Vannak emberek, akik nagyon tudják már, hogy merre vezet az út a megvilágosodás hegyére. Valamiféle kiválasztottnak tekintik magukat, és szent meggyőződésük, hogy a saját hitükkel másoknak is azonosulniuk kell, mert úgy lesz jó nekik. Meg a világbékének. Ha pedig Te egy picit is másképp merészelsz gondolni valamit, akkor időt és energiát nem kímélve próbálják rád tukmálni azt, amire neked semmi szükséged nincsen. Mert az nem lehet, hogy Te jobban tudod náluk, hogy mire van szükséged.
Ők az erőszakos hittérítők. Gondolom, számodra sem ismeretlenek. Bigott vallásos hívők, akik terjeszteni próbálják a saját istenüket. Spiritualitásban utazó „reformerek”, akik az útjuk során valahol nagyon eltévedhettek. Agymosott fogyasztók, akik a legújabb zsírégető löttyre vagy kozmetikai termékre esküsznek. MLM rendszerek élő fogaskerekei, akik nulla élettapasztalattal maguk mellé újabb fogaskerekeket keresnek.
A sor még hosszan folytatható lenne, hiszen nem kevés az olyan ember, aki annyira belemerül a saját elképzeléseibe, hogy elméjének zárt burkáról minden új impulzus lepereg. Tulajdonképpen nagyon jól el is lehetnénk velük ebben a világban, ha békén hagynának minket. De nem teszik. Mert nekik mindenáron terjeszteniük kell azt, amiben aktuálisan hisznek.
Ahhoz, hogy kezelni tudjuk őket, érdemes néhány dolgot megértenünk róluk – és önmagunkról is.
Az ostobaság csapdája
Mindenekelőtt hasznos lehet tudatosítanunk magunkban, hogy egy bölcs ember nem próbál téríteni. Aki valóban sokat tud, az ismeri a saját korlátait. Folyamatosan feszegeti ezeket a korlátokat, napról napra fejlődik, és nem egy képzeletbeli hegycsúcson üldögél, mint valami önjelölt Buddha. Nem tartja magát másoknál többnek, és képes mindenkitől tanulni valamit.
Egy ostoba emberről nem mondható el mindez. Ő teljes meggyőződéssel tudni véli, hogy az általa megszerzett információmorzsák a megvilágosodás teljes kelléktárát lefedik. Ezt hívjuk Dunning-Kruger hatásnak.
David Dunning és Justin Kruger amerikai szociálpszichológusok kutatásaik során rájöttek, hogy minél hülyébb valaki, annál okosabbnak hiszi magát. Persze ők ezt jóval szofisztikáltabban úgy fogalmazták meg, hogy az alacsony képességi szinten álló emberek képtelenek érzékelni saját inkompetenciájukat, ezért kognitív képességeiket hajlamosak túlbecsülni. Hát nem gyönyörű?
A gondolat lényegén persze nem változtat az, hogy milyen csomagolást kap: aki nem tud, az azt hiszi magáról, hogy tud, és aki már többet tud, az tudja magáról, hogy szinte semmit sem tud. Képes megkérdőjelezni a saját igazát, ezért eszébe sem jut, hogy mindenkire azt próbálja meg ráerőltetni. Lehetőségeket ismer, melyek közül egyiket sem tekinti kizárólagosnak. Akit érdekel, annak megmutatja az általa választott lehetőséget, akit pedig nem érdekel, azt békén hagyja. Nem győzköd, nem térít, nem dönt más helyett, hanem meghagyja neki ezt a szabadságot.
Az ostoba és erőszakos hittérítők ezzel szemben a kizárólagosságban hisznek. Ami nekik bevált – vagy amiről elhitették velük, hogy majd be fog válni nekik –, azt az egyedüli lehetséges jó megoldásnak tekintik. Ennek persze az ostobaságuk mellett további okai is vannak.
A gyenge fűszál hajladozik
Azok az emberek, akik egyetlen hitrendszer, vagy akár egyetlen kereskedelmi termék elkötelezett hívei, a legtöbb esetben belül mélyen kifejezetten labilisak. Mint a fűszál, úgy hajlonganak az éppen aktuális szélirányba, és ha találnak egy elég erős szelet (pontosabban ha egy elég erős szél megtalálja őket), akkor más fuvallatok, más eszmék és önreflexióra ösztönző gondolatok semmilyen hatást nem gyakorolnak rájuk.
Mélyen gyökerező bizonytalanságukat áhítatos hitükkel és aktív hittérítő munkájukkal igyekeznek kompenzálni. Hiszen a csordaszellem azért erősen dolgozik bennük: minél nagyobb tömegben menetelhetnek, annál megnyugtatóbb érzés számukra az, hogy jól választottak. Még akkor is, ha közben újra és újra ugyanazokba a csapdákba esnek bele.
Képzeld el, mi lenne, ha egy új gondolatot beengednének, és az kibillentené őket egyensúlyuk illúziójából. Végre valamiben megkapaszkodtak, erre azt is el kéne engedni? Na nem, arról szó sem lehet! Ezért aztán görcsösen ragaszkodnak a saját (értsd: másoktól készen kapott) hitrendszerükhöz, igazságukhoz, világról alkotott véleményükhöz, amelynek stabilitását abban vélik felfedezni, hogy minél többekre rá tudják tukmálni.
„Az egyedüli út az én Istenembe vetett hit!”
„Vedd meg ezt a pirulát, mert ettől tutira le fogsz fogyni!”
„Lépj be a szervezetünkbe, és megtalálod a boldog élet kulcsát!”
„Így tedd be a WC-papírt a tartóba, mert fordítva nem jó tépni!”
Nagyjából ugyanaz a kategória mindegyik. Persze szép dolog, ha valaki hisz valamiben, csak nem biztos, hogy ez mást is érdekel. Ráadásul az ilyen hitbuzgó emberek azok, akik képesek teljesen váratlanul beleugrani egy új hitbe, és azt hirdetni változatlan lelkesedéssel, amint valakinek sikerül őket hatékonyan manipulálnia.
De van még a tudatlanság és a belső bizonytalanság mellett egy harmadik tényező is, amely sok esetben az erőszakos hittérítők sajátja.
A segítő arroganciája
Sokan tényleg jó szándék által vezérelve próbálnak rábeszélni Téged a saját választásukra. Hiszik, hogy ezzel segítenek neked, sőt, akár meg is mentenek. Hiszik, hogy a helyes út csakis az lehet, amit ők éppen járnak, és meg akarnak kímélni attól, hogy továbbra is tévúton bolyongj. Hiszik, hogy ehhez van elég tudásuk, érzékük és jogosultságuk.
Csakhogy az a helyzet, hogy aki ezt elhiszi, abban a hiányzó elfogadás helyét kitölti az arrogancia. Igen, még a legjobb szándékú ember is arrogáns, ha elhiszi magáról, hogy csak az ő útja lehet a helyes. Tévedhetetlennek képzeli önmagát – vagy azt az embertársát, akitől a hitét szerezte –, és saját hitét magasabb rendűnek gondolja másokénál.
Ez bizony színtiszta arrogancia. Összetűzéseink valójában nem mások mint hitviták, hiszen a világot mindannyian a saját hitrendszerünk szerint érzékeljük. Gondolj csak bele: még a tudományosan legjobban megalapozott „tények” helyébe is időről időre új „tények” lépnek. Így derült ki, hogy a bolygók nem a Föld körül keringenek, így bizonyosodott be, hogy radioaktív izotópot nem túl jó ötlet gyógyszerként árusítani, és így derült fény arra is, hogy a természeti törvények leírásához kevés a Newtoni fizika. A saját igazságaink megkérdőjelezése nélkül fejlődni sem tudtunk volna.
Persze sokak elméjében nem lelt táptalajra Marcus Aurelius közel két évezreddel ezelőtti gondolata: „Minden, amit hallunk, vélemény, nem tény, és minden, amit látunk, nézőpont, nem a valóság.”
Semmi baj a hiteddel
Teljesen rendben van, hogy hiszel valamiben. Mindenki hisz valamiben. Szokták mondani, hogy zuhanó repülőn és kórházi váróteremben nincsen ateista, de én ennél sokkal általánosabb hitről beszélek. Aki nem követ vallást, az is hisz valamiben. Hiszi, hogy a vallásoknak nincsen értelmük, míg a tudományos magyarázatoknak van. Hiszi, hogy amit eddig tanult, az igaz. Hiszi, hogy az a valóság, amit éppen megtapasztal. És még számos más dologban is hisz, legfeljebb nem hitnek nevezi, hanem tudásnak. Pont úgy, ahogy a legtöbb embertársa.
Úgyhogy szerintem semmi baj nincs azzal, hogy mindannyiunknak megvan a maga hite. Én például abban hiszek, hogy mindenki higgyen, amiben szeretne, csak lehetőleg ne ártson másoknak vele. És ha a hited által még előbbre is jutsz az életedben, akkor tényleg minden rendben van. A lényeg, hogy a hited ne egy görcsös kapaszkodás legyen, mint annyi ember esetében, hanem egy szívből választott út, amin jól érzed magad, és amin kiteljesedhetsz.
De ez még mindig a saját hited, nem pedig valamiféle általános igazság, amit mindenkire rá kellene erőltetned. Vagy akár csak egyetlen valakire, akit nagyon szeretsz. Mert ha feltétel nélkül szereted, akkor szereted úgy is, ha nem veszi át a hitedet, ha pedig nem szereted, akkor inkább köszönj el tőle, és foglalkozz a saját életeddel.
Tudod, olyan ez, mint a szenvedélybetegségek esetében. Aki józan szeret maradni, az nem feltétlenül örül, ha mellette részegen randalírozol, vagy kellemetlen helyzetbe kevered. Aki nem szeret dohányozni, az nem feltétlenül akarja szagolni a cigid bűzét. És aki a saját útját szeretné járni, az nem feltétlenül kíváncsi a hittérítő próbálkozásaidra.
Tényleg semmi baj nincs a hiteddel, csak kérlek, ne próbáld rám erőltetni azt. Mert lehet, hogy pont nem érdekel, hogy éppen miben véled felfedezni az univerzális igazságot.
Kocsis Gábor vagyok, mentális segítő, űrkutató mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Beszélgetések a Kutyámmal c. könyv írója, a hasznaldfel.hu oldal létrehozója és írója. De ezek csak címkék. Sokkal fontosabbnak tartom azt, amiben hiszek: minden tapasztalatodat fel tudod használni önmagad fejlesztésére és az életed szebbé tételére. Ezt a szemléletet tanítom érthető formában, hatékony módszerekkel.
Írásaim
Különös alak jár csendben az utakon, be-benézegetve mindegyik ablakon. Tekintete
Tovább
Én nem szeretem túlbonyolítani a dolgokat. Így is vannak elegen,
Tovább
Tudod, hogy kik ők. Jól ismered őket. Hittél nekik, hiszen
Tovább
Fogyasztói társadalom, információs társadalom – mindkettő mi vagyunk. És eljutottunk
Tovább
Életem egyik legfontosabb tanítását sokkal hamarabb kaptam, mint hogy megértettem
Tovább
Fontos az önkontroll, de túlzásba vinni azt sem szabad. Az is fontos, hogy ne ártsunk senkinek,sőt igyekezzünk embertársainknak segíteni és ezt is titoktartással cselekedjük. Olvassunk sok világhírű regényt, Legyünk komolyak, de legyen humorérzékünk is. A tökéletes viselkedés normáit ne is keressük. Ne a több pénz motiválja szorgalmunkat, de törekedjünk hasznosan cselekedni. Ha lehet szenteljünk időt erőteljesebb sétának, úszásnak, kerékpározásnak. valamilyen testet ápoló sportnak.Főnökük elvárásait igyekezzünk teljesíteni. A magánéletben legyünk mértéktartóak.Legyünk figyelmesek az idősek, a nők, a gyerekek szempontjait tekintetbe véve. Mellőzzük a hiúsági szempontokat. Inkább törekedjünk jó lelkűek, mint ” intelligensek ” lenni. Élettapasztalaton alapuló javaslatok ezek.
Viselkedési javaslatok, megfogadásuk nem azt jelenti, hogy gyakorlásuk boldoggá tesz minket.
Igen, ha hitrõl esik szó, valahogy mindig feszûltség keletkezik. Mindenki hisz valamiben….hangzik tõbbszõr. Baj az, hogy nem Valakiben. Az élet nagyon is múlandó, fontosnak tartom, hogy ne a saját erõnkre, eszûnkre, mások által megszerzett tapasztalatokra épitsûk fel az életûnket, amit aztán jó pénzért osztogatnak, hiszen ha valamit szeretetbõl teszûnk, azért nem várunk viszonzást. Itt pedig ez a nagy segitségnyujtás valami új kôntôsbe van burkolva, ami az eltévedt, megterhelt emberek mentsvára lehet. Az ember halálával minden nagy okoskodás elvész, és ez mindenkit utolér, ha akarja ha nem.
Van Teremtõje a világmindenségnek, ezt egy olyan ember kell, hogy lássa, aki kutatja azt az alkotást, ami készen van, csak éppen beleláthat részletekbe. Ezt aztán felfedezésként, nagy tudománynak beállitják, és dicsekednek is vele.
Ilyen a testi erõ határainak feszegetése is, ami aztán megmutatja hol a határ. Ott aztán meg kell állni, ha tetszik, ha nem, igy fiatalon is. Akár az ész akár az erõ mulandó, van Aki határt szab, és ez ellen igen tiltakozik a halandó ember.
Sokféle hit van, amitõl ôsszezavarodnak az emberek, de van Isten a mennyben, aki minden szívbe belelát, aki vonzani szeretné magához a kiûresedett lelkeket, aztán vannak akik ezt akadályozzák. Lehet az egy erõszakoskodó hittéritõ, vagy akár egy nagyon jó szándékú segiteni akaró, mindkettö ezt akadályozza.
Azok nem ismerik ezt fel, mert el vannak foglalva a saját butaságaikkal.
Én is ebben hiszek:
“mindenki higgyen, amiben szeretne, csak lehetőleg ne ártson másoknak vele” – Ez a lényeg.
Viszont van egy pont, ahol ez a kérdés kettéágazik. Próbálom úgy megfogalmazni, hogy érthető legyen, mert sokat lehet erről a témáról beszélni, s sok irányba el lehet térni. Mindkét ágban találkozhatunk bigott, hittérítő emberekkel. Ez nem általános felosztás, csak az én felosztásom.
Az egyik ágban vannak a vallási meggyőződések, a pénzről alkotott gondolataink, az életről kialakított elképzeléseink (úgy mint teremtés, életcélok, boldogság) stb. – Itt tkp mindegy, milyen érvekkel akarnak meggyőzni engem, hogy én hogyan gondoljak a pénzre, az életre, ez csupán egy felfogásbeli kérdés lesz. Bár ennél az ágnál is fontos megemlíteni, hogy ugyanakkor nem mindegy, hogy gondolsz a pénzre, mert az nagyban meghatározza, hogy mennyit keresel. (Ez is egy hit, többek között én is hiszek ebben.)
Ahogy ezeket a sorokat írom, folyamatosan jár az agyam, hogy egyáltalán milyen két ágra gondolok a fejemben. Most beugrott két szó: egzakt és nem egzakt. Tetszik nekem ez a két kategórianév, s az előbb említett ágat a nem egzakt, tehát nem pontosan meghatározható ágnak lehetne nevezni.
A másik ág viszont az egzakt hitrendszer. S ide tartozik az egészség. Olyan tipikus hitbéli mondatokkal, mint pl.
“Én úgy hiszem, hogy a dohányzás nem egészséges.”
“Én abban hiszek, hogy a rendszeres mozgás segít megőrizni az egészséget.”
Azért nevezem egzaktnak, mert pontosan meghatározható, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki egészséges legyen. Nem szubjektív, tkp. nem is hitbéli kérdés ez, mégis sokan úgy kezelik. Olyanokat mondanak, mint pl. “Ha erősen hiszem, hogy meggyógyulok, akkor a rák el fog tűnni a szervezetemből.” Ismerjük a placebó hatást, ami tudomásom szerint az esetek 25%-ban valóban bekövetkezik (ami nagyon szép szám), de mi lesz a maradék 75%-kal? Ők sajnos meghalnak rákban… Lehet nem volt elég erős a hitük? Ugye-ugye? Ezért írom, hogy ez a kérdés, már kevésbé hit-kérdés. De nézzünk egy nehezebb egészségügyi kérdést, két ember hitét a tejet illetően:
Az egyik azt mondja: “Én abban hiszek, hogy a tehéntej élet, erő és egészség.”
A másik azt mondja: “Én abban hiszek, hogy a tehéntej nem élet, erő és egészség.”
Akkor most kinek higgyünk? A-nak vagy B-nek? Nem ez a jó kérdés. Ha ezt a kérdést tesszük fel, akkor nagyon szépen beleestünk a csapdába: abba a csapdába, hogy ez hitkérdés. A legkorrektebb hozzáállás szerintem az (ha-ha: legkorrektebb hozzáállás – ez már nem egzakt hitrendszerem tükrözi!), ha megvizsgáljuk a kérdést, alaposan utánajárunk, keresünk, kutatunk, tudományosan vizsgálódunk, összevetünk, majd végül levonjuk a következtetést. Ezt a módszert egyébként bármikor használhatjuk, igaz, nagyon nehéz olyankor bevetni, amikor valamiben nagyon, de nagyon hiszünk, s nem akarjuk kikezdeni a saját hitünket. Hogy a tehéntej egészséges-e vagy sem, azt nem árulom el, mindenki járjon utána saját maga. Én nem akarok senkit meggyőzni semmiről. “Egy bölcs ember nem próbál téríteni.” 🙂
Ez eddig ok is volna, mondhatja bárki, de muszáj továbbírnom, mert nem fogok eljutni a lényegig. Tkp. ezért kezdtem bele ennek a posztnak a megírásába. Nagyon SÚLYOS KÉRDÉS következik itt, amire én eddig nem találtam meg a választ. (Választ keresek tehát, még kutakodom a témában, bár erről nincsenek könyvek, így maradnak az olyan “beszélgetések”, mint ez is itt.)
Szóval mit teszel olyankor, ha van egy hited, vagy egyszerűen csak egy információd, ami a birtokodba került, s amelyben elkezdtél hinni, mert több oldalról is alátámasztották, majd eljutsz egy olyan helyzetbe, ahol ez az információ szó szerint életmentő lehet. De vegyünk konkrét példát, mert ha általánosságban írom le, akkor akárki gondolhat akármit, így meg legalább tudom irányítani a figyelmet. Tegyük fel van egy cukorbeteg személy a családodban, az információ, melynek a tudomására jutsz pedig a következő: A paleo étrenddel a cukorbetegség gyógyítható. Mit teszel? Mit tenne egy bölcs ember? Nézzük, milyen lehetőségeid vannak:
a) Semmit. – Hiszen tudod, hogy végső soron semmi sem számít. Hiszen nem akarsz beavatkozni a megváltoztathatatlanba, hogy egyszer mindannyiunknak meg kell halni. Nem teszel semmit, mert nem akarsz senkit rákényszeríteni semmire még akkor se, ha ez az életét mentené meg (pontosítok: az életét hosszabbítaná meg s tenné elviselhetőbbé)…
De most komolyan így cselekszel? Birtokodba kerül egy kulcsinformáció, amellyel segíthetnél máson, s te csak ölbe tett kézzel ülsz és nem csinálsz semmit???
