Az élet elég igazságtalannak tűnik olykor. Te is tapasztaltad már biztosan. Vannak, akik vért izzadnak minden apró eredményért, mások beleülnek a készbe. Vannak, akiknek az élete kemény harcok sorozata, mások kényelmesen átevickélnek rajta. Vannak, akik nem érdemelnének győzelmet (legyen szó akár magánéleti, akár munkahelyi, akár más sikerekről), mégis győzelem jut nekik, és vannak olyanok is, akik kudarcot nem érdemelnének, mégis kudarcba fullad az, amivel próbálkoznak – akár az egész életük is.
Mindennapi_MotivacioEzért olyan népszerűek a hősök. A hátrányból induló, minden akadályt legyőző mesebeli figurák, akik elhitetik a hitetlennel, hogy érdemes hinni. Hogy a jó győzhet, és megéri küzdeni. Hogy vannak csodák, és megéri álmodni.
Aztán az álmodozó felébred, újra jönnek a hétköznapok, és minden megy tovább ugyanúgy. Hiszen a győztes mesefigura nem több, mint illúzió, a valóság pedig megint azt látszik bizonyítani, hogy a siker szerencse vagy valami megfoghatatlan kiváltság kérdése.
Így maradnak a magukat vesztesnek tartó emberek valóban vesztesek. Vannak, akiknek néhány kisebb nehézség is elég ahhoz, hogy egész életükben a padló és a középszerűség között mozogjanak – hol felállva egy kicsit, hol újra elbukva és lent maradva –, és vannak olyanok is, akik valóban kegyetlen megpróbáltatásokkal néznek szembe, és beletörődnek a helyzetükbe.
Aztán ott vannak a valódi hősök is. Nem a mesebeliek, akiknek senki nem hisz igazán, hanem azok az emberek, akiktől mindenki könnyen elfogadná a kudarcot, mégis sikeresek. Mert számukra a kudarc nem opció.
Ilyen ember Barbie Thomas is. A most 40 éves hölgy mindössze két éves volt, amikor felmászott egy transzformátorra, és megfogta az elektromos vezetékeket. Mindkét karja gyakorlatilag elégett, és nem sokon múlott, hogy az élete is azonnal lezáruljon. Túlélte. A karjait viszont elveszítette, és egész életét kiszolgáltatott vesztesként élhette volna le – ahogy sokan gondolták róla, és mondták is neki –, ha így dönt. De ő nem így döntött.
Ő jóval többre vágyott. Testépítő bajnok akart lenni, méghozzá „egészséges” vetélytársak között. „Lehetetlen. Úgysem fog sikerülni. Mit akarsz te karok nélkül? Sosem lesz teljes életed.” – Ilyen vélemények és támadások érték folyamatosan, de őt ez kicsit sem érdekelte. Sőt, még több erőt adott neki ahhoz, hogy ami mások szerint lehetetlen, azt ő megvalósítsa.
Barbie_Thomas_1
És megvalósította. A szenvedélye fontosabb volt bármilyen kifogásnál. Pedig neki könnyű lett volna szinte bármire azt mondani: „de hát nincs karom.” És ez tökéletesen mentesíthetné az alól, hogy főzzön, vasaljon, bevásároljon, sms-t írjon, autót vezessen, ellássa önmagát, kövesse az álmait és teljes életet éljen. „Nincs karom.” – tökéletes adu ász lehetett volna. Sokkal erősebb kifogás ez, mint a legtöbb, ami mögé az emberek előszeretettel bújnak.
Ehelyett Barbie minden egyes nap keményen edzett, megtanult a lábával vezetni, telefont kezelni, és nemcsak önmagát látja el, hanem két gyermek édesanyjaként minden szempontból teljes életet él.
Barbie_Thomas_2
Barbie_Thomas_3
„Megtanultam, hogy ne azzal foglalkozzak, amit nem tudok megcsinálni, hanem azzal, amit tudok.” A lelkesedésének és a következetességének köszönhetően pedig egyre több olyan dolgot volt képes megvalósítani, ami először a legtöbbünk számára lehetetlennek tűnik. Íme egy kis betekintés az életébe (angolul nem tudóknak is érdemes belenézni):

Barbie Thomas eddig még nem szerzett bajnoki címet testépítő versenyeken. Még nem. De úton van. Megállíthatatlanul. Rengetegszer vallott kudarcot, rengetegszer próbálkozott látszólag fölöslegesen, de minden egyes alkalommal újra felállt, és még keményebben haladt az álmai megvalósítása felé. És az elszántságát nézve már nem sok idő, hogy karok nélkül legyőzzön bárkit, akinek karja van.
„Nehéz legyőzni azt, aki soha nem adja fel.”
Babe Ruth

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Azt hiszed, nehéz. Azt hiszed, hogy a legnehezebb dolog, amivel
Tovább
Miért ne? Tényleg... miért ne lehetnél most, ebben a pillanatban
Tovább
Az emberek többsége hajlamos beletörődni a körülményeibe. Elfogadást hazudnak maguknak,
Tovább
Köztünk élnek. Nem tudjuk, honnan lettek ennyien. Nem tudjuk, miért
Tovább
Talán már késő? Egy kérdés, amit annyi ember feltesz magának
Tovább

One Comment

  1. Tabak Lajos

    Minden tiszteletem minden embernek ez esetnél a hölgynek. Képessége a rendszeresség, ahhoz amit elért mindennapban a csodálatos önakarat fegyelme, de legfőképp, hogy két gyermek anyukája.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük