Mindennapi Motiváció – Johanna Quaas

Eddig a Mindennapi Motiváció sorozatban olyan emberek történeteit osztottam meg Veletek, akiknek vagy születési rendellenesség, vagy egy tragikus baleset következtében óriási nehézségekkel kellett megküzdeniük az életükben – és tették ezt sikeresen. Mindannyian erőt meríthetünk ezekből a küzdelmekből, melyekhez képest a sokszor olyan súlyosnak érzékelt mindennapi problémáink eltörpülnek. Ezúttal viszont egy olyan embert mutatok be Nektek, aki abban a helyzetben mutat példát, mely mindannyiunkat érint, vagy érinteni fog. Ez pedig az öregedés.

„Öreg vagyok én már ehhez.” „Az én életem már elszállt.” „Minek küzdjek én már?” Ugye ismerősek ezek a szavak? Jó esetben nem a saját szádból, hanem a környezetedből, de egész biztosan gyakran találkozol ezekkel a kifogásokkal. Igen, ezek üres kifogások. Mert onnantól kezdve, hogy nincsenek céljaid és megállsz önmagad folyamatos fejlesztésében, halott vagy. Fizikailag még élsz egy ideig, de lélekben már halott vagy. Szomorú látni, hány ilyen élőhalott szaladgál az utcán, vagy zárkózik be végleg önmagába.

De nem kell ennek így történnie. Vannak olyan inspiráló emberek, akik megmutatják, hogy az életkor csak egy szám, semmi több. Ilyen az az idős hölgy is, aki – ahogy látni fogjátok – nemcsak lélekben fiatal, de fizikai képességei is meghazudtolják életkorát. Ő Johanna Quaas, aki 86 évesen a világ legidősebb tornászaként került be a Guinness Rekordok Könyvébe. És hogy mit tud kihozni magából egy ilyen „öreg” ember? Nos, ha valóban öreg lenne, mert öregnek gondolná magát, akkor semmit. Viszont nála nem ez a helyzet, ahogy az alábbi két rövid videón is láthatjátok.

Örömmel várom a kishitűek megjegyzéseit, hogy persze, ő szerencsés, ilyen a genetikája, és így tovább. Bla, bla és bla. A valóság az, hogy a genetika, vagy a tehetség semmit nem ér kemény munka nélkül. Johanna Quaas nem azért tart itt, mert szerencsés, hanem azért mert rengeteg energiát fektetett abba, amit csinál.  És ami szintén nagyon fontos: azt csinálja, amit szeret.

Van még egy kifogás, amivel gyakran találkozom: neki könnyű, hiszen kisgyermek kora óta ezt csinálja. Az állítás második része igaz, azonban nem magyarázza meg a mondat első részét. Attól még, hogy régóta ezt csinálja, nem könnyű neki. Viszont ettől ilyen jó benne, mert minden nap dolgozik érte. De elkezdeni soha nem késő, ahogy Arthur Boorman története is bizonyítja.

Sokszor hangsúlyoztam már – és fogom is – a sport pozitív hatásait az ember életére. Nemcsak fizikai hatásokról van szó, hanem jellemformálásról, kitartásra nevelésről és a szellemi frissesség megőrzéséről is. Akinek ez nem elég indok arra, hogy mozogjon, és továbbra is a kanapén ücsörögve tolja magába a sült krumplit, miközben a legfontosabb, amit szeretne elérni, az a TV távirányítója, azon nem lehet segíteni. Talán eléldegél 80-90 évet is (bár ennek igen kicsi a valószínűsége), de legfeljebb annyit mondhat el magáról: túléltem. Ha viszont Te is olyan vagy mint én, akkor nem túlélni, hanem élni szeretnéd az életed.

Hiába mondod, hogy túl öreg vagy valamihez, amíg vannak, akik jóval magasabb életkorral megcsinálják, amire nemet mondasz. És tompa élű fegyver az is, hogy „én ilyen vagyok, a genetika megakadályoz.” Mutasd meg, hogy a Te „rossz genetikáddal” mit lehet elérni! Folyamatosan fejleszd magad, és amit most csodának hiszel, az egy idő után természetessé fog válni. A fejünkben lévő korlátaink általában jóval alacsonyabbak a fizikai korlátainknál. És mindkettő folyamatosan kitolható.