b) A beteg tudomására hozod az információt. – Hiszen birtokodba került az az információ, amellyel segíthetsz rajta. Úgy gondolod, hogy ennyit megérdemel. Aztán a döntést rábízod: vagy él vele vagy nem. Az már rátartozik és nem terád…
De most komolyan így cselekszel? Azt gondolod, hogy a szereteted kimerül annyiban, hogy megosztod az információt a másikkal és kész? Részedről el van intézve? Te megtettél MINDENT az általad szeretett személy életének megkönnyítése érdekében? Tegyük fel, hogy a nagyon kedvelt és jófej nagyapádról van szó… Vagy a párodról, akivel már 10 éve együtt vagytok, és nagyon, de nagyon szeretitek egymást, s mindent megtennétek a másikért. Mindketten szeretnétek még pár évet együtt tölteni, egyikőtöknek sem az az érdeke, hogy ide előtt itt hagyjátok a másikat. Hiszen szeretitek egymást, szerettek egymással lenni, az időtökből adni a másiknak és vele lenni. S te beéred annyival, hogy elmondod, mi lenne a helyes és kész?
c) A beteg tudomására hozod az információt és addig motiválod őt, hogy legalább tegyen egy próbát, amíg bele nem egyezik ebbe. – Hiszen az ő érdekében teszed, amit teszel. Az emberek pedig már csak ilyenek: nem változnak könnyen. Makacsul ragaszkodnak ahhoz, hogy az orvos az inzulint javasolta, és hát ő orvos, biztos jobban tudja, mint te, aki itt egy nap csak úgy hirtelen előállsz ilyen mindenféle paleós elméletekkel. Te tudod, hogy igazad van, már csak neki is be kellene látnia, nem igaz? Ezért addig, addig “motiválod” (igazából: nyaggatod) őt, amíg be nem látja, hogy ez az, ami segít neki.
De most komolyan így cselekszel? Az általad szeretett személy agyára mész? A szeretetbe csomagolod a másik “nyúzását”? Voltaképpen ebben az esetben nem akarsz mást, mint áttéríteni a saját hitedre a másikat. Mert bármennyire is egzakt az egészség kérdése, azért mégiscsak egy hitrendszer. Persze te okosabb vagy ennél, s a fő érved az, hogy a puding próbája az evés. Nem is ígérsz 100%-os gyógyulást, de abban mélyen hiszel, hogy az esélyt meg kell adni minden reménybeli módszernek és mindenkinek. Így a nagyapádnak és a párodnak is. Ezért bár ő makacskodik, te szó szerint kipróbáltatod vele a megoldást. Ráerőszakolod a hitedet hasonlóképp ahhoz, ahogy az első hozzászóló járt, aki fogyasztói hálózatot épít, s ezt egy nyomulós erőszakolta rá, de ma már hálás neki.
Nos? A, b vagy c? Nem teszel semmit, mert a bölcs nem próbál téríteni? Elmondod az alapinformációt és kész? Vagy tudod, hogy az ő érdekét szolgálja, ha életben marad és minden erőddel ráveszed arra, amit te szeretnél, mert a végeredmény majd téged igazol?
Szóval ez az a kérdés, amiben én még nem látom a helyes irányt, a követendő példát.
De most komolyan, te hogy cselekszel? Mit teszel hasonló helyzetben és miért úgy cselekszel?
Szervusz Gábor! Írásodban sok igazság van. Ugyanakkor a hittérítés, spirituális arrogancia mögötti tényezők sokszor komplexebbek annál, hogy valakit “egyszerűbbnek” vagy “okosabbnak” minősítsünk. Bár kétségtelen, ebben az összefüggés rendszerben is vannak igazságok.
Hogy valaki miért válik arrogáns hittérítővé, nem csak intelligencia kérdése. De még érdekesebb az, hogy nálunk miért is próbálkoznak be. Mert ha nem teszik, akkor nincs ezzel a jelenséggel dolgunk. Vagy ha be is próbálkoznak, nem érdekel bennünket. Lehet, hogy észre sem vesszük. Nyilván neked is meg volt ahhoz a motivációd, hogy ezt a cikket megírd. Tehát ez a jelenség valahol zavar. Persze ezt meg tudom érteni. Engem is zavar. És nem véletlenül.
