Nem mindig könnyű azokkal, akiket szeretünk. Általában a hozzánk legközelebb állók tudják az igazán komoly fájdalmakat okozni az életünkben. És tőlük kapjuk a mindennapi kellemetlenségek egy részét is, amit a legtöbben egy ideig tűrnek, aztán elkerülhetetlenül kirobban a konfliktus.
Tényleg elkerülhetetlen ez? És tényleg a másik emberrel van a probléma? Erről szól az alábbi rövid tanmese.
*****
Tél volt. Hosszú idő óta a legkeményebb tél. Sok állat halt meg a kegyetlen hideg miatt. A sünök – érezve a fagyhalál veszélyét – úgy döntöttek, hogy szorosan egymáshoz bújva próbálják átvészelni az időjárás viszontagságait. Így melegen tudták tartani egymást, azonban mindegyikük érezte a fájdalmat, amit a hozzá legközelebb lévő társainak tüskéi okoztak.
Egy idő után, amikor már egyre nehezebben viselték a társaik tüskéi által okozott sebeket, elhatározták, hogy eltávolodnak egymástól. Azonban ahogy ezt megtették, egyre többen fagytak meg közülük magányosan. A sünök ekkor rájöttek, hogy vagy elviselik a hozzájuk legközelebb lévő társaik tüskéit, vagy magukra maradva fagynak halálra hamarosan.
A sünök megértették, hogy a külső viszontagságok elviseléséhez szükségük van egymásra, ezért újra összebújtak, és elfogadták, hogy társaik tüskéi időnként sebeket ejtenek rajtuk. A tőlük kapott melegség azonban megmentette az életüket.
*****
Amikor először olvastam a sünökről szóló tanmesét, két gondolat fogalmazódott meg bennem. Az egyik az, hogy észrevesszük-e vajon, hogy mi az igazán fontos az életben? Hányan harcolnak szeretteikkel apró, jelentéktelen dolgok miatt, miközben az igazán komoly problémáktól meg tudnák óvni egymást? A másik elgondolkodtató kérdés az, hogy amikor érezzük a hozzánk közel állók tüskéit, vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy mi milyen sebeket okozunk nekik?
Ugye nem várod meg, hogy késő legyen?
A volt páromnak meg minden rosszat.
Melegsêgért nem éri meg a fájdalmat elviselni. Az embernek legyen tartása.