Mindennapi Motiváció – Harriette Thompson

Minden ember küzd valamiért. Van, aki a céljai megvalósításáért, és van, aki a kifogásai megőrzéséért. És a számtalan kifogás közül, melyekkel nap mint nap találkozom, ez az egyik kedvencem: “Túl öreg vagyok már hozzá, hogy megcsináljam.” Tudod, mi az igazán szép ebben? Az, hogy igaz. Tényleg öreg vagy, ha azt gondolod magadról, hogy öreg vagy. Ellenkező esetben nem vagy az.

De ne én beszéljek már öregségről a harmincas éveim elején – mert bár mentálisan éltem már meg, de biológiailag még soha. Persze klasszikus értelemben vett öreg soha nem leszek, ezt már most tudom, de nem is az én szavaim számítanak most, hanem egy olyan emberé, akinek az idős kor nem a jövő, hanem a jelen.

Harriette Thompson 92 éves. Szép kor, már eddig életben maradni is szinte különleges. Na de mit csinál egy 92 éves néni, ha éppen nem alszik vagy eszik? Fut. Egyértelmű, nem igaz? A néni fut. A néni maratont fut. Érted? A néni 92 évesen odaáll a San Diego maraton startvonalára, lefut 42km-t, majd mosolyogva interjút ad az ámuldozó újságíróknak.

Nagyon sok dolgot tanulhatunk ettől a 92 éves fiatal hölgytől. Aki futott már hosszabb távot, az pontosan tudja, hogy fizikai és mentális felkészültség nélkül nem megy. Egyik napról a másikra nem megy. Kitartás nélkül nem megy. És bármilyen igazán komoly cél esetén igaz ez. Rengeteg akadállyal találkozol az úton, de az egyetlen valódi akadály az, amit a saját agyadban állítasz magad elé. Soha nem a körülmények okozzák a kudarcot, hanem az, ha úgy döntesz, megadod magad a körülményeknek. Ha úgy döntesz, hogy vesztesként éled tovább az életedet.

Persze Harriette néni biztosan nem most kezdte – gondolják most a kifogásgyártók. És megint igazuk van: valóban nem most kezdte… hanem 76 évesen. Akkor futotta le az első maratonját, és az idei volt a 16. alkalom, hogy rajthoz állt. Ha valaki 76 évesen kezd el maratont futni, és 92 évesen is ugyanezt teszi, akkor szeretném hallani azoknak az érveit, akik azt hajtogatják: „túl késő”.

(h/t: abcnews)

Pedig Harriette Thompsonnak minden oka meglett volna, hogy ne álljon oda a rajtvonalhoz. Nemcsak az életkorára hivatkozhatott volna, hanem kétszeres rák túlélőként az idei felkészülése sem nevezhető optimálisnak – lábán még egészen frissek a sugárkezelés okozta sebek. Ráadásul férjét, akivel 67 évet töltött együtt, januárban rák miatt elveszítette, és óriási lelki terhéhez még az is hozzáadódott, hogy egyik fiát szintén rákkal diagnosztizálták. Feladhatta volna, mindenki megértette volna. Ő mégsem tette. Neki fontosabbak voltak a céljai.

De nem csak a Rekordok Könyvébe való bekerülés motiválta őt – ennél jóval fontosabb célokért küzdött. Azért futott, hogy bebizonyítsa – önmagának is és az egész világnak –, hogy aki soha nem adja fel, az nem ismer lehetetlent. És azért is futott, hogy a Leukémia és Limfóma Társaság számára adományokat gyűjtsön – ahogy tette ezt több mint másfél évtizeden át, máig 100 ezer dollárt meghaladó összeggel hozzájárulva a rákkutatáshoz.

Harriette néni úgy döntött, futni fog, és ebben senki és semmi nem állíthatta meg. Amikor arról kérdezték, hogyan tudta végigcsinálni a versenyt, elárulta, hogy amit csak tudott, felhasznált a siker érdekében. Nagyon sokat merített zongoraművész múltjából, mert a holtpontokon mindig eszébe jutott egy-egy dallam, és az is, hogy milyen fegyelem és kitartás kellett ahhoz, hogy művészi szintre tudja fejleszteni képességét. Ahogy az is eszébe jutott, hogy nemcsak önmagért fut, hanem rengeteg embernek mutat példát és ad reményt azzal, amit csinál. És persze ő sem volt egyedül: másik fia végig vele futott és segítette őt, amiben csak tudta. A szeretet ereje szó szerint csodákra képes. És ha ehhez kitartás is társul, akkor a lehetetlen már csak egy semmitmondó, üres fogalommá válik.

És ezek után valaki azt mondja, hogy túl öreg a céljai megvalósításához? A szarduma-mérő műszer kiakadt. Kifogásokat lehet gyűjtögetni, lehet gondosan őrizni, még meg is lehet magyarázni, de akkor is csak kifogások maradnak. Ha éhes vagy, és megmagyarázod mindenkinek, hogy nem is, attól még éhes maradsz. A világot soha nem azok vitték előre akik gondosan megmagyarázták, miért nem tesznek meg valamit, hanem azok, akik megtettek valamit, amire mindenki azt hitte, lehetetlen. Persze Neked nem kell feltétlenül arra törekedned, hogy előbbre vidd a világot. Már az is elég, ha csak a saját életeddel teszed meg ezt – és ezáltal máris egy picit előbbre vitted a világot is.