Az a pici gyerek is megérdemel egy ölelést, aki benned van.
Az a pici gyerek, aki fél, hogy nem elég jó, ezért kétségbeesetten várja az elismerést bárhonnan. Aki éhezve szedegeti fel a legapróbb szeretetmorzsákat is, amiket elé dobnak. Aki naivan vágyik a békére és a biztonságra. Aki egyre ritkábban mer előbújni, mert már annyi atyainak mondott pofon csattant.
Nem kell szégyellned őt, ezt a pici gyereket magadban. Tök rendben van, hogy időnként kiabál ott belül, máskor meg csak gubbaszt magzatpózban. Nem vele van baj, és nem is a világgal.
Egyszerűen csak nem érted a pici gyereket a nagy világban. Nem érted, miért érinti őt egy-egy mondat vagy tett olyan súlyosan. Nem érted, miért húz vissza, amikor haladnál a munkádban vagy egy emberi kapcsolatodban. És sokszor nemhogy nem érted, de még észre sem veszed, amikor a pici gyerek előbukkan.
Csak azt érzed, hogy gáz van. Azt érzed, hogy kevés vagy. Azt érzed, hogy valahol elvesztél, és nincs, akibe kapaszkodhatsz.
Nem kell bántanod őt, ezt a pici gyereket magadban. Attól nem lesz jobb sem neki, sem a világnak. Attól lesz jobb, ha átöleled, elfogadod, és megadod neki azt a figyelmet, amit a környezetétől hiába várna.
Mert amint megérted és felvállalod azt a pici gyermeket magadban, már nem akarod takargatni, hanem elkezdesz gondoskodni róla. És amint elkezdesz gondoskodni róla, elkezd megszűnni a mások által be nem töltött, be nem tölthető hiányállapota.
És már nem lesz szüksége elfojtásra, kiabálásra vagy magzatpózra. Mert már szabad vagy.