Érdekes párhuzam megint, de én is éppen a témáról írok, kicsit más fókusszal. Az nagyon fontos, hogy leginkább saját témáinkról lehet tudásunk, mások életéről leginkább csak feltételezéseink. Ez akkor is így van, ha dühösek vagyunk amiatt, mert mások bepróbálkoznak nálunk, határsértővé válnak. Hogy valaki miért válik hittérítővé, nos: erről leginkább feltételezéseink lehetnek, persze akár fontos igazságmagokkal. Na de hogy mindez miért irritál bennünket, mit hoz fel belőlünk? Azzal érdemes igazán foglalkozni. Szerintem. Üdvözöllek, Günter
Személyes tapasztalatom szerint a legtöbb ilyen ember ateista és azt próbálja erőltetni, hogy “hülye vagy, ha hiszel (valami másban)”.
Jó lenne, ha ez az írás eljutna a valóban arrogáns megmondó emberekhez, de félő, hogy ők nagy ívben elkereülik ezeket a témákat!
Nagyon tetszett ez az olvasmány. Tökéletes gondolatok…tökéletes rávilágitások!
Köszönöm szépen.
Kedves Gábor!
A fiam mondása jutott eszembe a gondolataidat olvasván…Anya, neked egy eklektikus hited van…és ez így igaz…
Mindig bővül, változik, ahogy az élet is körülöttünk és jó esetben mi magunk is, mert ez a tanulásunk, tapasztalataink ajándéka, hogy megvan ugyan az alap érték bennünk, ami változatlan, de állandóan gazdagodik, miközben mi magunk egyre megértőbbé, elfogadóbbá válunk mások hitével kapcsolatban, hiszen tudjuk, hogy mi honnan indultunk, milyen változásokon mentünk át és reményünk is él, hogy még sok jó élmény ér még bennünket, mely formál, alakít, jobb emberré tesz…
És valóban meg kell hagyni másoknak is azt a szabad akaratot, hogy azon az úton járjanak, melyet igaznak vélnek, egészen addig, amíg egyszer csak rádöbbennek, más út is lehet jó, hogy minden út jó, ha jóakarattal, tudással van kikövezve, tudatos választás eredménye, mert a választás rajtunk múlik, de meg kell ismerni a sokféleséget, melyet nem kötelességünk egy az egyben átvenni és naponta mantrázni, sokkal jobb, ha engedjük, hogy ránk találjanak azok a gondolatok, melyeket szinte sajátunkként üdvözölhetjük, azok mentén tudunk igazán kiteljesedni és jó esetben a saját jó életünkkel másokra pozitívan hatni, főleg, ha a hitünk nem csak bennünket és családunkat segít az élet útvesztőjében eligazodni, de kifejlődik bennünk az együttérzés, az adakozás képessége, öröme, hogy ne csak egyedül magunkban éljünk, hanem jusson a körülöttünk élőknek is a belőlünk áradó életszeretetből…
Köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat, nekem segítenek újra és újra rendezni a saját tapasztalataimat, figyelmeztet, hogy még a szeretetet sem adhatod akarattal, ha a másik nem akarja, nagy akarat erős ellenakaratot szül, tiszteljük a másikat, még ha tudása, tapasztalatai legelején jár is, többet segítünk azáltal, ha meglátjuk benne a jóra való képességet, mint ha kész, instant hittel látnánk el…
Üdv, Magdolna Sopronból
Maximálisan egyetértek veled.
Én úgy építek egy fogyasztói hálózatot, hogy nem akarok meggyőzni senkit, csupán tájékoztatok.
Nem hiszem, tudom, hogy jók a termékeink, hiszen nap mint nap megtapasztalom, de elfogadom, hogy nem mindenki akar élni a lehetőséggel.
Köszönöm, hogy megerősítettél abban, hogy akkor jár jól mindenki, ha tiszteletben tarjuk a szabad akaratát, hitét mindenkinek. (Azért vannak kivételek is. Én azért csatlakoztam, mert egy nyomulós rám erőszakolta, amiért ma már hálás vagyok neki.)
Csodás napokat!