Mindennapi Motiváció – A fiú, aki Lego-ból csinált kart magának

Írta: | 2018-06-15
Mi kell ahhoz, hogy valaki előnyt csináljon a hátrányából? Hol van az a pont, ahol megszületik az elhatározás, és az áldozatból cselekvő lesz? Kiből lesz győztes, és ki az, aki vesztes marad? Sokan úgy gondolják, hogy ez szerencse kérdése is. Mások abban hisznek, hogy csak hinni kell valamiben, és az meg is valósul.
És van egy szűk réteg, akik nem a saját igazukat próbálják bizonygatni, hanem egész egyszerűen megteszik azt, amit tudnak, folyamatosan fejlődnek, és nem hajlandóak lemondani arról, amit a fejükbe vettek. Éppen ezért valósítanak meg csodálatos dolgokat.
Ilyen ember David Aguilar is. A 18 éves máltai fiúnak egy születési rendellenesség miatt nem fejlődött ki a jobb karja, ami bőven elegendő ok lehetett volna számára arra, hogy egész életét kiszolgáltatott áldozatként élje le. Ő azonban máshogy döntött.
Már kisgyermekként is nagyon szeretett Lego-zni, és az az ötlete támadt, hogy ha már a természet csak egy karral ajándékozta meg, ő megajándékozza magát még eggyel. Már egészen fiatalon el is készítette karprotézisének prototípusát.
David a szüleit is teljesen meglepte, amikor egy napon előállt a találmányával. Mindössze 9 éves volt ekkor. Az ezt követő években továbbfejlesztette a protézist, mígnem egy fogásra és hétköznapi tevékenységek végzésére tökéletesen alkalmas művégtagot alkotott. Igen, Lego-ból.

A zseniális fiú híre a Lego vállalathoz is eljutott, akik őszinte tiszteletüket fejezték ki, csakúgy, mint David tanárai, iskolatársai és ismerősei. A fiút, akit kiskorában furcsán bámultak azért, mert nincs karja, most csodálattal nézik az emberek találékonysága, műszaki érzéke, és a nehézségekhez való hozzáállása miatt.
(h/t: dailymail)
David pedig a felnőtt éveibe lépve is tovább halad az álmai felé: folytatja a fejlesztői munkát, informatikát és robotikát tanul, és repülőmérnök szeretne lenni. Márpedig amit ő a fejébe vesz, azt meg is valósítja.
És hogy mi kell ahhoz, hogy valaki előnyt csináljon a hátrányából? Talán csak ennyi: megtenni azt, amit éppen most tudsz, és folyamatosan keresni az új lehetőségeket.
Ha Neked hasznos volt, másoknak is az lehet. Kérlek, segíts eljuttatni hozzájuk is.
Ha személyes segítségre vagy új impulzusokra van szükséged, várlak szeretettel a személyes tanácsadásomon.
Kocsis Gábor mérnök, harcművész, stroke túlélő, a Használd fel oldal létrehozója és írója. Saját tapasztalataira építve próbál inspirálni és segíteni másokat is, megmutatva, hogy minden tapasztalatot fel tudunk használni önmagunk fejlesztésére, életünk és környezetünk jobbá tételére.

    Együtt többet tehetünk!

    Ha Te is így gondolod, csatlakozz azokhoz, akik értesülnek az új írásaimról és előadásaimról.

    Én sem szeretem a levélszemetet, tőlem sem fogsz kapni.

    Még több inspiráció:

    Ami még érdekelhet:

1 gondolat ehhez az íráshoz: “Mindennapi Motiváció – A fiú, aki Lego-ból csinált kart magának

  1. Fürediné Kiefer Edit

    Tényleg nincsenek véletlenek.Amikor ezt a hozzászólásomat írom,most jöttem be a kertből,ahol a kedvenc ezoterikus könyvemet olvasgattam,és ott is az akaratot,a személyiséget, a fejlődést emeltem ki, pont azt ismételtem el,amit most a tehetséges fiúról olvasok.A beszélgetések Istennel első könyvben még 1999-ben az első oldalra kiírtam azokat a témákat oldalra hivatkozva, ami még 19 évvel ezelőtt megragadott,és amit a természetgyógyász barátnőmnek is megemlítettem,akkor vele konzultáltam meg ezeket a fontos új információkat.Isten az üzeneteiben többször is kiemeli a gondolatot,mint teremtő erőt, a képzeletet,mellyel megjelenítjük a vágyott tárgyat,eseményt és a szabad akaratot.Isten azt üzeni az írónak,hogy az irón keresztül fejti ki hatását, és az iró az érzelmei által szerez tapasztalatot.Isten fontosnak tartja,a,hogy az iró boldog legyen, örömben éljen,mert ez az alapvető természete az embernek,senkinek nem kell megfelelnie, saját magát kell felépítenie,amivé válni szeretne,azt meg kell valósítani,az a legfontosabb,ezért kapott szabad akaratot és hasonló isteni tulajdonságot a teremtéshez.Isten bennünk van és ha kérdezünk tőle, ő mindig válaszol sugallat formájában.Azt a Müller író is írta egyik könyvében, hogy az ember mindig a legerősebb vágya irányába indul el,és ha sok akadálya van,amiből tanulnia kellene,de mégsem tanul,és csak ismétlődnek a problémák,akkor végül a sors szikláján megtörik az ember, akkor felébred,megvilágosodik és rájön, hogy új irányba kell elindulnia.Einsteinre is sokszor hivatkoznak, hogy azon a szinten,ahol a probléma keletkezett, ott azon a szinten nem lehet megoldani,vagyis tudatosítani kell a problémát,ha megvan az ok,akkor az okozatot már meg lehet szüntetni.Isten üzeni, hogy fejlődni kell az embernek, meg kell ismernie önmagát, mert akkor általa őt is,mint Teremtőt megismeri az ember.Ezért van a jósda falára kiírva: ismerd meg magad.Hozzáteszi,hogy szeretni kell az embernek önmagát,azt pedig úgy éri el, hogy elfogadja önmagát.Isten az egységet képviseli az emberben: test,lélek,szellem: ő van az ember minden részében, így mindig támogatóan van az ember életében.Most ez a tehetséges fiú azt jelképezi a számomra, hogy ő ösztönösen is beteljesítette az isteni tervet: saját szellemiségéből,erős akaratával megvalósította önmagát,amire leszületett a földre,mert itt kell a léleknek fejlődnie,szeretnie,alkotni és boldognak lenni.Ez a fiú fejlődött,teremtett,azaz vágyait megvalósította, örömben,elégedettségben él és boldog lett.Nagyon szép és tartalmas élet, szinte iránytű a mai zord globális kapitalizmus viszonyai között,de Isten kihatásaként elérhetjük egyedüli kívánságunk beteljesítését, ha szabadon élünk,nem teszünk kerülő útakat célunk elé.

    Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.