Vannak lehetetlen dolgok. Tudod, amit egyszerűen képtelenség megcsinálni. Biztos vagy benne, hogy így van, ahogy a legtöbb ember is egészen biztos benne. Néhány kivételével. És ezt a néhány embert egyszerűen nem érdekli, hogy amit el akarnak érni, az lehetetlen. Nem érdekli őket a közvélemény, nem foglalkoznak az őket visszarántani próbáló negatív emberekkel, nem hivatkoznak a múltbeli kudarcokra, nem gyártanak kifogásokat, hogy miért lehetetlen. Egyszerűen csak csinálják. Csinálják, amíg el nem érik, amit akarnak.
Mindennapi_MotivacioVannak lehetetlen dolgok. Egészen addig azok, míg jön egy ember, aki megcsinálja. Ennek ellenére a lehetetlen szó még mindig ott él a legtöbb ember fejében – félelemből, kényelemből, vagy kishitűségből mondják ki újra és újra. De nem a hangosan kimondott szavaknak van igazán jelentősége, hanem annak, amit önmagunknak suttogunk, amikor senki más nem hallja.
Vannak lehetetlen dolgok. Lehetetlen végtagok nélkül teljes életet élni – egészen addig, míg valaki be nem bizonyítja, hogy nem kell végtag ahhoz, hogy boldogan élj. Lehetetlen kezek nélkül gitározni – egészen addig, míg valaki ki nem áll a világ elé, és gyönyörű dalokat játszik a lábaival. És lehetetlen az egyik leginkább lábtechnikára építő harcművészetet fél lábbal mester szinten művelni – egészen addig, míg nem jön egy fiú, aki éppen ezt teszi.
A fiú neve Kemal Kasim; Etiópiában született, épp a polgárháború lezárásának idején. Hat éves korában érkezett el a nap, amikor rossz időben volt rossz helyen. Egy tanknál játszani nem jó, de egy kisgyerek ezzel még nincs tisztában. Kemalnak az aznapi játék a jobb lábába került – a térde fölött szakította azt le a robbanás. Élhette volna tolószékben az egész életét, de ő elhatározta, hogy ennél sokkal többet fog kihozni belőle.
Elkezdett harcművészetet tanulni, méghozzá azt a harcművészetet, ahol a lábtechnikáknak kiemelten fontos szerepe van. És azt a harcművészetet, ami révén megismertem Kemal történetét. Bár személyesen nem találkoztam vele, de a legutóbbi taekwon-do nemzetközi instruktori kurzuson a híre eljutott hozzám és az összes résztvevőhöz. A taekwon-do szövetség gyűjtést szervez számára, hogy végre láb protézist kaphasson, aminek a költségeit ő maga képtelen lenne kifizetni. 18 év taekwon-do gyakorlás után itt az ideje.
És hogy mit csinált – de legfőképpen hogyan csinálta – mindeddig? Az alábbi videóból szó szerint egy perc alatt kiderül.

Vannak lehetetlen dolgok. De csak a fejedben – amíg ki nem törlöd ezt a szót a szótáradból egyszer és mindenkorra.
„A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra. A lehetetlen nem tény. Hanem vélemény. A lehetetlen nem kinyilvánítás. Hanem kihívás. A lehetetlen lehetőség. A lehetetlen múló pillanat. A lehetetlen nem létezik.”
Muhammad Ali

 

Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!

Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.

A hírlevél a legbiztosabb módja, hogy az elsők között értesülj az írásaimról, az előadásaimról, a workshopjaimról, a jótékonysági programjaimról és egyéb rendezvényeimről:

A "Kérem az infókat" gombra kattintással elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót

AJÁNLAT

Írásaim

Lehangolt vagy. El kéne kezdened, de nincs hozzá kedved. Nincs
Tovább
Hogyan lesz győztes abból, aki veszít? Mitől lesz egy kudarc
Tovább
Mi közöm nekem ehhez? Más nyomora nem a Tiéd –
Tovább
Vannak, akik megérik a 80 éves kort. Szerencséseknek mondjuk őket,
Tovább
Első lépések a lelki békét szolgáló kapcsolatokhoz:   1. Legyél
Tovább
Valami nagyon nincs rendben, azt hiszem. Figyelem az embereket, látom,
Tovább

One Comment

  1. Blue roses

    Szia Gabor 🙂
    Az emberi hozzaallas az elethez, az elet adta lehetosegekhez. A hit abban, hogy meg is csinalja amit eltervezett, a legfontosabb tenyezok egyike. Es igen, – vannak olyan emberek akik bebizonyitottak, hogy nem letezik lehetetlen.
    Sokkal tobb a tehetetlen ember, aki elmerul az onsajnalatban, mert az sokkal konnyebb. Meg akkor is ha tudjak, hogy hova vezet az az ut. Nem valtoztatnak rajta, mert erosebb a kozosseg visszatarto ereje, mint a gyenge labakon allo hituk. Nagyon sokan vannak, akik igy elik le az eletuket. Pedig minden testi adottsaguk megvan a valtoztatasra, csak igenyuk nincs ra! 🙁
    Udv. Rozika.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük