Na ne! Mi ez a hülyeség már megint? Mi az, hogy ne törődjek az eredménnyel?
Most, hogy túlvagy az első felháborodáson, nézzük meg, mit is takar a címben szereplő tanács. Szembemegyünk mindazzal, amit eddig tanultál, és amire az egész kultúránk épül? Hiszen kellenek az eredmények. Nemcsak azért, mert ezek alapján értékelnek Téged már óvodás korod óta (és értékelsz Te magad is másokat), hanem azért is, mert sikerélmény nélkül nem tartható fenn túl sokáig a motiváció. De mi van, ha éppen az eredmények, pontosabban az eredmények iránti vágyad akadályoz a sikerben? Elég paradox gondolat, igaz? Elmagyarázom.

Amikor nagy a tét

Mindannyiunknak vannak céljai az életben. Van, aki komoly sikerekre vágyik a munkájában, van olyan, aki a sportban vagy más szeretett tevékenységében szeretne fejlődni, sokak számára a boldog családi élet és gyermekeik felnevelése jelenti a legfontosabb életcélt, és vannak, akiknek a legfőbb célja az, hogy visszaérjenek a következő zacskó chips-el a TV elé a reklám blokk végéig. Bármi is legyen az, mindenkinek vannak céljai.
Néha egészen könnyedén eléred azt, amit célként tűztél magad elé, de ha kicsit is többre vágysz a középszerűségnél, akkor találkoztál már igen komoly kihívásokkal az életedben. És találkozhattál akkor is, ha nem Te akartad, hanem készen kaptad ajándékba – mint én a stroke-ot 28 évesen. És itt lép be a képbe az eredmények kettős szerepe.
Mögötted az út, amit eddig bejártál, előtted a cél, Te pedig haladsz felé kitartóan, amíg tart a lendület. Ha a cél nem túl nagy, hamar megérkezel, de legalábbis gyakran kapsz megerősítést, gyakran érsz el kisebb vagy nagyobb eredményeket, melyek folyamatosan táplálják a motivációdat. Ha azonban igazán nagy dolgot szeretnél megvalósítani – legyen az egy rangos verseny megnyerése, egy sikeres vállalkozás kiépítése, vagy egy súlyos betegségből való felépülés –, akkor könnyen lehet, hogy sikerélmény terén hosszú ideig nem leszel elkényeztetve.
gatfutas
A kezdeti lendület egy ideig kitart ugyan, de ahogy telik az idő, úgy érzed, hogy egyre lassabban haladsz – olykor szinte már csak vánszorogsz. És egyszer csak eljutsz arra a pontra, hogy akármennyire is próbálkozol, egy kicsit sem tűnik közelebbinek a célod. Ismerős, ugye?
Nincsenek eredmények, nincsen sikerélmény, egyre fogy a motiváció. Hibásnak érzed magad, mert nem haladsz, vagy egyszerűen csak kifogásokat gyártasz, miért is lehetetlen elérni azt, amire a szíved mélyén pedig annyira vágysz. De miért nem megy? Miért akadtál el? Miért tűnik már elérhetetlennek az, amiben korábban annyira hittél?

Az eredmények paradoxona

Valamit elvesztettél az úton. Talán nem is mostanában, hanem már egészen az elején. Még gyerekkorodban. És ez talán nem is a Te hibád, hanem azé a társadalmi és oktatási rendszeré, amibe belekényszerítettek. Azé a rendszeré, ami kizárólag az eredményekre koncentrál. Mert így egyszerű osztályozni. Egyszerű kategóriákat alkotni. Egyszerű beskatulyázni egy embert és örökre ott is tartani őt az előre felcímkézett kis fiókjában. És egyszerű kezelni a különböző személyiségtípusokból adódó nehézségeket is, mert nem kell sokat gondolkodni. Rossz az eredménye? Hülye a gyerek. Mert a rendszer jó, csak a gyerekkel lehet a probléma. De ahogy Einstein nagyszerűen megfogalmazta: „Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az egész életét, hogy hülye.”
És ez csak az egyik (bár nagyon is jelentős) probléma a kizárólag eredményekre épülő társadalmi berendezkedéssel. Igen, a fára mászni nem tudó halak hülyeként élik le az életüket, ami önmagában is tragédia. Aztán ott vannak azok is, akik tudnak fára mászni – és akarnak is –, de életük legnagyobb fáját kellene most megmászniuk, erre viszont nem készítette fel őket senki. Csak ugrálnak a fa tövében és nem találnak fogást rajta. Sehogy sem jutnak közelebb a célhoz, és a sok kudarc letöri a lelkesedésüket. Aztán otthagyják a fát, és vele együtt életük legnagyobb álmát is – hogy boldogok lesznek, hogy saját vállalkozásuk lesz, vagy hogy újra teljesen egészségesen élhetnek.
Görcsösen vágyunk az eredményekre, és közben elfeledkeztünk valamiről: magáról a folyamatról. Arról a folyamatról, ami elvezet a célunkhoz, és ami végső soron jobbá teszi az életünket. Mert nem igaz az, hogy végig kell szenvedned éveket, évtizedeket az életedből, hogy egy eredményt elérve aztán boldog lehess. Nem igaz, hogy fel kell áldoznod az életed javát azért, hogy egy kis részét élvezhesd. Ha nem találsz örömöt abban, amit csinálsz, akkor szembe kell nézned a tényekkel: valamit nagyon rosszul csinálsz. Rossz helyen vagy, rossz környezetben, rossz tevékenységet választottál, vagy rossz módszerrel próbálsz haladni előre.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ami jó, az könnyű is. Ettől még küzdened kell – izzadni, néha vérezni, néha sírni, néha összetörni, de mindig újra talpra állni. Ha viszont csak az eredményekre koncentrálsz és görcsösen várod a sikert, akkor önmagad legnagyobb ellenségévé fogsz válni. A lelkesedés helyét egyre inkább át fogja venni az esetleges kudarc következményeitől való félelem. A félelem, hogy talán soha nem éred el azt, amire annyira vágysz. És ez a félelem fogja meggátolni azt, hogy teljesen elmerülj abban, amit csinálsz. Elfelejted élvezni magát a folyamatot, elfelejted megélni az adott pillanatot a maga teljességében. Ez a célokért való küzdelem paradoxona: eredményesebbé válsz, ha képes vagy függetleníteni magad az eredményektől.
És most még egyszer elmondom: ne törődj az eredménnyel! Csak élvezd, amit csinálsz, és add bele teljesen önmagad. Ne csak félig, ne csak félve, ne csak felszínesen. Tanuld meg újra élvezni a folyamatot – ahogy még egészen kicsi korodban tetted –, és ha tényleg szereted azt, amit csinálsz, és eredménytől függetlenül képes vagy mindent beleadni, akkor az eredmények is jönni fognak.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Segíts eljuttatni hozzájuk is!