alkalommal újra felállt, és még keményebben haladt az álmai megvalósítása felé. És az elszántságát nézve már nem sok idő, hogy karok nélkül legyőzzön bárkit, akinek karja van.
„Nehéz legyőzni azt, aki soha nem adja fel.”
Babe Ruth
Minden tiszteletem minden embernek ez esetnél a hölgynek. Képessége a rendszeresség, ahhoz amit elért mindennapban a csodálatos önakarat fegyelme, de legfőképp, hogy két gyermek anyukája.